Wolfgang Kuhn, biológia professzor:

A darwinizmus buktatói 253-259. o.

 

Darwin ma – egy utópia vége

 

 

„Amikor Charles Robert Darwin 1882-ben meghalt, még nem ismerték a modern számítógépeket és az informatikát. Ő még csak nem is sejtette, amit mi már régóta tudunk: a véletlen deus ex machina¹ evolucionizmusának titokzatos teremtőpótlója, mint látszatmagyarázat a számítógépek hardvere és mindenekelőtt programjaik, a szoftverek következtében egyszer s mindenkorra leszerepelt.

 

Ha még mindig hinnénk (!) abban, hogy akár a legegyszerűbb élőlény, egy amőba vagy a még sejtmag nélküli baktériumsejt „semmi más, csupán véletlen” (Monod²) folytán keletkezett, ez sokkal képtelenebb föltevés volna, mint annak föltételezése, hogy a legegyszerűbb számítógép tervezés és értelem, azaz szellem nélkül, merő véletlenből, magától tudna létrejönni. Hiszen már egy egysejtű is sokkal, de sokkal bonyolultabban van megszervezve, mint a legnagyobb, legtöbbre képes számítógép. A materialista véletlen-hipotézis azonban ma végeredményben a szoftveren, a programokon és a bennük tárolt információk teljességén fut végleg zátonyra. Program nélkül egy számítógép éppen olyan kevésbé működőképes, mint ahogyan egyetlen élőszervezet sem tudná magát enélkül fölépíteni, és élni sem tudna! A programok és információik véletlen létrejötte azonban éppúgy kizárt dolog, mint a kör négyszögesítése vagy a perpetuum mobile!

 

Ennek megértéséhez és bizonyításához egyáltalában nem szükséges különlegesen bonyolult és nagy teljesítményekre képes szervezeteket vizsgálni. Teljesen elegendő ha, csupán egy egyszerű levelet veszünk alaposabban szemügyre, amelyet fáink, bokraink, cserjéink minden ősszel milliószámra hullatnak le, tavasszal pedig évről évre újra kibontonak. A levélnek már különleges, a fajra jellemző alakja is bámulatosan sok problémát vet föl. Némi sejtelmünk lehet erről, ha feltételezzük, hogy egy levél körvonalára vonatkozó összes információt csak telefonon tudunk közölni valamilyen távoli országban élő tudóssal, mert nincs lehetőségünk képet küldeni.

Ezt legegyszerűbben úgy tehetjük meg, hogy a levelet egy koordináta-rendszerbe – célszerűen milliméterpapírra – helyezzük, majd egész kerületét pontonként adjuk meg. Közölnünk kell a kerület pontjainak koordinátáit helyes sorrendben, például így: x=2,4; y=3,6 stb. Minél több pontot adunk meg, annál pontosabban tudjuk leírni a levél alakját. A pontkoordináták telefonos közlését követően az adatok vevője a pontokat koordináta-rendszerbe helyezve és egymással összekötve meg tudja rajzolni a levelet. Az egyszerűség kedvéért föltételezzük, hogy csak kb. 1000 pontot közlünk, ami sokkal kevesebb, mint a levél szélét alkotó sejtek száma. Ily módon mindenesetre csupán az adott körvonallal határolt felületet kapnánk meg.

 

A valódi levél ezzel szemben több rétegből áll, és mint véges vastagságú lemeznek három dimenziója van. A levél valóságos háromdimenziós modelljét akkor tudjuk fölépíteni, ha térbeli koordináta-rendszerrel dolgozunk, vagyis az x és y tengelyen kívül a metszéspontjukon átmenő, rájuk merőleges z tengelyre is szükség van. Ekkor persze 1000-nél sokkal több koordináta pont lesz. Ideális esetben a pontok száma a levél sejtjeinek számával egyezne meg, ami sok milliót tenne ki; ráadásul a sejtek az egyes levélrétegekben nagyon különböző alakúak (és különböző a feladatuk!): van epidermisz, vannak paliszádparenchimák, szivacsos parenchimák. Külön figyelni kell a levél légcseréjére és asszimilációja szempontjából elengedhetetlen légzőnyílások zárósejtjeire.

Mindent összevetve a koordináló-adatokon kívül hallatlanul terjedelmes, elképzelhetetlenül sok adatot tartalmazó információra lenne szükség, hogy a levél természethű modelljét meg lehessen alkotni.

 

Amikor pedig a levél a rügypikkelyek alatt szorosan összehajtott állapotban alakul ki, az erre vonatkozó programnak még sokkal, de sokkal több információt kell tartalmaznia. Ugyanakkor az élő levélben a különböző típusú sejtek különböző feladatokat látnak el. Ez a körülmény ismét további információt föltételez.

 

Az elmondottakat tekintve – mégha az adatok létrehozása, tárolása és közlése olyan egyszerűen történik is, mint elképzelt modellünkben – fölmerül legalább (!) három döntő kérdés:

1. Honnan származnak a programban lévő információk?

2. Hogyan és minek a segítségével vannak ezek kódolva az örökítőanyagban?

3. Hogyan és ki olvassa be, értékeli és alakítja át az adatokat a valóságnak megfelelő három dimenzióba?

 

 

A természettudomány, amelynek kutatási módszerei a kvantitatív sajátosságokra, tehát a mérhetőre, a megszámlálhatóra, a mérlegelhetőre korlátozódnak, nem tud ezekre a kérdésekre válaszolni, számára ez elvileg lehetetlen.

 

Eltekintve attól, hogy az információ nem vezethető le sem az anyagból, sem az energiából, hanem „eredete a szellemben van”, ahogyan azt Herder megfogalmazta, kódolása, az örökítőanyag molekulaszerkezetébe zárása szintúgy semmiképpen sem anyagi folyamat, hanem tervezést, szellemet föltételez. A szemantikához, tehát a kód jeleinek értelmezéséhez még megegyezés is szükséges, enélkül a jeladó nem tudná megérteni a jeladót. Mindkettő mind a megegyezés, mind a megértés, az elolvasás és tettre váltás merőben szellemi tevékenység.

 

Egyébként a genetikai információ áttétele háromdimenziós valóságba – „az út a géntől a fénig” (E. Blechschmidt) – mindmáig teljesen ismeretlen!

 

Elegendő tehát egy levelet alaposan, figyelmesen tanulmányozni, és azonnal rájövünk, hogy a szellemet kihagyó véletlenelmélet abszurdum.

 

A gondolat, hogy „semmi más, csupán a véletlen” hozta létre azt, amit mi a természettudomány minden látványos fölismerése és eredménye ellenére sem tudunk megérteni, még kevésbé utánozni³, annyira abszurd, hogy erről minden további vita értelmetlen.

 

… Pedig a fa vagy bokor organizmusa leveleken kívül gyökereket, szállítószöveteket, védőszöveteket, bimbót, virágot, gyümölcsöt stb.-t is létrehoz. Minden élő szervezet hallatlanul bonyolult egészet⁴, valamint ésszerűen tagolt, hierarchikus rendet alkot!  

 

 

 

 

Kuhn, biológus professzor könyvének részletét

a Kairosz kiadó engedélyével tettük közzé. Köszönjük.

 

 

 

 

 

 

Összegezve:

Az ateista (legelfogadottabb) evolúciómodell még egy falevél kialakulását sem tudja megmagyarázni.

 

 

Szerkesztői megjegyzések:

 

1. A deus ex machina (ejtsd: deusz eksz mahina): csodás elem, isteni beavatkozás. A latin kifejezés szó szerinti jelentése: „isten a gépből”. Az eredetileg dramaturgiai fogalom arra utal, hogy a színházi előadás során egy mechanikus szerkezet segítségével a színpadra ereszkedik a fordulatot, megoldást hozó „isten”. Az eposzoknál inkább mitológiai apparátusról,csodás elemről,isteni beavatkozásról beszélünk. http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/irodalom/irodalom-9-osztaly/2/eposzi-allandok-deus-ex-machina/eposzi-allandok-deus-ex-machina

2. A biológia professzor, Monod, evolúcióbiológus eredetmagyarázat próbálkozását semmisíti meg.

3. Természetmásolás. Mára egy külön tudományággá nőtte ki magát, melyben számtalan tudós, mérnök, informatikus, matematikus, stb. dolgozik.

4. A génekben tárolt információ mennyiség véletlenszerű létrejöttéhez a mai becslések szerint, a mai tudásunkból levont következtetések szerint az Univerzum korának három-négyszerese sem lenne elegendő. Ferenc Csaba, fizikus.

 

Folytassa a kérdés tanulmányozását Kuhn: Gomba, Biológiai információ, majd a Kódolt nyelvi szerkezetek oldallal.

 

A képek forrása: 123.rf.com