Vajon Isten teremtette az életet?

 

Kérdezd a proteineket!

 

Thomas Heinze

Közzétéve: 2007. január 22.

Forrás: https://creation.com/did-god-create-life-ask-a-protein?

Fordította: Lukács Tibor

 

A legtöbb középiskolás diáknak azt tanítják, hogy az élet akkor kezdődött, amikor egy bizonyos légkörön áthaladó villám aminosavaknak nevezett vegyi anyagokat termelt. Ezek a fehérjék, a sejtek fő összetevőinek építőelemei. 1953-ban Stanley Miller híres kísérlete megmutatta, hogy néhány aminosav valóban előállítható ilyen módon.

Egy dolog azonban megszerezni az építőelemeket, de egészen más dolog rávenni őket az építkezésre. Feltételezhetően ezek az aminosavak az óceánban egy szerves levesben koncentrálódtak, ahol összekapcsolódtak, és fehérjéket alkottak. Ezek a fehérjék aztán valahogyan összeálltak a DNS-sel, hogy megalkossák az első egyszerű sejtet, legalábbis ezt mondják. Sokakat, akik hisznek abban, hogy az élet Teremtő nélkül kezdődött, eleinte meggyőzött ez az érvelés. Ma viszont még az ateisták is kihátrálnak mögüle. Vajon miért?

 

• Az aminosavak nem koncentrálódnak az óceánban, hanem szétszóródnak.
• Az aminosavak súlyosan szennyezettek lennének más vegyi anyagokkal, amelyek megakadályoznák, hogy fehérjéket képezzenek.
• És még a tiszta aminosavak (amelyeket intelligens szerves kémikusok állítanak elő) sem képeznek fehérjéket természetes körülmények között. Inkább a fordítottja történik – a fehérjék aminosavakká bomlanak le.¹
• Miller aminosavai egyenlő mennyiségű „jobbkezes” és „balkezes” aminosavat tartalmaztak. Az élőlények kizárólag balkezeseket használnak.²
• Még ha a tiszta balkezes aminosavak össze is tudnának kapcsolódni, ez nem történhetne a megfelelő sorrendben.³  Az élőlényekben ez a DNS-ben van kódolva, és összetett gépezetek olvassák le, amelyek már létező fehérjéket igényelnek!⁴
• A DNS és annak építőkövei, az úgynevezett nukleotidok, szintén nem alakulnak ki spontán módon.⁵

Az az érvelés, amely sokakat meggyőzött arról, hogy az életnek nincs szüksége Teremtőre, az első lépés kivételével mindenben hamis volt: néhány aminosav a természetben is képződhet. Az elmúlt néhány évben csendes forradalom zajlott le. Egy másik kémiai anyag kiszorította a fehérjéket, és átvette a népszerűségüket. Végre még a tankönyvek is elismerik, hogy a fehérjék nem keletkezhettek szerves húslevesben:

A tudósok nem tudták elérni, hogy a vízben oldott aminosavak fehérjéket alkotva egyesüljenek. Az energiát igénylő kémiai reakciók, amelyek az aminosavakat összekötik, szabadon megfordíthatóak, és nem játszódnak le spontán módon vízben. A legtöbb tudós azonban már nem állítja, hogy az első fehérjék spontán módon álltak össze. Ehelyett most azt állítják, hogy a kezdeti makromolekulák RNS-ből álltak, és hogy az RNS később katalizálta a fehérjék kialakulását.⁶

A történetek változtak, de a központi dogma – „Az élethez nem volt szükség intelligens teremtőre” – ugyanaz maradt. De az új ötlet, miszerint „a kezdeti makromolekulák RNS-ből álltak, és az RNS később katalizálta a fehérjék kialakulását”, hamis. Az RNS, akárcsak a DNS, nem alakul ki a már élő sejteken kívül!^7,8,9

Bármit is gondoljunk eredetükről, a fehérjék az élő sejtek fő alkotóelemei, és komoly figyelmet érdemelnek. A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy milyen erős tudományos bizonyítékot szolgáltatnak arra vonatkozóan, hogy az élőlényeket intelligens Teremtő alkotta meg.

 

A fehérjék össze vannak hajtogatva, hogy

illeszkedjenek

 

Ahhoz, hogy betölthesse funkcióját a sejtben, minden fehérjének megfelelően kell illeszkednie a helyére a saját komplex háromdimenziós alakjában. Amikor egy sejt egy új fehérjét készít, a sejtben elfoglalt helye felé haladva pontosan olyan alakúra hajtogatja, amely lehetővé teszi számára, hogy a többi fehérjéhez vagy cukorhoz stb. kapcsolódjon. Kicsit olyan ez, mint ahogyan a kulcs illeszkedik a zárba.

Teljesen elképesztő a probléma összetettsége

és az az egyszerűség, amivel a szervezet ezt nap mint nap végzi

– mondja az IBM kutatója a fehérjék hajtogatásával kapcsolatban

 

Az IBM a világ legerősebb szuperszámítógépét (ez a 2005-ben elkészült Blue Gene) a fehérje hajtogatás problémájának megoldására építette. Az IBM honlapja elmagyarázza, hogy miért:

„A tudományos közösség a fehérjék hajtogatását tekinti az egyik legjelentősebb ’nagy kihívásnak’ – vagyis olyan alapvető tudományos problémának, amelynek megoldása csak nagy teljesítményű számítástechnika alkalmazásával képzelhető el.”

„Az emberi szervezetben szinte minden sejtfolyamatot fehérjék irányítanak. Az aminosavakból álló, láncszemekként összekapcsolódó fehérjék rendkívül összetett, háromdimenziós alakot vesznek fel, amely meghatározza a fehérje funkcióját. Bármilyen alakváltozás drámaian megváltoztatja a fehérje funkcióját, és a hajtogatási folyamat legkisebb változása is képes egy kívánatos fehérjét betegséggé változtatni.”¹⁰

A rendelkezésre álló óriási számítási teljesítmény ellenére a becslések szerint még mindig körülbelül egy évbe telik, amíg a Blue Gene befejezi a számításokat és modellezi egy egyszerű fehérje hajtogatását. Mennyi időbe telik az élő sejteknek, hogy valóban összehajtsanak egyet? Kevesebb, mint egy másodpercbe!

Ahogy az IBM egyik kutatója korábban megjegyezte: „Teljesen elképesztő a probléma összetettsége és az az egyszerűség, amivel a szervezet ezt nap mint nap elvégzi”.¹¹

 

Felügyelők

 

A chaperonoknak vagy chaperonineknek nevezett speciális fehérjékről kiderült, hogy számos fehérje hajtogatásához létfontosságúak. Az újonnan létrehozott fehérjékkel együtt mozognak a sejt azon helyére, ahol tökéletesen kell illeszkedniük, hogy a körülöttük lévő többi fehérjével együtt tudjanak működni. Útközben a chaperonok segítenek nekik a helyes hajtogatásban, majd a helyükre illesztik őket. Hogyan hajtogatják össze helyesen saját magukat a chaperonok? Nekik is vannak gardedámjaik! Az evolucionistáknak tehát egy másik problémájuk is van: hogyan tudták az első chaperonok valaha is helyesen összehajtogatni saját magukat a korábban már létező chaperonok nélkül?¹²

A tudósok laboratóriumban képesek aminosavakat összekapcsolni, hogy összeállítsanak néhány kis fehérjét, de ha nem hajtogatják össze őket megfelelően, akkor nem fognak működni az élőlényekben. Az össze nem hajtogatott fehérjék kémiailag ugyanolyanok lehetnek, de biológiai aktivitás szempontjából semmivel sem jobbak, mint a miniatűr spagetti, és egy rossz hajtogatás súlyos betegséget okozhat. Erre példa az emberekben előforduló halálos Creutzfeldt-Jakob-kór (CJD), amely a kergemarhakórral rokon.

 

A proteinek címzése

Image Wikipedia

 

 

 

Bár egyes fehérjék számára milliárdnyi lehetséges rossz hely létezik, nagyon kevés olyan hely van, néha csak egy, ahol bármelyik újonnan létrehozott fehérje illeszkedik és működik. A probléma az, hogy a fehérjék nem ott készülnek, ahol majd használni fogják őket, és mindegyik értéktelen, amíg nem találja meg az utat oda, ahová való. Hogyan találják meg a fehérjék az útjukat?

A válasz a következő: „az újonnan keletkezett fehérjék tartalmaznak egy aminosavsort, amely meghatározza végső otthonukat.”¹³ Ez az aminosavsor általában a fehérjét alkotó hosszabb aminosavsor végére kerül, mint egy farokrész. Egy boríték címzéséhez hasonlít. Ha cím nélkül dobunk be egy levelet a postaládába, vajon milyen esélyünk van arra, hogy a megfelelő személyhez kerüljön? Minden megfelelően összehajtogatott fehérje csak egyetlen helyen illeszkedik és kapcsolódik megfelelően, ezért a címzést is helyesen kell megadni. „Egy fehérje elkeveredése azonban súlyosabb, mint egy levél elvesztése. ’Vannak olyan betegségek, ahol a fehérjék rossz helyen vannak elhelyezve a sejtekben.’”¹³

1999-ben az orvosi Nobel-díjat Dr. Guenter Blobel, a New York-i Rockefeller Egyetem munkatársa kapta az aminosav-címkék felfedezéséért, amelyek minden fehérjét a megfelelő helyre irányítanak a sejtben.¹⁴

Ahhoz, hogy az első sejt működni tudjon, nemcsak a fehérjék előállításának módjával kellett rendelkeznie, hanem meg kellett oldania a fehérjék helyes hajtogatásának összetett problémáit is, és pontosan oda kellett őket irányítania, ahova beilleszkednek és ahol működnek. Bármelyik lépésben elkövetett hiba betegséget okozhat.

 

A proteinek be- és kikapcsolása

 

Nem elég, ha a sejt fehérjéi helyesen hajtódnak össze és a megfelelő helyre kerülnek. A sejtnek az egyes fehérjékből pontosan az előírt mennyiségre van szüksége. Ha csak egyre több és több példányt gyártana egy adott fehérjéből, akkor sok nyersanyagát elhasználná. Olyan ez, mint a különbség aközött, hogy a megfelelő mennyiségű fát égetjük el a kandallóban, vagy az egész házat felgyújtjuk.

Továbbá, ha csak egy olyan fehérje is lenne, amelynek a sejt nem tudná abbahagyni a termelését, miután már eleget termelt, a sejt hamarosan annyira tele lenne azzal a fehérjével, hogy „kipukkadna”. Ezért meg kell oldani minden egyes fehérje termelésének be- és kikapcsolását a megfelelő pillanatban és kikapcsolni.¹⁵

Még ha az első sejt csak úgy felbukkant volna a megfelelő fehérjék megfelelő mennyiségével, tökéletesen összehajtogatva és a megfelelő helyen az élet megkezdéséhez, akkor is minden egyes fehérjét ki kellett volna cserélnie, amint az elhasználódott.

A fehérjetermelés be- és kikapcsolásának egyik legfontosabb módszere a szabályozó DNS-szekvenciák. Ezek olyan DNS-szakaszok, amelyeknek az a feladata, hogy megmondják a sejtnek, mikor kezdje el és mikor állítsa le a különböző fehérjék termelését. A DNS azonban önmagában nem képes a fehérjetermelést be- vagy kikapcsolni. Speciális fehérjékkel működik együtt, amelyek mindegyike illeszkedik a szabályozó DNS egy adott szakaszához. A szabályozó fehérje tökéletesen összehajlik, hogy pontosan illeszkedjen a DNS azon pontjára, amellyel együtt kell működnie. Együttesen egy kapcsolót alkotnak. ¹⁶ Sem a szabályozó DNS-szekvenciák, sem a szabályozó fehérjék nem működnek egymás nélkül. Mindkettőnek tökéletesen összehangoltan kellett létrejönnie arra az időre, amikor szükség volt az első fehérje termelésének be- vagy kikapcsolására.

A fehérjék annyira összetettek, hogy a természetben sehol máshol nem alakulnak ki, csak az élő sejtekben. A sejteken belül a fehérjék felépítésének irányait már a DNS tartalmazza. Ezután, ha egy fehérje el akarja látni a feladatát, a termelését gondosan szabályozni kell, de még akkor sem fog működni, ha nem rendelkezik a megfelelő címkével, és nincs megfelelően összehajtogatva. Mindezeknek a rendszereknek már eleve a helyükön kellett lenniük, különben az „első sejt” nem működhetett volna. Ezek a rendszerek azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik. Azért választottam őket, hogy szemléltessem azt a sok összehangolt rendszert, amelynek jelen kellett lennie ahhoz, hogy az első sejt működőképes lehessen.

Az a tanítás, hogy az első sejt spontán módon, a Teremtő közreműködése nélkül jött létre, azon a tudomány előtti mítoszon alapul, amely szerint az egysejtű lények egyszerűek voltak. Ez nyilvánvalóan nem állja meg a helyét a mai ismeretek alapján, mert ma már tudjuk, hogy a sejt DNS-ét, RNS-ét, membránjait és fehérjéit rendkívül nehéz előállítani, és amikor a fehérjéket előállítják, akkor azokat megfelelően kell összehajtani, címezni, és a megfelelő időben be- és kikapcsolni. E zseniális megoldások egyike sem találhatta volna fel magát, mégsem létezhetne „első sejt” mindezek nélkül. Ezek nem történhettek volna meg egy rendkívüli intelligenciával rendelkező Teremtő nélkül.

Isten megoldásai ezekre az összetett problémákra valójában összehasonlíthatatlanul jobbak voltak, mint a világ legerősebb szuperszámítógépétől remélt megoldások. Emlékeztetnek bennünket arra, hogy a Teremtő milyen hatalmas és intelligens. Az az egyetlen észszerű döntés, ha rábízzuk az életünket.

 

 

 

Hivatkozások és megjegyzések

 

1. Sarfati, J., Origin of life: the polymerization problem, Journal of Creation 12(3):281–284, 1998. Return to text.
2. Sarfati, J., Origin of life: the chirality problem, Journal of Creation 12(3):263–266, 1998. Return to text.
3. Grigg, R., Could monkeys type the 23^rd Psalm? Creation13(1):30–34, 1990. Return to text.
4. Sarfati, J. Self-replicating Enzymes? A critique of some current evolutionary origin-of-life models, Journal of Creation 11(1):4–6, 1997. Return to text.
5. Sarfati, J., Origin of life: Instability of building blocks, Journal of Creation 13(2):124–127, 1999. Return to text.
6. Johnson, G.B. and Raven, P.H., Biology, Principles & Explorations, Holt, Reinhart and Winston, Florida, USA, p. 235, 1998. Return to text.
7. Fry, I., The Emergence of Life on Earth, Rutgers University Press, New Jersey, USA, pp. 126, 176–177, 245, 2000. Return to text.
8. Ward, P.D. and Brownlee, D., Rare Earth, Why complex Life is Uncommon in the Universe, Copernicus, Rutgers University Press, New Jersey, USA, p. 65, see also pp. xix, 60, 63–64, 1999. Return to text.
9. Mills, G.C. and Kenyon, D., The RNA World: A Critique, Origins & Design 17(1):9–16, 1996. Return to text.
10. IBM and Department of Energy’s NNSA partner to expand IBM’s Blue Gene Research Project, www.research.ibm.com/bluegene/press_release.html, 28 November 2003. Return to text.
11. Lohr, S., IBM plans a supercomputer that works at the speed of life, New York Times, 6 December, 1999, p. C1. Return to text.
12. Aw, S.E., The Origin of Life: A Critique of Current Scientific Models, Journal of Creation 10(3):300–314, 1996. Return to text.
13. Travis, J., Zip Code plan for proteins wins Nobel, Science News 156(16):246, 1999. Quote by Tom A. Rapoport of Harvard Medical School in Boston. See also Britan­nica Biography Collection, Guenter Blobel. Return to text.
14. Cell Biologist Dr. Gunter Blobel, Nobel Laureate on how cells work, http://findarticles.com/p/articles/mi_hb155/is_1_17/ai_n28885273/, Accessed 25 September, 2010. Return to text.
15. Aldridge, S., The Thread of Life, The story of genes and genetic engineering, Cambridge University Press, Cambridge, UK, pp. 47–53, 1996. Return to text.
16. Alberts, B., Bray, D., Johnson, A. et al., Essential Cell Biology, An Introduction to the Molecular Biology of the Cell, Garland Publishing Inc., New York, USA, pp. 259–262, 1998. Return to text.

 

 

Kapcsolódó írásaink:

 

Ősleves

 

Miller-Urey kísérletek hibái

 

Miller-féle kísérletek

 

Nature: Az élet eredetével kapcsolatos kérdésekre nincs válasz

 

Baumgardner: Képes-e a véletlen molekuláris kölcsönhatás életet létrehozni?

 

Alex Villiams: A biológiai információ öröklése 1. rész

 

 

 

 

 

Angol (német) nyelven

 

Könyvek, cikkek, videók, stb. fordításához, lektorálásához, keresünk további embereket (elsősorban önkéntes segítőket). Keresünk továbbá, olyan önkénteseket, akik videó feliratozásban segédkeznének.

 

 

 

Fizikusok, biológusok, geológusok, őslénytankutatók, orvosok, vegyészmérnökök, teológusok, pszichológusok, bármely tudományban jártas emberek jelentkezését várjuk cikkek írásához, azok szakmai ellenőrzéséhez, különböző tanácsadáshoz (pl.: különböző fórumokon való válaszadáshoz), előadások tartásához, riportokhoz, illetve bármilyen egyéb szakmai háttérmunkához.

 

 

Várunk:

• cikkek,
• videók,
• könyvek fordítására javaslatokat.

 

 

 

Jelentkezni, javaslatot tenni a

teremtesvagyvk@gmail.com

 

email címen lehet.

Köszönjük.