Kivonat A. Roth: Gyökereink c. könyvéből 243-251 oldal

Ariel A. Roth biológus, a zoológia doktora.

 

Időkérdések

 

Mi is az idő?

Mindannyian úgy hisszük, hogy tudjuk, mi az, de ténylegesen tudjuk? Gyakorlatilag ez egy nehezen megfogható fogalom. Nincs külön érzékszervünk az idő észlelésére, mint ahogy hallásunk és látásunk van. Ez a tény ötletes meghatározásokat „csal ki” belőlünk, mint például a következőt: Az idő a természetnek az az eszköze, ami megőrzi a dolgokat attól, hogy egyszerre történjenek meg.

 

Létezett mindig idő? Fog is mindig létezni? Mit jelent az örökkévalóság? Ha az idő nem létezett, akkor mi volt előtte? Ilyen érdekes kérdésekre nem könnyű választ találni. …

 

Az idő a legvitásabb kérdések egyikét veti fel a közfelfogás szerinti tudományos és bibliai szempontok között. Ezt várhatjuk is, mivel a különböző álláspontok frontvonalai egymástól távol húzódnak. A Biblia egy nem túl régi teremtésről beszél, ami kevesebb mint 10 000 évvel ezelőtt volt, míg az evolúció szerint az élet kialakulásához több millió évezredre volt szükség.

 

… Az élet minden változatos formájának evolúciójához szükséges mindaz az idő, amire az összes igen valószínűtlen eseményt alapozzuk, és az evolúciós magyarázatok igencsak hosszú folyamatokra építenek. Ha egy lándzsahalat spontán átváltoztatunk elefánttá, akkor az fantázia, de ha ehhez évmilliókat engedélyezünk, azt evolúciónak hívjuk. Több tanulmány szól arról, miszerint a világegyetem nagyon ősi kora túl rövid ahhoz, hogy felölelje az evolúció valószínűtlenségeit.⁴ Másfelől egy mindent tudó, hatalmas Istennek nincs szüksége nagyobb időterjedelemre a teremtéshez.⁵

 

… A történelem során a Föld és a világegyetem koráról változatos elméletek széles választéka született. Az ősi görögök és hinduk a vissza-visszatérő idő körforgásában gondolkodtak. A zsidók és a korai keresztények abban hittek, hogy csak pár ezer év telt el a teremtés óta. Egy nem túl régi teremtés fogalma uralkodott a középkorban, és ezt megerősítette a protestáns reformáció. Martin Luthernek a Biblia adta a legnagyobb bizonyítékot a kezdetekről, és a Genezis vízözöne a leghatalmasabb tényezője volt a Föld történetének.⁶  A modern tudomány alapítói általában hittek abban, hogy a teremtés Krisztus előtt körülbelül 4000-ben történt. Csak a XVIII. század közepétől kezdtek hosszabb időperiódusok gondolatai gyökeret verni, és csak kevés komolyabb változás történt a XIX. századot megelőzően.⁷ Aztán a nyugati gondolkodásban a Föld⁸ feltételezett korának lassú, de biztos növekedését tapasztaljuk.

 

A Föld korának kérdését több oldalról közelítették meg. Néhány korai becslés⁹, amit a földfelszín és a Nap lehűlési sebességére alapoztak, olyan eredményeket szolgáltatott, amelyek kevesebb, mint 100 millió évesnek mondják a Földet. Más tanulmányok azt az időt vették alapul, ami a nátriumnak a folyókból az óceánokba való felhalmozódásához szükséges, feltételezve, hogy kezdetben nem volt ott belőle semmi. Az efféle számítások nagyjából ugyanazt az eredményt adták, mint amit a lehűlési sebességre alapoztak, de kissé régebbi adatok is feltűntek, amikor a kutatók a földfelszínen az üledék-felhalmozódás sebességét értékelték. A XX. század elején az instabil radioaktív elemek lassú bomlási sebességének tanulmánya (a radiometriai kormeghatározás) a Föld becsült korát 2000-3000 millió évre növelte, és azt később 4600 millió évre tették.¹⁰ A tipikus felbecsült értékek szerint az univerzum kora mintegy 15 000 millió évre tehető, bár mások kétszer ennyinek¹¹, megint mások fele ennyinek mondják a világegyetemet.¹²

Ebben a fejezetben azokon az idővel kapcsolatos érveken elmélkedünk, amiket egy nem túl régi teremtés ellen szoktak felhasználni. Szerkesztői megjegyzés: nem másoljuk be a könyv tucat oldalát ide, csak két érdekes szemelvényt idézünk a könyvből. …

 

Élő zátonyok

 

Egy csendes, holdfényes éjszakán 1890-ben a Quette nevezetű brit-indiai óceánjáró a Torres-szorosnál hajózott keresztül a Csütörtök-sziget közelében, Ausztrália északi részén. Ez a nagy korallzátony északi végénél helyezkedik el, amely a világ legkiterjedtebb korallzátony-komplexuma. A hajó hirtelen nekiment egy zátonycsúcsnak, ami végigszakította a hajótest nagy részét, így a vízi jármű három perc alatt elsüllyedt. A hajó 293 utasának közel fele meghalt. A szorost 1802 és 1860 között gondosan feltérképezték, így a legénység nem számított zátonyra ott, ahol a hajó elsüllyedt. Egyesek csodálkoztak, hogyan nőhetett a korallzátony olyan gyorsan a kutatás ideje és 1890 között, ami ezt a tragédiát okozta.¹³

 

A korallzátony számos szervezet változatos tevékenységéből alakul ki, ami kivonja a tengervízben feloldódott mészt (kalcium-karbonátot), és lassan a legnagyobb építményeket alkotják a Föld felszínén, amit az élő szervezetek állítanak össze. Puhatestűek, likacsoshéjúak és mohaállatok biztosítják az ásványok tekintélyes mennyiségét a zátonyok növekedéséhez. A biológusok a korallt és a korallmoszatot tartják a legfontosabb közreműködőnek.

 

A korallzátonyok növekedési sebessége mindig az érdeklődés középpontjában állt, nemcsak amiatt, hogy a zátonyok potenciális veszélyt jelentenek a hajózásra, hanem a sok kérdés miatt is, ami arra az időmennyiségre irányul, amely a kialakulásukhoz szükséges. Egyesek csodálkoznak, hogyan alakulhatnak ki ilyen óriási képződmények néhány ezer év alatt, ahogy a bibliai modell is mondja.

 

Az ausztráliai Nagy-Korallzátony nem jelent komoly időproblémát a Szentírásnak. Miközben több mint 2000 kilométer hosszú, és 320 kilométerre van a parttól, a befelé terjedő fúrási műveletek a zátonyon keresztül kvarchomokba (nem-zátonyalkotó üledékes kőzetbe) ütköztek, kevesebb, mint 250 méternél¹⁴, jelezve azt, hogy ez egy sekély képződmény, ami nem igényel nagyobb időmennyiséget a kifejlődéséhez. Másfelől ilyen fúrási műveletek az Eniwetok-atollon (Eniwetok-korallzátonyon), Csendes-óceán nyugati részén 1405 méter tényleges zátonyanyagon hatoltak keresztül, mire elérték a vulkanikus (bazalt) kőzetalapot.¹⁵

 

 

…Végzős hallgatóim közül néhány velem együtt tanulmányozta az Eniwetok és más zátonylelőhelyek zátonyépítő szervezeteit, hogy meghatározzuk, a különböző környezeti tényezők hogyan befolyásolják a növekedést. A hőmérséklet néhány fokos enyhe emelkedése elősegítette a gyorsabb növekedést, míg az ultraibolya-sugarak az óceán felszínén meggátolták azt.¹⁹ Ezek és más tényezők jelentősen befolyásolják a zátonynövekedés sebességét. Míg egyes kemény, „agy” alakú korallok és korallmoszatok lassan növekednek, addig az elágazó formák gyorsabban fejlődnek. Az egészséges elágazó korall növekedésének sűrű koncentrálódása optimális sebességnél gyors zátonynövekedést tud eredményezni. Sok korall gyakran egymás felett hoz létre új ágakat, így a szaporodási sebesség összeadódik. A lehetőség lenyűgöző, 10 ág, mindegyikének 10 milliméteres évenkénti növekedése és évi három ágra való továbbosztódása azt eredményezné, hogy 10 év alatt az egyszerű ágak összesen 59 kilométer hosszúra nőnének.²⁰ …

 

A zátonyok²¹ és vázalkotók²² növekedésének legnagyobb sebessége hozzájárul, hogy az Eniwetok-zátony növekedéséhez, amelynek 1405 méteres vastagsága van, kevesebb mint 3400 év alatt. A zátonyok növekedésének ezen leggyorsabb sebessége vízmélység méréseken alapszik, ami a legközvetlenebb és legegyszerűbb mérés és valószínűleg megbízhatóbb, mint azok a kevésbé közvetlen módszerek, amik lassúbb növekedési sebességet mutatnak. Ezek az adatok jelzik, hogy a korallzátonyok növekedési sebessége nem jelent, olyan nagy kihívást a néhány évezreddel ezelőtti, bibliai teremtés fogalma számára, mint ahogy azt néha állítják.

 

Naponkénti növedékvonalak a korallban

 

Néhány korall naponta növedékvonalakat hoz létre, ahogy fejlődik. Ezek a vonalak időszakos mintát alkotnak, amit a tudósok arra használtak, hogy kikövetkeztessék belőle a korall ősi korát. Egyes szerzők feljegyezték, hogy a devon időszaki korallok, amikről azt feltételezik, hogy 375 millió évvel ezelőtt nőttek ki, minden évben 400 naponkénti növedékvonalat mutatnak. Ezt annak bizonyítékaként értelmezik, hogy a Föld a múltban gyorsabban forgott.²³ A számítások is azt sugallják, miszerint több százmillió év kellett ahhoz, hogy a Föld lelassuljon a jelenlegi nagyjából 365 nap/év sebességre, bár az egész érvelés meglehetősen bizonytalan. A korallban a növedékvonalak számlálása eléggé szubjektív, mert gyakran tévesen határozzák meg őket. Ugyanazon az egyeden egyesek kétszer annyit találnak belőlük, mint mások.²⁴ De a környezeti tényezők, mint a mélység, hatással vannak a kialakult növedékvonalak számára.²⁵

 

 

Zátonykövületek

 

Az élő zátonyok mellett, amikről fentebb szóltunk, zátonykövületek is előfordulnak a Föld üledékrétegeiben. Egy jól ismert zátonykövület²⁶ a Nubrygin-zátonykomplexum az ország belsejében található, Stewart Town település közelében, Ausztrália keleti részén. Ez a zátony korallok helyett moszatokból épült fel. Feltételezetten 400 millió évesnek, devon időszakinak sorolták be. A rétegtani oszlop rétegeinek elrendeződésében sok kövületréteg helyezkedik el a devon időszaki réteg alatt és felett is. Más szóval, ez a zátony jól betemetve fekszik a Föld kövületekkel teli rétegei közepén. Mivel egy zátony fejlődése sok időt vesz igénybe, ilyen zátonykövületek nem nőhettek a bibliai vízözön éve alatt. Ez fontos annak a kérdésnek a szempontjából, hogy vajon a fosszilis leletanyag azt az életet képviseli-e, ami sok évmillión át fejlődött ki, vagy főleg abból a Genezis-beli vízözönből fakad-e, ami a nem túl régi teremtést követte.

 

Amikor először szemügyre vettem a Nubrygin-zátonyt, meg voltam lepve. Ez a jól ismert példája a moszatos zátonykomplexumoknak egyáltalán nem hasonlít a zátonyformájú szerkezetekre. Összetört moszatkövület-darabok és nem zátony típusú kőzetdarabok keveréke volt, ami egy finom üledékágyban szó szerint úszott. Megértettem, miért döntött úgy az utóbbi évben néhány kutató, hogy az inkább törmelékfolyam, és nem zátony.²⁷ Mivel a törmelékfolyamok gyorsan ki tudnak alakulni, ez az úgynevezett zátony többé nem szolgált érvül a rövid idő ellen, amit az élet eredetének bibliai modellje alapul vesz.

 

Ez az egyszerű példa nem dönti el az idő és a zátonyok kérdését, mivel a tudományos irodalom még más zátonykövületek százait hozza fel. A terepkutatók a rétegtani oszlopban végig a prekambriumi szakasztól felfelé tettek jelentéseket róluk.²⁸ Figyelemre méltó kivételekkel, ezek a zátonykövületek rendszerint nagyon kicsik a ma élő zátonyokhoz viszonyítva, de ha mindegyikük úgy nő, mint egy igazi zátony, akkor együttesen legalább több ezer évet képviselnek.

 

A zátonykövületek hitelesítése sokproblémás kérdés megfejtését igényli, még a zátony zavaros meghatározásának tükrében is. Egy zátony a hullámoknak ellenálló szerkezetű tengeri szervezetek lassú felépítési folyamatát képviseli. Úgy tűnik, hogy sok úgynevezett kövületzátony csak üledékek felhalmozódása, amit a víz mosott be, és így alakulhatott ki gyorsan.

Egy jelentés számos „zátonykövületről” ír, amit a kutatók ma gyorsan felhalmozódó törmelékfolyamnak értelmeznek²⁹, és az ausztriai Alpok klasszikus megkövült Steinplatte-zátonyát csak ”homokbuckának” nevezik.³⁰

 

Néhány specialista, aki az üledékekkel foglalkozik, a következőt hangsúlyozta: „Sok ilyen ősi »korallzátony« közelebbi megvizsgálása felfedi, hogy nagyrészt nagyobb csontvázdarabokkal együtt karbonátiszapból áll össze, ami iszapágyban »úszik«. A merev szerves vázszerkezetekre a legtöbb ősi karbonát-halmocskában nem létezik döntő bizonyíték.”

 

Ebben az értelemben jelentősen különböznek a mai korallos-moszatos zátonyoktól.³¹ Az iszapágyban úszó csontvázdarabok valószínűleg gyorsan leülepedtek. Más megfigyelők csalódottságukat fejezték ki, amikor a mai zátonyokat sikertelenül használták ősi hasonmásaik magyarázatára.”³²

 

A kutatók néha kövületkomponensek irányának elemzése segítségével keresik a meghatározást, hogy vajon egy ősi „zátony” hiteles biológiai valóságot képvisel-e. Ha a korallok függőleges (növekedési) helyzetben vannak, akkor feltételezik róluk, hogy ott nőttek, ahol megtalálták őket. A szokásos, nem kvantitatív megjegyzések az irányultsággal kapcsolatban a tudományos irodalomban keveset jelentenek, mivel a zátonyanyag helyváltoztatása azt eredményezheti, hogy egyes összetevők végül bármilyen pozícióban befejezhetik az útjukat. Egy mennyiségi tanulmány kimutatta, hogy néhány kövületzátonyban a zátonyalkotó komponensek iránya leginkább felfelé mutató, mint az várható is a növekedési pozícióban.³³ Ezek az adatok nem zárják ki a korábban kialakult masszív zátonymagok szállítódását és lerakódását a katasztrófaesetek ideje alatt. A geológusok néha tesznek jelentéseket zátonyanyagtömbök tömegének szállítódásáról, és az ausztriai Alpok óriási, zátonykövületeket tartalmazó üledékrétegei rátolódtak más üledékrétegekre sok száz kilométeren át, ahogy az Alpok formálódott.³⁴

 

Ha a kövületzátonyok szállított egységeket képviselnek, a képződésükre vonatkozó időkérdés a jelenlegi helyükön, a rétegtani oszlopban kevésbé válik jelentőssé. A bibliai történelem szerint néhány zátony kialakulása a teremtés és a vízözön között, amit aztán azok szállítása követett, a vízözön során történt talajmozgások következtében, igen hihetően hangzik. Ugyanakkor a szállítódások forgatókönyve egyáltalán nem korlátozódik a vízözönmodellre. Amikor számításba vesszük a geológiai értelmezések újabb irányzatait a katasztrofizmus és a Föld felszínén a kontinensmozgások elméletének irányában, akkor rájövünk, hogy a kis zátonyok mozgása nem annyira drámai.

Arra is gondolnunk kell, hogy lehetnek olyan zátonykövületek, amik a teremtés és a vízözön ideje között nőttek, és nem szállítódtak el sehová. Ott helyezkednek el, ahol kialakultak. Azok a zátonyok lehetnek ilyen típusúak, amik az alapként szolgáló (prekambriumi) kőzeteken vannak.

 

Ahogy vizsgáljuk mind az élő, mind a kövületzátonyok értelmezéseit, a találgatások sokasága hatással van ránk. Manapság sok korallzátony esetében tűnik úgy, hogy minden ősi „zátonykövület” a gyors szállítás eredménye, azonosításuk, ahogy a helyzet mutatja, igen kérdéses. Jelenlegi tudásunk arra utal, hogy a zátonyok a korának kérdése nem megfelelő ellenvetés a nem túl régi teremtéssel szemben.

 

Hivatkozások

 

4. a) Foster D. 1985. The Philosophical scientists New York: Darset press, 54-57. o. b) Bird W. R. 1987., 1989. The origin of species revisited: the theories of evolution and of abrupt appearance, 1.k. New York: philosophical Library, 78-83., 301-308. o.

 

5. Néhány alternatíva megvitatásáért lásd: Yang S-H. 1993. Radiocarbon dating and American evangelical Christians. Perpectives on Science and Christian Faith 45: 229-240

 

6. Toulmin S., Goodfield J. 1965. The discovery of time. New York: Harper and Row, 74., 75.o.

7. a) Uo. 55.o.; b) Toulmin S. 1989. The historicization of natural science: its iplications for theology. Küng H., Tracy D., szerkesztők. Köhl M., fordító. Paradigm change in theology: a symposium for the future. New York: Crossroad Pub. Co., 23-241.o. Eredeti cím: Theologie — Wohin? And Das Neue Paradigma von Theologie.

8. Grafikus ábrázolás: Engel A. E. J. 1969. Time and the earth. American Scientist 57 (4): 458-483.

9. A Föld kora változatos felbecsléseinek összegzésére (táblázat): Dalrymple G. B. 1991. The age of  earth. Stanford, Calif.: Stanford Universty Press, 14-17.o.

10. A jelenleg elfogadott földtörténeti időskálát lásd: Harland W.B. 7, Armstrong R. L., Cox A. V., Craig L. E., Smith A. G., Smith D. G. 1990. A geologic timescale 1989. Jav. kiad. Cambridge and New York: Cambridge University Press.

11. Például Gribbin J. 1992. Astronomers double the age of the inuverse. New Scientist 133 (január): 12.

12. a) Freedman W.L., Madore B. F., Mould J. R:, Hill R., Ferrarese L., Kenicutt R. C., Jr. Saha A. Stetson P. B., Graham J. A., Ford H. és mások. 1994. Distance to the Virgo cluster galaxy M100 from Hubble Space Telescope observations of Cepheids. Nature 371: 757-762. Lásd még: b) Chaboyer B., Demarque P., Kernan P. J., Krauss L. M. 1996. A lower limit on the age of the unverse. Science 271: 957-961.

13. Ladd H. S. 1961. Reef building. Science 134: 703-715.

14. a) Flood P. G. 1984. A geological guide to the northern Geat Barrier Reef. Autralian Sedimentologists Group Field Guide Series, 1. sz. Sydney: Geological Society of Australia; b) Stoddart D. R. 1969. Ecology and morphology of recent coral reefs, Biological Reviews 44: 433-498.

15. Ladd H. S., Schlanger S. o. 1960. Drilling operations on Eniwetok Atoll: Bikini and nearby atolls, Marshall Islands. U. S. Geologocal Survey Professional Paper 260Y:863-905.

…

19. a) Clausen C.D., Roth A. A. 1975a. Estimation of coral growth rates from laboratory 45C-imporation rates. Marine Biology 33: 85-91; b) Calusen D., Roth A.A. 1975b. Effect of temperature and temperature adaptation an calcificatios rate in the hermatypic coral Pocillopora damicornis. Marine Biology 33: 93-100? Roth A.A. 1974. Factors affeting light as an agent for carbonate production by coral. Geological Scociety of America Abstracts With Programs 6(7): 932; d) Roth A.A., Clausen C.D., Yahiku P.Y., Clausen V. E., Cox W.W. 1982. Some Effects of light on carbon dyoxide concentration on calcification int he red coralline alga Bossiella Orbigniana. Marine Biology 52: 217-225.

20. Shinn E. A. 1976. Coral reef recovery in Florida and the Persian Gulf. Environmetal Geology 1:241-254.

21. Verstelle J. Th. 1921. The growth rate at varios depths of coral reefs in the Dutch Eas Indian archipelago. Treubia 14: 117-126.

22. a) Buddemeier R. W., Kinzie R. A., III. 1976. Coral grewth. Oceanography and MArine Biology: An Annual Review 14: 183-225; b) Lewis J. B. Axelsen F. Goodbody I., Page C., Chislett G. 1968. Comparative growth rates of some reef corals int he Caribbean. MArine Science Manuscirpt Report 10. Montreal: Marine Science Centre, McGuill University.

23. Wells J. W. 1963. Coral Growth and geochronometry. Nature 197: 948-950.

24. Lásd:  a) Clausen C.D. 1974. An evaluation of the use of growth lines in geochronometry, geophysics, and paleoecology. Origins 1:58-66; b) Crabtree D. M., Clausen C.D., Roth A. A. 1980. Consistency in growth line counts in bivalve specimens. Paleogeography, paleoclimatology, Paloecology 29: 323-340; c) Liénard J. L. 1986. Factors affecting epithecal growth lines in four coral species, with paleontological implications. Ph. D. dissertation, Department of Biology, Loma Linda, Calif.: Loma Linda University.

25. Liénard (24c megjegyzés)

26. Pervical I.G. 1985. The geological heritage of New South Wales, I.k. Sydney: New South  Wales natiolnal Parks and Wildlife Service, 16., 17.o.

27. Conaghan P.J. Mountjoy E.W., Edgecomb D.R., Talent J. A., Owen D. E. 1976. Nubrygin algal reefs (Devonian) eastern Australia: allachthonous blocks and megabreccias. Geological Society of America Bulletin 87: 515-530.

28. Heckel P. H. 1974. Carbonate buildups in the geologic record: a review. Laporte L. F., szerkesztő. Reefs in time and space. Society of Economic Paleontologists and mineralogists Special Publication 18: 90-154.

29. Mountjoy E. W., Cook H. E., Pray L. C., McDaniel P.N. 1972. Allochtonous carbonate debris flows — worldwide indicators of reef complexes, banks or shelf margins. McLaren D. J., Middleton G. V., szerkesztők. Stratigraphy and sedimentology, section 6. International Geological Congress, 24th session. Montreal: International Geological Congress, 172-189.o.

30. Stanton R. J., Jr Flügel E. 1988. The Steinplatte, a classic Upper Triassic reef — that is actually a platform-edge sandpile. Geological Society of America Abstracts With Programs 20(7): A201.

31. Blatt H., Middleton G., Murray R. 1980. Origin of sedimentary rocks. 2. kiad. Englewood Cliffs., N.J.: Pretice-hall, 447.o.

32. a) Hubbard, Miller and Scanturo (17. megjegyzés). Továbbiakért lásd: b) Wood R., Dickson J.A. D., Kirkland-George B. 1994. Turning the Capitan Reef upside down: a new appraisal of the ecology of the Permian Capitan Reef, Guadalupe Mountains, Texas and New Mexico. Palaios 9:422-427; c) Wood R., Dickson J.A. D., Kirkland B. L. 1996. New observations on the ecology of the Permian Capitan Reef, Texas and New Mexico. Paleontology 39: 733-762.

33. Hodges L. T., Roth A.A. 1986. Orientation of corals and stromatoporoids in some Pleistocene, Devonian, and Silurian reef facies. Journal of paleontology 60:1147-1158.

34. a) Giles K.A.1995. Allochthonous model for the generation of lower Mississippian Waulsortian mounds and implications for prediction of facies geometrí end distribution. Annuel Meeting Abstract, Houston, Texas. American Association of Petroleum Geologists Matura A. 1980. Outline of the geology of Austria. Abdahandlungen der Geologischen Budesanstalt 34:40-46. Az útleírások részeit lásd még ugyanebben a kötetben a 142-144.,200-208.oldalon;c) Lein R. 1987. Ont he evolution of the Austroalpine realm. Flügel H. W., Faupl P., szerkesztő. Geodynamics of the eastern Alps. Vienna: Franz Deuticke, 85-102.o.; d) Polan K. 1982. The allochthonous origin of „bioherms” in the early Devonian Stewart Bay Formation of Bathurst Island, arctic Canada. M. Sc. Thesis, Department of Geological Sciences. Montreal: McGuill University; e) Tollmann A. 1987. Deodynamic concepts of the evolution of the eastern Alps. Flügel and Faupl: 361-378.o. (34c megjegyzés). A kérdés általános szemléjéért lásd f) Hodges L.T. 1987. Fossil binding in modern and ancient reefs. Origins 14:84-91; g) Roth A.A. 1995. Fossil reefs and time. Origins 22:86-104.o.