Wolfgang Kuhn, biológia professzor:

A darwinizmus buktatói 235-243. o.

 

Erdei szömörcsöggomba – impudicus

 

„… Kellemetlen, romlott húsra emlékeztető édeskés szagát a mi orrunk is tisztes távolságból megérzi. A dögbogarak és döglegyek rendkívül finom szagérzéke pedig már jó messziről tudomásukra hozza, hogy – legalábbis az ő egészen különleges ízlésük szerint – csábító eleség vár rájuk.

A legyeket a zöldesfekete, csillogó nyálka, a gomba hegyes kucsmához hasonlító kalapját borító gleba vonzza. A nyálka gyakorlatilag nem tud lecsöpögni, ezt a kalap különleges, gödrös felülete akadályozza meg. A döglegyek minden oldalról sóvárogva jönnek, hogy a tápláló nyálkából csemegézzenek. Ezzel együtt azonban a gomba szaporítósejtjeit, a spórákat is magukkal viszik.

A spórák rendkívül aprók, maximum öt ezred milliméter hosszúak, és legjobb esetben két ezred milliméter szélesek. Tehát csupán egy milliméter hosszon több mint ötszáz spórát tudnánk minden nehézség nélkül egymás mellé rakni!

A döglegyek szívószájszervének nyílása éppen olyan nagy, hogy a spórák könnyen végig tudnak csúszni rajta. És mivel – magától értetődően merő véletlen folytán! – a legyek emésztőnedvei vegyileg nem tudják fölbontani a spórák falát, a szaporítósejtek sértetlenül és csíraképesen kerülnek ki a légyből, ürülékkel együtt, messze a gombától. Nagyon furcsa módja ez a szaporodásnak.”

„Egy spóra súlyát egyébként a legfinomabb elektronikus mérlegen se tudnánk meghatározni. És mégis minden egyes gombaspóra magában rejti az egész organizmus teljes fölépítési és életviteli tervét.”

 

 

„…Az igazi meglepetés a „tojás” tartalma!

 

… oly módon van ügyesen összehajtogatva, hogy a termőtestnek – anélkül, hogy a szokásos értelemben nőne – csupán szét kell nyílnia, hogy végleges nagyságát elérje. Mivel összehajtott állapotban az összes rész pontosan helyes méretű, érthető, hogy a gombatermőtest olyan gyorsan éri el kifejlett formáját, hogy szemmel is követni lehet. Amint az ismert palackhajót összehajtott állapotban – árbocait, kötélzetét, vitorláit, valamint összes fedélzeti berendezését stb.-t, a lehető legkisebbre összehajtogatva – a palack szűk nyakán át előbb a palackba toljuk, majd kívülről egy zsinórt meghúzva a hajó a palack belsejében kinyílik. Pontosan így illik bele a szűk üvegbe, ugyanígy alakul ki teljes nagyságra – mintegy titkos parancsra – a „boszorkánytojás”-ba csomagolt szömörcsöggomba is, és sehol sem tudunk fölfedezni semmiféle konstrukciós hibát.

 

Az esemény elképesztő voltáról akkor lehet némi sejtelmünk, ha megpróbáljuk elképzelni, micsoda iszonyatos nehézségeket kellene leküzdeni akkor, ha egy agyafúrt modellkészítő a palackhajót kezdettől fogva összehajtott állapotban akarná megépíteni, tehát anélkül, hogy normális arányait látta és ellenőrizte volna. Feltéve, hogy ez egyáltalán lehetséges lenne.   

Mekkora fantáziára és milyen végtelen türelemre lenne szüksége sajnálatra méltó barkácsolóknak, hogy az egymáshoz illeszkedő farészeket, az összehajtogatott vitorlákat és az összetekert hajókötelet a maguk helyén valódi nagyságukban és elhelyezkedésükben el tudja képzelni! Milyen gyakran kellene utánamérnie, utánaszámolnia, próbálkoznia és változtatnia! Összehasonlíthatatlanul több megfontolásra, töprengésre, tervezésre és ellenőrzésre lenne szüksége, mint annak a modellépítőnek, aki látja lassan növekvő hajóját, és részeit egymás után rakja mindig a kellő helyre és helyzetbe, minden darabot a hajó egészében elrendezve. Minden esetleg előforduló pontatlanságot azonnal észrevesz, és rögtön helyesbíteni tud. Csupán az összes vitorlarudat összekötő és tartó hajóköteleknek megfelelő vékony fonalak elrendezése, összekötése és hossza jelentene szinte megoldhatatlan, a szó szoros értelmében kibogozhatatlanul bonyolult problémát, főként akkor, ha a fonalakat a még összehajtott vitorlarudakra mozgathatóan kell fölszerelni.

 

Ez a fáradságos munka azonban még elvégezhető lenne azzal a föltétellel, hogy egzakt, a milliméter tört részére pontosan kiszámított, kidolgozott építési terv áll rendelkezésre. Ehhez kétségtelenül zseniális tervezőre, a mű kigondolójára van szükség, aki fejében, szellemének alkotóerejével egészen világosan elképzeli, megtervezi a teljesen kész hajót.

A mi szömörcsöggombáknak ugyanezt a zseniális teljesítményét a „vak, terv és cél nélküli véletlen”¹ tette lehetővé, amelyben a „szellemnek még csak nyoma sincsen”¹. Csupán rágondolni is értelmetlenség!”

 

 

„… Eddigi megfontolásainkban egy dolgot még egyáltalán nem vettünk figyelembe.

 

A programtároló a gombaspóra sejtmagjának DNS-e, a már amúgy is aprócska tömegnek csak elenyészően kis hányadát teszi ki. Mert a még csak nem is porszem nagyságú spórának nem csupán elég vastag, kemény burkolata van, amely az erdei szömörcsöggomba esetén még a légy bele emésztőrendszerének is ellenáll. Ezenkívül tápanyagokat is tartalmaz a majd belőle kialakuló fiatal micélium első sejtjei számára. Ebben a nem mérhetően kis tömegű DNS-ben – mondhatjuk mini könyvtárban –, amely spóra anyagának csak rendkívül csekély törtrészét teszi ki, kódolva van minden információ, még a spóra nagyságára vonatkozó is. (kép:mycoweb.narod.ru)

A nem mérhető tömegű DNS örökítőanyag tartalmazza az egész bonyolult fejlődési programot, a talajban lévő micéliumtól a nyálkás, olajzöld gleba létrehozásáig, és az éhes legyeket bolondító, a mi orrunk számára azonban szemérmetlen büdöset keltő anyagig.

 

 

Micsoda program!

 

Hány vaskos kötetet töltene meg a teljes információ, ha a mi nyelvünkön akarnánk kinyomtatni!

Betegesen abszurd lenne arra gondolni, hogy mindezt „semmi más, csupán a véletlen”¹ hozta létre. Mindenekelőtt azért is, mert ehhez még egy másik, hasonló módon sok információt tartalmazó programnak kellett hozzájönnie egyedül megfelelő kiegészítésként, hogy az elsőnek egyáltalán értelme legyen és tudjon túlélni: és pedig a döglégy programjának. Ez vonatkozik testi fölépítésére, összes fiziológiai funkcióra és minden ösztönre! Teljesen nyilvánvaló, hogy itt nem „vak önkény” uralkodik, hanem aprólékosan kigondolt tervről van szó. Itt a véletlen, mint „vak órás” R. Dawkins) végérvényesen leszerepelt, és okozati magyarázatként, „teremtőként” (Monod) vitán felül szóba se jöhet. Főként ma nem, amikor fölteszik a kérdést, hogy honnan származik az információ!”

 

Kuhn, biológus professzor könyvének részletét

a Kairosz kiadó engedélyével tettük közzé. Köszönjük.

 

 

Összegezve:

Nem kell a Teremtő létét vagy a teremtés tényét tudományos kísérletekkel bizonyítani; elég a teremtett világ értelmes szemlélése.

 

 

Ami Istenben láthatatlan, vagyis az Ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtése óta az Ő alkotásaiból megérthető és messziről észrevehető. (Róma 1 fejezet 20 vers)

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerkesztői megjegyzések:

 

1. A biológia professzor, szerző ezeken a helyeken Monod, evolúcióbiológus eredetmagyarázat próbálkozását semmisíti meg.

 

 

Amennyiben tovább szeretné tanulmányozni ezt a kérdést tekintse meg a Biológiai információ, majd a Kódolt nyelvi szerkezetek oldallal.