A Jégkorszak során élt növények és állatok furcsa keveréke

 

 

Írta: Michael Oard

 

Forrás: creation.com/strange-mix?

 

Fordította: Konkoly Dávid

 

 

 

A Jégkorszak időszaka, amelyet pleisztocénnak neveznek, a világi tudósok számára rengeteg  fejtörőt rejt magában, továbbá azt a hatalmas rejtélyt, hogy maga a Jégkorszak hogyan alakult ki. Ezeknek a további rejtélyeknek egyike összefügg azokkal a növényekkel és állatokkal, amelyek a Jégkorszak alatt éltek.1 Egymástól egészen eltérő éghajlati és környezeti körülmények között élt növényeket és állatokat találtak a Jégkorszakban kialakult földrétegekben. Ezeket „diszharmonikus kapcsolatoknak” nevezik (DAs).

 

1. ábra Rénszarvas 

 

 

A „diszharmonikus kapcsolatok” példái

 

A Jégkorszak során kialakult üledékekben meleget kedvelő állatokat találtak a magas szélességi fokoknál (vagyis közelebb a sarkokhoz), míg a hideget kedvelő állatokat a kisebb szélességi köröknél találták meg. Az Amerikai Egyesült Államokban a rénszarvas (1. ábra) fosszíliáit a meleget kedvelő állatokkal együtt találták meg, olyan déli területeken is mint Alabama és Georgia. A Jégkorszak alatt Floridában ma élő forró égövi állatok éltek egyidőben trópusi és mérsékelt éghajlaton élő nyugati sztyeppei fajokkal. Nagyon kevés trópusi emlős él ma Floridában. Alaszkában a mérsékelt klímát kedvelő borzokat, fekete lábú vadászgörényeket, földi lajhárokat, tevék és óriáshódokat (2. ábra) találtak gyapjas mamutokkal és más, hideget kedvelő állatokkal.2 Ugyanez a minta rajzolódik ki Szibériában is.

 

 

A „legbotrányosabb” példa

 

A diszharmonikus kapcsolatok voltak a „szabály” és nem a kivétel a Jégkorszak alatt. Az ilyen össze nem illő egyesülésekre az egyik legmeglepőbb példa a Jégkorszak alatt, az a víziló fosszília (3. ábra) együtt megjelenése rénszarvassal, pézsmatulokkal és gyapjas mamuttal Angliában, Franciaországban és Németországban.3,4 Eddig mintegy 100 ilyen kapcsolatot fedeztek fel Angliában és Wales-ben.5 A vízilovak nem tűrik a hideget. 

 

Sutcliffe az alábbit állítja:

 

A körülményeket ilyen kedvezőnek találva, a víziló (ma az egyenlítői régiók lakója) képes volt elterjedni észak felé Anglia és Wales nagy részén keresztül, 400 méteres magasságig a ma kietlen yorkshire-i [észak angliai] lápvidéken.7

 

A Jégkorszak állatvilágának Angliában talált gazdagsága azt mutatja, hogy a Jégkorszak korai szakaszában lennie kellett egy természetes átjárónak a mai Franciaország és Anglia között. Ez valószínűleg egy földnyelv volt a Doveri-szoros környékén. Ma a vízilovak nem kóborolnak akárhol Európában, és a Mediterrán vidéken, illetve még a Közel-Keleten sem találhatók meg.

 

 

2. ábra Óriás hód

 

 

Világi magyarázat-kísérletek

 

A világi tudósok megpróbálnak kitérni a „diszharmonikus kapcsolatokra” utaló körülmények alól. Mivel ők a többszörös jégkorszakban hisznek, az egyik stratégiájuk az, hogy a vízilovakat és más, meleghez alkalmazkodott teremtményeket az „interglaciális” szakaszba helyezik, a hideghez alkalmazkodott állatokat pedig a „glaciális” szakaszba.8 (Mi állítólag a Holocén elnevezésű interglaciális fázisban élünk.)

 

A világi tudósok legnagyobb megdöbbenésére, a meleg- ill. a hideget kedvelő állatokat általában együtt találják meg a Jégkorszaki üledékekben, amely nehézzé teszi azt, hogy glaciális és interglaciális „lakókként” különítsük el őket. 

 

Donald Grayson antropológus ezt mondja:

A Temze-völgyében [dél-Anglia] például gyapjas mamutokat, gyapjas rinocéroszokat, pézsmatulkokat, rénszarvasokat (Rangifer tarandus), vízilovakat (Hippopotamus amphibious) és barlangi oroszlánokat (Felis leo spelaea) mind találtak 1855-ig a stratigráfiai [üledékes] környezetekben, amely az egyidejűségre [ugyanabban az időben éltek] látszik utalni…9

 

Egyes tudósok vitatják, hogy ez az azonos üledékekben lévő kapcsolat a glaciális, ill. interglaciális szakaszok üledékeinek a „keveredése” miatt alakult volna ki, feltéve természetesen, hogy a meleget kedvelő állatok Anglia északi része felé igyekeztek vándorolni, még egy „interglaciális” korszak alatt is. 

 

Nilsson az alábbit állítja:

Olyan rendszertani egységek megjelenései, mint a vízilovak, amelyek szorosan alkalmazkodtak a meleghez, adódhatnak az idősebb, interglaciális rétegek átdolgozódásából [keveredés].10

 

Az átdolgozódás egy olyan általánosan használt „mentőeszköz”, amellyel kimagyarázzák az üledékekkel kapcsolatos ellentmondásokat.

 

Azonban az a tény, hogy a pleisztocén korabeli „diszharmonikus kapcsolatok” az egész földön elterjedtek, de a mai „interglaciális” korszakból származó üledékekből teljesen hiányoznak, erős bizonyíték egy ilyenfajta keveredéssel szemben.11 Az üledékek ma ritkán keverednek glaciális rétegekkel. Valójában a „diszharmonikus kapcsolatok” a korábbi, ún. „interglaciálisokban” is megjelentek, amely azt mutatja, hogy ezek igazából soha nem is léteztek.

 

Néhány tudós azt veti fel, hogy az állatok egy fokozott klímatoleranciát fejlesztettek ki a Jégkorszak alatt. Azonban azt a nézetet, hogy a vízilovak a Jégkorszak során a hideghez alkalmazkodtak északnyugat-Európában, a legtöbb kutató elvetette.12 A megnövekedett klímatűrő-képesség nem működik, mivel a DA-k túl elterjedtek voltak a Jégkorszak alatt.

 

 

 

A DA-k voltak a főszabály

 

 A „diszharmonikus kapcsolatok” volt a „főszabály” és nem a kivétel a Jégkorszak alatt, amely magába foglalt egy gazdag növény- és állatvilágot:

A késő Pleisztocén-kori [Jégkorszak] közösségeit olyan fajok egyidejű jelenléte jellemezte, amelyek ma allopatrikusak [más, éghajlati szempontból egymáshoz nem kapcsolódó régiókban élnek] és feltehetően ökológiailag összeférhetetlenek. … „Diszharmonikus kapcsolatokat” dokumentáltak a késő Pleisztocén flórák … szárazföldi gerinctelenek … kisebb gerincesek, madarak, és emlősök esetében.13

 

Stafford és tsai támogatják ezt a következtetést:

 

A késő Pleisztocén kori mamutközösségeket az olyan, még életben lévő fajokkal való rétegtani érintkezés jellemezte, amelyek ma már nem élnek együtt. … Nem-rokon [vagyis a mai környezettel nem kapcsolatba hozható] Pleisztocén-kori fosszilis mamutközösségeket világszerte feljegyeztek, … Habár a nem-rokon kapcsolatokra leggyakrabban a mamutirodalomban hivatkoztak, madárleletek … hüllők és kétéltűek, pollenek, növényi makrofosszíliák, rovarok, és puhatestűek esetén is utaltak rájuk.14

 

 

 

A korai és középidei jégkorszak klímája egyenletes volt

 

3. ábra Víziló

 

A „diszharmonikus kapcsolatok” csak egyenletes klíma esetén alakulnak ki, legfeljebb egy kis időszaki különbséggel a telek és a nyarak között. Grayson azt mondta:

 

Ha a pézsmatuloknak hidegre volt szüksége, és a vízilónak pedig melegre, továbbá a rétegtani bizonyíték arra utal, hogy ők egyszerre léteztek, akkor mindennek az információnak egy becsületes olvasata azt vonná maga után, hogy a glaciális időszakokat nem jellemezték – ahogy sokan érezték – kemény telek, hanem inkább kiegyensúlyozott volt.12

 

Grayson, idézve egy 1800-as évek közepén élt tudóst, így folytatja:

 

A rénszarvasok és a pézsmatulkok számára hűvösebbnek kellett lenniük a nyaraknak; és másrészről, melegebb teleknek a vízilovak és más fajok számára, akiknek a rokonait ma a trópusi régiókba húzódva találjuk meg.12

 

Továbbá a meleg klímán élő állatok és növények magas szélességi fokon lévő létezése arra utal, hogy ez az egyenletes klíma szintén enyhe volt. Az éghajlatnak szintén párásnak kellett lennie: „A növénytani együtt-megjelenések [Franciaországi] összefüggései nyilvánvalónak tűntek Saporta számára: csak egy magas páratartalmú, egyenletes klíma tehetett lehetővé ilyen színű kapcsolatot.”15

 

 

Az uniformitarista jégkorszak-modellek rendkívül hidegek és szárazak

 

Az egyik ok, ami miatt a „diszharmonikus kapcsolatok” rejtélynek számítanak az uniformitarista tudósok számára az az, hogy az ő modelljükben a jégkorszakoknak nagyon hidegnek kellett lenniük. Nagyon sok éghajlattal kapcsolatos szimuláció fut. Mindegyik sokkal alacsonyabb hőmérsékletet ad a mainál, általában 100C (180F)-kal, vagy még többel, valamint nagyobb szárazságot az északi félteke déli részének jégtábláira.16 Továbbá a szimulációk nagy évszakbeli kontrasztot mutatnak, amely nagyon messze van az enyhétől! Az összes klímaszimuláció végkövetkeztetése az, hogy az uniformitarista jégkorszak modellek nem eredményeznek enyhe, páradús, egyenletes klímát. A világi tudósok már több mint 150 éve zavarban vannak:

 

Az egyik legrégebb óta tartó filozófiai viták a paleoökológiai magyarázatokban a vegyes, vagy diszharmonikus közösségek fontosságát érinti, amelyek mai megfelelő nélküli, múltbeli közösségeket fejeznek ki. Ezek a vegyes közösségek kihívást intéznek a világnézetünkre nézve. … A vegyes közösségeket gyakran azzal magyarázzák, hogy a múltbeli éghajlatok „egyenletesebbek” voltak, mint amilyenek ma.17

 

 

 

Az Özönvíz utáni Jégkorszak könnyen megmagyarázza a DA-kat

 

Az enyhe, páradús és egyenletes klímával jellemezhető „diszharmonikus kapcsolatok” egyikei a radikálisan különböző Jégkorszak azon sok bizonyítékának, amiben az uniformitaristák hisznek.

Egy enyhe jégkorszak-klíma az, amit pontosan egy világméretű Özönvíz által kiváltott Jégkorszaktól várnánk, egy korai-közép Jégkorszakbeli környezetre nézve. Ez az éghajlat hűvös nyarakkal és enyhe telekkel lenne jellemezhető, bőséges csapadékkal párosulva.1

 

Az Özönvíz által okozott Jégkorszak magyarázza a legmeglepőbb diszharmonikus kapcsolatokat – vízilovak hideget kedvelő állatokkal együtt Európa észak-nyugati részén. A Jégkorszak korai szakában meleg, párás, szárazföldi légáramlás nyomult a túlnyomórészt nyugati szelek révén a meleg Észak-Atlanti-Óceán felől, és ez egy meleg, nedves éghajlatot eredményezett északnyugat-Európa fölött. Anglia átlaghőmérséklete 250C (770F) lehetett télen és nyáron. Ez az enyhe éghajlat kedvezhetett a vízilovaknak, amelyek az „Ararát hegyeitől” a Közel-Keletre vándoroltak. (Ebben az időben ezek nem a természetes szelekció által válogatódtak ki a forró éghajlatra, mint a mai vízilovak, hanem ugyanabban a génkészletben osztoztak; alig lettek volna képesek elviselni a fagyos körülményeket.)

 

Azonban az Özönvíz utáni Jégkorszak klímája dinamikus volt és folyton változó. Ahogy az óceán lehűlt és a vulkanikus tevékenység alábbhagyott, a szárazföld hőmérséklete lecsökkent. A késő jégkorszak-beli északnyugat-Európában a hidegebb és szárazabb éghajlat vonzotta a hideget tűrő állatokat. A vízilovak valószínűleg nem vándoroltak délre, mert Anglia és Franciaország között a Dover-i szorosnál lévő földhidat megsemmisítette egy végzetes helyi árvíz.18

 

A Jégkorszak eljegesedése Britannia északi hegyeinél (Skót Felföld) indult el, és aztán továbbterjedt az mélyebben fekvő déli területekre, kivéve délkelet-Angliát. Tehát ahogy a klíma változott a Jégkorszak során, a csapdába került vízilovak a hideget kedvelő állatokkal együtt elpusztultak.

 

 

 

Következtetés

 

A Jégkorszak alatt együtt élt növényeknek és állatoknak a furcsa keveredése egy újabb azon rejtélyek közül, amelyek már 150 éve fennállnak olyan tudósok számára, akik figyelmen kívül hagyják a bibliai Özönvizet. Azonban ismételjük meg: az a realista elemzés, amely a Föld történetének Teremtés-alapú modelljét használja, egyszerű és megbízható válaszokat ad ezekre a rejtvényekre.

 

 

 

 

 

 

 

 

Hivatkozások és megjegyzések

 

1. M. J. Oard: Időben megfagyva: Gyapjas mamutok, a Jégkorszak, és a Bibliai kulcs a titkokhoz, Master books, Green Forest, AR, 44–45. o., 2004. Visszatérés a szövegre.

 

2. A. J. Stuart: Emlősök kihalása a késő Pleisztocén-kori észak Eurázsiában és Észak-Amerikában, Review of Biology 66:453–562, 1991. Visszatérés a szövegre.

 

3. T. Nilsson: A Pleisztocén—A Jégkorszak negyedik szakának geológiája és élete, D. Reidel Publishing Co., Boston, MA, 223–233. o., 1983. Visszatérés a szövegre.

 

4. A. J. Sutcliffe: A Jégkorszaki emlősök nyomán haladva, Harvard University Press, Cambridge, MA, 24. o., 1985. Visszatérés a szövegre.

 

5. A. J. Stuart: Pleisztocén-kori gerincesek a Brit-szigeteken. Longman, London, U.K., 52. o., 1982. Visszatérés a szövegre.

 

6. A. J. Stuart: Késő Negyedidőszaki tömeges állatkihalások: rövid áttekintés, Geological Journal 50:338–363, 2015. Visszatérés a szövegre.

 

7. Sutcliffe, 4. hiv, 120. o. Visszatérés a szövegre.

 

8. Sutcliffe, 4. hiv, 24. o. Visszatérés a szövegre.

 

9. D. K. Grayson: Történeti háttér és maguk a vadállatok; in: Martin, P. S. and Klein, R. G. (Eds.), Negyedidőszaki kihalások: Egy őskori forradalom, The University of Arizona Press, Tucson, AZ, 16. o., 1984. Visszatérés a szövegre.

 

10. Nilsson, 3. hiv, 227. o. Visszatérés a szövegre.

 

11. R. W. Graham és E. I. Lundelius Jr.: Koevolúciós egyensúlyhiány és a Pleisztocén-kori kihalások; in: Martin, P.S. and Klein, R.G. (Eds.), Negyedidőszaki kihalások: Egy őskori forradalom, University of Arizona Press, Tucson, AZ, 223–249. o., 1984. Visszatérés a szövegre.

 

12. Grayson, 9. hiv, 18. o. Visszatérés a szövegre.

 

13. Graham és Lundelius, 11. hiv, 224. o. Visszatérés a szövegre.

 

14. T. W. Stafford Jr. és 6 másik munkatársa: Az első gyorsított C14 tömegspektometria által kapott időadatok a késő Pleisztocén-kori emlősközösségekben élő nem-analóg fajok egyidejűségét dokumentálják, Geology 27(10): 903906, 1999. Visszatérés a szövegre.

 

15. Grayson, 9. hiv, 19. o. Visszatérés a szövegre.

 

16. S. Manabe és A. J. Broccoli: A kontinentális jégtáblák hatása egy jégkorszak klímájára, J. Geophysical Research 90(C2):2,167–2,190, 1985. Visszatérés a szövegre.

 

17. K. L. Cole: Egyenletes éghajlatok, vegyes közösségek és a regressziós tévedés; in: D. W. Steadman és J. I. Mead (Eds.), Késő negyedidőszaki környezet és az őstörténet: Paul S. Martin tiszteletére, Forró tavaszok a mamutok oldaláról, Dél-Dakota, Inc., Hot Springs, SD, 131. o., 1995. Visszatérés a szövegre.

 

18. E. Silvestru: Vad, vad áradások! J. Creation22(1):12–14, 2008; creation.com/north-sea-megaflood. Visszatérés a szövegre.

 

 

 

További geológiai írások:

 

Geológia c. oldalon talál.