Howard Peth: Vakhit 1990.

A fejlődéselmélet leleplezése.

Keresztény Adventi Kiadó 1995.

38–41. o.

 

 

 

Csökevényes szervek

 

 

A fejlődéselmélet mellett szóló érveket,  melyeket az osztályozásból és összehasonlító bonctanból vettek, legyöngíti az önkényes találgatásokat és a mindenáron való bizonyítási kényszereket. Az összehasonlító bonctannal szorosan összefügg a csökevények tárgyköre, amelyről a fejlődő hívei azt állítják, hogy olyan szervek maradványai, melyeket valamikor használtak, de már nincs többé szükségük, mivel az ember felülről lépegetett a fejlődés létráján. A fejlődéstan hívei gyakran emlegetik ezeket a csökevényeket, mint azokat 

„elégségesek, hogy bebizonyítsák, ez ember teste nem lehet a teremtés tökéletes, végső műve, hanem csupán a fejlődésbeli változás végeérhetetlen korszakainak végterméke, mely testi szempontból igen tökéletlen lényt eredményezett – az ősi, divatjamúlt dolgok múzeumát.” 

 

 

Igen ám… 

Amint az idő halad az állítólagosan csökevényes szervek jelenléte az emberben egyre kisebb, egyre elenyészőbb bizonyíték a fejlődéstan mellett, mivel 

a „haszontalan” szervek sora egyre rövidebb lesz, ahogyan a bonctani és élettani ismereteink növekednek. 

 

A fejlődéstan hívei valamikor¹ száznyolcvan szervet soroltak föl az emberi testben, melyeket a „múlt haszontalan emlékeinek” tartottak, melyek az ember állat ősei számára volt hasznos. Növekvő ismereteink azonban fokozatosan rövidítette ezt a listát, míg a számuk gyakorlatilag nullára csökkent.

 

Például a fölsorolás valamikor olyan szerveket is magában foglalt, mint a mandula, a mellékvese, a vakbél, a farknyúlvány, a csecsemőmirigy és a többi, melyeket csökevényeknek tartottak – mindmegannyi „fölösleges poggyásznak”, melyet magunkkal hordozunk. 

Figyeljünk föl azonban az 1966 novemberi Readers Digest jelentésére, melynek címe: „A haszontalan szervek, melyek egészségünket őrzik.” Ezt írja:

 

„Az orvosokat legalább kétezer éve zavarba ejtette a mellékvese szerepe. A mai orvosok úgy tekintették ezeket, mint haszontalan csökevény-szerveket, melyek elvesztették eredeti céljukat, ha egyeltalán volt valaha céljuk. Az évek folyamán azonban bebizonyítottak, hogy távolról sem haszontalanok, a mellékvesék valójában mester-mirigyek, melyek a betegségeknek való ellenállás rendszerét szabályozzák, azét a rendszerét, mely megóvja szervezetünket a betegségektől… 

 

Nemrégi kísérletek arra a következtetésre vezették a kutatókat, hogy a vakbél, a mandula és mellékvese szintén szerepet játszik a test védelmében.” 

 

 

Az Encyclopedia Britannica is kijelenti: 

„Számos úgynevezett csökevény-szervről ma már tudják, hogy fontos szerepeket játszanak.” 

 

A faroknyúlványt, mely néhány végcsigolyából áll, gyakran emlegetik, mint szerepet vesztett farok-maradványt. Ennek ellenére is a székelés izmának fontos támasztéka (ha eltávolítanák, nagyon megnehezítenék az székelést). Azonfelül támogatja a medence-üreget, fölülettel szolgál a nagy farizom rögzítéséhez, mely a csípőt nyújtja és forgatja, és a gerincvelőnek is védelemül és burokul szolgál. Továbbá, akinek eltávolították a faroknyúlványát, az soha többé nem tud kényelmesen ülni. 

 

A vakbél talán az egyetlen szerv, mely még mindig a csökevény listán áll, bár a tudósok ebben sem biztosak többé. W. Strausz tanár állapítja meg, hogy „nincs többé ok, hogy csökevényes szervnek tekintsük.” Föl kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a magasabb emberszabású majmoknak, a csimpánznak és gorillának is van vakbele, miközben közvetlen rokonaiknak, az alacsonyabb majmoknak nincs. Azután újra föltűnik a még alacsonyabb rendű emlősöknél, mint például az erszényes patkányoknál. Milyen magyarázatot találnak erre a fejlődéstanosok? Továbbá annak képtelensége, hogy csökevénynek nevezik a vakbelet, nyilvánvaló abból a tényből is, hogy a szerepe nem csupán az ember esetében ismeretlen, hanem minden más emlősnél, amelyiknél megvan. A mandulát valamikor magától értetődően eltávolították. Mára már azt tartják, hogy a mandula és vakbél eltávolítása csökkenti a Hodgkin betegséggel szembeni ellenállást (növekvő vérszegénység, megnövekedett máj). 

 

Végül ezek az úgynevezett csökevényes szervek a világon semmit sem bizonyítanak a fejlődéstan mellett, mert még ha az ember vakbelének világosan körülírható szerepe is van, mégha az embernek teljesen munkaképes bölcsességfoga is lenne, és a többi, az ember akkor is ember lenne, még attól nem válna külön alapvető állatfajjá. Vak barlangi halak visszafejlődött látóidege némelyek által csökevényesnek tekinthető, ez mégsem segítség Darwin elmélete számára, mert a hal az hal, akár vak, akár lát. S az, hogy a csökevényes szervek egész kérdésének bármi fejlődéstani jelentősége lenne, nagyon bizonytalan kérdés, mikor megértjük, hogy mindenestől fogva hiányoznak a növényeknél. – Ha a növények egyszerűbb életformából fejlődtek volna ki, mért nincs nekik csökevény-emlékük, mint amilyen az állatoknak látszik lenni. Ne feledjük, hogy mégha meg is lehetne határoznunk, hogy egyik másik csökevény valamikor hasznos szervnek a maradványa, ez nem fejlődést támogató bizonyítékul szolgálna, hanem a visszafejlődés mellett, s így az ellenkező nézet bizonyítékául szolgálna. Valóban, a csökevény szervek jobban beillenek a visszafejlődés, mint a fejlődés lépéseibe, vagyis a fokozatos változásba és javulásba. Amire a fejlődésnek szüksége lenne, az a fejlődés különböző fokozatában levő kezdetleges, kezdődő szervekre, melyek a teljesen kialakult formájuk felé haladnak. Csakhát az ilyen reményteljes új szervek teljes hiánya még a leglelkesebb fejlődéstanos számára is leverő lehet.

 

A fejlődőfélben levő kezdetleges szervek hiánya akkora gondot, akkora fejfájást okoz a fejlődéstanosok számára, hogy alig-alig említik. 

 

Darwin elismerte: 

„Ha be lehetne bizonyítani, hogy bármilyen bonyolult élőlény létezett, mely semmiképpen sem jöhetett létre számos, egymást követő, enyhe változás által, akkor az elméletem teljesen széthullana.” S ebben az egyben teljesen igaza volt. Darwin elmélete ezen a ponton igenis darabokra hull.

 

Vegyünk példának olyan szervet, mint a szem. A szem roppant bonyolult szerv (gépezet) és megoldhatatlan kérdéseket állít a fejlődésesek elé. Maga Darwin mondta: „Olyat föltételeznünk, olyat képzelnünk, hogy a szem az összes, maga nemében páratlan szerkezetével, hogy különféle távolságokra állítsa be a látást, hogy más-más világosságot engedjen be, s a gömbi és szín helyesbítéssel ellátva, természetes kiválasztódással alakuljon ki, nyíltan bevallom, hogy ez a legnagyobb képtelenségnek tűnik.”

 

S más fejlődéstanos tudós is egyetért vele. Ernst Mayr tanár írja: 

„Azt mégis el kell ismernünk, hogy jelentős hiszékenységet föltételez minden alap nélkül azt állítanunk, hogy olyan finoman kiegyensúlyozott rendszernek, mint például egyes érzékszerveink (gerincesek, emlősök szeme) … véletlen változások által tökéletesedhetne.” 

 

G. G. Simpson harvardi egyetemi tanár kénytelen ugyanezt a következtetést levonni: 

„A változások, csonkulások, torzulások világában a fejlődés nem csupán céltalan, irányvesztett is. Az olyan szerv eredete, mint például a szem teljesen véletlenül való kialakulása csaknem végtelenül valószínűtlennek tűnik.” 

 

Ez az oka annak, hogy az amerikai élettantudós, Asa Gray 1860 áprilisában ezt írta Darwinnak: 

„Emlékszem az időre, mikor ha a szem jutott eszembe, tetőtől talpig a hideg borzongatott.” 

 

Nyilvánvaló, hogy nem ő volt az egyetlen fejlődéses, aki megborzongott erre a gondolatra. A kaliforniai egyetem (Berkeley) élettan tanára Dr. Garrett Hardin teszi föl a kérdést: 

„Hogyan magyarázzuk meg az olyan bonyolult szerv véletlen kifejlődését, mint amilyen a szem?… Mégha a legparányibb része is rossz, ha a látóhártya hiányzik, a lencse homályos, vagy a távolságbeállítás hibás, akkor a szem képtelen fölismerhető képet alkotni, ezért hasznavehetetlen. Mivel vagy tökéletesnek, vagy tökéletesen hasznavehetetlennek, hogyan fejlődhetett volna ki apró, egymást követő, darwini lépések által?” 

 

Hardint úgy látszik igen leterhelte a kérdés, mert később könyvében is visszatér erre. 

„…A szem²…, az embereké, melyről Darwin nyíltan bevallotta, hogy súlyosan leterheli fejlődéselméletét. Olyan egyszerű elv, mint a természetes kiválasztódás, elegendő-e, hogy magyarázatul szolgáljon olyan bonyolult szervek kialakításához, mint a képeket fölépítő szem? A darwini fejlődés lépés lépés utáni folyamata képes lenne-e ilyen messzire juttatni az alkalmazkodást? Hozzáértő vélemények inogtak meg már ezen a ponton!” 

 

 

Ezek a fejlődéstanos tudósok azért olyan nyíltak, mert nincs választásuk. Hogyan kezdheti el egy szem nélküli lény azt a szerintük millióéves munkatervet, hogy szemet fejlesszen ki, mely mindaddig hasznavehetetlen lenne, mig csak a millió év le nem pereg? Mért tartanák meg a kezdetleges szemet évmillióig, mielőtt működésképessé válna? (Mivel teljesnek kell lennie, mielőtt működni tudna, s félig kialakult, működésképtelen szervek hátrányosak lennének, ezért a természetes kiválasztódás kiküszöbölné őket.) Az olyan fejlődésben levő szerv, mint a szem, előnyös lehetne-e a létért való küzdelemben? S ha előnyös lenne, akkor mért nincs számos ilyen fejlődésben levő szervünk? 

 

Tehát a csökevényes szervek érvének nincs bizonyító értéke. Ellenkezőleg. Maga az érv szorul bizonyításra. 

 

 

 

 

A honlap szerkesztőjének megjegyzése:

 

1. 1895-ben Robert Wiedersheim anatómus több mint száz struktúrából álló listát állított össze a funkció nélküli testrészekből, illetve maradék funkcióval rendelkező, visszafejlődött szervekből.

A 2000-es évek körül kb. 180 maradvány szervet tartottak számon.

1998 elején szálltam be az eredetvitába, amikor elolvastam Dr. David Rosevear: Teremtéstudomány, MAKKA 1997. c. könyvét. 1988-ban az evolúciómodell biológiai szakaszának fő bizonyítéka a csökevényes szervek voltak. Egy bizonyos B. Gábor kétnaponta küldött nekem csökevényes szervekről 2-13 oldalas leírást, melyben részletezte, hogy milyen buta, stb. az, aki még mindig Isten tökéletes teremtésében hisz. B. Gábor vezére volt a magyar a csökevényes szervek evolúciós bizonyítékrendszer szerkesztésének és erőszakos terjesztésének. Mára B. Gábor „sehol sincs”. Ahogyan a csökevényes szervek megdönthetetlen evolúciós bizonyítékrendszere a természettudomány kukájába került, B. Gábor is úgy tűnt el az ismeretlenségben. Legyen B. Gábor csúfos megszégyenülése intő példa minden mai ateista, teista, evolucionista számára. 

Amikor a mai B. Gáborok a teremtő Isten és a Biblia ellen hozzák fel az „éppen aktuális érveiket”, nyugodtan megvárom, míg ezen „érvek” is a természettudomány kukájában kötnek ki. 

 

 

2. Szem

A szemnek 40-62 esetben kellett elméletben átváltoznia, fejlődéstani ugrást végrehajtania. Ez a szám még, olyan harcos ateistákat is megdöbbenti, mint Richard Dawkins.

 

Néhány cikk, amely a szemek különlegességével foglalkozik:

 

Fesűkagyló tükrös szeme

 

 

Döbbenetes felfedezés: távcsövekkel nézik a fésűkagylók a világot

 

 

 

Cause of Cambrian Explosion – Terrestrial or Cosmic?

 

 

 

 

A Kérdések a Kezdethez című könyv teljes egészben elolvasható.

 

 

 

 

 

Előző oldal:

 

Kérdések a Kezdethez: Hasznavehetetlen szervek?