Tudomány, hit, világmagyarázat                                                                       Tóth Tibor

KÁNTOR ZSOLT: A Záróra nyitja

„Mert a káosz maga a különbségtétel nélküli, arctalan egyféleség és mindenség. A különbségtétel nélküli a logikai Semmi. Csak a különbségek konstruálnak rendet: alakot és formát – mint ahogy a modern fizikában is csak a benne meglévő anyag definiálja a teret.”

Ezt írta Dietmar Polaczek: A káosz című szócikkében, idézet a bécsi Zeneművészeti kisszótárból, Holmi, 2003. március, és alább így folytatja: „Az idő felfüggesztését, a holtpontot, a ritmus, a harmonikus vagy melodikus előrehaladás kiiktatását, a világosan elkülöníthető zenei történések szinte teljes hiányát Wagner – hasonlóan Ligeti Atmosphéres-éhez – számtalan elenyészően parányi elem felhalmozásával éri el.” Igen. Épp így, ahogy Polaczek definiálja, így történt a minap a Záróra nyitott kulisszái előtt: az evolúció-párti tudósok (Bence György, Kampis György) és a kreacionista hívők (Bolberitz Pál, Tóth Tibor) vitaestjén, ahol „számtalan elenyészően parányi elem felhalmozásával érték el” az előbbiek, hogy utóbbiakra a televíziónézők ferde szemmel nézzenek. Annak ellenére, hogy a műsor célja vélhetőleg az esélyegyenlőség jegyében kívánta (volna) bemutatni mind a két álláspontot. Mind a materialista tudósokét, mind az istenhívő professzorokét.

            A műsorvezető Betlen János szabad folyást engedett a kollegialitás alapjain nyugvó diskurzus határait olykor durván átlépő, a műsor eddigi hagyományaitól jócskán elütő vitatkozásnak. De mentségére legyen mondva, „rásegített” a kényes egyensúly visszabillentésére, amikor megkérdezte az ateista felet (és ez kulcsfontosságú momentum volt), hogy az evolúcióelmélet miért nem foglalkozik az „őt” ért kritikával? Hisz az csak előnyére válhatna a népszerűsítés szemszögéből a Darwin-féle elméletnek. Kicsit a Kádár-kori dialógusok befejezésére emlékeztettek az anyagelvű szakértők érvei, amikor nyugtázták, a vélemények lehetnek különbözőek, de a hivatalos, hatalmi nézőpontot ők hivatottak a végén „bejelenteni” és omnipotens hevülettel „elfogadtatni”.

De nézzük közelebbről az álláspontokat.

1. Kampis György véleménye szerint az Egyesült Államokban szellemi polgárháború látszik kibontakozni, nagy a feszültség az intellektuális szférában, különösen a középfokú- és felsőoktatásban az előretörő, egyre erősödő kreacionizmus miatt. Rendszeresek a viták a tananyagok, tantervek tartalmát illetően. A szakirodalom szerint a felsőoktatás irányítói tudományellenesnek tartják a mozgalmat és fanyalogva pszeudo-tudományt, áltudományt emlegetve a kreacionizmust sommásan ki kívánják űzni a tudományok (főként a természettudományok) oktatásának környékéről is. Átfogó véleményük: a kreacionizmus a hittanórára való, egyes intellektuális körök hobbijaként megtűrhető, de az már felháborító, ha egyesek a kreacionizmust tudományos megközelítések összességének tekintik.

2. Kampis György egy figyelemreméltó megjegyzést tett, amikor idézte egyik, feltehetően ateista-materialista barátját, miszerint “A hit-alapú tudás és a hasznosság-alapú tudás híveinek élesedő harca az Egyesült Államokban szinte szellemi polgárháborúval fenyeget.”. A technokrata elit, amely az erőforrások, a tudományos és technológiai központok (R&D-szféra) legnagyobb részét birtokolja és saját szellemi dominanciája alatt tartja (magyar zsargonnal azt is mondhatnák, hogy leuralja) rendkívüli módon ideges attól, hogy a kreacionista mozgalom veszedelmesen erősödik és képes a nagy nyilvánosság előtt erőteljes és sikeres kihívást intézni a hivatalos tudomány képviselőinek címezve. Érzékelhető egyfajta félelem a tömegek tudomány- és technológia-ellenességének fokozódásától. Attól sem riadnak vissza, hogy a kreacionizmust egyfajta káros, népbutító mozgalomnak tüntessék fel, egy sorba helyezve például a Kampis György által meglehetősen cinikusan bemutatott “Lapos Föld”- hívőkkel.

3. A tudományfilozófus kommentárja: “Hittel nem lehet erőművet működtetni, csak materiális fűtőanyaggal, ezért mégis csak a technológiáé lesz az utolsó szó”.

4. Bence György és Kampis György harcos ateisták, bármennyire is próbálták ezt a műsor során leplezni. Szinte felháborodottan utasította vissza Bence György azt a megközelítést, hogy mégiscsak állást kellene foglalni, hogy ateista-materialista, agnosztikus, vagy Isten-hívő (a világ szellemi eredetét valló) háttérből is megvizsgáljuk a kreacionizmus elhelyezkedését a szellemi palettán. Megdöbbentő volt Bence György tájékozatlansága a kreacionizmus belső lényegét és jól megkülönböztethető áramlatait illetően. Hisz Bence nem tudta megkülönböztetni az Intelligens Tervezés Mozgalom (Intelligent Design Movement = IDM) jellemzőit a tudományos kreacionizmuséitól (szűken és szigorúan csak a Scientific Creationism volt az egyértelműen elmarasztalt megközelítési mód), így nem tetszeleghet a kreacionizmus megítélésére (jobb szó: elítélésére, elmarasztalására) hivatott szakértő szerepében.

5. Rendkívül ízléstelen, és igényesebb intellektuális vitában nem szokásos olyan megjegyzéseket tenni, hogy “ha tudom, hogy erről lesz szó, el sem jövök“, (Bence György) vagy ha egy nemzetközi konferencián,  mondjuk több száz PhD-s szakember összejön, éktelen nagy ostobaságokat képesek mondani sokkal egyszerűbb kérdésekről is, mint a tudomány és a hit problémái. Nincs joga ilyen felkészültséggel a tudománytan és az evolúciótan évszázados harcát sommásan a valódi tudomány és a vallásos (felfogása szerint feltehetően primitív) hit párhuzamával jellemezni. Mintegy félórás vita után jött rá, hogy a vita arra felé konkludál, hogy sem a teremtéstan, sem az evolúciótan nem tekinthető szigorúan tudományos megközelítésnek, mindkettőt intelligens hit által kell elfogadni. Ide tartozik az is, hogy Bence György úgy tűnik egyszer sem gondolkozott el azon, hogy az evolúció szónak hány bonyolult, sokféle értelemben, szélességben és mélységben használatos tartalma teszi nehézzé az ilyen kérdések vizsgálatát.

6. Kampis György, állítása szerint, legalább 25 éve intenzíven és megszállottan kutatja az evolúcióelmélet minél tudományosabb változatainak kifejlesztését. Ez olyan szilárd előítélettel (prekoncepcióval) párosult nála, mint az a nyilatkozataiból kiderült, hogy minden nem-evolúcióalapú tudományos-szakmai megközelítést “csípőből tüzelve” tévelygésnek tekint és elutasít. A vitát ő úgy képzeli el, hogy elmondja saját álláspontját és a lekicsinylő, szarkasztikus megjegyzéseivel úgy küldi padlóra mindenkori ellenfelét, hogy meg sem kísérli felfogni, miért érvel a partner teljesen más premisszák, elvek, modellek és módszerek alapján és nem úgy, mint ő. Az ilyen felfogású  evolucionisták soha nem lesznek képesek empátiával viszonyulni vitapartnerükhöz, mivel meg vannak győződve arról, hogy csak nekik lehet igazuk.

7. Óhatatlan, hogy a tudománytörténet nagyjait akár név szerint, akár idézeteikkel azért hozzuk fel a vitában, hogy mondandónkat hitelesebbé, megalapozottabbá, súlyosabbá tegyük. Bármennyire is tiltakozott a két ateista vitapartner a tekintélyek emlegetése ellen, Kampis György (éppen kiváló felkészültsége és intellektusa révén) gyorsan belátta, hogy ezt ő sem tudja nélkülözni. Itt működött az öniróniája, amikor ezt beismerte. Ettől vált néhány pillanatig nemes ellenféllé.

8. Tóth Tibor informatikus kitűnően és elegánsan érvelt, tájékozottsága megnyerő volt a laikus számára is, előzékeny és toleráns vita-stílusa példaként szolgálhat minden tudósnak és média-szereplőnek. Bolberitz Pál szűkszavúsága ebben az esetben jól jött, békességre törekedett nagyon evangéliumi módon, ráadásul határozottan kiállt Tóth Tibor és a teremtés-elmélet mellett. Ők ketten voltak ennek az estének a „nyitja”.

Összességében levonható az a következtetés, hogy nagyon kell ezzel a témával foglalkoznia a televíziónak, jó hogy műsorra tűzte ezt a témát, aktualitása ennek a kérdéskörnek egyre nő, hisz a világmagyarázatokra egyre szomjasabb a posztmodern kor „elszenvedője”.

Ugyanakkor az evolúció-párti tudósoknak önmérsékletet kellene tanúsítaniuk. Először is udvariasságból, hisz’ őket 40 év diktatúra „tekintélye” szavatolta, nemcsak a kutatásaik (és érdemeik). A mindenkori műsorvezetőnek is alaposabban fel kell készülnie és vérmesebb vehemenciával igyekeznie ama patikamérlegen adagolt, kimért egyensúlyra, ami a független, tárgyilagosságra igyekvő média sajátja (volna, ha lenne). György Péter írta A realitásérzék elvesztése című tévékritikájában (ÉS, 2005. szept. 16.):  „ …a televízió túl veszélyes eszköz ahhoz, hogy televíziósokra bízhatnánk. A társadalmi valóság mindannyiunk tulajdona.”

Záróra, MTV 2. 2005. szeptember 12.