Dr. Baranyi István, geológus, a Vissza a teremtéshez? Vissza a Teremtőhöz! című könyv szerzője és kiadója nagyvonalúan megengedte, hogy könyvéből szemelvényeket tehetünk közzé a honlapjainkon. A könyvben több saját kutatási eredményt is közöl a szerző. A könyvet eddig német, magyar, francia és román nyelven adták ki. A könyv az Evangéliumi Kiadónál vásárolható meg.

A fosszíliák a gyors megkövesedés tanúi

Állati és növényi fosszíliák tanúskodnak Isten özönvíz előtti teremtményeiről. Ezek egy nagy árvízkatasztrófa által, az előbb már említett özönvíz által keletkeztek. Ezek élőlények megkövült maradványai és nyomai, amelyek hirtelen elpusztultak, és amelyeket néhány másodpercen vagy percen belül az üledékek befedtek és aztán gyorsan fosszilizálódtak. Ez olyan hirtelen történt, hogy az állatok finom, lágy részei teljesen megmaradtak: tengeri liliomok szára (Crinoidea), tengeri sün háza (Echinozoa) vagy tengeri csillagok háza (Asterozoa). A gyors beágyazódás megengedte, hogy a tengeri sün tüskéi és háza lemezei egymás mellett maradtak, holott azok rendszerint elválnak és messze sodródnak egymástól. A tengeri csillagok karjai a sodródás irányába elhúzódtak, halak zsákmánya megmaradt a szájukban tartva, sárkánygyíkhal (Ichtyosaurus) fosszilizálódott kicsinye születésének pillanatában, futó rák nyoma megmaradt az iszapban.

Ha ma egy hal elpusztul, akkor rothadási gázok keletkeznek, az állat felfúvódik és a víz felszínére emelkedik. Ott pár hét alatt szétbomlik, szétesik és a víz sodrása magával ragadja és szétszórja. Legalábbis szétválik a koponya és a gerincoszlop. Ha a döglött halat egy év alatt csak ½ milliméter üledék fedi be, mint ahogy azt az evolucionista geológia elképzeli, akkor a csontok korrodálódnak, sőt feloldódnak és hamarosan eltűnnek.

Sokszor előfordul, hogy a tenger sodródásai nagy tömegű állati vázat és csontot halmoznak fel. Ezek az ún. „fosszilis temetők” gyors beágyazódásról tanúskodnak. Ezek különösen jellemzőek az özönvíz utáni idők visszahúzódó tengereire. Sokszor találunk hasonló fajú kövületeket olyan rétegekben, amelyek különböző geológiai korszakokba kellene, hogy tartozzanak, így viszont egységes időbeli történésre utalnak.

Másrészt különböző fajú fosszíliák, amelyeknek egyáltalán nem lenne szabad egy helyen előfordulniuk, rakódhattak le ugyanabba a rétegbe. Sok helyen az ár és visszafolyó ár átrendezte a kövületek maradékát. Az Egyesült Államok délnyugati részén a Cocconino-homokkőben százával találtak jól megmaradt állati lábnyomot, de növényi kövületet sehol. Miből éltek ezek a növényevő állatok, ha nem lett volna növény? Ezek az állati nyomok növény nélkül egy nem teljes ökoszisztémára utalnak, amelyet az ár szétszaggatott és azután különböző helyeken ismét lerakott.

A felső-karbonban Közép-Európában, Angliában és Észak-Amerikában úszó növényi szőnyegekből keletkeztek a nagy széntelepek. Ezek a pikkelyfák (Lepidodendron) az édesvízben éltek és levegővel telt gyökereket fejlesztettek ki. Zsurlók, korpafűfélék, mint Sigillaria („pecsétfa”), pikkelyfák és páfrányok 20 m magasra is megnőttek. Zsurlók ma csak mint alacsony lágyszárú növények fordulnak elő. A szén képződési ideje a polónium- izotópok sugárzási udvarainak mérése szerint nem évmilliókig, hanem csak maximálisan 200 évig tartott. Ezeket a mikroszkopikusan kicsi színes vagy sötét köröket a radioaktív alfa-sugárzás okozta az ásványokban, ezért „radioaktív udvar”-nak is nevezik. Az elszenesedés nagy nyomásánál és magas hőmérsékleténél ezek megmaradnak, így mérhetők.

Laboratóriumi kísérletek Herzog és Heppner szerint kimutatták, hogy a kőolaj nem évmilliók alatt, mint az evolúciós geológia tanítja, hanem kb. 1000 év alatt keletkezik. Az özönvíz alatt és után a tengerekben 2000 m mélység körül nagy mennyiségű állati és növényi anyag gyűlt fel, amelyet az üledékek befedtek. Ezekhez a maradékokhoz oxigén már nem tudott hozzájutni. A mélyebb földrétegek forrósága és az alkalomszerűen vándorló forró oldatok átformálták ezeket az állati-növényi maradékokat. Először 50 Celsius foknál képződött a kerogén, aztán 70 C-nél a kerogén átváltozott kőolajjá. Végül 200 Celsius foknál előállt a földgáz.

Mind a három továbbterjedt és aztán összegyűlt különleges geológiai szerkezetekben, az ún.”olajcsapdákban”. Felül a földgáz, alatta az olaj, legalul a sótartalmú víz.

Ha fosszíliák több rétegen hatolnak keresztül, akkor hirtelen eltemetésre utalnak, mint pld. a fatörzsek Új-Skóciában, Kanadában.  A legrégebbi ma még élő fák kormeghatározása özönvíz utáni időt mutat fel. A visszafolyó árak az özönvíz előtti szárazföldi élet tanúját, a borostyánkövet is magukkal ragadták és lerakták, sokszor a barnaszénnel együtt. Benne főleg teljesen megmaradt rovarokat találtak, amelyek a maiakhoz nem csak hasonlóak, hanem testi felépítésükben azonosak.

A borostyánkő fosszilis fagyanta. A fát, amely kitermelte nem ismerjük. A mai nemzetség Hymenaea, amely Közép-és Dél-Amerikában, Afrikában és Madagaszkár szigetén honos, nagyon hasonlít a Dominikai Köztársaságból származó fosszilis borostyánkő fájához. A balti borostyánkő termelője valószínűleg valamilyen erdei fenyő volt.

„Egyiknek Písón a neve. Ez megkerüli Havílá egész földjét, ahol arany van. Ennek a földnek az aranya jó. Van ott illatos gyanta és ónixkő.” (IMóz 2,11)

A német Biblia megemlíti a borostyánkövet, mint „Bedolagyantát” Hávilá földjéről. Ezt a Károli Biblia „bdellium”-nak nevezi. Hogy ez a föld régen hol volt, azt nem tudjuk. Különböző meggondolások alapján úgy gyanítják, hogy a Havilá földje feltehetőleg a Kaukázusban, Grúzia északnyugati részén a Rioni folyó környékén fekhetett. A héber kifejezés „soham” megfelel a mai féldrágakőnek, ónixnak.

Több tudós véleménye szerint a kontinensek 10 millió év után le kellett volna, hogy málljanak a tenger szintjére. Így a hivatalosan tanított közel 600 millió év alatt a kambrium óta minden, vagy legalább is a legtöbb ősmaradványt tartalmazó rétegnek el kellett volna tűnnie. Ezek a rétegek azonban megmaradtak, sőt még a kambriumiak is.

A fosszíliák az evolúciós elmélet bizonyítékai kellene, hogy legyenek. Az viszont megkövetelné az élőlények nagytömegű átmeneti fokozatát, az ún. „missing link”-eket. Ezek viszont sehol nem találhatók, teljesen hiányoznak. Ma már milliónyi ősmaradványt találunk, de az átmeneti fokozatok még mindig ismeretlenek. Az állítólagos évmilliók ellenére sok őslény még mindig megtévesztően hasonlít a mai formákra.

Végeredményben a következőket mondhatjuk:

Az evolúció nyilvánvalóan nem ment végbe. Az őslények gyorsan kövületté váltak. Az özönvíz Isten ítélete volt. A vezető evolucionista és paleontológus Stephen Jay Gould a 70-es években újra átvizsgálta az ősmaradványok összefoglalóját (ezen a listán a világ minden ismert fosszilis fajának leírása rajta van) és kénytelen volt bevallani: „Akárhol is, egy faj sem keletkezik ősei lassú fokozatos és állandó átváltozása által. Épp ellenkezőleg, hirtelen bukkannak fel, mint „teljesen kifejlődött fajok”. 114-118 o.

További geológiai, földtani írások:

A tudományágak menüpontban, Geológia címszó alatt: Baranyi: Az evolúció, és a fosszíliák

Roth: Kövületek

J. M.: Katasztrofizmus