A kambriumi gond – 2018

Polipok és egyéb problémák

 

Kelt: 2018. július

 

 

2018. májusában 33 biológus megdöbbentő tanulmányt közölt a Progress in Biophysics and Molecular Biology¹ szakfolyóiratban. Meglepő módon a közismert szaklap vállalta a cikk közlését.

 

A tanulmány nagy visszhangot váltott ki a tudós és laikus társadalomból egyaránt. Ahogy ez lenni szokott szinte minden csoport (ateisták, a különböző evolúciótanok követői, bibliai hívők, teisták, ID-sek, ufó-támogatók, stb.) a saját meggyőződésükhöz igazították a tanulmányban foglaltakat. A média főleg a tanulmány polipokat érintő részével foglalkozott, pedig az sokkal több dologgal foglalkozik. A tanulmány 13-17 pontjait lefordítottuk és a cikk végén közöltük. Ezen részlet alapján ízelítőt kapunk a kambriumi robbanás problémáiról.

 

 

 

A tanulmány címe, lényege

 

A tanulmány címe: A kambriumi robbanás oka – földi vagy kozmikus?

A cím jelzi, hogy a kambriumi robbanás – továbbra is – vitatéma.

 

A tanulmány lényege:

Az evolúciótan egyik állandó nehézségével [sokak szerint a szőnyeg alá söpört botrányával] a kambriumi robbanással és az azt követő időszakkal foglalkozik.

A tanulmány biológia oldalról támogatja az 1960-as évektől folyamatosan bővülő számításokat, miszerint a makroevolúció matematikai képtelenség.

 

Mielőtt valaki elfogultsággal vádolná a tanulmány szerzőit: a 33 biológus szerző az evolúciótant támogatja! Igaz nem a tankönyvi, a média által sulykolt formáját, hanem egy kevésbé ismert variánsát a pánspermia elméletet támogatja. A tanulmány készítői Fred Hoyle, és Chandra Wickramasinghe (és sok más tudós) munkásságát viszik tovább.

 

A tanulmánynak nem témája:

• a kambriumi robbanás előzménye,
• az evolúciótan matematikai kifogásai,
• a kambriumi robbanás ateista/evolucionista magyarázatai².

 

 

 

A tanulmány néhány megállapítása

(A médiát követve mi is a polipokra koncentráltunk. Tettük ezt a közérthetőség miatt, valamint azért, mert a polip-probléma az egyik legismertebb gond e területen. A május óta tartó vitában egyes szakértők úgy próbálták lejáratni a tanulmány szerzőit, hogy egy zoológus sincs közöttük. ez igaz, de a tanulmányban ismertetett problémák ismert tények a biológusok között. A Nature 2005-ben foglalkozott³ a polipokkal, ahol ezen a gondok ismertetve lettek.)

 

A polipok evolúcióját megvizsgálva ezek a biológus arra jutottak, hogy az sokkal gyorsabban történt, mint azt a biológia lehetővé tenné.

 

A polipok genomja megdöbbentő komplexitást mutat: az emberi genomnál 33 000-rel (!) több fehérjét kódoló gén található benne.

 

Hirtelen (előzmény nélkül) jelentek meg az evolúciós folyamatokban a következők:

• nagyméretű (500 millió neuronból álló) agy,
• kifinomult idegrendszer,
• kameraszerű szemek,
• hajlékony test,
• színváltoztatásnak köszönhető azonnali álcázás,  
• megdöbbentően gyors alakváltási képesség.

 

Ezek közül egy is komoly evolúciós probléma, de így együtt gyakorlatilag nulla a matematikai esélye annak, hogy beilleszthető legyen a hagyományos (tankönyvi) evolúciótanba.

 

Akkorra bajok vannak az evolúciótannal (véletlen-kialakulás feltételezéssel), hogy 33 biológus nyíltan a hagyományos evolúciómodelltől eltérő megoldást javasol, mégpedig a tudományos körökben kis támogatottságnak örvendő pánspermia elméletet.

 

 

Összegzés

 

A kambriumi robbanást nemcsak a buddhisták, bibliai hívők, teisták, stb. hanem az evolúciótan támogatói is többféle módon értelmezik!

A matematikusok, biológusok, jogászok, stb. között sem létezik egységes álláspont a kambriumi robbanással kapcsolatban. A tanulmány biológiai oldalról világít rá, hogy milyen nehéz kérdés ez a hagyományos evolúciótan számára. A kambriumi robbanás nem világnézeti alapon támadott kérdés.

 

 

Álláspontunk:

 

„A kambriumi robbanás oka – földi vagy kozmikus?” tanulmányban szereplő legtöbb szakmai érvvel egyetértünk, de az abból levont következtetéssel, miszerint a polipok génjei az űrből érkeztek, azzal nem!

A kambriumi robbanás a teremtő Istenre mutat.

A kambriumi robbanás legjobban a teremtésmodellt támasztja alá.

 

 

 

Irodalom, megjegyzések:

 

1. Cause of Cambrian Explosion – Terrestrial or Cosmic? (A kambriumi robbanás oka – földi vagy kozmikus?) Progress in Biophysics and Molecular Biology Volume 136, August 2018, Pages 3-23

 

2. Ezen magyarázatokból van néhány. Már az is beszédes, hogy mennyi kísérlet született a kambriumi robbanás megmagyarázására.

 

3. 2005-ös Nature cikke:  https://www.nature.com/articles/nature14668

 

Több magyar nyelvű cikk is foglalkozik a kérdéssel:

A polipok az űrből jöhettek a tudósok szerint

 

A polipok a világűrből érkeztek, állítja egy kutatócsoport

 

Polipok az űrből – Michio Kaku

 

Pár tudós halálkomolyan felvetette, hogy a polipok földönkívüli migránsok

Részlet a cikkből:

„Fontos észrevenni, hogy a cikk inkább áttekintés, és nem egy kutatás eredményének leírása. A szerzők arról elmélkednek, hogy az 530 millió évvel ezelőtt kezdődött és „alig” tízmillió év hosszúságú időszakban – amelyre kambriumi robbanás névvel szoktak hivatkozni – olyan hihetetlen gyorsaságban és változatosságban alakultak ki a korábbi fosszíliák közt nem talált élőlénycsoportok, hogy azt nem okozhatták csupán földi okok.

 

Szerintük ugyanebbe az irányba mutat a 270 millió évvel ezelőtt kialakult lábasfejűek evolúciója is. Azt állítják, hogy ezen állatok bizonyos tulajdonságai olyan különlegesek, annyira eltérnek az akár velük rokon állatcsoportok tulajdonságaitól, hogy azok nem jöhettek létre csupán a földi mutációk eredményeképpen. Bizonyos tulajdonságokat kódoló géneknek, géncsoportoknak külső forrásból kellett származniuk.”

 

“Az egyébként neves egyetemen tanító – tudósokat, akik tudottan a pánspermia-elmélet elkötelezett hívei. Lehet, hogy a harminchárom szerző nagyobb része inkább csak amolyan érdekes lehetőségként értékeli a cikkben leírtakat, de az is lehet, hogy itt a pánspermia-elmélet híveinek az előbújásáról van szó.”

 

 

 

 

A tanulmány végének fordítása:

A kambriumi robbanás oka – földi vagy kozmikus?

 

Forrás: https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0079610718300798?via%3Dihub

Fordította: Konkoly Dávid

 

13. Az intelligens összetettség evolúciója

 

A földön kívülről származó vírusok földi evolúcióra vonatkozó hatásának bizonyítékáról nemrégiben szereztünk meggyőző utalást a lábasfejűek gén-, ill. transzkriptom szekvenciájának során. A polip genomja a komplexitásnak egy megdöbbentő szintjét mutatja azzal a 33.000 fehérje-kódoló génnel, amely több, mint amennyi a Homo Sapiens-ben megtalálható (Albertin és tsai., 2015). A polip a puhatestűek belsővázas fejlábúak alcsoportjába tartozik, amelynek az evolúciós története 500 millió évvel ezelőttre nyúlik vissza, habár a lábasfejűek filogenetikája fölöttébb összeegyeztethetetlen és zavaros (lásd Carlini és tsai, 2000; Strugnell és tsai, 2005, 2006, 2007; Bergmann és tsai, 2006). A lábasfejűek ráadásul nagyon eltérőek, a viselkedésüket tekintve komplex koleidákkal együtt (kalmárok, tintahalak, polipok), amelyek feltételezhetően egy tisztán földi evolúciós modell alatt fejlődtek ki primitívebb nautiloidáktól. Azonban a polip ősi koleoid alcsoporttól való elágazása elég jelentős, hasonlóan azokhoz az extrém jellemzőkhöz, amelyek megtalálhatók sok olyan nemzetségben és fajban, amelyek a lenti Eldridge-Gould sémában fel vannak tüntetve. Nagyméretű agya és kifinomult idegrendszere, kameraszerű szemei, rugalmas testrészei, azonnali álcázás a szín-és alakváltás képessége által csak néhány azokból a meglepő tulajdonságokból, amelyek hirtelen jelentek meg az evolúció folyamán. Az ősi Nautilusoktól (pl. Nautilus pompilius) jövő átalakító gének a közönséges tintahalakon (Sepia officinalis) át a kalmárokig (Loligo vulgaris) és a közönséges polipig (Octopus vulgaris, 5-ös ábra) nem könnyen találhatók meg a korai életformákban – ezért aztán valószerű az a feltételezés, miszerint egy távoli „jövőből” vettük kölcsön a földi evolúció keretein belül, vagy még valószerűbben a távoli kozmoszból. A kifejlődés magyarázataként egy ilyen földönkívüli eredet nyilvánvalóan szembemenne a jelenleg uralkodó paradigmával.

 

Azonban ezzel a következtetéssel egybevág az új RNS-összeállító, transzkriptomra kiterjedő információ a szomatikus RNS-variáló mechanizmusokról olyan, viselkedésükben kifinomult lábasfejűeknél, mint a polip. Ezek az adatok átfogóan szemléltetik az evolúciósan konzerválódott adenozinról inozinra (A-ról I-re) történő mRNS-szerkesztési elrendeződéseket az összetett viselkedésű koleoid lábasfejűek (különösen a polip) majdnem minden egyes fehérje-kódoló génjében, de a kagylós lábasfejűek esetén nem (Liscovitch-Brauer és tsai, 2017). Ez a hatalmas minőségbeli különbség a lábasfejűek fehérje-újrakódoló, A-ról I-re történő mRNS-szerkesztése, és a nautilusz ill. más gerinctelen és gerinces állatokéi között igen feltűnő. Ekképpen egy transzkriptom-szélességű szűrőben a muslicák és az ember fehérje-kódoló mRNS-einek mindössze 1-3%-a tartalmaz egy A-ról I-re történő újrakódoló elrendezést; és csak mintegy 25 emberi mRNS üzenet van, amely egy konzervált A-I újrakódolást tartalmaz az emlősök között. A Drosophila leszármazási ágaiban mintegy 65 konzervált A-elrendeződés van a fehérje-kódoló génekben és néhány van azonosítva C-ben, ami erősíti azt a feltételezést, hogy az A-I RNS-újrakódolás nagyobbrészt vagy semleges, káros vagy ritkán adaptív (felülvizsgálva a Liscovitch-Brauer és tsaiban, 2017). Mégis a kalmároknál és különösen a polipoknál ez a normális, majdnem minden fehérje-kódoló gén rendelkezik egy evolúciósan konzervált A-ról I-re történő mRNS elrendező izoform, amelyet egy nem azonos aminosav-csere eredményez (Liskovitch-Brauer és tsai, 2017). Ez a molekuláris génstratégiának egy képzeletbeli minőségi ugrása egy feltételezett egyenletes és növekvő evolúciós leszármazásban – a hirtelen „nagy előugrás” egy típusa. Kivéve, ha a tintahal/polip leszármazási ágában kifejezésre kerülő összes gén a létező gének egyszerű mutációiból származnak, akár a tintahal vagy más élőlények ugyanazon az élőhelyen osztoznak, bizonyosan nem létezik olyan forgatókönyv, amely által ez a nagyléptékű minőségi átváltozás az A-ról I-re terjedő mRNS-szerkesztésben magyarázható lenne az általánosan elfogadott neo-Darwini folyamatokkal, akkor sem, ha megengedjük a horizontális génátvitelt. Egy lehetséges magyarázat nézetünk szerint az, hogy az új gének valószínűleg a Földön kívülről érkező importok – legvalószínűbben egy már működő gének koherens csoportja egy mélyhűtött és a sejtállományát tekintve védett, termékeny polip petéiben.

 

Így tehát azt a lehetőséget, hogy a mélyhűtött tintahal és/vagy poliplárva jeges meteoritban érkezett több száz millió évvel ezelőtt, nem lehet figyelmen kívül hagyni, mivel ez a polipok Földön való hirtelen megjelenésének – kb. 270 millió éve – egy takarékos magyarázata lenne. Bizonyára ez az elv viszonylag jól alkalmazható a fosszilis rétegekben való hirtelen megjelenésre minden nagyobb életformára vonatkozóan, amelyet az Eldridge és Gould által az 1970-es évek elején kidolgozott „szakaszos egyensúly” előremutató koncepciója tartalmaz (1972, 1977); lásd a 6-os ábra elvi vázlatát. Ezért az olyan hasonló léttulajdonságok, mint a „ha a gének egyfajta pre-egzisztenciából jöttek volna létre” (Hoyle és Wickramasinghe, 1981) alkalmazva sok egyéb biológiai példa közeli vizsgálatakor. Egy kevésbé ismert, ugyanakkor meggyőző példa a muslica szemfelépítésének válasza és ellenállása az amúgy halálosan roncsoló, 2537 angströmnyi hullámhosszúságú UV-sugárzásra, hozzátéve, hogy ez a hullámhossz nem hatol át az ózonrétegen és így a Föld felszínére ható Darwini szelektív tényezőként nem egészen nyilvánvaló (Lutz és Grisewood, 1934) valamint lásd Hoyle és Wickramasinghe (1981, 12-13. o.). Az organizmusok „misztikus” tulajdonságainak a nagy része meggyőzően magyarázhatóvá válik, ha elfogadjuk a kitágított kozmikus bioszférát, amelyet jeleznek a modern asztronomikus kutatások – az exobolygókra vonatkozó felfedezések már diskurzus tárgyát képezik. A galaxisunkban található lakható bolygók közötti átlagos távolságot ma fényévekben mérve átlagosan 5 fényévre teszik (Wickramasinghe és tsai, 2012). A vírus/géncserék bekövetkezése ekképpen szükségszerű ilyen rövid kozmikus távolságok esetén. A biológiának sok jellemzője, amelyek nem a Föld helyi feltételeire vannak beállítva, könnyebben megérthető ebben a szélesebb perspektívában.

 

14. A gerinces retrovírusok evolúciós eredete

 

Ez már el is vezet minket ennek a vizsgálatnak egy megoldandó feladatához és egyben nehézségéhez. Miközben minden vírus, ha közelebbről megvizsgáljuk, felsőfokon intelligensek, a retrovírusok (a Retroviriade család) a legkifinomultabbak és legösszetettebbek az összes ismert vírus közül. Ezek a vírusok és összetevőik (fordított transzkriptáz enzimek összekötve mesterséges, mozgékony retro-elemekkel) ma már úgy tűnik, hogy a Földön végbemenő evolúciós genetikai változás fontos előmozdítói az elmúlt többszáz millió év során (Wickramasinghe 2012), továbbá lásd (Hoyle és Wickramasinghe 1979, 1981). A sejtalapú fordított transzkriptáz (RT) tevékenysége szintén egy fontos molekuláris tényező az antitest-gének adaptív szomatikus hipermutációjában (Franklin és tsai 2004, Steele 2016b, Steele és Lindley 2017). Az imént említett endogén retrovírushordozók, valamint az RT-aktivitások valószínűleg részt vesznek a „soma-to-germline” lamarckiánus átvitelben az immunrendszeren belül (Steele, 1979; Steele és tsai, 1984; Steele és tsai, 1998; Steele és Lloyd, 2015; Steele 2016a), beleértve a kialakítást, a megkettőződő terjeszkedést és az emberi, valamint a fejlettebb emlősök ősi haplotípus-struktúráinak az alkalmazkodóképes keveredését (Dawkins és tsai, 1999; Mclure és tsai, 2013; Steele, 2013, 2015; Dawkins, 2015)

 

Az RNS retrovírus fő genetikus és evolúciós jellemzője, hogy a védőoltásoknál a vírus gondoskodik arról, hogy a vírus szimplakötésű (ss) RNS-éről egy kettős sodratú (ds) DNS másolat jöjjön létre és ez provírusként ágyazódik be a gazdasejt genomjába (Temin, 1974). Aktivitásakor ez a potenciálisan látens provírus átíródik és létrehoz utódokat a fertőzött sejtben azért, hogy más sejtekben telepedhessen meg. Ha a gazdasejt egy csírasejt, akkor a beágyazódott provírus hierarchikusan átöröklődik az utód organizmusokba.

 

A retrovírusok sokféle állati sejtet tudnak megfertőzni és a beágyazódott provírusok „genomikus fosszília”-ként hagyhatnak nyomot maguk után, ezek az ún. endogén retrovírusok (ERV-k). Ezek a DNS-szekvenciák ezért a múlt maradványai, és valószínűleg a fertőző HIV-szerű járványok emiatt élnek túl, sőt most már részben immunisak is a közvetlen HIV-szerű változatokra, amelyek genomikusan integrálódtak a csírasejtekbe (részletesen kifejtve a funkcionális ősi haplotípus-csoportok megkettőzött terjeszkedésében és diverzifikációjában, Dawkins és tsai, 1999; Dawkins, 2015).

 

A retovírusokra vonatkozó kutatásoknak ezen területei ma már több adattal kecsegtetnek a nyilvános adatbázisokban. Sok ősi endogén retrovírust mára már felfedeztek, ez pedig lehetővé teszi a bioinformációs technológia általi vizsgálatát a retrovírusok korai evolúciós történetének. A legutóbbi időig az emlős retrovírusok és ERV-k elemzéséből származó legidősebb korbecslésre való közvetlen következtetés mintegy 100 millió évre terjedt ki, az emlősök vándorlásának kezdeti idejére. Ma már egy átfogó evolúciópárti filogenetikus elemzésből világosan látszik (Aiewsakun és Katzourakis, 2017), hogy a csonttal rendelkező halak endogén retrovírusai egy fajok közötti átmenetet elősegítő mintázatot mutatnak a gazdáikkal (ez a kétéltű endogén retrovírusok esetén még nem annyira egyértelmű). Azonban egy ERV-nek általános érvényű fajok közötti mintázata, és még ehhez hozzátéve gerinces gazdáik kifejlődésének ismert korait, együtt elég meggyőzőek. A vírusok más lehetséges átmeneti fajtái és továbböröklődésük alacsony aránnyal ment végbe (ideértve az uszonyos halakat, a cápát és a békát), az elemzés ugyanakkor felfedi a ráják ERV-inek két fő leszármazási ágát; az egyik, amely két újszerű kiegészítő génre tett szert a sokkal nagyobb genomjaikon belül (20 Kb, vagy a még létező emlős retrovírusok méreteinek kétszerese). Ezért tűnik úgy, hogy ennek a nagy retrovírusos leszármazási vonalnak (és a retrovírusoknak úgy általában) őstengeri eredetük van, amely „egyidőben, ha nem korábbra vezethető vissza, mint az állkapoccsal rendelkező gerinces gazdáik > 450 millió évvel az Ordovícium korszakában, a korai Paleozoikumban” Aiewsakun és Katzourakis, 2017). Ez egy nagyon fontos eredmény és a szerzők így következtetnek „… elemzésünk filogenetikusan és időbelileg is bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a retrovírusok a gerinces gazdáikkal együtt fejlődtek ki az óceánban, 460-550 millió évvel ezelőtt a korai Paleozoikumban, ha nem korábban.

 

Ez természetesen ezeket a kifinomult vírus génhordozókat – és a velük összefüggő génmódosító evolúciós driver hatásokat – a Kambriumi Robbanás idejére vagy az előttre helyezi időben. Bizonyosan ezek a jóval összetettebb ma élő állati és növényi fajok későbbi evolúciós megjelenése előtt jöttek létre. Más szavakkal megtehetjük azt a valószínűnek tűnő tudományos következtetést, hogy az információban tömör genetikai rendszereknek az a kulcsjellemzője, amely egyre komplexebb organizmusokat eredményez, már jelent volt a Földön mielőtt a későbbi tényleges szárazföldi komplexitás kialakult volna. Ez egy ellentmondás, ha figyelembe vesszük az előbb taglalt nézőpontunkat, mely szerint minden vírus, és különösen a retrovírusok „a mikrovilágban a gazda genetikai szabályozó rendszerének a visszatükröződései”. Ez „a genetikai információnak egy tömörített változata összefüggésben a teljes sejt azon képességével, hogy növekszik és osztódik annak érdekében, hogy utódsejteket hozzon létre és fejlesszen ki.” (4-es ábra)

 

15. Kambriumi Robbanás

 

Jól ismert, hogy egy tömeges kihalás, vagy kihalás-sorozat zajlódott az Ediakarai időszak végén körülbelül 542 millió évvel ezelőtt. Ez volt a közvetlen előfutára a Kambriumi Robbanásnak, a tömeges kihalás volumene pedig felveti a lehetőségét a Naprendszer Óriás Molekuláris Felhőn való áthaladásának, amely a többszörösen hosszú keringési idejű Oort Felhő üstököseit szabadította a belső Naprendszer felé, ez pedig különböző hatásokat idézett elő a Földön (Hoyle és Wickramasinghe, 1981, 1993). Nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy a Kambrium előtti tömeges kihalás eseménye(i) összefüggtek egy hatalmas, életet hordozó üstökös (vagy üstökösök) becsapódásával és a Föld későbbi, az új kozmoszból származó sejtorganizmusok, ill. vírusgének általi megtermékenyítésével (Hoyle és Wickramasinghe, 1979, 1981). Valóban lehetett egy összetett üstököstörmelék-áradat, amely sokszoros hatással járt együtt a Kambriumi Robbanás kezdetén a becsült 25 millió év alatt.

 

A Kambrium előtti becsapódás eseménye nem egyedi jelenség. Más bizonyíték is van a kozmikus meteorcsapódás okozta tömeges kihalási esemény változatosságának határai (pl. K-T határ a Dinoszauruszok 65 millió évvel ezelőtti kihalása és az apró emlősök felemelkedése) és a már kellőképpen megalapozott 26 millió éves periodicitás (Galaktikus Tide-Holmes ciklus), valamint üstökös behatások, a tömeges kihalások (Clube és tsai, 1996), és az evolúciós változatosság időbeli egybeesésére (Napier és tsai, 2007). A K-T határ szikláiban megtalálható egzotikus aminosavak és a mikrofungi felbukkanása mind jelei annak az újszerű genetikai anyagnak, amely a becsapódás hatására jelent meg (Wallis, 2007).

 

Ebben a vonatkozásban Martin Braser munkája egy 20-30 millió éves periodicitást mutat a foraminifera-alga koevolúciójában, amely egy kozmikus perspektívából jobban magyarázható, mint egy Braser által előnyben részesített földi nézőpontból (2012, 156-157.o.), ugyanis a 20-30 millió éves periodicitás a nagyobb organizmusoknak egy olyan be nem bizonyított, rendszerszintű jellemzője, hogy érzékenyek a kis változásokra. Habár a Hoyle-Wickramasinghe elmélet és elemzés előrejelez egy ilyen nagyszabású kozmoszból jövő környezeti változást, következtetésünk egybevág Noble mostani nézetével, hogy „Az oksági viszony sokrétű a biológiában” (Noble, 2011). Ebben az összefüggésben azt is érdemes hangsúlyozni, hogy Eldridge-Gould „szakaszos egyensúlya” (6. ábra) gyakran az evolúció megfigyelt tényeinek magyarázataként van bemutatva, de ez nem így van. Ez a szavakkal való játék annak a megdöbbentő jelenségnek a leírására, amely maga nélkülöz egy elfogadható magyarázatot a Földközpontú biológia keretén belül.
Már magától értetődik, hogy a medveállatkák, ezek az apróra osztódott picike eukariotikus állatok, amelyek a Kambriumi időszak alatt fejlődtek ki, komoly kihívást intéznek a hagyományos neo-Darwinista gondolkodásra (lásd a Wikipedia összefoglalóját fentebb, és további részletes hivatkozásokat a Wikipedia oldalán https://en.wikipedia.org/wiki/Tardigrade, és a tárgyalt adatokat a Jönsson és tsai-ban, 2008). Az életrevaló, „szívós” tulajdonságok listája teljes összhangban van az „evolúció természetes szelekciós eseményeivel”, amely igazodik a medveállatkák földönkívülről származó kifejlődéséhez. Ezek a jellemzők összeegyeztethetetlenek az ismert teljes mértékben földi „természetes szelekciós” feltételekkel, akár most akár 500 millió évvel ezelőtt. A Kozmikus Pánspermia alátámasztásának egy hihető, bizonyító erejű eseménye teljesen ezen az egy példán nyugodhat. Azonban amint már elég hosszasan taglalásra került, sok más élő példa van erre (ellenálló baktérium fajták és spóráik), a medveállatkák egy extrém kivétel, mely láthatóan erősíti a szabályt (Hoyle és Wickramasinghe, 1981, 1993).

 

A vizsgálat mostában közzétett eredményei (Leya és tsai, 2017), mely Dr. Thomas Leya, a Potsdami Sejtterápiás és Immunológiai Intézet tagjának és német, valamint nemzetközi partnerek közreműködésével zajlott le, megegyeznek ezzel a képpel. A kutatócsoport annak bizonyítékáról számolt be, hogy két algafaj 16 hónapot élt túl a külső Nemzetközi Űrállomáson (ISS) az extrém hőmérséklet-ingadozások, a világűr légüressége – továbbá jelentős UV- ill. kozmikus sugárzás ellenére (http://www.algaeindustrymagazine.com/algae-survive-outside-space-station/). Ezeknek az adatoknak a Kozmikus Biológiára történő logikus következményei nyilvánvalóak – sőt úgy hisszük, hogy ezek a megállapítások sokkal inkább válnak érthetővé a Hoyle-Wickramasinghe-féle Kozmikus Biológia Pánspermia evolúciós paradigmájának égisze alatt (A függelék).

 

16. A Kambriumi Robbanás és a retrovírusroka vonatkozó adatokból levont következtetések

 

Mielőtt a kiterjedt DNS-szekvenálás elérhetővé vált, ésszerűnek tűnt az a gondolat, hogy egy génszekvenciában a véletlenszerű másolási hibák, valamennyi idő alatt, elvezethetnek új jellegzetességek, testfelépítések és új fiziológiák kifejlődéséhez, amely magyarázhatná az evolúció egészét. Azonban azokat az adatokat, amelyeket itt vizsgáltunk, kihívás elé állítja ezt a szemléletmódot. Azt állítja, hogy a többsejtű élet Kambriumi Robbanása, amely 0,54 milliárd évvel ezelőtt következett be, lényegében elvezetett az összes olyan gén hirtelen kialakulásához, amely később a többsejtű életformák rendkívül széles tárházába rendeződött – medveállatkák, a tintahal, a polip, a muslica, az ember – csak hogy néhányat említsünk.

 

A retrovírus-géneknek egy teljesen új, (feltételezett külső forrásból származó) kifejeződései úgy tűnik, hogy főleg olyan genomikus átrendeződések által mennek végbe, melyek az endogén retrovírusok egyesüléseit követik. Pontosan ez volt az evolúció logikája, melyet a néhai Sir Fred Hoyle és egyikünk vetett fel még 1981-ben. Azzal érveltek, hogy a létező gének másolási hibái, általánosságban, nem hozhattak létre funkcionális hasznossággal rendelkező új géneket. A számítógép-programozásból vett hasonlattal élve, ki lett mutatva, hogy a kódmásolás során keletkező hibák nem vezetnek el megnövekedett vagy új funkciókhoz, sőt az eredeti program visszafordíthatatlanul leromlik. Ezért úgy érvelnek, hogy az evolúció számára hasznos új gének logikusan a földönkívüli vírusrészecskék és más mikroorganizmusok behatolásából kerülnek pótlásra.

 

17. A kozmikus biológia és az emberiség felbukkanása

 

Hoyle és Wickramasinghe (1979, 1981, 1986) a később hozzáférhető bizonyíték alapján (1., 2. ábra) – valamint a fajok tömeges kihalásának, a csillagközi és üstökös-testek asztronómiai infravörös-sugárzásának, és legújabban az ismert periodikus kráterképződésnek és az üstökös-becsapódás nyomainak alapján (Clube és tsai, 1996) azt jelzik előre, hogy az üstökösökben és a hozzájuk kapcsolódó meteortűzgömbökben található mikroorganizmusok és víruspopulációk megfigyelhető rendszerességgel szállítanak élő szervezeteket (organizmusokat, vírusokat, és magokat) a Földre annak kialakulásától és azóta folyamatosan. Természetesen a Földnek potenciális célállomásnak kellett lennie és ekképpen az üstökös szállította élő rendszerek számára befogadónak. Ez aztán egy elfogadható magyarázatot nyújt arra, hogy miért nem történtek kambriumszerű robbanások az 500 millió évet megelőző 3500 millió évben annak ellenére, hogy ebben az időintervallumban Naprendszerünk valószínűsíthetően elhaladt sok más Galaktikus Molekulafelhőn keresztül, hozzátéve Napunknak a Tejútrendszer középpontja körüli, hozzávetőlegesen 240 millió éves keringési idejét (Hoyle és Wickramasinghe, 1993; JT Wickramasinghe és tsai, 2010). A másik lehetőség a kozmoszból származó, komplex eukariotikus szervezetek (növények, állatok, fungi) nagyméretű lerakódása, amely a Kambrium kezdetétől számított 25 millió év alatt érkezett el, egy ritka és nagyszabású kozmikus megtermékenyítési esemény, amely kb. 500-550 millió évvel ezelőtt történt, de nem az azt megelőző 2000-3000 millió évben. Az ebbéli vita ezért szükségszerűen a kozmikus űr-idő nagyságrendjén van.

 

Tehát a Hoyle-Wickramasinghe Kozmikus Biológiájának nézőpontjával összhangban lévő bizonyítás mind mennyiségben, mind tartósságban növekedést mutat elmúlt évtized alatt (Napier és tsai, 2007; Rauf és Wickramasinghe, 2010; Wickramasinghe 2010, 2011, 2012, 2015a, 2015b; Smith 2013; Wickramasinghe és Smith 2014). Az a határozott meggyőződésünk, hogy a Földön lévő élet komplexitásának legvalószínűbb evolúciós előmozdítója egy kiterjedt Kozmikus Biológia, és hogy Aiewsakun ill. Katzourakis (2017) legfrissebb jelentése a bizonyíték egy nagy mozaikdarabját szolgáltatja, amely megegyezik ezzel a képpel és beleillik.

 

A darwini evolúciót és ennek a különféle nem-darwini földi előmozdítóit (Wickramasinghe és Steele, 2016) ezért legvalószínűbben az űrből származó új virionok és mikroorganizmusok folyamatos utánpótlása okozta, melynek genetikus hatásai a teljes genomunkba beíródtak (Wickramasinghe, 2012). Valójában az emberszabásúak evolúciójának meggyőző esetével van dolgunk, ideértve a vírusos járványok hosszú sorát, amelynek mindegyike közel volt egy evolúciós vonal teljes kihalásához. Az emberszabásúak evolúciója szempontjából legmeghatározóbb gének esetén, mint a növények és állatok minden fajánál, sok példán keresztül egy külső eredet valószínűsíthető, amelyek nagyrészt a galaxison át jutottak el, akárcsak az információban gazdag virionok. Egyes esetekben lehetséges elképzelni – bár némileg szürreálisnak tűnhet – többsejtű életformákat, melyek egy jeges üstökösön vagy bolygó felszínén jöttek létre, és jeges tojásokként, embriókként vagy magok formájában (Tepfer és Leach, 2017) jutottak el nagyméretű jeges meteorgömbökben, amelyek a Földön lágyan értek talajt (Frank és Sigwarth, 2001; Snyder, 2015); bizonyára a Föld saját Jeges Bioszférájára vonatkozó földi bizonyíték meggyőző és összhangban áll ezzel a képpel (Priscu és Christner, 2004; Fox, 2014; Christner és tsai, 2014). Valószínűsíthető, hogy az üstökösök vagy a bolygóholdak – amilyen a Jupiter Európája vagy a Szaturnusz Enceladusa – felmelegedett és folyékony felszín alatti része (Hoover, 2011; Snyder, 2015) a vírusok szaporodásához szükséges tárolásra alkalmas kőzeteknek szükségszerűen létezniük kell.

 

 

 

 

Könyvek, cikkek, videók, stb. fordításához, lektorálásához keresünk további embereket.

Jelentkezni a teremtesvagyvk@gmail.com mail címen lehet.