By: Karl Bernhardt

2018. január

 

 

Újabb ajtó csukódott be az ateisták előtt

 

Újabb evolúciós feltételezésről derül ki, hogy nem működik. Köszönjük Szostak professzor úrnak és laborjának¹, hogy az alábbi ateista elképzelést is kizárhatjuk a tudomány köréből.

 

 

A szerzőről:

Jack William Szostak genetikus professzor korunk egyik elismert molekuláris biológusa. Az életpályája valódi sikertörténet, melynek csúcsa a 2009-ben elnyert élettani és orvostudományi Nobel-díj.

 

 

A Szostak labor kutatásáról:

Szostak, molekuláris biológusként az élet eredetét tanulmányozza. Kutatásai a kémiai evolúciót, azon belül a korai evolúciót, valamint az ősleves-előfeltételezést érintik. 2016. március 23-án a Nature Chemistry-ben megjelenik egy eszmefuttatása az önmagát másolni képes protosejtek (elősejt, egyszerű sejt) tervezésével és mesterséges létrehozásával kapcsolatban.²

(Szostak professzor úr cikkének magyar nyelvű fordítása az oldal alján megtalálható.)

 

A cikk lényege:

Az élettelen élővé válhat az őslevesben. Szostak az egyszerű szerves molekulákból kiindulva akar eljutni a mai sejtek elődjéig, a protosejtig.

 

 

Szostak professzor úr céljai:

„Azon kémiai és fizikai folyamatokkal foglalkozunk, amelyek elősegítették az ősföldön a kémiai evolúcióból a biológiai evolúcióba való átmenetet.”²

Szostak professzor és laborja a darwini evolúció működőképességét akarja bizonyítani.

 

 

Hol helyezkedik el Szostak professzor kutatása az evolúciómodellben?

Az ateista evolúciómodell az alábbi négy szorosan egymásra épülő fázist ismer el/tételez fel:

– kozmikus (fizikai),

– geológiai,

– kémiai,

– biológia evolúciót.

 

Szostak professzor az evolúciómodell harmadik lépcsőjével, a kémiai evolúcióval foglalkozik, amely egy nagyon hosszú és rendkívül bonyolult „lépcsősor”, ezt a folyamatot sokan úgy fogalmaznak meg, hogy: az őslevestől az élő sejtig. Mások ezt a bonyolult, soklépcsős fázist így foglalják össze: az atomok, molekulákká, a molekulák óriásmolekulákká alakulásának folyamata. Bárhogy is fogalmazunk a lényeg, egyre összetettebb rendszereknek kell létrejönnie, irányítatlan, tervezetlen, vagyis véletlen folyamatok által, míg eljutunk az élettelenből az élőhöz. A kémiai evolúció végállomása a sejt, mert a biológiai evolúció kiinduló állomása a legelső sejt, a legősibb őssejt, Darwin szerint a progenitor, Dawkins megfogalmazásában a replikátor.

 

 

A kémiai evolúció az evolúciómodell legvitatottabb területe

Ez nem a véletlen műve! A kémiai evolúció az ateista tudomány legnagyobb buktatója, (és pénznyelő feneketlen kútja). Ezen a területen lehet a legjobban bemutatni, az evolúciómodell működésképtelenségét. Az élettelen és élő közötti szakadék a tudomány fejlődésével hétről-hétre nagyobbá és mélyebbé válik. Ha aránypárral szeretnénk szemléltetni a helyzetet:

Atlanti-óceán : 8 teáskanálnyi víz = Élet kialakulása : a természettudomány összeredménye a kémiai evolúció bizonyítására.

 

 

Szostak professzor az ateista tudomány egyik alapkérdését kutatja

Ennek a kérdésnek óriási tétje van, mivel a kémiai evolúció, a biológiai evolúció kiindulási alapja, hisz élet nélkül nem beszélhetünk biológiai evolúcióról. Ha nincs élet, nincs, ami változzon/fejlődjön! Ha az élet nem alakulhat ki véletlenül, fölösleges egymás mellé rakni csontokat, majd folyamatosan változó, és sok esetben egymással ellentétes elméleteket gyártani azokról.

 

Viszont!

 

Ha bárki kísérletileg tényleges eredményt tudna felmutatni a kémiai evolúció területén, ő lenne az ateisták első számú tudósa és úgy vonulna be az emberiség és a tudomány történelmébe, mint aki megoldotta az ateista tudomány első számú problémáját. Sem neki, sem a leszármazottainak nem lennének anyagi gondjaik, tisztelet és állandó megbecsülés övezné őket, mindörökké.

 

 

A kísérlet tétje

Vita tárgyát képezi, hogy mi az élet, de abban általános a megegyezés, hogy az élethez legalább az alábbi két dolog szükséges:

1. precízen működő anyagcsererendszer,
2. információ másolására és átörökítésére képes magasan fejlett genetikai rendszer.

 

Jack Szostak kísérlete az utóbbival foglalkozik. Ha Szosták professzor úr és kutatócsapata bármilyen mérhető eredményt fel tud mutatni, nemcsak a kémiai-, hanem a biológiai evolúció, vagyis az élő sejttől az emberig tartó hosszú, bonyolult, rendkívül változatos folyamat is megalapozásra kerülhet.

 

Ha viszont nem, akkor az ő kísérletük is azt támasztja alá, amit minden eddigi kísérlet, hogy az élet létrejöttéhez Teremtő Istenre van szükség! Ebben az esetben át kell írni az evolúciómodellt.

 

 

A kísérlet célja

Szostak professzor így foglalja össze a kísérletének célját: „Reméljük, hogy a darwini evolúció kémiai és fizikai felfedezései a modern sejtek univerzális tulajdonságainak magyarázatához vezetnek, valamint magyarázatot adnak arra, hogy a modern sejtek egyszerűbb őseiktől származtak.”²

 

 

A visszavonás

2017-ben Szostak professzor úr visszavonta a cikkét.³ Tisztelet illeti ezért a bátor döntéséért a professzor urat.

 

A hír, mint általában az evolúciómodellt nem dicsőítő hírek, ez is kis visszhangot kapott. A cikk és a kutatási eredmények visszavonása mutatja, hogy most sem teljesül az ateisták álma, vagyis nem sikerül kézzel fogható eredményt felmutatni a kémiai evolúció területén. Ez az ötlet sem több, mint előfeltételezés.

 

 

 

Az evolúciómodell helyzete 2018 elején

 

Minél tovább, és alaposabban tanulmányozza az emberiség az életet, annál elképzelhetetlenebb a véletlen-kialakulás, vagyis az evolúciómodell lehetősége.

 

A tudomány fejlődése az:

• ateizmus,
• materializmus,
• és az evolúciómodell halála.

 

A természettudomány tanulmányozása közben az emberek (tudósok és laikusok, művészek és jogászok, stb.) rájönnek, hogy létezik egy Teremtő.

 

Fred Hoyle az ateista csillagász, a szénatom finomhangoltságából jött rá, hogy az evolúciómodell tudományos zsákutca. Az összehangoltságnak csupán ez az egyetlen tényezője számára elég volt ahhoz, hogy megrendítse az addigi ateista hitét. ez alapján rájött a professzor, hogy a tények egy Teremtőre mutatnak. Miközben egyetlen felekezetnek, vagy vallásnak sem tagja ezt állítja: „mintha egy felsőbb rendű elme babrált volna a fizikával, valamint a kémiával és biológiával.”

Egy másik helyen ezt írta: „A tények józan értelmezése azt sugallja, hogy egy mindenek felett álló intelligencia bolondozott a fizikával, csakúgy, mint a kémiával és biológiával, vagyis nem érdemes vak erőkről beszélni a természetben.”⁴

 

Hugh Ross asztrofizikus, a Világegyetem finomhangoltságával kapcsolatban 93 pontban sorol fel mérési eredményeket, melyek arról tesznek bizonyságot, hogy a világegyetemnek profi Tervezője és Kivitelezője van.⁵

 

Michael Denton, biokémikus: A Nature’s Destiny (A természet végzete) című könyvében arra mutat rá, hogy egyedül a molibdén kémiája, arra indítja a szabadon és következetesen gondolkozó tudósokat, hogy elvéssék az evolúciósmodellt, mint lehetséges eredetmodellt. (A molibdénre a nitrogén megkötéséhez van szüksége az emberi szervezetnek.)

 

Erich Hitzbleck Dr.-Ing., a víz tanulmányozása során jött rá Isten szeretetére, és gondoskodására. Hitzbleck professzor pusztán a víz tulajdonságait elemezve megértette, hogy a víz Isten ajándéka az összes általa teremtett élőlény számára.⁶

 

Louis Pasteur mikrobiológus és kémikus, a tudomány egyik meghatározó alakja mondta:

„Minél tovább tanulmányozom a természetet, annál erősebb a hitem a Teremtőben.”

„A tudomány, az embert Istenhez vezeti.”

 

Összegzés:

Az evolúciómodellben folyamatosan, sok bonyolult dolognak kell, kötött sorrendben megtörténnie. Ezek a nagyszámú folyamatok, olyan kis matematikai eséllyel rendelkeznek, hogy mindenki rendkívülieknek tartja ezeket. Sokan, akik belelátnak ezen folyamatok sokaságába és bonyolultságába, egyértelmű csodáknak tartja őket. Ezért Albert Einstein mondása napról-napra aktuálisabb:

„Kétféleképpen élhetjük az életünket:

 Vagy semmit sem tartunk csodának, vagy mindent csodának tartunk.”

 

Az evolúciómodell lényege: a csodavárás Csodatevő nélkül. Abban hisznek, hogy kizárólag természetes folyamatok során, vagyis Csodatévő nélkül, megvalósulhat ezen matematikailag esélytelen folyamatoknak a sokasága. Ezért az ateista hitrendszer elfogadásához sokkal nagyobb hitre van szükség, mint bármelyik másik vallás (alap)elveinek elfogadásához. A természettudomány nyilvánvaló eredményei alapján napjainkban tömegek kérdezik: Minek kell még történnie, hogy az ateisták végre megértsék: a vallásuk tarthatatlan?

 

Az emberiség számára van már elég kutatási anyag, hogy megalapozottan kijelentse:

 

Az élet nagyszerű tervezés és profi kivitelezés következménye/eredménye!

 

 

A természettudomány alapján nem az a kérdés, hogy van-e Teremtő, hanem az alábbi kérdések merülnek fel:

• Ki a Teremtő Isten?
• Hogyan lehet még közelebb jutni Hozzá?
• Hogyan vehetjük át még jobban ennek a Teremtő Istennek a szeretetét?
• Hogyan tudjuk meghálálni azt a sok szépet, és csodát, amivel nap, mint nap elhalmoz minket a Teremtőnk?

 

De ezekre a kérdésekre nem a természettudomány adja meg a választ, hanem a Biblia.

 

 

 

Irodalom:

1. The Szostak Lab

2. The Origins of Cellular Life

3. Oligoarginine peptides slow strand annealing and assist non-enzymatic RNA replication.

 4. Fred Hoyle: The Universe: Past and Present Reflections, Annual Review of Astronomy and Atrophics. 20. 1982. 1-35. oldal. A cikkben szereplő idézet a 16. oldalon található.

5. Hugh Ross asztrofizikus: Fine-Tuning for life in the universe.

6. Szerkesztői megjegyzés: Hitzbleck professzor magyarul megjelent könyvei: Hogyan találom meg az élet értelmét? valamint Tekints föl Teremtődre. Mindkét könyv az Evangéliumi Kiadó gondozásában jelent meg.

 

A cikk, amely vissza lett vonva:

Kutató, 1998-tól – jelenleg is az

Dr. Szostak a Harvard Orvostudományi Karon a genetika professzora, a Harvard Egyetem kémiai és kémiai biológiájának professzora, valamint Alexander Rich vezető kutató a Massachusetts General Kórházban, Bostonban

Intézmény: Massachusetts Általános Kórház

Tudományág: Biofizika, Kémiai-biológia

Friss kutatás

 

Jack Szostak az élet eredetét és korai evolúcióját vizsgálja azáltal, hogy olyan önreplikáló sejtkezdeményt tervez meg és szintetizál, amely része a Darwini evolúciónak.

 

Azon kémiai és fizikai folyamatokkal foglalkozunk, amelyek elősegítették az ősföldön a kémiai evolúcióból a biológiai evolúcióba való átmenetet. Ezeknek a folyamatoknak a felfedezése érdekében laboratóriumunk megkísérel egy szintetikus sejtrendszert megalkotni, amely aláveti magát a darwini evolúciónak. Nézetünk szerint egy ilyen kémiai rendszer úgy nézne ki, hogy a modell középpontjában van egy kezdetleges sejt vagy elősejt, amely két fő összetevőből áll: egy önreplikáló alkotó polimer és egy önreplikáló membrán hártya (1. ábra) Az alkotó polimernek úgy kell információt szállítani, hogy lehetővé tegye mind a replikációt, mind a variációt annak érdekében, hogy egy új szekvencia – amely hasznos funkciókat kódol – örökölhető legyen és továbbfejlődhessen. Az elősejt membránjának szerepe abban áll, hogy ezeket az információs polimereket helyben tartja azért, hogy azok a funkciók, amelyeket kódol, a saját szaporítására vagy túlélésére nézve előnyhöz vezessenek. Egy ilyen rendszernek – adott idő és megfelelő környezeti feltételek mellett – Darwini módon kell kifejlődnie, amely potenciálisan az újszerű, genomikusan kódolt katalizátorok és strukturális molekulák spontán kialakulásához kell, hogy vezessenek.

 

A Darwini evolúció kifejlődésének hátterében működő kémiai és fizikai természetű felfedezéseinkkel kapcsolatban reméljük, hogy ezek újszerű sejtek átfogó tulajdonságaira vonatkozó további felfedezésekhez fognak elvezetni, valamint arra a felismerésre, hogy ezek a sejtek hogyan alakultak ki kezdetleges elődeikből. Ahogy ezeket az alapvető kérdéseket kutatjuk, egyben olyan kémiai és fizikai jelenségeket vizsgálunk, amelyeknek gyakorlati hasznát vehetjük a biogyógyászati kutatásoknál.

Az első sejteknek olyan – a maiaktól jelentősen eltérő – membránra volt szükségük, amely finoman kidolgozott fehérjecsatornákkal és -szivattyúkkal van összeköttetésben azért, hogy szabályozza az apró molekulák be- ill. kiáramlását. Mivel a kezdetleges sejtek nem rendelkeztek magasan fejlett fehérje-gépezetekkel, membránjaiknak a tápanyagok sejtbe való spontán terjedését kellett biztosítani. Hasonlóképpen, a membrán növekedésének és elkülönülésének a kifinomult biológiai gépezetek hiányában kellett végbemenniük. Hogyan lehetett ez lehetséges? Azt találtuk, hogy a membrán-vezikulák egyszerű amfifil molekulákból – mint például a zsírsavak – állnak, amelyek kiváló modellül szolgálnak az egyszerű sejtek reakcióterének határaihoz, egyrészt fejlett képességük miatt, amellyel áteresztik a poláris molekulákat – mint például a nukleotidokat – másrészt dinamikus tulajdonságaik miatt, amelyek elősegítik a meglepő mértékű növekedési mechanizmusokat.

 

Nemrégiben fedeztünk fel számos olyan prebiotikusan valóságos folyamatot, amely elvezet a zsírsejt-vezikulák megkettőzött szaporodásához és szétválásához. A legegyszerűbb folyamatban a zsírsejt-micellák előformált vezikulákhoz való hozzáadódása azt okozta, hogy ezek a hólyagocskák belenőttek a hosszú, de bomlékony rostszálas struktúrákba (2. ábra, 1. videó). Ezek aztán gyorsan többszörösen kisebb “lány” hólyagocskákká osztódtak szét a finom ingerlésre válaszul, akárcsak a hullámok egy tóban. Ezen az úton vizsgálódunk tovább, hogy az alapokul szolgáló fizikai folyamatok jobb megértését érjük el. Újabban azt találtuk, hogy a párolgás általi csekély koncentráció serkenti a hólyagocskák növekedését, amint szabad zsírsavak szétoldódnak a membránba a fokozatos feldúsulás ideje alatt.

 

A vezikulák terjeszkedése végbemehet a zsírsavakkal való versengésük következményeként. Először akkor figyeltünk meg ilyen versengő szaporulatot, amikor összekevertünk ozmotikusan duzzadt vezikulákat kiürültekkel; a vegyítés után a megduzzadt vezikulák a nyugodt állapotban lévő, és később összezsugorodó vezikuláktól származó zsírsavak felszívása révén nőttek meg. Újabban olyan jelenségeket figyeltünk meg, amelyek az egyszerű zsírsav-vezikulák és azoknak a vezikuláknak az összekeveréséből jöttek létre, amelyek vagy egy kis hányad foszfolipidet vagy hidrofób peptidet tartalmaznak. Ez esetben a vagy foszfolipidet vagy hidrofób petidet tartalmazó vezikulák az egyszerű és összezsugorodó zsírsav-vezikulák rovására növekedtek meg. Ez az izgalmas eredmény egyben azt is jelenti, hogy bármely öröklődő katalizátor, mint például egy ribozim, amely foszfolipideket vagy hidrofób peptideket tud szintetizálni, erősen szelektív előny ad át a protosejt-gazdának, és ez potenciálisan elvezet a Darwini evolúció sejtszintű kezdetéig.

 

Egyidőben a vezikulák szaporodására vonatkozó munkánkkal, a protosejt szintézisét tekintve újabb fontos kihívással szembesültünk – egy önreprodukáló genetikus kifejlődésére. Sok évnyi erőfeszítés ellenére, az RNS teljes kémiai (vagyis nem-enzimes) ciklusát még nem értük el. Ezért sok jelenlegi törekvésünk arra fókuszál, hogy megoldja azokat a problémákat, amelyek a korábbi erőfeszítéseket akadályozták a RNS enzimek nélküli replikálásában. A genomikus replikáció eme kémiai megközelítése kiszélesíti a lehetőségeket az első genomikusan kódolt katalizátorokra vonatkozóan, mert ezek nem szükségszerűen működtek közre a replikációban, de szerepet játszhattak más folyamatokban, mint például az anyagcserében.

 

Ahhoz, hogy jobban megértsük a nem-enzimes RNS-másolás folyamatát, intenzíven tanulmányozzuk az aktivált nukleotidok kötődését az alkotóelemekhez és a későbbi kémiai reakciókhoz, amely a monomerek egymáshoz kapcsolódásának elsődleges kiterjesztésében valósul meg. Nukleáris Mágnese Rezonanciát (NMR) és röntgensugaras krisztallográfiát alkalmazunk a monomerek összekapcsolódásának tanulmányozásához, valamint a reakciós kinetika és a molekuláris modellezés tudományát arra, hogy kiderítsük a reakció mechanizmusát. Azt várjuk, hogy a reakció mélyebb megértése elő fogja segíteni az RNS-másolási folyamat mértékére és pontosságára irányuló erőfeszítéseinket.

 

A nemenzimes RNS-másolás egyik aspektusát sokáig komoly problémának tekintették nevezetesen, hogy a kémiailag összeállt RNS-alkotóelemek különnemű “gerinccel” rendelkeznek, 2′-5′-ös kapcsolódás vegyítve a “helyes” 3′-5′-össel. Azonban tanulmányaink azt mutatják, hogy az RNS-gerinc meglepően rugalmas és képes a 2′-5′-ös kapcsolódáshoz minimális torzítással alkalmazkodni (3-as ábra). Ennek eredményeképpen lehetséges alkotni funkcionális RNS-eket – mint például az aptamerek és a riboszómák – olyan RNS-ből, amely nagymértékben tartalmaz 2′-5′-ös kapcsolódást. Feltűnő módon ezeknek a kapcsolódásoknak előnyös hatásuk van, mivel csökkentik az RNS-duplexek olvadási hőmérsékletét, lehetővé téve melegítés által a másolási fázist követő alkotórész-elkülönülést. Ezen tanulmányok eredményeiből ma már úgy gondoljuk, hogy a 2′-5′-ös kapcsolódások messze nem az RNS problémái, hanem valójában az RNS első biopolimerből való kialakulásának egyik okai lehetnek.

 

A replikáló RNS egyesülése egy bővülő rekaciótér-határoló rendszerrel együtt számos lehetőséget biztosít mind pozitív, mind negatív kölcsönhatások számára. Világos, hogy a két alrendszernek teljesen egészében kompatiblisnek kell lennie a protosejt szaporodásához és kifejlődéséhez. Sok éven keresztül egy alapvető összeférhetetlenség látszódott az RNS-replikációban, amely nagy mennyiségű Mg2+ kationokat, valamint zsírsav-membránokat igényel, amelyeket a mérsékelt mennyiségű Mg2+ elpusztít. Azonban újabban azt találtuk, hogy amíg a Mg2+-ionok citromsavat termelnek, a membránok védve vannak, és az RNS-másolás tovább folytatódhat. Ez lehetővé tette számunkra, hogy zsírsav-vezikulákon belüli RNS-másolást hajtsunk végre egyszerűen azáltal, hogy aktivált nukleotidokat adtunk azon vezikulák külső részéhez, amelyek betokosodott primer-sablon komplexumokat tartalmaznak (4-es ábra). Egy teljes protosejt szintézise felé tett nagy lépésen túl ez a kísérlet azért is jelentős, mert arra utal, hogy a korai protosejtek heterotrófok lehettek, amelyek növekedéséhez olyan tápanyagok járultak hozzá, amelyek a külső környezetben szintetizálódtak.

Jelenlegi projektünk a protosejt-modell kiterjesztését tűzi ki célul azzal, hogy a replikáló vezikulákon belüli teljes sablon-szaporodási ciklusokat mutatja be. Ha képesek leszünk elérni ezt a célt, akkor reméljük, hogy megfigyelhetjük az alkalmazkodó újítások spontán evolúcióját egy viszonylag egyszerű kémiai rendszeren belül. Az efféle alkalmazkodásoknak a természete elvezethetnek arra, hogy hogyan fejlődtek ki a mai sejtek korábbi őseikből. Végül ezen kutatás választ adhat arra is, hogy vajon az élet konzerválódott biokémiáját kémiai szükségszerűség mozgatja-e, vagy lehetségesek-e biokémiailag nagyon eltérő életformák is.

Ezt a projektet részben a National Science Foundation, a NASA, és Simons Collaboration on the Origins of Life támogatta adományaival.

2016. március 23.

Forrás: http://www.hhmi.org/scientists/jack-w-szostak