Részlet Szedmák András:

Mi az igazság?

 

Az evolúció, mint biológiai képtelenség

c. könyvéből. 

 

Agapé kiadó 2011.

 

236-8. o.

 

 

 

 

 

 

 

 

A hasznavehetetlen szervek nem az evolúciót bizonyítják

 

 

 

Az evolucionizmus képviselői a XX. század folyamán azt állították, hogy az állatvilágban, leginkább a gerinceseknél, igen sok olyan struktúrát figyelhetünk meg, melyeknek az adott élőlény szempontjából semmi célja, ezért fölösleges, vagy hasznavehetetlen. Ide tartoznának a:

 

• röpképtelen madarak szárnyai,
• patás állatok talajt nem érintő lábujjai,
• vakbél, 
• egyes emlősök emésztőrendszere, 
• cetek embrionális fogai, csípőcsontjai, stb.

 

Az evolucionisták szerint ezek azt igazolják, hogy az élőlények testében elődeiktől örökölt szervek találhatók, melyek az idők során elsorvadtak, mivel nem használták őket és semmilyen funkciót nem látnak el. A feltételezett korábbi változások csökevényes maradványai ezek – érvelnek néhányan ma is ezzel, noha a legtöbb evolúciós tankönyv rádöbbent az elsorvadt szervek és az evolúció tudománytalan kapcsolatára.

 

Erre a felismerésre a legtöbb biológust az vezette, hogy a hasznavehetetlenné nyilvánított szervek listája egyre csökkenő tendenciát mutatott, míg végül teljesen eltűnt. 

Az evolúció XIX. század végi fénykorában több, mint száz ilyen szervet írtak össze, mára gyakorlatilag mindről kiderült, hogy nem funkció nélküli, nem felesleges képződményekről van szó. Ahogy nőtt a genetika, az embriológia és az orvostudomány ismerete az állatokról és az emberről, úgy vált egyre kisebbé ez a bizonyos lista.

 

Abból, hogy egy szervnek nincs olyan funkciója, mint azt mi, intelligens emberek „elvárnánk” tőle, nem jelenti azt, hogy fölösleges lenne. 

A futómadarak – legtöbbször hatalmas – szárnyukat egyensúlyozásra, és az ellenség elriasztására használják. Ezen kívül a szervezet hőháztartásának szabályozásában is fontos szerepet kap. A párzási előkészületek és maga a párzás is elképzelhetetlen szárny nélkül. Egy szárnytollaitól megfosztott hím, egyébként repülni nem tudó madár nem képes párosodni. Ezen kívül a szárny tollai fizikai védelmet nyújtanak a támadás ellen és eleséskor is. Ezek után ki merné azt állítani, hogy a szárny felesleges szerv?

Mi sem bizonyítja jobban, hogy a szárny életbevágó ezeknél a madaraknál is, mint az, hogy a szárnymozgató izmok tökéletesen működnek! Ha nem lenne szükség szárnyra, nem kellenének a hozzá kapcsolódó izmok sem és azok is elsorvadnának. De nem ez a helyzet.

 

 

Ha pedig egy belső szervet vizsgálunk meg példának: a vakbélről kiderült, hogy a nyirokrendszerhez tartozik és nyirokszöveteket tartalmaz; a gazdaszervezetbe került kórokozók elleni védekezésben játszik szerepet, azaz az immunrendszer része is. Működése leegyszerűsítve hasonló, mint a manduláé. (Zárójelben megjegyezzük, hogy a XIX. század végén a mandulát is fölösleges szervnek gondolták.)

A vakbélnek azonban van még egy érdekessége, ami az evolúció szempontjából nem elhanyagolható: az ember vélelmezett őseinél, az alacsonyabb rendűnek tartott majmoknál nincs vakbél. A majomnál alsóbbrendű rágcsálóknál ismét megfigyelhető. Az evolúció ezt hogyan magyarázza meg? 

 

A vélt fejlődési útvonal: rágcsáló – majom – ember; azaz először van vakbél, aztán nincs, majd újra előkerül? Mi lehet ennek az oka? Az biztos, hogy a fokozatos fejlődés elve ezt nem tudja megmagyarázni! Csak egyetlen, minden szempontból kielégítő magyarázat létezik, mégpedig az, hogy azért van egyes élőlényeknek vakbele, másoknak meg nincs, mert Isten így alkotta meg.

 

Leszögezhetjük, hogy nincs felesleges szerv még akkor sem, ha most talán némelyikre valamely élőlénynél mégis úgy gondoljuk. Legtöbbször a jövő megoldja a problémát, és kiderül az egyértelmű válasz. Eleve lehetetlen bizonyítani, hogy egy szervnek nincs és nem is volt funkciója. Azért, mert valami még ismeretlen előttünk, nem jelenti azt, hogy nem létezik.

 

Sokszor olyan szervekről is szó van, mely az embrionális, vagy a fiatal példány fejlődési stádiumában fontos szerepet játszott, de a kifejlett állatnál nincs szerepe: ebből az okból még nem lesz hasznavehetetlen, csak épp már nincs szüksége rá az állatnak.

 

Végezetül kijelenthetjük, hogy egy állítólagos csökevényes szerv, még ha az állat nem is használja soha többé, nem lehet az evolúció bizonyítéka, sokkal inkább az evolúció ellentétét, a visszafejlődést igazolná. Az evolúció megköveteli magának, hogy a szervek fejlődjenek, új szervek alakuljanak ki, és ennek alapján az élőlények összetettsége növekedjék: ha léteznének „hasznavehetetlen” szervek, ez épp az ellenkező irányba hatna. Az az evolucionista tehát, aki a maradványszervekkel érvel az evolúció mellett, tudományos szempontból saját maga alatt vágja a fát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó oldalak:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kérdések a Kezdethez: Hasznavehetetlen szervek?

 

 

 

Howard Peth: Vakhit 1990. A fejlődéselmélet leleplezése: Csökevényes szervek