Véletlen
John R. Baumgardner, geofizikus:
Képes-e a véletlen molekuláris kölcsönhatás életet létrehozni?
Számos evolúció iránt elkötelezett tudós gondolja úgy, hogy 15 milliárd év (így vélekednek a kozmosz életkoráról) elegendő volt ahhoz, hogy az atomok és a molekulák random-szerű kölcsönhatása során kialakuljon az élet. Egy egyszerű számtanpéldával azonban világossá válik, hogy ez a feltevés valójában csupán puszta irracionális fantázia.
Ez a számtanpélda hasonlít a lottó ötös megnyerésének valószínűségének kiszámításához. A lehetséges lottó ötös kombinációinak száma megfelel azon (kellő hosszúságú) proteinstruktúrák számának, melyek az élet kialakulásához szükséges láncolat valódi építőelemeiként képesek összekapcsolódni. A nyertes szelvények pedig azon kicsiny számú, speciális tulajdonságokkal bíró proteineknek felelnek meg, melyekből az élő szervezetek, mint pl. az egyszerű baktériumok is, felépülnek. Az egy főre megváltható lottószelvények maximális száma pedig megfelel a protein molekulák összességének, melyek a világmindenség története során valaha is létrejöhettek.
Először állapítsuk meg a molekulák számának ésszerű felső határát, melyek valaha az egész földtörténet során, bárhol keletkezhettek.
Vegyük nagylelkű becslésül a kozmoszban létrejött atomok összességének értékeként a 1080 -t. 1012 legyen az atomok között végbementő kölcsönhatások átlagos számának nagyvonalú felső határa atomonként és másodpercenként, valamint legyen 1018 másodperc (durván 30 milliárd év) az univerzum korának felső határa. Így egy igen méltányos 10110 -et kapunk azon atomok közötti interakciók számának felső határaként, melyek valaha létrejöhettek a földtörténet során, az evolúcionista nézeteket vallók elképzelése szerint. Ha azzal a rendkívül méltányos feltevéssel élünk, hogy az atomok között végbementő minden kölcsönhatás egyedi molekulát hoz létre, akkor számításaink szerint nem több, mint 10110 egyedi molekula jöhetett létre az univerzum fennállása óta, összesen.
Foglaljuk össze, mi minden szükséges ahhoz, hogy a pusztán random-szerű elven működő folyamat során találunk kb. 1000 darab olyan fehérje molekulát, melyek a legprimitívebb életforma kialakulásához szükségesek. Hogy a kérdést lényegesen leegyszerűsítsem, azzal a feltevéssel élek, hogy a szükséges 1000-ből valahogyan már megtaláltunk 999 ilyen fehérje molekulát és már csak azt az egyetlen különleges aminosav sorozatot keressük, mely a szükséges legutolsó fehérjeként szolgál. Feltételezésünket korlátozzuk arra a jellemző 20 aminosav csoportra, amely az élőlényekben megtalálható, és hagyjuk figyelmen kívül azt a körülbelül százat, amely nem. Hagyjuk figyelmen kívül továbbá azt a tényt is, hogy csak a baloldali szimmetriával rendelkezők jelennek meg az élő proteinekben. Szintén hagyjuk figyelmen kívül még azokat a rendkívül kedvezőtlen vegyi reakciókinetikákat, melyek a hosszú peptid láncok képződésében játszanak szerepet, bármilyen elképzelhető élettelen vegyi környezetben.
Összpontosítsunk csupán arra a feladatra, hogy találjunk csupán egyetlen alkalmas aminosav sorozatot, mely olyan alkalmas 3-D protein szerkezetnek felel meg, ami minimális mértékben rendelkezik működőképes funkcióval. Számos elméleti és kísérlet útján nyert bizonyíték támasztja alá, hogy – átlagos értelemben véve – az aminosavak helyének körülbelül felét pontosan meg kell határozni. Ahhoz, hogy egy viszonylag rövidebb, 200 aminosavat tartalmazó protein láncot kapjunk, az kell, hogy a random-szerű próbálkozások eredményeképpen ésszerű valószínűséggel szülessen ilyen sorozat. A szükséges random-szerű próbálkozások száma pedig éppen 20100 (100 aminosav pozíció, 20 választási lehetőséggel), vagyis körülbelül 10130 darab random-szerű próba. Ez pedig száz trillió-szorosa az általunk felső korlátként meghatározott, a kozmoszban valaha előfordult molekulák összességének! Nincs az a random-szerű (véletlen) folyamat, mely során akár csak egyetlen egy ilyen protein szerkezet is előállt volna.
Még kevésbé lehetséges az, hogy a legegyszerűbb életformához szükséges körülbelül 1000 darab ilyen teljes szerkezetet előálljon. Következésképpen pedig teljességgel lehetetlen, hogy bárki is elhiggye, hogy random-szerű vegyi kölcsönhatások eredményeként életképes szerkezet csoport álljon össze a valóban tekintélyes számú lehetséges jelöltekből.
Az elképesztően kedvezőtlen esélyek tükrében, hogyan is lehet képes bármely tudós az őszinteség akár csak leghalványabb látszatával is megkockáztatni, hogy az ilyen típusú interakciók annak a komplexitásnak magyarázatául szolgálnak, melyet az élő rendszerekben megfigyelhetünk? Ha valaki mégis így tesz, ezen számok biztos tudatában, véleményem szerint súlyosan sérti a tudományos becsületességet. Ez az érvelés természetesen nem csupán a biogenézis kapcsán állja meg a helyét, hanem abban a kérdéskörben is, hogy hogyan keletkezik új gén/protein bármely makroevolúciós folyamat során.
Egy nyugalmazott vegyész a Los Alamos-i Nemzeti Laboratóriumból azt akarta bizonyítani, hogy ez az érvelés hibás, mert nem számoltam bele a vegyi reakciókinetika részleteit. A célom az volt, hogy szándékosan olyan hatalmas reakcióösszszámmal dolgozzak (átlagosan egy milliószor millió reakció atomonként és másodpercenként), hogy minden ilyen jellegű megfontolás teljességgel irrelevánssá váljon. Hogyan tud egy a kémiában vagy fizikában járatos értelmes tudós olyasmit elképzelhetőnek tartani, hogy a polipeptideknek módja van úgy összeállni, hogy ehhez aminosavak százainak kell sorba rendeződniük, saját háromdimenziós szerkezetüket felvéve, és egyedi tulajdonságaikat kifejezve, mindezt pedig egyetlen pikoszekundum töredéke alatt!? Az említett vegyészt előzetes metafizikai elgondolások vezették efféle irracionális megközelítésre.
Egy másik tudós, a Sandia-i Nemzeti Laboratórium fizikusa azt állította, hogy elemzésem során helytelenül alkalmaztam a valószínűségszámítás szabályait. Ha helyes volna a példám, véleménye szerint az „fenekestül felforgatná a tudományos világot”. Azt válaszoltam, hogy a tudós társadalom ezzel az alapvető érveléssel már bizony szembesült a múltban, csak ezt tömegesen tagadják. A kiváló brit kozmológus, Fred Hoyle már két évtizeddel ezelőtt publikált hasonló számításokat. A legtöbb tudós egyszerűen csak befogta a fülét és nem hallgatta meg.
Valójában olyan egyszerű és közvetlen ez a számítás, hogy megértése nem igényel különösebb intelligenciát, rátermettséget, vagy magasabb szintű tudományos végzettséget. Én mindössze annyit tettem, hogy egy bő becslést adtam a vegyi reakciók maximális számára – bármilyenről is legyen szó – mely valaha felmerülhetett a kozmosz történelme során és aztán ezt a számot összehasonlítottam azoknak a próbáknak a számával, melyek ahhoz szükségesek, hogy egyetlen élő proteint találjunk minimális szintű funkcionalitással a lehetséges változatok közül. Bemutattam, hogy az utóbbi szám mennyivel-mennyivel magasabb az előbbinél. Csak annyi feltételezéssel éltem, hogy a lehetséges változatok esetében is ugyanezt tapasztaljuk. Ilyen egyszerű volt az érvelésem. Nem alkalmaztam hibásan a valószínűségszámítás szabályait. Úgy használtam azokat, mint bármilyen más fizikus is teszi azt munkája során.
Eddig az idézet. A továbbiakban Fred Hoyle, majd Murray Eden valószínűség számításaiból olvashatnak néhányat. Ezt követően a témába vágó rövid idézeteket találnak.
Fred Hoyle Nobel-díjas matematikus, csillagász néhány számítása
„Ez az energiaszint, amely az ilyen nagy mennyiségű szén előállításához szükséges, statisztikailag nagyon valószínűtlen tartományba esik, ha azt a szénenergia szintjeinek rendszerében nézzük.” Hoyle később ezt írta:
Nem azt mondanád magadnak: „valami szuper-számító értelemnek kellett megtervezni a szénatom tulajdonságait, mert annak az esélye egészen kicsiny, hogy találsz egy ilyen atomot, amelyet a természet vak erői hoztak létre. A tények józan ésszel való értelmezése azt sugallja, hogy ez a szuper intellektuális értelem babrálta meg a fizikát, valamint a kémiát és a biológiát, és hogy nincsenek olyan vak erők a természetben, amelyek szót érdemelnének. A tényekből kiszámítható számok számomra annyira elsöprőnek tűnnek, hogy a következtetés szinte nem is kérdéses.”
Hoyle kiszámította – megjelent az 1982/1984-es Evolúció az Űrből című könyveiben (társszerző Chandra Wickramasinghe) –, hogy „a szükséges enzimkészlet létrehozásának esélye a Pánsperma elmélet nélkül már a legegyszerűbb élő sejt esetében is egy a 1040 000-hez.” (Szerkesztői megjegyzés a földi élet a fehérje-DNS-enzim-membrán alapú élet. A négy elengedhetetlen összetevő közül az enzim véletlen létrejöttének esélye a lehetetlen tartományban van! A fehérje-DNS anomáliáról bővebben: Egy kis matematika.)
Mivel az atomok száma az ismert univerzumban végtelenül apró ehhez képest (1080), Hoyle azt állítja, hogy a Föld kizárható, mint az élet származási helye.
„Az az elképzelés, hogy nem csak a biopolimer, hanem az élő sejt operációs programja is kialakulhatott véletlenül egy ősi szerves levesben itt a Földön, nyilvánvalóan nagy képtelenség.”
Hoyle a legegyszerűbb sejt Pánspermia nélküli véletlenszerű megjelenését ahhoz hasonlította, mint annak a valószínűségét, hogy „egy tornádó végig söpörve a szeméttelepen összeállíthat egy Boeing 747-est az ott talált anyagokból.”
„Hoyle annak az esélyét, hogy egyetlen funkcionáló fehérjét véletlen aminosav-kombinációk hozzanak létre ahhoz hasonlította, mint annak az esélyét megszerzésének, mint ha a Naprendszer tele lenne vakokkal, akik a Rubik-kockát mind egyszerre rakják ki.”
„Képzeljék el, hogy 1050 vak embernek egyszerre kell 1050 Rubik-kockát kiraknia. Így érthetjük meg a bipolimér spontán keletkezésének valószínűségét. Az, hogy az élő sejt működéséhez szükséges programok is spontán keletkeztek – zagyvaság.”
„Ha valaki közvetlenül és egyenesen halad ebben a kérdésben, anélkül, hogy eltérítené a félelem a tudományos vélemény felmerülő haragjától, az arra a következtetésre jut, hogy biológiai anyagok csodálatos elrendezése szükségszerűen az intelligens tervezés eredménye. Semmi más lehetőségre nem voltam képes gondolni.”
Murray Eden számítása
„Murray Eden, a Massachusettsi Műszaki Intézet tagja felvetette a sokat tanulmányozott baktérium (Escherichia coli) nukleinsav-bipolimerjeiben (kromoszómáiban) levő gének sorba rendeződése valószínűségének kérdését…
A baktériumnak számos génje van, ami pontosan a használata szerinti helyes sorrendben van elrendeződve. Eden kiszámolta, hogy ha valaki a Föld felszínén 2 cm vastag rétegben elszórná a baktériumot, lenne esély arra, hogy 5000 millió év alatt (ez egy általánosan felbecsült élettartam a Földön) két gén helyes sorrendben rendeződik. De még ez alatt a hosszú időtartam alatt sem marad idő más gének sorba rendeződésére, vagy a gének kialakulására, a sokkal összetettebb folyamatra. Nem jut idő más szervezetek kialakulására sem, amelyek közül vannak több százszor összetettebbek. Elég az hozzá, hogy az a nagyon hosszú idő is, amit a Földön lévő élet kialakulásához feltételeznek, túl rövidnek tűnik, ha megvizsgáljuk a valószínűtlen eseményeket, amelyeket alapul vesznek. Ez az irányadó szimpózium segített kihangsúlyozni az élet eredetének jelenkori magyarázataival kapcsolatos általános elégedetlenséget, és arra ösztönzött néhány evolucionistát, hogy más alternatívát keressen.” Ariel Roth: Gyökereink. Advent Kiadó 74. o.
1966-ban…
1966-ban, Philadelphiában a Wistar Intézetben a tudósok eltemették a darwinizmust felváltó neodarwinizmus nevű feltételezést, mert az matematikai képtelenség. (Irodalomjegyzék 1-2.)
Az 1966 óta eltelt 50 évben az élet véletlen kialakulásának lehetősége az egyre bővülő ismeretek miatt matematikailag még valószínűtlenebbé vált, így Szent-Györgyi Albert professzor orvos, biokémikus megállapítása napjainkban még aktuálisabb, mint 1973-ban:
„A biológia a valószínűtlenség tudománya.” Selye: In vivó Akadémia. 1973. Bp. 489-490. o.
Idézetek:
Harold J. Morowitz, biológus:
„Egy sejt komponensei önszerveződésének valószínűsége 10-100 000 000 000.”
Cohen Paul J., matematikus:
„A valószínűség-számítás esélyt sem ad annak, hogy az evolúció 6 000 000 növényi és állati fajt hozhatott létre.”
Szerkesztői megjegyzések:
Baumgardner rendkívül nagyvonalú volt, amikor a kb. 30 milliárd éves időtartománnyal számolt, mivel az Univerzum korát 10-20 milliárd év közöttinek tartják. Vannak, akik az ősrobbanás „pontos idejét” 13.8 milliárd évben határozzák meg. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az evolúció szerint:
– a Föld 4.6 milliárd éves,
– az élet a Földön 3.8 milliárd évvel ezelőtt jelent meg. A Föld 4 milliárd éves korára hűlt le annyira, hogy elkezdődhessen a fehérje-DNS-enzim-membrán alapú élet kifejlődése! Tehát kb. 200 millió év áll rendelkezésére az evolúciónak, a fehérje-DNS-enzim-membrán alapú élet „kifejlesztésére”. Bővebben: Geokémiai gondok – a kémiai evolúció időigénye.
Baumgardner az evolúció e kérdéskörébe tartozó sok problémát meg se említett, ezekről itt olvashat bővebben:
Szedmák András: A sejt alkotó elemei
A Miller-Urey kísérletek hibái című írásainkban.
A cikkben említett biogenézis témában ezen cikkekben olvashat:
Ajánló menü/ Prezentációk oldal Tóth Tibor: Mi az élet. ppt.
Pandák és emberek c. könyv “Az élet eredete” fejezetében,
valamint “Az élet eredete c. összefoglaló”.
Hivatkozások:
1. Mathematical challenges to the noe-Darwinian interpretation of evolution. The Wistar Institute Symposium Monograph.
2. Mathematical challenges to the neo-Darwinian interpretation of evolution; a symposium held at the Wistar Institute of Anatomy and Biology.
Források:
https://answersingenesis.org/answers/books/in-six-days/
https://answersingenesis.org/answers/books/in-six-days/john-r-baumgardner-geophysics/#fn_4
Az In Six Days – Why 50 Scientists Choose to Believe in Creation című könyv magyar nyelvű lefordításához és kiadásához segítőket (fordítókat, lektorokat, stb.) ill. szponzorokat keresünk. Jelentkezni a teremtesvagyvk@gmail.com mail címen lehet.
http://en.wikipedia.org/wiki/Fred_Hoyle 2015. április 19-i állapot