Tóth Tibor: Tudósok, akik…

Az ateizmus agresszív pápája és Darwin rottweilere: Richard Dawkins

Tóth Tibor: Tudósok, akik harcban állnak Istennel

 

Nagyon sok ember azt hiszi, hogy amit a tudósoktól hall, bizonyosan igaz. Az a nem ritkán csodálattal vegyes tisztelet, amelyet a szenzációra éhes média a különleges személyiségek esetében tudatosan és saját céljai szerint erősít, a mindennapi élet nehézségeivel küzdő átlagember számára szinte teljesen elfedi, hogy a tudósoknak is lehetnek filozófiai, vagy ideológiai előítéleteik. A tudományos kutatás és a műszaki-természettudományos felsőoktatás világában szerzett sok évtizedes tapasztalat alapján meggyőződéssel állítom és vallom, hogy nem létezik objektív mércével mérő, előítélettől és elfogultságtól mentes tudós. Egyrészt azért nincs ilyen személyiség, mert az „objektív mérce” fogalma önmagában is súlyosan problematikus: mindannyian kénytelenek vagyunk közelebbi és távolabbi környezetünket – akár az ismert Világegyetemmel bezárólag – saját speciális adottságaink tükrében szemlélni. Másrészt környezetünk feltételrendszere (társadalmi berendezkedés, műszaki-gazdasági lehetőségek, politikai-ideológiai befolyás, erkölcsi-etikai normák, stb.) jelentősen hat felfogásunkra, életminőségünkre, közelebbi és távolabbi céljainkra, korlátainkra és lehetőségeinkre.

A tudósok elfogultságára leginkább az olyan magatartás a jellemző, amikor saját, a tudomány álruhájába öltöztetett előítéleteiket és filozófiai nézeteiket erőszakolják rá a társadalomra. Ez az „erőszak” időnként a kollektív bűvölet szelídebb, de nagy tömegeket megragadó formáját ölti, mint az evolúcióelmélet (vagy helyesebben: evolúciótan) esetében. Az emberek agyába tanulmányaik során olyan intenzíven töltik be az evolúció elméletét és a médiabirodalmak mindezt olyan készségesen, és elkötelezetten erősítik a világ számos országában, hogy fel sem vetődik bennük: torzításokról, soha nem bizonyított állításokról, mélységükben ismeretlen működési mechanizmusokról és a ma ismert, valódi tudományos eredményeknek, törvényeknek több szempontból ellentmondó megközelítésekről van szó.

Mint ismert, az evolúció az az elképzelés, amely szerint – kissé leegyszerűsítve, de a lényeg megtartásával – az élő anyag az élettelen anyagból, az élőlények egyes fajai pedig fokozatos átalakulás (transzformáció) révén más fajokból származnak, mégpedig a ma is érvényes természeti törvények hatására.

Az utolsó félmondat, amely szerint az átalakulás „ma is érvényes természeti törvények hatására” megy végbe, különösen hangsúlyos. Az evolúcióelmélet alapfeltevése, hogy a természeti törvények az időben változatlanok, és nem engedi meg, hogy a fejlődés folyamatában a természeti hatásokon kívüli, más hatások is érvényesüljenek. Az evolúcióelmélet a világot Isten nélkül akarja megmagyarázni, ezért Isten fogalmának bármiféle „becsempészése” számára elfogadhatatlan. Az evolúció és a materializmus egymástól elválaszthatatlanok.

Fel kell tennünk azt a korántsem magától értetődő kérdését, hogy lehetséges-e egyáltalán az evolúció? Vajon az egész elképzelés összeegyeztethető-e a jelenleg érvényes természeti törvényekkel?

Először is két olyan tudományterületre hívjuk fel a figyelmet, amely eleve kizárja az evolúció lehetőségét.

Az egyik a termodinamika, közelebbről: a termodinamika második főtétele.

A termodinamika első főtétele azt mondja ki, hogy a jelenleg ható természettörvények érvényessége mellett energia nem teremthető és nem semmisíthető meg. Ez a törvény az energia-megmaradás törvényeként is ismert.

A termodinamika második főtétele viszont azt mondja ki, hogy minden magára hagyott rendszer energiája arra törekszik, hogy munkavégzésre egyre kevésbé legyen felhasználható, végül pedig eljusson a munkavégzésre való felhasználhatatlansághoz. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy minden magára hagyott rendszer a termodinamikailag valószínűtlenebb – vagyis rendezettebb – állapotból a termodinamikailag valószínűbb – vagyis rendezetlenebb – állapotba megy át. A fizika szakzsargonját használva azt is mondhatjuk, hogy a magukra hagyott fizikai rendszerek entrópiája (vagyis lefokozódott, munkavégzésre fel nem használható energiája) növekszik. Mindezek alapján három, kulcsfontosságú megállapítás tehető:

(1) Működő rendszerekben az energia minősége lefokozódik;

(2) Strukturált rendszerekben a rende(ze)tlenség foka növekszik;

(3) Programozott rendszerekben az információ fokozatosan elvész.

Az entrópia fogalmát egyszerű példák segítségével szemléltethetjük. Egy ilyen példa: van két egymásba nyíló szobánk, amelyeknek hőmérséklete különböző. Ha kinyitjuk a közöttük lévő ajtót, a két szoba hőmérséklete kiegyenlítődik. Könnyű belátni, hogy a két szoba közötti eredeti hőmérsékletkülönbséget csak pótlólagos energia-bevitellel (például fűtéssel) állíthatjuk vissza.

Jeszenszky Ferenc fizikus barátom kedvenc másik példája: Soha senki nem tapasztalta azt, hogy egy szobahőmérsékletű vödör víz megfagyott és az így felszabaduló energia megforgatta volna a vödröt.

Rá kell arra is mutatnunk, hogy négy különleges feltétel teljesülése esetén a rendszer entrópiája csökken. Ezek a feltételek a következők:

  1. A rendszernek nyitottnak kell lennie.
  2. A rendszerbe kívülről energiát kell bevinni.

Mielőtt továbbmennénk, vegyük észre, hogy az 1. és 2. feltételek a mindenkori vizsgált rendszer esetében az entrópia csökkenésének (a rend növekedésének) csak szükséges, de nem elégséges feltételei. Gondoljunk például a hétvégi telkünkön felhalmozott nagy mennyiségű téglára és egyéb építőanyagra. Ez a „rendszer” nyitott, és ha a Nap süti, kívülről hő- és fényenergiát kap. Ennek ellenére a téglák és más építőanyagok nem állnak össze házzá. Ehhez teljesülnie kell két további feltételnek is:

  1. Léteznie kell egy működőképes programnak (Ilyen például a ház teljes építési terve és a kivitelező szakemberek felhalmozott, bevethető szaktudása).
  2. Léteznie kell, és rendelkezésre kell állnia annak a mechanizmusnak, amely tárolja és átalakítja a bejövő energiát (Például a hőenergiát mechanikai energiává: a mesterséges konstrukciókban a legkülönfélébb gépezetek alkalmasak erre. Ilyen a növényekben a fotoszintézis, az állatokban pedig a metabolizmus).

Mivel az élő anyagnak az élettelenből való létrejövetele entrópiacsökkenést jelent, az élettelen természetben pedig az élő szervezetnek sem programja, sem létrehozó mechanizmusa nem létezik, az evolúció első lépésének megtörténte nem hogy nem bizonyított, hanem az egyik legalapvetőbb fizikai törvény értelmében lehetetlen.

A másik kritikus tudományterület az informatikáé. Azt élő szervezetek legfontosabb tulajdonsága az önreprodukció-képesség, vagyis az, hogy az élő szervezetek önmagukhoz hasonló utódokat hoznak létre. Az utódok létrehozását az öröklődési anyagba beépített genetikai kód szabályozza. A genetikai kód lényege a szellemi természetű információ, amelynek a fizikai anyag csupán a hordozója. A genetikai kódot hordozó anyagnak annyi köze van a kódhoz, mint egy üzenetnek ahhoz a papírhoz és tintához, amelyre és amellyel írták. Ahogyan a papír és tinta önmagától soha sem hozta volna létre az üzenetet, ugyanúgy az átörökítő anyag sem hozhatta létre önmagában a genetikai kódot. Az információ nem anyag és nem energia, hanem szellemi lényegű, új minőség, amelyet az anyag csupán hordoz, az energia pedig továbbít. Az élettelen anyag nem képes információt létrehozni: információ csak az élő oldalán jelenik meg és elsődleges forrása csak intelligens lény lehet. Élettelen objektumok közötti kölcsönhatás nem hoz létre információt egyik objektum számára sem. Ezért az evolúciónak az az alapfeltevése, hogy a genetikai kód az anyag terméke, tudományosan nem megalapozott. Az informatika tudományával elmélyültebben foglalkozó kutatók közül ezért egyre többen jutnak el annak kijelentéséig, hogy a genetikai kódot csak egy „Intelligens Tervező” hozhatta létre.

Annak ellenére, hogy a termodinamika és az informatika kizárja bármiféle evolúció lehetőségét, a világ tudósainak jelentős része hisz az evolúcióban, jóllehet bizonyítani azt még senkinek sem sikerült. Feltehetjük a kérdést: ha ez ennyire nyilvánvaló, akkor miért vallja ezt a hitet világszerte számtalan tudós, sőt, miért vallja a hivatalosnak tekintett tudomány is igaznak az evolúciót? A válasz egyszerű és kézenfekvő. Azért, mert az evolúció elmélete teremtette meg azt a mítoszt, hogy a materializmusnak tudományos alapjai vannak. Az evolúció a materializmus egyetlen menedéke, az ateizmus egyetlen világmagyarázati támasza. Az ateista tudós elsősorban ateista, és csak másodsorban tudós. Ennek teljesen világos bizonyítékát fejti ki a Harvard Egyetem neves genetikusa, Richard Lewontin: „A tudomány és a természetfölötti között folyó valódi harc megértésének kulcsa az, hogy hajlandóak vagyunk elfogadni olyan tudományos állításokat, amelyek ellentmondanak a józan észnek. A tudomány oldalán állunk annak ellenére, hogy annak egyes állításai teljesen abszurdak, annak ellenére, hogy a tudományos közösség elnéző a minden bizonyítékot nélkülöző mesékkel szemben és pedig azért, mert eleve el vagyunk kötelezve a materializmus iránt. Nem a tudomány módszerei és intézményei kényszerítenek minket, hogy elfogadjuk a jelenségek anyagi magyarázatát – ellenkezőleg, az anyagi okokhoz való a priori ragaszkodásunk kényszerít minket arra, hogy megteremtsük a vizsgálódás egy olyan apparátusát és a fogalmak egy olyan rendszerét, amely anyagi magyarázatokkal szolgál, bármennyire ellentmondanak is az intuíciónak, bármennyire misztikusak is az avatatlanok számára.”

Lewontin őszinteségét nagyra becsülöm, de rá kell mutatnom okfejtésének egy súlyos tévedésére. A valódi harc ugyanis nem a tudomány és a természetfeletti (vagyis: az Istenben való hit), hanem a materialista (vagy – tágabb értelemben – naturalista) és a teista világnézet között folyik. Végül is Lewontin hite a materializmusban saját bevallása szerint nem a tudományból ered, hanem az Isten elleni lázadásból. Ez kiderül abból, amit ezután mond: „A materializmus abszolút, hiszen nem engedhetjük meg, hogy Isten betegye lábát az ajtón.”

Teljes mértékben osztom a kiváló oxfordi matematikus és bátor hitvalló keresztény tudós, John Lennox véleményét: „… az a tény, hogy vannak tudósok, akik harcban állnak Istennel, nem jelenti azt, hogy maga a tudomány áll harcban Istennel. Például egyes zenészek harcos ateisták, de ez nem jelenti azt, hogy maga a zene áll harcban Istennel. A lényeg így fejezhető ki: Egyes tudósok állításai nem szükségképpen a tudomány állításai.” Mindebből nyilvánvalóvá válik, hogy az evolúció kérdése manapság miért a legfontosabb teológiai kérdés. Ez az a kritikus pont, amelyen áll vagy bukik a materializmus egész eszmerendszere.

A probléma legmélyebb gyökerére Pál apostol szavai mutatnak rá: „Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot … Ennélfogva nincs mentségük, hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívűk elsötétedett. Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek.” (Róm 1,18. 20b-22).

Pál apostol szavai világossá teszik, hogy a teremtés tagadásának és az evolúció emberi létezésünk egyetlen lehetséges magyarázataként való hirdetésének gyökerénél a bűn van. Ha Isten nem létezik és a mi valódi „teremtőnk” az evolúció személytelen folyamata, akkor Isten morális tekintélyére hivatkozni értelmetlen. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy az értékekre vonatkozó minden kérdés és válasz tőlünk függ, rajtunk múlik. Ha az embert nem Isten teremtette, akkor nem Isten, hanem az ember határozza meg, hogy mi a bűn. Nyilvánvaló, hogy nem elméleti megfontolások, hanem szabad akaratból hozott döntés vezet az ateizmushoz. Az ilyen döntés azonban már nem magánügy akkor, ha valaki saját romlottsága helyett a tiszteletreméltó tudományra hivatkozva dönt az ateizmus mellett. Sajnálatos módon a tudósok között akad néhány olyan személy is, akik kiváló tehetségüket, briliáns írás- és vitakészségüket, teljes tudományos felkészültségüket és kapcsolatrendszerüket az ateizmus feltétel nélküli propagálására, az Istenben való hit kigúnyolására és lejáratására használják fel. Közülük is kiemelkedik – emberek millióinak gondolkodásmódját torzító, Isten elleni gyűlöletet sugárzó tevékenységével a brit etológus, Richard Dawkins. Érdemes áttekinteni az ő pályafutását és magyarázatot találni arra, miként érdemelte ki a következő (enyhén szólva is kétes értékű) címeket: „a világ legismertebb ateistája”, és „Darwin rottweilere”.

 

Az önző gén: a világ darwini képe Richard Dawkins szerint

 

A múlt század hetvenes éveinek közepén egy kiváló tehetségű oxfordi etológus, valamivel túl a harmincon, gondolt egyet és ő is megírta a maga könyvét a természetes szelekció működéséről, amely nála az „önzés” biológiájaként egészen új értelmezést kapott. Az Oxford University Press 1976-os első kiadása Siklaki István kitűnő fordításában 1986-ban jelent meg Magyarországon, és csakúgy, mint a világ legtöbb országában, hatalmas sikert aratott. Érdemes idézni a könyv borítóján található, népszerű szöveget: „Példa nélküli, országhatárokat és szakképzettségbeli korlátokat nem ismerő feltűnést keltett vele. Nem vitás, részben azért, mert miközben köztünk, emberek között összeesküvést szít tulajdon génjeink zsarnoksága ellen, hátborzongató rémségeket állít rólunk, állatokról (kiemelés tőlem, T.T.): testünk mélyén csalók, kizsákmányolók, gyilkosok vagyunk. Ti anyák, saját génjeiteket babusgatjátok gyermekeitekben. Bennetek, fecskefiókák, nincs sokkal több testvéri érzés, mint a kakukkban. Ti, hím elefántfókák, csak az alkalmat lesitek, hogy elraboljátok társatok háremét. Ti, nőstény ájtatos manók … de ez már tényleg szörnyűség. Mindezzel együtt messze kevésbé rémisztő ez a könyv, mint amennyire fontos. Kristálytiszta logikával kényszeríti olvasóira a következtetést: a természetes szelekció természetes egysége nem a faj vagy csoport, még csak nem is az egyed, hanem a gén, s egyszerű viselkedési stratégiák evolúciós stabilitásának elemzésével fényt derít első hallásra bizarr alaptételének felkavaróan életszagú következményeire.” A bizarr következtetés pedig az, hogy nem Isten, hanem a gének teremtettek bennünket, testünket és lelkünket: az ő fennmaradásuk létünk végső indoka és minden élőlény – így mi, emberek is – az ő túlélőgépeik vagyunk.

Dawkins látásmódja a hívő keresztény ember számára nem tudomány, nem sci-fi, hanem tudományos fogalmak és okoskodások formailag elegáns köntösébe bújtatott blaszfémia. Dawkins szerint nem Isten útjai, hanem a gének útjai kifürkészhetetlenek. Azoké a géneké, amelyek „most óriási kolóniákban nyüzsögnek, gigantikus, zörömbölő robotok biztonságos belsejében, elzárva a külvilágtól, mellyel tekervényesen közvetett utakon érintkeznek és amelyet távvezérléssel manipulálnak.” Más szavakkal ez akár a gének egyfajta halhatatlanságának is felfogható. Ha a 8. Zsoltárnak az emberről szóló tanítására gondolok, amely ezt mondja Istenről és az általa teremtett emberről: „Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél …” (Zsolt 8,6-7.), nehezen tudom felfogni azt a sötét mélységet, ahová Dawkins az Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett embert le kívánja taszítani.

Dawkins az „Önző gén” című könyvét a következő – lássuk be, nagyon tetszetős – érveléssel indítja: „Az értelmes élet egy bolygón akkor éri el nagykorúságát, amikor első ízben dolgozza ki saját létének indoklását. Ha magasabbrendű élőlények az űrből valaha is meglátogatják a Földet, civilizációnk szintjének felmérése céljából legelőször azt fogják megkérdezni, hogy felfedeztük-e már az evolúciót. Már több mint hárommilliárd éve léteztek élő szervezetek a Földön anélkül, hogy tudták volna miért, amikor végül is egyikük számára megvilágosodott az igazság. Az illetőt Charles Darwinnak hívták. A méltányosság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy másoknak is voltak sejtéseik, de Darwin volt az, aki először adta létünk összefüggő tudományos magyarázatát.”

A 8. Zsoltár kapcsán feltett alapvető kérdésre (Mi az ember?) George Gaylord Simpsont, a Harvard korábbi emblematikus tudósát hívja segítségül, aki Dawkinsnak tetsző véleményt fogalmaz meg: „Hangsúlyozni szeretném, hogy a kérdés megválaszolására tett 1859 előtti kísérletek semmit sem érnek és jobban járunk, ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk őket.

Dawkins elképesztő magabiztonsággal jelenti ki az 1970-es évek közepén azt, amit ma, az exponenciálisan fejlődő tudomány is csak dogma-jellegű kinyilatkoztatásként tud megismételni: „Ma az evolúció elmélete nagyjából annyira kétséges, mint az az elmélet, hogy a Föld kering a Nap körül, ám a darwini forradalom összes következményeit máig sem ismertük fel.” Dawkins Darwin iránti lelkesedése fiatal kora óta mindmáig töretlen. „Az önző gén” című műve mellett a másik legsikeresebb könyvének tartott „A vak órásmester”-ben figyelemre méltó, hatásos gondolatokat hoz fel a darwini evolúcióelmélet védelmében:

„Előttem nem egészen világos okok miatt a darwinizmus, úgy tűnik, jobban rászorul a védelemre, mint más tudományágak hasonló mértékben megalapozott igazságai. Sokan vagyunk, akik nem fogjuk föl a kvantumelméletet vagy Einstein speciális és általános relativitáselméletét. Önmagában ettől azonban még nem szállunk szembe ezekkel az elméletekkel! Az einsteinizmustól eltérően a darwinizmust a tudatlanság legkülönbözőbb fokain álló kritikusok is szabad prédának tekintik.”

 DawkinsKisiskolasoknak

  1. ábra: Richard Dawkins kisiskolás gyermekeknek magyarázza az evolúció rejtelmeit

 Dawkins abban téved, hogy míg a speciális relativitáselméletnek nagyon sok, az általános relativitáselméletnek pedig néhány rendkívül meggyőző tapasztalati bizonyítéka létezik, addig a darwini evolúcióelméletnek mindmáig nincsenek ilyen bizonyítékai. A darwini evolúcióelmélet legnagyobb nehézsége abban rejlik, hogy az evolúciót – a feltételezett kicsiny, halmozódó változások roppant hosszú időigénye miatt – nem lehet megfigyelni. A természettudományok olyan jelenségeket képesek vizsgálni, amelyek (1) megfigyelhetők; (2) modellezhetők; (3) reprodukálhatók; (4) megismételhetők; (5) a gyakorlatba (kísérletbe, tapasztalati ellenőrzésbe) visszacsatolhatók. A modellezés legsúlyosabb nehézségét a Michael Behe amerikai biokémikus által felvetett egyszerűsíthetetlen összetettség jelenti. Ez a tulajdonság az élő szervezetek olyan kisebb egységeire jellemző, amelyek már egyetlen komponensük elvesztése esetén sem képesek funkciójuk betöltésére, ezáltal nem tudják támogatni a magasabbrendű funkciót. Ilyen szerkezetek nem alakulhattak ki fokozatosan, halmozódó kicsiny módosulásokkal. Vagy egyszerre, a funkciót betöltő komplexitásukban a helyükön vannak, vagy sehogyan sem működnek (Tegyük hozzá: elméletileg sem működhetnek!). Darwin eléggé tisztességes volt ahhoz, hogy elmélete megdöntéséhez saját maga adja meg a kulcsot: „Ha be lehetne bizonyítani, hogy létezett olyan bonyolult szerv, amely nem jöhetett létre számos apró, egymást követő módosulás révén, akkor elméletem teljesen megdőlne.” A további három kritérium teljesülése is gyakorlatilag lehetetlen: az evolúció történeti folyamat, ezért nem lehet sem reprodukálni, sem megismételni, ezáltal a kísérleti-tapasztalati ellenőrzésre sincs mód.

Mindezek ellenére Richard Dawkins rendületlenül és agresszíven hirdeti az evolúció cáfolhatatlan igazságát közel negyven esztendő óta. Vallásellenessége már korai munkáiban is megmutatkozott, de az utóbbi években a keresztény hittel szemben tanúsított ellenszenve a gyűlölettel határos méreteket öltött. A világ élvonalbeli tudósai között jelentős számban vannak azok, akik ateistának vagy agnosztikusnak vallják magukat, de világnézetük agresszív hirdetését nem tekintik egyfajta küldetésnek, netán életcélnak. Dawkins egy külön kategóriát képvisel azzal a nyíltan hirdetett felfogással, hogy minden tehetségét, vitakészségét, szellemi és anyagi erőforrását az Isten elleni harc szolgálatába állítja.

A Biológiai Tudományok Salk Intézetében tartott konferencia (La Jolla, Kalifornia, 2006) a következő témakörrel foglalkozott: „A hiten túl: tudomány, józan ész, vallás és túlélés.” Arra a kérdésre, hogy a tudománynak ki kell-e küszöbölnie Istent, a Nobel-díjas Steven Weinberg („Az első három perc” című világszerte sikeres tudomány-népszerűsítő könyv szerzője) ezt mondta: „A világnak fel kell ébrednie a vallás hosszú rémálmából … Nekünk tudósoknak minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy gyengítsük a vallást. Ez lehet a legnagyobb hozzájárulásunk a civilizációhoz.” Súlyos szavak ezek a keresztény hívők ellen, mindazáltal Dawkins még tovább ment: „Végképp elegem van a vallás iránti tiszteletből, amit agymosással belénk neveltek.” Peter Atkins oxfordi kémia-professzor is az ateizmus oldalán áll: „Az emberiségnek el kell fogadnia, hogy a tudomány megsemmisítette a kozmikus célban való hit indokoltságát és e cél továbbélését csak az érzelmek táplálják.” Richard Dawkins Atkins véleményére is „rátesz még egy lapáttal.” Ő az Istenben való hitet veszedelmes dolognak tartja, amit ki kell küszöbölni: „Divatos dolog végítéletről beszélni ama veszély kapcsán, amit az AIDS vírus, a kergemarha-kór és más dolgok jelentenek, de én úgy gondolom, hogy a világ egyik legnagyobb veszedelme a hit, amely hasonlít a himlővírushoz, csak nehezebben irtható ki. A hit – olyan meggyőződés lévén, ami nem bizonyítékokon alapul – a vallások fő bűne.”

John C. Lennox a keresztény apologetika általam ismert legmagasabb színvonalú, kiemelkedő szellemi teljesítményt felmutató könyvében („A tudomány valóban eltemette Istent?”), amely az Evangéliumi Kiadó gondozásában 2008-ban magyarul is megjelent, a következő kritikával válaszol Dawkins agresszív kitörésére:

„… a kereszténység fő áramlata azt vallja, hogy a hit és a bizonyítékok nem választhatók el egymástól. Valójában a hit a bizonyítékokra adott válasz, és nem a bizonyítékok hiánya fölött való örvendezés … Pál apostol ugyanezt mondja, amit a modern tudomány sok úttörője is hitt, nevezetesen, hogy Isten létezésének legfőbb bizonyítéka maga a természet: „Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük.” (Róm 1,20). A bibliai hitből nem következik, hogy olyan dolgokban kell hinni, amelyekre nincs bizonyíték. Akárcsak a tudományban, a hit, a józan ész és a bizonyítékok összetartoznak. Kiderül, hogy Dawkins meghatározása, miszerint a hit nem más, mint „vakhit”, pontosan ellentéte a bibliai meghatározásnak.”

Amikor Lennox a „bizonyítékok hiányán való örvendezés”-ről elutasítóan beszél, Dawkins egy korábbi durva kijelentésére utal (Daily Telegraph Science Extra, Sept. 11, 1989), amely így hangzott: „míg a tudományos meggyőződés nyilvánosan ellenőrizhető bizonyítékokon alapul, a vallásos hit nemcsak hogy nélkülöz minden bizonyítékot, de még örül is a bizonyítékoktól való függetlenségnek, amit hangosan hirdet a háztetőkről.” A kijelentés éle nyilvánvalóan a bibliai hit ellen irányul. Ugyanakkor – elképesztő következetlenséggel – ő maga mulasztja el bizonyítékokkal alátámasztani azt az állítását, miszerint a hívő ember öröme a bizonyítékoktól való függetlenség. Nem is teheti, mert ilyen bizonyíték egyszerűen nem létezik.

Alister McGrath neves oxfordi biokémikus, aki ateista háttérből éppen a tudomány bizonyítékainak józan elemzése alapján jutott el a nyíltan vállalt keresztény hithez és apologetikához, nagyon tanulságos és rendkívül érdekes könyvet írt Richard Dawkins életútjáról, küldetéstudatáról, kimagasló tehetségéről és kérlelhetetlen Isten-ellenességéről. Miután a könyv – kiváló fordításban – magyarul is hozzáférhető (Kalligram, Pozsony, 2008), csak egy lényegi megállapítását emelem ki: Dawkins nem tanulmányozott egyetlen komoly keresztény gondolkodót sem és teológiai ismeretei – tudományos felkészültségével ellentétben – megdöbbentően hiányosak. Bibliai ismereteit harmadrangú bibliakritikusok írásaiból és nem a Biblia közvetlen tanulmányozásából meríti, ezért a keresztény tudósokkal folytatott nyilvános vitákban minden eszközzel igyekszik elkerülni a tudomány és a bibliai hit határfelületeinek mélyebb megtárgyalását. Rendkívül erős viszont a tudományos ismeretterjesztésben, mesterien bánik a szavakkal, és nagyon világosan képes megmagyarázni döntő fontosságú – és gyakran nehéz – tudományos elgondolásokat. „Az önző gén” című könyve, amelyben vallásellenessége még csak közvetve érzékelhető, a maga nemében a műfaj legjobbjai között van a világon. Mint McGrath megjegyzi, egyáltalán nem volt meglepő, hogy a New York Times méltatása szerint „az ilyen népszerűsítő írások hatására az olvasó zseninek érezheti magát.”

Sajnálatos, hogy Dawkins munkáinak színvonala a méltatott „Az önző gén” és „A vak órásmester” című kötetekhez képest folyamatosan csökken. E két könyv, jóllehet provokatív és meghökkentő, de remek stílusával és logikai okfejtéseivel igen nagy kihívást jelentett – és jelent még ma is – a keresztény hitvédelemnek és tudományos érvelésnek. Az utóbbi években úgy tűnik, „Darwin rottweilere” kifulladt a folyamatos harcban és lassan már csak az Isten elleni – meglehetősen visszatetsző – utcai agitálás és demonstráció marad számára. „Sajnáljuk, Richard, hogy még mindig a rossz oldalt erősíted. Itt az idő, hogy megtérj és ne provokáld tovább Istent” – mondják az angol keresztény vitapartnerek.

 propaganda-felirat

  1. ábra: Dawkins, mint az Isten ellen lázadó, öntelt ember mintaképe, az általa szerkesztett, a londoni emeletes buszokon elhelyezett propaganda-felirat mellett

 Tudomány és vallás: háborúság, párbeszéd vagy intellektuális megbékélés?

 A The Guardian és a Telegraph angol lapok szeptember 19-i számaiban olvashatunk arról, hogy a világjáró természetbúvár, filmes és író, a nyugdíjba vonult David Attenborough csatlakozott az ateizmusát nyíltan hirdető Richard Dawkinshoz és 30 kiemelkedő felkészültségű tudóstársához abban a kampányban, amely „a kreacionizmusnak és az intelligens tervezésnek az osztálytermekből való kiűzését” célozza. További tudósok is támogatják a kampányt, többek között a Royal Society elnöke, Sir Paul Nurse, a neurobiológus professzor Colin Blakemore, az elméleti fizikus Jim Al-Khalili, valamint Michael Reiss, felszentelt anglikán lelkipásztor. A kampányt támogató szervezetek között van a Tudományos Képzés Egyesülete, a Brit Tudományos Egyesület, a Brit Humanista Egyesület és az Anglikán Egyház.

 

A kampányolók rá akarják venni a brit kormányt arra, hogy tiltsa ki a kreacionizmust az iskolákból, és mind az általános iskolákban, mind a középiskolákban az evolúciót tanítsák. Létrehoztak egy webhelyet, amelyet a következő szöveg azonosít: „Az evolúciót tanítsd, ne a kreacionizmust!” Az első oldalon az alábbi állítás olvasható: „A kreacionizmus és az ’intelligens tervezés’ nem tudományos elméletek, hanem néhány vallásos fundamentalista írja le úgy azokat, mintha tudományosan megalapozottak lennének. E fundamentalisták megkísérlik, hogy látásmódjukat megerősítsék az állami közoktatás iskoláiban. Hatékony és erőteljes iránymutatás szükséges, hogy a kreacionizmust és az intelligens tervezést ne lehessen bemutatni tudományos elméletekként a nyilvános, közös iskolák egyetlen típusában sem. Azonban ez nem elegendő. Az evolúció megértése központi szerepet játszik a biológia összes kérdésének megértésében. Az evolúció tanításának benne kell foglaltatnia a Nemzeti Tantervben, mind az általános, mind pedig a középiskolákban és minden iskolában egyaránt” (a kiemelés az eredeti forrás szerint).

 

A Guardian cikke megjegyzi a következőt is: „2009-ben egy Ipsos Mori felmérés azt találta, hogy a brit felnőtt lakosságnak több mint a fele úgy gondolja, hogy az intelligens tervezést és a kreacionizmust az evolúcióval párhuzamosan tanítani kell az iskolai tudományos órákon – és ez az arány magasabb, mint az Egyesült Államokban”.

 

Mindehhez érdemes megjegyezni a következőket: ha az evolucionistáknak kampányolniuk kell, hogy rávegyék a kormányokat és a bíróságokat saját hitük tanításának erőszakos támogatására és tiltsanak bármilyen kritikát vagy ellentétes meggyőződést, valójában elismerik, hogy elképzeléseik nem állnak meg komoly tudományos kritika előtt. Ha az evolúció valóban jól megalapozott tudományos megközelítés lenne, akkor nem kellene tartania semmiféle alapos elemző vizsgálattól és nem volna szükség arra, hogy politikusok és jogászok háta mögé bújjon. Arra pedig különösen nem volna szükség, hogy közalapítványi, nyilvános iskolák ürügyén támadja meg világmagyarázati ellenfeleit. Amint a Guardian emlékezteti olvasóit, úgy tűnik, hogy a brit felnőttek többsége, azaz a nyilvános iskolákat és a közoktatást anyagilag fenntartó lakosság nagyobbik része nem ért egyet azzal, hogy a teremtéstant és az intelligens tervezés világmagyarázati felfogását kitiltsák az iskolákból.

 

John Mackay professzor, az ausztráliai központú, de Kanadában, az USA-ban, Angliában és Új-Zélandon is működő intézményekkel rendelkező Creation Research (Teremtéskutatás) nemzetközi kreacionista szervezet igazgatója a következő kommentárt fűzi a Guardian és a Telegraph cikkeihez:

„Kollégáinknak és a http://webwhois.nic.uk webhelynek köszönhetően rájöttünk, hogy a „Tanítsd az evolúciót, ne a kreacionizmust” webhely a Brit Humanista Egyesülethez tartozik. A humanisták tudják, hogy a kreacionizmus közvetlen veszélyt jelent materialista filozófiájukra vagy naturalizmusukra és ezért megpróbálják megakadályozni a diákokat abban, hogy bármi olyat halljanak, amely aláaknázza világnézetüket. Ez az oka annak, hogy azzal érvelnek: a teremtés paradigmájának tesztelése és megvitatása nem tudomány, mivel saját világnézetük olyan Tudományt követel meg, amely definíció szerint ’természetes magyarázatot ad, kizárva bármely hivatkozást Istenre’. (The Science Teacher Nov. 2003, Vol. 70, No.8.p.34). Ez a kampány nem a tudományról szól: ez világnézetek összeütközése. A humanizmus mindenki más ellen!”

 

Michael Reiss tiszteletesnek és a hozzá hasonló teista evolucionistáknak, akik állításuk szerint követik a Biblia Istenét, ugyanakkor nyilvánosan csatlakoznak olyan ateistákhoz, mint Attenborough és Dawkins és nem akarják Isten bármiféle szerepét elismerni a világ keletkezésében, ajánlatos lenne a Teremtő figyelmeztetését komolyan venniük, amelyet a benne hívőkhöz intézett. Jézus ezt mondta: „Aki pedig egyet is megront e bennem hívő kicsinyek közül, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára és a tenger közepébe vessék” (Mt 18:6).

Mindez az oktatás és nevelés, a filozófia és a politika számára egyaránt üzenetet jelent.

(A szerző mérnök-informatikus, egyetemi tanár, az MTA doktora)