Ősleves

Ősleves, a tudomány kukájában!

A közelmúltban az evolúciómodell újabb megkérdőjelezhetetlen, sziklaszilárd,

tudományos „ténye” landolt a tudomány kukájában.

Mielőtt bárki véleményt alkotna, szeretném leszögezni:

A cikkben kizárólag vezető evolúciópárti tudósok érvei szerepelnek!

Még a „legszabadabb” gondolkodású agresszív ateista sem mondhatja, hogy

Szathmáry Eörs – John Maynard Smith: A földi élet regénye, Magyar Tudományos Akadémia, Új Polihisztor sorozat, 2012,
Nick Lane: Hajrá, élet! Az evolúció tíz legnagyobb találmánya, Magyar Tudományos Akadémia, Új Polihisztor sorozat, 2012,
Jim AlKhalili – Jonhjoe McFadden: Az élet kódja – Titokzatos kvantumok, Libri, 2015

című könyvek, a teremtésmodell szócsövei lennének.

Ennek ellenére mindhárom könyv eltemette az őslevest!

Az evolúciómodell legáltalánosabb tartalomjegyzéke eddig ez volt:

1. Semmitől az ősrobbanásig.

2. Az ősrobbanástól az őslevesig.

3. Az őslevestől az élő sejtig.

4. Az élő sejttől az emberig.

Ősrobbanás –> ősleves –> élő sejt –> ember feltételezett folyamat eddig is sok sebből vérzett, például:

– Élő sejtet soha nem sikerült előállítani. Sőt, minél többet foglalkoznak a tudósok ezzel a kérdéssel kiderül, hogy az élet előállítása sokkal bonyolultabb folyamat, mint azt valaha is bárki elképzelte!

– 150 éve nem sikerül az amőbától az emberig terjedő életfát/törzsfát összeállítani. Mivel a törzsfák száma hónapról-hónapra növekszik, az újságokban ilyen dolgok jelennek meg:

„Semmilyen bizonyítékunk nincs arra, hogy az élet fája egy valós dolog lenne.”, New Scientist, 2009 Január 24. 37-39 o. Eric Bapteste evolúciótudós. Bővebben: Törzsfák >>

Mostantól az ősleves nem szerepelhet a fejezet címek között, mert a főáramlatú tudomány is elismerte, hogy az ősleves-elmélet nem más, mint egy tarthatatlan előfeltételezés.

A fenti könyvek több azonos, illetve több különböző szempontot felsorolva magyarázzák el, hogy miért nem támogatja tovább a tudomány az ősleves-feltételezést.

Nézzünk néhány példát:

A földi élet regénye

59-61. o.

„Az alapvető molekulák egy része csak alacsony koncentrátumban volt jelen vagy teljesen hiányzott. Az RNS és a DNS gerincét alkotó cukor, a ribóz, képződött ugyan, de csak kis mennyiségben. A biológiai membránok (például sejthártyák) létrehozásához szükséges hosszú szénláncú zsírsavak teljesen hiányoztak. Talán ennél is fontosabb, azonban az a probléma, hogy az egyszerű szerves molekulák miképpen kapcsolódhattak össze polimerekké. A fehérjék például aminosavak láncai, amelyek egy meghatározott kémiai kötés, a peptidkötés kapcsol össze. Aki nem tanult kémiát, a fehérjéket, olyan nyakláncként képzelheti el, amelyek különböző pontos sorrendben és meghatározott fűzéssel egymáshoz kapcsolt gyöngyökből állnak. Sidney Fox rájött, hogy aminosavak elegyét hevítve és szárítva, majd az elegyet vízben feloldva létrehozhatók gyenge katalitikus aktivitással rendelkező aminosavláncok. Az aminosavak azonban sajnos nemcsak peptidkötéssel, hanem másféle módokon is összekapcsolódtak.

Hasonló nehézségek jelentkeznek a másik fajta polimer, a nukleinsavak esetében. Az RNS és a DNS nukleotidokból álló polimerek. Még ha lehetne is nukleotidokat termelni a Miller-féle kísérletben, ami egyáltalán nem könnyű, akkor sem világos, hogy miképpen kapcsolódhatnának össze a megfelelő módon. A nem megfelelő kötések viszont megakadályozzák a replikációt.”

„Miller kísérleteit sokan kritizálták a kémiai összeférhetetlenség jelensége okán.

Képzeljük el, hogy van háromféle kísérleti körülményünk:

a, b és c, melyek rendre A, B és C biológiailag fontos szerves molekulák keletkezéséhez vezetnek (gondolhatunk itt purin- és pirimidinbázisokra és cukrokra, hogy belőlük nukleozidok keletkezzenek, melyek a nukleinsavakhoz kellenek.) Reményeink szerint a feltételek egyesítése (a, b és c) formában egyszerre adja az (A, B, C) vegyületeket.

Nos, maguk a feltételek sem biztosan egyesíthetők:

nem lehet például egy oldat egyszerre meleg és hideg, vagy savas és lúgos stb.

De még ha sikerül is a feltételeket egyesítenünk, az sem garancia arra, hogy a termékek listáját is egyesítettük, sőt!

Gyakori tapasztalat, hogy a szándékolt egyesítés az érdektelen W és Z anyagokat keletkezteti.”

Az élet kódja

325-330. o.

„Az első vitás tényező a Miller által létrehozott kémiai keverék összetettsége. A létrejött szerves vegyületek egy összetett szurokszerű formában voltak jelen, ami sokban hasonlít azokhoz a jól ismert anyagokhoz, amelyekkel a szerves kémikusok akkor találkoznak, amikor a nem megfelelően kontrolált, összetett szintetizálási folyamataikban nagyon sok helytelen vegyület is keletkezik. Egy efféle szurokszerű anyagot magunk is könnyedén létrehozhatunk otthon vacsoránk leégetésével: a serpenyőnk alján megjelenő, lekaparhatatlan szurkos massza ugyanis sokban hasonlít ahhoz, amit Miller a lombikjában talált. Az ilyen kémiai keverékkel pedig az a gond, hogy felhasználásukban nagyon nehéz bármely más eltérő anyagot előállítani. Kémiai értelemben ugyanis az ilyen keverékek nem „termékenyek”, mivel annyira összetettek, hogy bármilyen egyedi vegyületnek, mint például egy aminosavnak, annyi más eltérő vegyülettel kell kölcsönhatásba lépnie, hogy végül a lényegtelen kémiai reakciók erdejében teljesen elvész.

Évszázadokon át több millió szakácsnak, valamint több ezer végzős kémiai hallgatónak sikerült már ilyen szerves ragacsot létrehoznia, amelynek eredménye csak egy fárasztó mosogatás lett.

A ragacstól a sejtekig

Képzeljük el, hogy az őslevest úgy hozzuk létre, hogy a világ összes serpenyőjéből lekaparjuk a leragadt ételmaradványokat, majd az így kapott több trillió szerves vegyületet feloldjuk egy óceán méretű víztömegben! Energiaforrásként adjuk még hozzá a grönlandi iszapvulkánokat, valamint néhány villámkisülést, majd kezdjük el kavargatni.

Vajon mennyi ideig kellene kavargatni levesünket, hogy életet szüljön? Egy millió évig? Százmillió évig? Százmilliárd évig?

Az efféle kémiai ragacshoz hasonlóan a legegyszerűbb életforma is meglehetősen összetett. A ragaccsal ellentétben azonban az élet nagyobb rendezettséggel bír. A szervezett élet létrehozásához kiindulásként használt ragaccsal tehát az a baj, hogy az ősi Földön jelenlévő véletlenszerű termodinamikai erők – vagyis a 2. fejezetben bemutatott biliárdgolyószerű molekularezgések – inkább megszüntetik, mintsem létrehozzák a rendet.

Egy edény vízbe dobott tyúk felmelegítése és kavargatása tyúklevest eredményez. De senki sem látott még olyat, hogy a leves kevergetéséből tyúk szülessen.” 329-330. o.

Hajrá élet.

19-26. o.

„A Nobel-díjas Christian de Duve, aki hasonlóan kimagasló képességű tudós, még izgalmasabban érvel, amikor azt állítja, hogy az élet szükségszerűen gyorsan alakult ki. Szerinte kémiai reakciók vagy gyorsan történnek, vagy sehogy; kifejti, hogy ha egy reakció egymillió év alatt megy végbe, nagy az esélye, hogy közben az összes reagens egyszerűen lebomlik vagy eltűnik, hacsak közben más, gyorsabb reakciók nem segítik.” 21. o.

„Végy egy nagy steril leveskonzervet (vagy mogyoróvajat), és ne nyúlj hozzá néhány millió évig. Vajon élet sarjad belőle? Nem. Miért nem? Mert az összetevők magukra hagyva semmi mást nem tesznek, csak lebomlonak. Ha többször eltaláljuk a konzervdobozt, semmit sem érünk el, legfeljebb azt, hogy a leves még gyorsabban romlik el. Szórványos és nagy erejű áramütés, mint például a villámcsapás, rávehet néhány összetapadt molekulát, hogy még nagyobb csomókba álljanak össze, de sokkal valószínűbb, hogy inkább újra szétválnak. Létrehozhatja ez a levesben a kifinomult replikátorok populációját? Nem hiszem. Ahogy az Arkansas traveller című dal mondja: „Innen nem lehet oda jutni.”

Termodinamikailag egyszerűen nem ésszerű, ugyanazon okból, amiért a hullát sem lehet visszahozni az életbe azzal, hogy többször is áramot vezetünk bele.” 25. o.

„És éppen ez a probléma az őslevessel: termodinamikailag nem állja meg a helyét. A levesben nincs semmi, ami reagálni akarna, legalábbis úgy nem, ahogy a hidrogén és az oxigén. Nincs egyensúlytalansági helyzet, nincs hajtóerő, ami az életet fel, fel és még feljebb hajtaná a meredek energetikai hegyen az olyan igazán bonyolult összetételű polimerekig, mint a fehérjék, a zsírok, a poliszacharidok, és különösen a DNS és az RNS. A gondolat, hogy olyan replikátorok, mint a DNS, voltak az élet első elemei, megelőzve minden termodinamikai kényszerítő erőt, Mike Russel szavaival olyan, „mintha az autóból kivennénk a motort és elvárnánk, hogy a fedélzeti számítógép vezesse”. De ha nem levesből, akkor honnan jött a motor?” 26. o.

Három könyv –

három megoldási javaslat!

A hivatalos tudomány újabb irányváltásának vagyunk a tanúi. Ami ennél sokkal érdekesebb: a tudomány úgy váltott irányt, hogy nincs másik, vagyis az őslevest felváltó nézet! Ez rendkívül szokatlan. A három könyv ugyanis három megoldást javasol:

Őspizza, Szathmáry, 62. o,
Mélytengeri alkalikus (lúgos hatású) kürtőrendszer, Lane, 35. o,
Iszapvulkán, Az élet kódja, 324. o.

Összegezve

Ebben a cikkben az evolúciómodell támogatók által (is) nagyra tartott szerzőktől idéztünk, így előállt, az a helyzet, ha egy ateista vitatkozni akar a cikkel, akkor az evolúciómodell vezéregyéniségeivel kell vitába bocsátkoznia!

A cikk azért így készült, mert amikor a teremtésmodell támogatói mutattak rá az őslevessel kapcsolatos tudományos problémákra, sok ateista érzelme elszabadult. Ők most bajban vannak.

Viszont azok, akik párbeszédet folytattak a teremtésmodell támogatóival, és elismerték az ősleves-feltételezés nehézségeit, most is emelt fővel járhatnak!

Egyik oldal támogatói sem voltak jelen az élet kialakulásakor, ezért az egyetlen járható út két modell támogatói között a párbeszéd.