EAH 7. Kozmológia

Dr. Hartnett kísérleti fizikus. Számos publikációt jelentetett meg és több jelentős díjat is kapott. Az egyetemén működő Frequency Standards and Metrology kutatócsoport tagja, a „tenured Research Professor” (örökös kutatóprofesszor) cím birtokosa (ez egyenértékű a brit „Reader” vagy az amerikai „Full Professor” címmel). John kutatási területei: a zafírkristály-alapú, rendkívül alacsony hőmérsékletre lehűtött mikrohullámú oszcillátorok fejlesztése, az ultra-alacsony hangtartományú radarok, a fizika alapvető elméleteinek, úgy mint a speciális vagy általános relativitáselmélet tesztelése, és az alapvető állandók változásainak mérése ill. ezek kozmológiai vonatkozásai. Számos kreacionista cikk szerzője a kozmológia területéről, valamit könyvek, ideértve a rendkívül sikeres Starlight and Time és a New Physicst című könyvet is. Tudományos múltja feljogosítja arra, hogy tökéletes választásként tekintsünk rá „Az evolúció Achilles-sarkai” között a hetedik helyen szereplő, az ősrobbanással kapcsolatos kozmológia kitárgyalására.

Kozmológia:

Az ősrobbanás fatális tévedéseinek ismertetése

Rövid történet

Több mint 80 évvel ezelőtt (1929-ben) Edwin Hubble csillagász felfedezte azt, amit ma Hubble-törvényként ismerünk. Ez annak felfedezése volt, hogy a közeli galaxisok fényének színképvonalaiban tapasztalható vöröseltolódás¹ közvetlen összefüggésben áll ezeknek a galaxisoknak a távolságával. Minél távolabbi az adott objektum, annál nagyobb a vöröseltolódása. Ezt úgy értelmezték, hogy az univerzum tágul. Érdekes módon Hubble maga nem hitt szilárdan a táguló univerzum elképzelésében, és időnként leírta, hogy az eltolódások némely eddig nem felfedezett mechanizmusokból² származnak. Hubble felfedezése megválaszolta napjaink egyik nagy tudományos kérdését azáltal, hogy megmutatta, a galaxisok minden irányban távolodnak a mi galaxisunktól. A teleszkópokban megfigyelt „csillagködök” valójában különálló galaxisok, és ezek minden irányban távolodnak a mienkétől.

Az ábra melletti szöveg: Az elképzelt galaxis-színképek tipikus olyan abszorpciós sávokat mutatnak (fekete a szivárvány-színű háttérben), amelyeket fényt elnyelő hidrogénatomok hoznak létre. Minél gyorsabban távolodik egy objektum, annál nagyobb a vöröseltolódás (az ábra jobb oldalán), és a Hubble-törvény kimondja, hogy az eltolódás a távolsággal arányos (kis eltolódások esetén).

Néhány évvel ezt megelőzően, 1917-ben, Albert Einstein az általános relativitáselméletből kifejlesztette a saját kozmológiáját. De Einstein univerzuma statikus volt. Amikor Einstein értesült Hubble felfedezéséről, félredobta statikus (mozdulatlan) univerzumát, és a legnagyobb baklövésnek titulálta. Einstein kozmológiája tartalmazott egy „kozmológiai állandót” (Λ), egy mesterséges tényezőt, amely az egyenletben ellensúlyozni volt hivatott a gravitáció számottevő hatását. Hamarosan látni fogjuk, hogy Einstein tévedése újra visszatér és kísért minket.

Az Einstein 1917-es tanulmányát követő évtizedben két kozmológus, Alexander Friedmann és Abbé Georges Lemaître egymástól függetlenül jutott az Einstein téregyenleteivel megegyező megoldásra 1922-ben illetve 1927-ben³. Ez lett a ma már Friedmann-Lemaître modellként ismert matematikai modell alapja, amely leírja a Hubble által felfedezett táguló univerzumot. Maga Lemaître úgy írta le a saját elméletét mint „az a kozmikus tojás, ami szétrobban a teremtés pillanatában”. Ez az ősrobbanás elméleteként vált ismertté, amely kifejezést Sir Fred Hoyle gúnyos megjegyzése alkotta meg, amikor 1950 körül interjút adott a BBC rádióban.

George Gamow, aki Friedmann egy korábbi diákja volt, 1948-ban előre jelezte, hogy az ősrobbanás tűzgolyójából származó háttérsugárzás ma is vizsgálható. A hőmérsékletét 5 és 50 Kelvin fok⁴ közé helyezte, melyet később többször módosított, végül a magasabb hőmérsékletnél maradt. 1965-ben Arno Penzais és Robert Wilson, a Bell Laboratories két rádiócsillagásza felfedezte – némiképp a szerencsés véletlen összejátszásából – a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást, amely minden irányból érkezik és a hőmérséklete 3 Kelvin fok (-270° C) közelében van. Ezért a felfedezésért 1978-ban elnyerték a Nobel-díjat, amely az ősrobbanás-kozmológiának óriási lökést adott.⁵ A vöröseltolódás bizonyítékával együtt úgy tűnt, hogy az ősrobbanás csaknem minden kétséget kizáróan bizonyított tény.

A kozmológia filozófiája

Hoyle, jóllehet gúnyt űzött az ősrobbanás elméletéből, ateista volt, és egy kezdet és vég nélküli örök univerzumban hitt. Annak a modellnek, amely most az ő címkéjét, vagyis az ősrobbanás nevet viseli, van időbeli kezdete, és a tudományos világ többségének széles körben elfogadott világnézetévé vált. Ez egy nagyon fontos és meghatározó pont: az ősrobbanást a priori elfogadták az eredet és az univerzum struktúrájának helyes leírásaként. Azt a matematikai modellt, amely leírja az univerzum tágulását az ősrobbanás egyszeri eseményétől napjainkig, a múlt pontos leírásának tekintik.

Van némi irónia abban, hogy az abszolút semmiből való keletkezés az univerzum téren és időn túli transzcendens okára mutat. Az elmélet legtöbb támogatója ma mégis a vita ateista oldalán áll. Ennélfogva az ősrobbanásban hívők többsége természeti okot próbál keresni az univerzum keletkezésére. Megértve a probléma filozófiai természetét, bármely kifogás, amely a Teremtés könyve első fejezetében leírt eredetet érinti, nem tartható fenn a lentebb kifejtettek okán.

Az utóbbi évtizedben az az állítás fogalmazódott meg, hogy az ősrobbanás elmélete a későbbiek folyamán tovább fog erősödni a különböző, világűrre tervezett teleszkópok (COBE, WMAP, PLANCK) segítségével végrehajtott precíz mérések által, amelyek a kozmikus háttérsugárzást vizsgálják. Ebből ered a „precíziós kozmológia”⁶ fogalma, és jó néhány Nobel-díj.⁷ George Smoot asztrofizikus, aki a COBE nevű űrteleszkópot elindító csapatot vezette, a kozmikus háttérsugárzás 3 K hőmérsékletén észlelt anizotrópiákat (mikroszkopikus hullámzásokat) „Isten keze nyomaként” írta le. Egy olyan terminológia, amely úgy írja le a kozmikus háttérsugárzásból eredő fodrozódásokat, mintha valaki Istennek a teremtés első napjaiban megírt naplóját olvasná, a hit rendszerének valós természetéhez nyújt megoldókulcsot.

De senki ne hagyja magát félrevezetni ilyen leegyszerűsített magyarázatokkal. Ez legfeljebb egy utalás egy deista istenre, aki a kezdő robbanást elindította, és azóta más dolga nem is nagyon van. Ez nem a Biblia Teremtőjére, legfeljebb egy személytelen erőre, vagy magára az univerzumra vonatkozó utalás.⁸ A fizikusok gyakran akkor tesznek ilyen utalásokat, amikor azzal szembesülnek, hogy a fizika törvényei finomra vannak hangolva az élet számára. „Aranyhajú világegyetemnek” is nevezik; nem túl forró, nem túl hideg, pont jó. Egy ilyen helyen a természet törvényei és állandói olyan finoman vannak hangolva, hogy az életnek nem is volt más választása, mint kialakulni.

A módszerek az elmélet tesztelésére lettek kifejlesztve. De ez nem azonos azzal a megismételhető kísérleti és műveleti tudománnyal, amelyet világszerte a laboratóriumokban művelnek. A kozmológiában csak megfigyeléseket lehet tenni. A modelleket azért alkotják meg, hogy néhány jellemző tesztelhető legyen és statisztikákat lehessen készíteni. Általában ez nagyszámú szimulációt jelent – számításokat, amelyek például álgalaxisokat szimulálnak egy ál-univerzumban. Természetesen kizárható minden modell, amely nem képes megismételni a megfigyeléseket, de senki nem tud interakcióba lépni az univerzummal; senki nem tudja közvetlenül megmérni galaxisok méretét! Az univerzum túl nagy, és a csillagász lehetőségeit behatárolja az, amit a teleszkópja segítségével el tud érni. Bármely mérés értelmezése maga után von valamennyi következtetést. Ezért sok lehetséges modell létezik, beleértve olyanokat is, amelyeket a kutató még el sem képzelt. Következésképp a tudománynak ez az ága meglehetősen gyenge lábakon áll a laboratóriumi kísérletekkel összehasonlítva.

Feltehetjük a kérdést: hogy lehet az, hogy még most sem lehet egyértelműen bizonyítani az ősrobbanást? Akkor mire szolgál az összes modern technológia, ideértve az űrteleszkópokat, amilyen a Hubble és a többi űrteleszkóp, vagy az óriási, adaptív optikával és a képfeldolgozáshoz, valamint szimulációkhoz használt fejlett szuperszámítógépekkel ellátott földi telepítésű teleszkóp? A következő idézet egy 2007-ben megjelent rangos tudományos folyóiratból származik, amely három jól ismert kozmológustól idéz. A szerző ezt állítja:

A kutatók olyan pontossággal mérték meg a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás (CMB) hőmérséklet-ingadozását, hogy a legnagyobb bizonytalanság abból a tényből fakad, hogy a mikrohullámú légkört mindössze egy Hubble-terjedelemben látjuk (vagyis csak egyetlen megfigyelhető univerzumot), ezt a bizonytalanságot kozmikus varianciának nevezték el. „Elvégeztük a méréseket” – mondja (Charles) Bennett. „Ennél nem lesz jobb.”

Ez a tudás korlátja, amint egyesek hívják: a kozmológia “Achilles-sarka”. „A kozmológia tudománynak tűnhet, de valójában nem tudomány” – mondja James Gunn, a Princeton Egyetem munkatársa, a Sloan-tanulmány társszerzője, (ami jelenleg több millió galaxis legnagyobb volumenű vizsgálata). „A tudomány alaptétele, hogy megismételhető vizsgálatokat tehetsz, de a kozmológiában ezt nem teheted meg.”

„A fizika célja, hogy megértsük az univerzum alapdinamikáját” – mondja (Michael) Turner. „A kozmológia egy kicsit más. A cél az, hogy rekonstruáljuk az univerzum történetét.” A kozmológia inkább hasonlít az evolúciós biológiára és a geológiára, amelyben a kutatóknak egyszerűen adottnak kell elfogadniuk bizonyos tényeket.⁹

Ez a kozmológia jelenlegi helyzete. De bontsuk ezt ki egy kicsit. Miről beszélnek ők valójában? Mivel csak egy univerzumunk van, nem tesztelhetik a teóriájukat egy másikon; nem hasonlíthatják össze és nem tehetnek deduktív következtetéseket egy kísérlet különböző kimeneteleire alapozva. Ez az, amit a laborban csinálunk. Bennett ezt elismeri és ez a legtöbb, amit tehetünk.

De a modell kísérleti tesztelési képességének hiánya az ősrobbanás kozmológusainak saját bevallása szerint is a kozmológia „Achilles-sarka”. Valójában a kozmológia az, amit történeti tudománynak hívunk, mert a mai megfigyelésekből próbálja meg rekonstruálni az univerzum elmúlt történetét. Ez nem meggyőzőbb, mint felgöngyölíteni bolygónk ismeretlen, csak feltételezett földtani történetét (5. fejezet) vagy a biológiai organizmusok vélt szekvenciáit, amelyek egy mikrobából egy mikrobiológust hoztak létre (3. és 4. fejezet) sok-sok milliárd év alatt. Ez volt az az előfeltevés, amely elutasítja a Biblia tekintélyét, különösen a teremtésre és a vízözön leírására vonatkozóan, ami aztán elvezetett a hosszú földtörténeti korszakok elfogadásához. Ebből következett az, hogy a geológiai evolúció biológiai evolúcióhoz vezet.¹⁰ A „kozmikus evolúció” a hasonló típusú természeti (Teremtő nélküli) feltételezések alkalmazása a földi élet, az égitestek és magának az Univerzumnak az eredetére. A hősies erőfeszítések ellenére, amelyek mindezt Isten teremtő módszereként írják le, az ősrobbanás valójában összefoglalja a jelenleg divatos modellt: a kozmikus evolúciónak egy teljesen materialista rendszerét.

Tehát a kozmológia nem annyira az empirikus tudományról szól, hanem inkább a filozófiáról, vagyis egy világnézetről. Mit vagy hajlandó tényként elfogadni? Nincs bizonyíték, amely megáll a saját lábán. Ez mind a kutató, ez esetben a csillagász világlátásának a fényében kerül értelmezésre, aki nem próbálja meg cáfolni vagy átírni az elméletét, mert igazságként fogadják el és a bizonyítékok gyűjtése ennek az „igazságnak” az alátámasztását szolgálja, különösen a szélesebb célközönség gondolkodásában. A bizonyítékot gyakran a modell alapján választják ki a későbbi alátámasztás érdekében. Ez az, amire ma „precíziós kozmológia”-ként utalnak. Ennek példái az alábbiakban kerülnek tárgyalásra.

George F.R. Ellis csillagász nyíltan kifejti:

Tisztában kell lennünk azzal, hogy számos modell létezik a megfigyelések magyarázatára. Például fel tudok állítani egy Földközpontú, szferikusan szimmetrikus (gömb alakú) univerzumot, amit a megfigyelések alapján nem tudsz megcáfolni… pusztán filozófiai alapokon tudod kizárni. Nézetem szerint egyáltalán nincs semmi gond ezzel. Azt szeretném kihangsúlyozni, hogy filozófiai ismérveket alkalmazunk a modelljeink kiválasztásánál. Sok kozmológia megpróbálja elrejteni ezt.¹¹

A kozmológiai alapelv

Az ősrobbanás sztenderd FLRW modellje¹² (a Friedmann-Lemaître-modell megújított változata) arra a kozmológiai elvre épül, amely azt állítja, hogy az anyag eloszlása az univerzumban homogén (vagyis egységes), változatlan és izotróp (minden irányból megegyező). Függetlenül attól, hogy a megfigyelés mikor és hol történt, nagy volumenben ugyanaz látható. E nélkül az előfeltevés nélkül nem létezik a modell, és ezen elv elfogadása ma már inkább vakhiten alapul, mintsem megfigyelésen. Újra hangsúlyozom: a kozmológiai elv nem a megfigyelt bizonyítékok alapján levont következtetés, hanem az az előfeltevés, amelyet mindenfajta bizonyíték magyarázatára használnak.

A kozmológiai elv történetileg a kopernikuszi elv kiterjesztése, amely azt állítja, hogy a Földnek nincs kitüntetett helye az Univerzumban, és hogy a Földről elvégzett megfigyelések nagyjából jellemzik azt, ahogyan egy adott korban az univerzum bármely pontjáról látszódnának. Ez az elv szakít a ptolemaioszi geocentrikus rendszerrel, amelynél a Föld volt az univerzum középpontja. A ptolemaioszi rendszer nem a biblikus nézőpont volt. Természetesen a Biblia alátámasztja azt a gondolatot, mi vagyunk az Ő figyelmének és céljának középpontjában, de a földközpontú világegyetemre nézve nincs Bibliai előfeltevés. A 16. és 17. században a tudomány művelői – és nem a Biblia – voltak azok, akik a Kopernikuszi és Galilei felfedezéseivel szemben álltak.¹³ Az Egyházból némelyeket meggyőztek a „geocentrikusok”, ahogyan manapság is sok egyháztagot meggyőznek világi tudósok, hogy fogadják el az ősrobbanás magyarázatát az univerzum történetének leírására, a Teremtés könyve beszámolójának ellentmondva.

A kopernikuszi elv kimondja, hogy a Föld nem foglal el kitüntetett helyet az univerzumban. Az FLRW-egyenlet az alábbi alakban írható fel:

–c2dτ2= –c2dt2+a(t)2dΣ2

A kozmológiai alapelv kimondja, hogy – egy kellően nagy volumenben – nem számít, hogy a megfigyelő hol tartózkodik az univerzumban, mivel az anyagnak ugyanazt az egységes terjedését figyeli meg ugyanabban az időszakban.

Ám ma már vannak, akik megkérdőjelezik a kozmológiai állandó igazságtartalmát. A kozmikus háttérsugárzás (CMB) olyan eredményeket hozott, amelyek összeegyeztethetetlenek egy homogén és izotróp univerzummal. A hírhedt „Axis of Evil”¹⁴ (az ördög tengelye) az égnek egy jellemző elrendeződése – amely az univerzumot egy preferált tengellyel rendelkező, kettős törésű kristálynak¹⁵ felelteti meg – és a kozmikus háttérsugárzás hullámzásának méréseiből ered. A preferált elrendeződés azt jelenti, hogy a CMB hullámzásainak (anizotrópiák) egyes jellemzői rendezettséget mutatnak az űr eme irányában, amely ha megerősítést nyer, markánsan ellentmondana a kozmológiai elvnek. És amint néhány megfigyelő rámutatott, a CMB fodrozódásai (különösen azok, amelyek a WMAP űrteleszkópból származnak) nem tűnnek összeegyeztethetőnek az ősrobbanás képével. Meglepő módon úgy tűnik, hogy még az ördög tengelye is a Naprendszer síkjához, ill. a Nap égen leírt pályájához (az ekliptikához) igazodik. De hogy lehetséges ez, hogyha ez egy maradványsugárzás, amely magából az ősrobbanásból maradt vissza?

Mindazonáltal az ősrobbanás prekoncepcionális alapjai meglehetősen nyilvánvalóak. A már ismert Friedmann-Lemaître egyenlet ennek a kozmológiai előfeltevésnek az eredménye. De kellően megalapozott-e ez a feltevés? Richard Feymann fizikus tömören írja le a problémát:

„…Úgy vélem, hogy az univerzum egységességére vonatkozó előfeltevés olyan elfogultságot tükröz, amely a geocentrikus elképzelések bukásának sorozatára épül… Zavarbaejtő lenne arra a következtetésre jutni – miután azt állítjuk, hogy egy olyan átlagos bolygón élünk, amely egy átlagos csillag körül kering egy átlagos univerzumban – hogy a világegyetemben elfoglalt helyünk valójában rendkívüli. Annak érdekében, hogy elkerüljük ezt a kényelmetlen szembenézést, belekapaszkodunk az uniformitás feltevésébe.¹⁶

A kiszámított CMB négypólusú (fent) és nyolcpólusú (lent) elrendeződései úgy tűnik, hogy szorosan igazodnak ugyanahhoz a térbeli tengelyhez.

*Tegmark, M., de Oliveira-Costa, A. és Hamilton A., nagy felbontású letisztított előtér-képű CMB térkép a WMAP-tól, astroph/0302496, Phys. Rev. D. 68:123523, 2003.

WMAP kozmikus mikrohullámú anizotrópiás térkép. A színek +/- 200 millió Kelvin-hőmérséklet-különbséget mutatnak.

A kihívás

Napjainkban nem sok olyan kozmológus és asztrofizikus él, akinek a kozmológiai leírásai őszinték lennének. Miért van ez? Azért, mert az ellenőrizhetetlen előfeltevések már kezdettől helytelenek? De néhány bátor fizikus van olyan vakmerő, hogy kihívás elé állítsa az uralkodó paradigmát – a sztenderd ősrobbanás ΛCDM felfúvódási kozmológiát.¹⁷ Egyikük Richard Lieu asztrofizikus a Huntsville-i Alabama Egyetemről. Ő ezt írja:

A kozmológia még csak nem is asztrofizika: ezen a területen az összes alapvető feltevés laboratóriumilag nem ellenőrzött vagy nem is ellenőrizhető … mert az univerzum nem biztosít kontroll-kísérleti lehetőséget, vagyis független ellenőrzés nélkül meglehetősen kétséges és torz lesz.^18,19

Ez egy korrekt elemzésnek tűnik, hiszen a kozmológusoknak ma már megvannak azok az eszközeik, amelyekkel működőképesnek tudják feltüntetni a munkájukat, amelyet pedig soha nem vizsgáltak meg laboratóriumi körülmények között. Ide tartozik például a rejtélyes „sötét anyag” és „sötét energia”. Lieu azt mondja, hogy a kozmológusok elkezdték felfedezni az ismeretlent, hogy megmagyarázzák az ismeretlent.

De egy megfigyelhetetlen, rejtélyektől hemzsegő univerzum valóban a valóságot tükrözi? Vagy a császárnak van szüksége új ruhákra? Lieu ezt írja:

„… a csillagászati megfigyelések önmagukban soha nem használhatók arra, hogy bizonyítsanak „minden kétségen túl” egy fizikai elméletet. Ez azért van, mert mi csak egyetlen univerzumban élünk, és a nélkülözhetetlen „kontroll-kísérlet” nem elérhető. Nincs mód arra, hogy visszajelzést kapjunk az univerzumtól annak érdekében, hogy tesztelni tudjuk a kérdéses teóriát, ahogyan egy kísérletező tenné a laboratóriumban. A kozmológusok legfeljebb annyi adatot gyűjtenek, amennyit csak tudnak és statisztikailag próbálják alátámasztani, hogy a következtetésük megalapozott. Ennélfogva a laborként használt univerzum ígérete, ahonnan örökérvényű fizikai törvények származtathatók kísérleti igazolás nélkül, egyszerűen abszurd.¹⁸

Öt „ismeretlen”

Lieu felsorol öt bizonyítékot, amelyeknél a kozmológusok az „ismeretlent” használják az „ismeretlen” megmagyarázására, és ezért azt mondja, hogy ők nem igazán asztrofizikusok. Mégis, ezek mind teljesen alátámasztottként vannak beállítva (a CMB esetén még előre jelezve is²⁰) az ősrobbanás ΛCDM felfúvódási modell segítségével. Ezek egyike sem laboratóriumi kísérleteken alapul, és valószínűtlen, hogy valaha ekképpen lennének alátámasztva.

Ezek pedig a következők:

1. A galaxisok vöröseltolódása a világegyetem tágulása alapján,

2. Kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás mint az ősrobbanás következménye,

3. A spirálgalaxisok elhajlásai²¹ a sötét anyag miatt,

4. A távoli szupernovák a vártnál homályosabbak a gyorsulva táguló univerzum miatt, amelyet a sötét energiával magyaráznak,

5. Egyenletesség és izotrópia a felfúvódással magyarázva.

Az ősrobbanás elmélete dióhéjban: balról jobbra, egy „kvantumfluktuáció” létrehozta a jövőbeli univerzum anyagát és energiáját, amely aztán átment a felfúvódás rövid időszakán.
Ez a felfúvódás biztosította az energiaterjedés egységességét és megakadályozta, hogy a világegyetem összezuhanjon. A csillagok kialakulása után szükség van a „sötét anyagra” ahhoz, hogy megmagyarázható legyen a galaxisok formája és a „sötét energiára” ahhoz, hogy magyarázatot találjunk az univerzum nyilvánvalóan gyorsuló ütemű tágulására. A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás a felfúvódás utáni tűzgolyó utánizzása, de a fény nagymértékben eltolódik a vörös tartomány irányába a tér tágulásának következményeként.

Az ősrobbanásban hívő-közösség azt akarja, hogy hit által elfogadd a félkövérrel kiemelt öt „ismeretlent”. Kutatóként tudom, hogy az ún. kozmológiai kísérletekben használt sztenderdek soha nem állnák ki a próbát a laboromban, ahol megépítettem a világ legstabilabb kriogenikus „óráit”, amiket Einstein elméleteinek tesztelésére használunk.²² Mégis azt mondják, hogy most a precíziós kozmológia érájában élünk.¹⁰ Max Tegmark kozmológus ezt mondta:

30 évvel ezelőtt a kozmológiára úgy tekintettek, hogy ez a filozófia és a metafizika között van valahol félúton. Spekulálhatsz egy korsó sör fölött arról, hogy mi történt, aztán hazamész, mert nincs túl sok tennivaló… De ma már egy jól körülhatárolt képük van arról, hogyan alakult ki a világegyetem a legkorábbi pillanattól napjainkig.¹¹

Hogy lehet ez igaz, ha Lieu öt bizonyítékából egyik sem magyarázható az „ismertek” által?
Csak az „ismeretlenekhez” való folyamodás segítségével, és egy „bűvészmutatvánnyal”, amely azt mondatja az íróval, hogy „közeledünk az igazsághoz”. Eszembe jut a Nobel-díjas Steven Chu, aki egy főiskolásokból álló nagy összejövetel előtt beszélt 2005-ben az Ausztrál Nemzeti Egyetemen az Ausztrál Fizikatudományi Egyetem Nemzeti Kongresszusának alkalmából. Azt mondta, hogy most már közel mindent értünk az univerzumból, amit lehet, kivéve néhány apróbb részletet, például, hogy mi a sötét anyag és a sötét energia. Állításainak iróniája, hogy az univerzum anyagának nagyjából 95%-a állítólag ezekből áll.

Úgy tudjuk, hogy egy olyan univerzumban élünk, amely ezzel a láthatatlan, meg nem figyelt különös anyaggal van tele – 25% sötét (meg nem figyelt) anyag és 70% sötét energia. De mi lehet ez, amit nem tudunk kimutatni, mégis állítólag mindenhol körülvesz minket? Már 40 éve keresik a laborban a sötét anyag egyik vagy másik formáját – például az axiont. Ez a feltételezett részecske, amely ha létezik, rendbe tenne néhány problémát a 1980-as évek fizikájából. Ezért egy mosószer-márkáról nevezték el. Ma ismét a csillagászok és a részecskefizikusok érdeklődésének középpontjába került, mert ha létezik, és ha megvannak bizonyos tulajdonságai, akkor a feltételezett különös sötét anyag egyes hideg verziójának összetevőjeként vehető számításba, amely állítólag a legtöbb galaxis anyagának 85%-át adja, és az elmélet szerint a mi galaxisunk is ezek közé tartozik. Ez a sejtés részben arra épül, hogy a legtöbb spirális galaxis karjaiban lévő részecskék szokatlan dinamikájú mozgásait figyelték meg. És bár hatalmas erőfeszítéseket öltek abba, hogy megpróbálják kimutatni a saját galaktikus gyűrűnk nehezen megragadható részecskéit, minden igyekezet eddig kudarcot vallott.²³

Az ősrobbanásra épülő modell szerint az univerzum körülbelül 70% sötét energiából, 25% sötét anyagból, és 4% barionos anyagból áll, amelynek a többsége galaxisközi por. A csillagok mindössze 0,4%-ot tesznek ki az anyag-energiából az ősrobbanás univerzumában.

Jóval ezen erőfeszítéseket megelőzően a tudósok a sötét anyagot a Naprendszer rejtélyes dinamikájának magyarázatára használták, akárcsak egy Vulkán elnevezésű, elképzelt bolygót a Nap mögött bujkálva, hogy igazolják a Merkúr pályájának rendellenességeit. De Einstein megoldotta ezt a problémát az általános relativitáselméletével. Akkoriban új fizikára volt szükség, nem holmi láthatatlan sötét anyagra. Ma is ugyanez a helyzet?²⁴

És ma már sötét energiánk is van, amely feltehetően még gyorsabb ütemben tágítja szét az univerzumot, mint korábban.

Új bizonyíték támasztja alá, hogy az univerzum tágulása annak a gravitációsan taszító energiának a hatása alatt gyorsul, amely a kozmosz kétharmadát teszi ki.

A természet iróniája, hogy az energia legkiadósabb formája egyben a legrejtélyesebb is. Az áttörést jelentő felfedezés óta, miszerint a kozmikus tágulás gyorsul, egy olyan összefüggő kép kezd kirajzolódni, mely szerint a kozmosz kétharmada „sötét energiából” áll – amely egyfajta gravitációsan taszító anyag.²⁵

Ám az űr tágulását, amelyet kozmológiai tágulásnak is neveznek, kísérletileg még nem igazolta semmiféle földalapú vagy naprendszer-alapú kísérlet. Ez teljesen azon a tényen alapul, hogy a Hubble-törvény levezethető az einsteini általános elméletből. Az elmélet alapján ez a fény véges sebességéből és az univerzum növekvő méretéből adódik, mialatt a fény egy távoli galaxisból a Földre ér. Einstein tenzoros elméletének természetéből fakadóan különböző matematikai megoldásokat enged meg, de nincs rá garancia, hogy ezek a fizikai valóságot írják le. A meghatározatlanság abból fakad, hogy nem ismerjük a helyes határokat (vagy a kezdő) feltételeket. És a kozmológiai tágulás összes bizonyítéka magából a kozmoszból ered.

A szupernovák (felrobbanó csillagok) az űr legfényesebb fényforrásai közé tartoznak. Az asztrofizikusok úgy hiszik, hogy az általános relativitáselmélet segítségével sikeresen megértették ezen robbanások egy bizonyos csoportját, ahol egy fehér törpe, miután elegendő tömeget halmozott fel egy szomszédos csillagtól, a kritikus határt elérve összeomlik saját magába a saját gravitációja alatt. Aztán egy vakító fényfelvillanás kíséretében felrobban. A robbanás fényessége gyorsan nő, míg eléri a csúcspontot, aztán napok és hónapok során lassan visszaesik. Ennek a modellezésével úgy tartják, felfogható az a fényerő, amely a robbanás csúcspontján felszabadul, és így létrehozható a szupernováknak egy bizonyos fajtája, egy „sztenderd gyertya”. Az elmélet azt mondja, hogy a robbanás csúcspontján felszabaduló fényerő valójában az ebbe az osztályba, vagyis az Ia-típushoz tartozó összes szupernova esetén ugyanakkora, amely a színképük alapján azonosítható. Ha ismered a valódi fényerejüket, elméletben meghatározhatod a távolságukat a kozmoszban. Ezután felhasználva a galaxisuk vöröseltolódása és a Hubble vöröseltolódás-távolság közötti relációt, mivel a sztenderd kozmológiából lett levezetve, az elmélet letesztelhető az anyagsűrűséggel (nagyrészt sötét anyag), a sötét energia-sűrűséggel és a Hubble-állandóval mint az egyetlen ismeretlen paraméter, amely meghatározásra szorul.

Ebből kiindulva a csillagászok nemcsak azt bizonyították, hogy az univerzum tágul, de azt is, hogy a tágulás gyorsuló ütemű. Az Ia-típusú szupernóvák a legjobb bizonyítékai a kozmosz tágulásának.²⁶ De annak érdekében, hogy a megfigyeléseiket hozzáillesszék a sztenderd kozmológiához, hozzá kellett toldaniuk egy jelentős mértékű sötét energiát nem-nulla értékkel a kozmológiai állandóhoz (L) és egy szintén jelentékeny mennyiségű sötét anyagot.²⁷ Ezek nélkül az ΛCDM ősrobbanás-modell egyáltalán nem lenne képes leírni a megfigyelt fényjelenségeket.

Egyes kritikusok a szelekciós torzításokra is felhívják a figyelmet. Mivel senki nem tudja meghatározni a vizsgált szupernóva abszolút fényerejét valamilyen kozmológia feltételezése nélkül, a sztenderd modell fentebb említett paramétereinek értékeit (30% anyag, amely magában foglal 25% sötét anyagot, 70% sötét energiát és a 70 km/s/Mpc Hubble-állandót) arra használják, hogy kiválasszák a vizsgálandókat, amelyek belső fényereje egy szűk tartományon belül kell, hogy mozogjon. Az elfogadhatókat az azonos modell tesztelésére használják, és ennélfogva meghatározzák a sötét anyag és a sötét energia sűrűség-értékeit. Ez egy körkörös érvelés; csak olyan jelölteket válassz, amely illeszkedik a kívánt fényerő-távolság kritériumrendszerébe, és használd fel arra, hogy meghatározd a fényerő-távolságot.²⁸

A kozmológiai tágulás egy következménye az idő-dilatáció. Amikor a fény elhajlik, amely mutatja a szupernóva-robbanás fényerejének növekedését és csökkenését, egybevetve a növekvő vöröseltolódással, az időtengelyt – tekintettel a földi megfigyelőre – ki kell terjeszteni az idő-dilatáció miatt. Más szavakkal, azok a folyamatok, amelyek egy távoli kozmosz időfolyamát követik, relatíve lassabbak a földi időhöz viszonyítva, vagyis amikor Földről zajlik megfigyelés. Elfogadott tény, hogy az idő-dilatáció tisztán megfigyelhető ezen szupernóvák fényelhajlásaiból és döntő bizonyítékot szolgáltat a tágulásra.²⁹ Mégsem figyeltek még meg idő-dilatációt kvazárok fényerő-ingadozásaiban³⁰, amelyekről úgy gondolják, hogy nagyon távol vannak, legalábbis a nagy vöröseltolódásuk és a Hubble-törvényből ítélve. Már több mint 28 éve gyűjtenek adatokat és az idő-dilatációval szembeni bizonyíték a kvazárok esetén meglehetősen erősek. Az idő-dilatáció hiánya azt jelenti, hogy kozmológiai időt figyelembe véve nincs tágulás. Hogyan lehet ezeket az egymásnak ellentmondó állításokat kibékíteni? A bizonyítékok egész sora áll a mellett az irányvonal mellett, amely szerint az univerzum nem tágul; olyan bizonyítékok, amelyek könnyebben értelmezhetők egy statikus univerzumon belül.³¹

A II. világháború utáni időszakban, miután az USA hozzáférhetővé tette a nukleáris reakció mértékét, George Gamow és tanítványa, Ralph Alpher számításokat végzett a forró ősrobbanás-forgatókönyv alapján. Ezek a hélium viszonylagos bőségét mutatták az univerzumban. Ezt kikiáltották az ősrobbanás-elmélet sikeres előrejelzésének. De a kritikusok azt állítják, hogy már a csillagászati mérésekből előre tudták a választ, ezért vádolhatók az eredmények meghamisításával – szó nem volt tehát előrejelzésről. Mások azonban azt mondják, hogy az ősrobbanás továbbizzása nem tekinthető egyfajta ad hoc utómagyarázatnak. Valóban így van? A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás az ősrobbanás-elmélet sikeres előrejelzésének tekinthető, ha bebizonyítható lenne, hogy nincs más lehetséges ok, ellenkező esetben elköveti azt a logikai hibát, hogy egy következtetést fogad el igaznak.³² Más mechanizmusok is felmerültek egy egységes, az univerzumot kitöltő háttérsugárzás leírására, már az 1965-ös felfedezés előtt is.³³

Ha a kozmikus háttérsugárzás az ősrobbanásból származik, akkor ennek forrása a legtávolabb lenne az égen. Ez azt jelenti, hogy minden közelebbi objektumnak, például a galaxishalmazoknak, árnyékot kellene vetniük az előterükben.³⁴ Lieu, Mittaz és Zhang³⁵ (2006) 31 viszonylag közeli galaxis hőmérséklet-csökkenését vizsgálták, nyomon követve ezen halmazok háttérsugárzását, mindössze 25%-ukban találtak ilyet, amely statisztikailag jelentéktelen. Vizsgálták a röntgensugár-kibocsátó intergalaktikus közeg Sunyaev-Zel’dovich-effektus révén előálló várt hőmérséklet-csökkenését, és esetenként hőmérséklet-emelő hatást fedeztek fel. Bielby és Shanks³⁶ (2007) 38 halmazra terjesztette ki a kutatást, hogy kimutassák, nemcsak a Sunyaev-Zel”dovich-effektus (SZE) volt kevesebb a vártnál, hanem a 0,1-től 0,3-as értékig tartó vöröseltolódásuk fokozatosan eltűnik. Eredményeik statisztikailag megegyeznek egy null-eredménnyel, vagyis hogy nincs árnyékvetülés a 2σ körüli tartományban.

Ez az eredmény kétségbe vonja azt a tényt, miszerint a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás az ősrobbanásból származik, és hogy a kozmikus tágulás is megalapozott hipotézis.

A sztenderd ősrobbanás-modell szerint az univerzum anyag- és energiatartalmának több mint 95%-a rendkívüli. Ennek a puszta létezése kikövetkeztethető a részecskefizika sztenderd modelljének kudarcából és Einstein relativitáselméletéből, amely leírja azon asztrofizikai rendszerek viselkedését, amelyek nagyobbak egy csillaghalmaznál (ezek kisebbek, mint egy átlag galaxis). Azt is állítják, hogy az univerzum homogenitása és izotrópiája egy felfúvódási mező befolyásának a következménye, amelynek a részecskefizikai mibenléte még három évtizednyi elméleti erőfeszítés után is teljesen rejtélyes. Ez Lieu utolsó ismeretlene – a felfúvódás –, az elméletbe foglalt, a korai univerzumnak 10⁷⁸-os nagyságrendű rendkívül gyors exponenciális tágulása a robbanástól számított 10^-36 másodperctől a 10^-33 és 10^-32-ig terjedő intervallumban.³⁷ Ez az elmélet arra lett hivatott, hogy megoldjon számos alapvető problémát, amely még mindig valószínűtlen. Olyan ismeretlen valóságot idéz meg mindenféle fizikai indoklás nélkül, amely teljesen ad hoc jellegű.

A sötét energia mibenléte egy komoly probléma a kozmológiában, és ez összefüggésben áll a híres kozmológiai állandó problémájával. Csillagászatilag a kozmológiai állandó a sötét energia sűrűségéből kerül meghatározásra, és ez megköveteli, hogy az ΛCDM ősrobbanás-modell illeszkedjen a megfigyelésekhez, amint fentebb kifejtettük. Ám a különböző megközelítéseket alkalmazva az elméleti részecskefizikusok megkísérlik ennek értékét kiszámolni feltételezve, hogy ez a vákuumenergiából következik. Ha az univerzum leírható egy effektív kvantummező-elmélettel egészen a Planck-skáláig (közel 10^-33 cm), akkor a teoretikusok egy nagyon nagy számot kapnak. Ez abból a tényből fakad, hogy a legtöbb kvantummező-elmélet a kvantum-vákuum magas értékét jelzi előre (vagyis, hogy az „üres” tér nagyon sok energiát tárol). De a csillagászati megfigyelésekből származó kozmológiai állandó 10^-120 nagyságrenddel kisebb, mint ami az elméleti becslések alapján várható lenne. Ezt az eltérést a fizika történetének legrosszabb elméleti előrejelzésének hívják!³⁸ Ez egy masszív finomhangolási probléma.

A fentebb említett kozmikus mikrohullámú sugárzás és az ördög tengelye mellett számos más rendkívüli megfigyelés is azt sugallja, hogy a mi megvizsgálható univerzumunk valóban eléggé figyelemre méltó. Például a nagyon távoli kvazárokkal kapcsolatos megfigyelések alapján néhányan statisztikailag jelentős korrelációra vonatkozó bizonyítékát³⁹ találták fotonok hosszirányú polarizációs szögére az optikai spektrumon belül, 1 Gigaparszek (Gpc) nagyságrendű távolságokban.⁴⁰ Találtak egy jellegzetes szöget az űrben, amely össze van hangolva a kozmikus háttérsugárzás preferált keretéből származó kozmológiai dipólussal. A jellegzetes szög megtöri a szükséges uniformitást és izotrópiát, amely a ΛCDM ősrobbanás-modell szerves része.

Egy lehetséges megoldás⁴¹, amely valóban megőrzi a kozmológiai elv egységét és izotrópiáját, az a javaslat, hogy a sötét energia egy Hubble-hosszléptékű⁴² fényszerű skaláris mező; nem részecske, mert a méretarány része a vizsgálható univerzumnak.⁴³ Ennek a skalárszerű mezőnek a létezése lokális léptékben ellentmond az izotrópiának, beleértve a teljes megfigyelhető univerzumunkat. Az elképzelés szerint ha sokkal messzebb tudnánk nézni, mint ahogy tudunk, sok buborékot látnánk, amelyeknek egymáshoz képest véletlenszerű a foton-polarizációja. Az elképzelés szerint egy buborék-univerzumban élünk, közel egy buborék központjához, amely ezt aztán megfigyelhetetlenné teszi.⁴⁴

Az egyenletesség azt a tényt írja le, hogy minden jel szerint az univerzum euklidészi.⁴⁵ A kozmológusok számára ez az évszád egyik legnagyobb kérdése. Ez ismét egy újabb kozmológiai finomhangolási probléma. A sztenderd modellből kiindulva meghatározásra került, hogy az univerzum a kozmikus idő alatt a szükséges kritikus sűrűségtől⁴⁶ függetlenül alakult ki. Ezért közelebb kellett lennie a tökéletes egyenletességhez nem sokkal az ősrobbanás után. De erre nincs magától értetődő indok.

Ma az univerzum távoli részeiből hozzánk érkező fény hőmérséklete egységes. Nincs okunk azt gondolni, hogy a távoli pontok azonos hőmérséklettel indultak, és habár minden pontot látunk (mert az ősrobbanás-kozmológiában ezek kevesebb mint 13 milliárd fényévre vannak tőlünk), feltehetően annyira messze vannak (sokkal messzebb, mint 13 milliárd fényév), hogy a fény nem tudott elérni egyik helyről a másikra az univerzum keletkezése óta. Így nem volt elegendő idő arra, hogy a hőmérséklet-különbségek kiegyenlítődjenek. Ez a „horizont-probléma”-ként ismert, és az ősrobbanás-kozmológia számos “Achilles”-sarka közül ez az egyik.

Egy másik nehezen kezelhető kérdés a horizont probléma, amelynek azzal a ténnyel kell megbirkóznia, hogy a fénynek nem volt elég ideje az ősrobbanás óta arra, hogy a látható univerzumban összetartozó régiók között terjedjen. Ez azt jelenti, hogy az univerzum elkülönült régiói nincsenek összekapcsolódva – ez a fény-terjedés-idő probléma.⁴⁷ Az első hozzánk érkező fényt mi az univerzum homlokegyenest ellentétes oldaláról figyeljük meg. Ebben teljesen azonos jellemzőket figyelünk meg, mégis a korai univerzum általánosan elfogadott kaotikus természete alapján a hőmérsékletnek és a sűrűségnek helyről helyre változnia kellett. Miért van az, hogy az univerzum izotropikus, minden irányban ugyanaz, bármerre nézünk?⁴⁸ Ez különösen igaz a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás esetén, ahol minden irányban ugyanazt a 2,7 Kelvin-fokot mérték 1:100 000-hez arányban. Ez egy elképesztő finomhangolási probléma.

A felfúvódást adják legtöbbször válaszul a horizont-problémára. Az elmélet szerint nem sokkal a kezdeti ősrobbanás után az űr különböző régiói nagyon különböző hőmérsékletekkel indultak útjuknak a heves fluktuáció miatt. Egy gyors felfúvódási fázis után a korai változatos sűrűségi eltérések kisimultak. A felfúvódás az összes többi problémát is elsimította. Ám ezen elmélet támogatóinak nincs magyarázata arra, hogy miért kezdődött el a felfúvódás, vagy egyáltalán miért állt le, vagy mi az oka annak, hogy a fizikai törvények ennyire mások voltak az ősrobbanás korai rövid, bár annál fontosabb szakaszában. Nincs bizonyíték, csak elfogult okoskodások. Ez ismét egy körkörös érvelés, amely azon az a priori feltételezésen alapul, mely szerint nem volt Teremtő. Az univerzum csak úgy létrejött.

A kozmológiával kapcsolatos

további információkért

és a legfrissebb cikkekért látogasson el a creation.com/astronomy oldalra.

A kreacionista kozmológia egyik elsődleges kétségbevonója a csillagfény-terjedési idő problémája. Hogyan éri el a fény a Földet a legtávolabbi galaxisokról a teremtés óta eltelt hatezer év alatt? Amint fentebb már kifejtésre került, ilyen jellegű probléma nem kizárólag a kreacionisták problémája – az ősrobbanás-modellnek is van fény-terjedés-idő problémája. A kreacionista kozmológia is előfeltevéses és ugyanazok a korlátai, mint a fentebb említettek, azt leszámítva, hogy a bibliai történelmet veszi kezdőpontként. A Föld, a Naprendszer és az egész univerzum létrejöttének ebbe a narratívába kell illeszkednie. Hozzátéve ehhez a kozmológiára vonatkozó állásfoglalásaink mulandó, modell-függő és filozófiailag alátámasztott jellegét, nyilvánvalónak kell lennie, hogy tarthatatlan a Teremtés könyvében szereplő elbeszélés megkérdőjelezése az állítólag „megmagyarázhatatlan” fény-terjedési problémák miatt.

Habár új felfedezések bukkanhatnak fel a jövőben, amelyek kiterjedhetnek új, eleddig ismeretlen részecskékre is, az ismeretlen és igazolhatatlan entitások nem képezik a tudás bővülésének útját. Számos tudós természeti spekulációi, amelyekkel megpróbálják megmagyarázni ezt az univerzumot Teremtő nélkül, egyre inkább az abszurditás határát súrolják. Például az ún. multiverzumra való hivatkozás, ahol az az univerzum, amelyben élünk, csak egy a sok „buborék” közül, és ezek az ősi kvantum „habból” erednek. Ez már csak egy lépésre van attól, hogy a kert alatti tündérországban higgyünk.⁴⁹

Összegzés és következtetés

A kozmikus evolúció ősrobbanás-modelljének végzetes tévedése, hogy igazolhatatlan feltevéseken alapul, különösen ilyen a kozmológiai elv. Ezen túl a kulcsfontosságú bizonyítékokat kísérletileg nem igazolható „ismeretlen tényezők” alapján magyarázzák. Az ősrobbanást csak hit által lehet elfogadni, mivel kívül esik a kísérleti tudományról alkotott általános fogalmainkon. Csak egy univerzumunk van, ezért nem tudunk modelleket tesztelni, összevetve más univerzumokkal. Ez a kozmológia „Achilles-sarka”. A helyzet az, hogy senki nem tudja meghatározni az univerzum történetét egy olyan modell alapján, amely függetlenül nem tesztelhető. Az ősrobbanás-kozmológia csak azok elméjében igazolható, akik már eleve ahhoz az elképzeléshez ragaszkodnak, hogy milliárd évekkel ezelőtt az univerzum létrehozta magát a semmiből.

Hova vezet ez?

Az eddigiekben a természetes evolúcióelmélet hét fő „Achilles-sarkát” vizsgáltuk meg. Darwin fő tézisével kezdtük, hogy a természetes szelekció képes leírni az összes faj közös származását. Aztán tekintetünket a természetes szelekció mögött meghúzódó mechanizmusra, a genetikára vetettük. Ebből kiindulva elkezdtük a biológiai evolúció mögötti fő elméletet – az időbeli távolságot – taglalni, beleértve a fosszilis- és kőzetleleteket, radiometrikus kormeghatározást és jelenleg a kozmológiát. Ezen területek mindegyikében alapvető problémákat fedeztünk fel mind az elmélettel, mind a bizonyítékokhoz való illeszkedéssel kapcsolatban. És esetenként ellenpéldákra is jutottunk, amelyek azt mutatják, hogy a bibliai narratíva jobban illeszkedik a bizonyítékokhoz. Ami ezután jön, az az összes korábbi végső “Achilles”-sarka: az emberi természet. Azért, hogy ténylegesen megértsük ezen problémákat, a természeti filozófia és ennek alternatíváinak szemüvegén keresztül is kell néznünk az univerzumra. Magát a tudományos folyamatot is górcső alá kell vennünk. Ennek érdekében két, PhD-fokozattal rendelkező tudóshoz fordulunk, akik sokat és mélyen gondolkoztak ezeken a kérdéseken.

Megjegyzések:

1. Ez azt jelenti, hogy a kapott fény hullámhossza a spektrum vörös széle felé változik.

2. Hubble, E.P. A 200 inches teleszkóp és néhány probléma, amelyet megoldhat. Proc. Astron. Soc. Pacific 59:153– 167, 1947.

3. Friedmann 1925-ben halt meg és soha nem találkozott Lemaitre-rel. Lemaitre találkozott Einstein-nel a híres Solway Konferencián 1927-ben, ahol Einstein állítólag azt mondta neki, hogy „a matematikád helyénvaló, de a fizikád gyalázatos.” Einstein nyilvánvalóan nem kedvelte a modelljét, de Lemaitre tovább népszerűsítette azt; Einstein még oktatott is vele közösen. Érdemes megjegyezni, hogy 1933-ban Lemaitre felfedezett egy fontos inhomogén megoldást Einstein egyenleteire, a Lemaitre-Tolman-rendszert, amely az univerzumot egy táguló, gömbalakban szimmetrikus porgolyónak írja le.

4. K a mértékegysége Kelvin abszolút hőmérsékleti skálájának, ahol a 0°C 273,15 K-nek felel meg.

5. Sajtóközlemény: az 1978-as fizikai Nobel-díj, 1978. október 17; www.nobelprize.org

6. Ellis, R., A precíziós kozmológia új korszaka, physicsworld.com, 1999. július 1.; Primack, J.R., Precíziós kozmológia, New Astron. Rev. 49:25–34, 2005; Tegmark, M., Precíziós kozmológia, MIT World, 2008.június 7.; mitworld.mit.edu.

7. A 2006-os Nobel-díj megosztva lett odaítélve John C. Mathernek és George F. Smootnak a feketetest-forma és a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás anizotrópiájának (vagy hullámainak) felfedezéséért, nobelprize.org

8. Stephen Hawking, a Cambride-i Egyetem professzora, a „Nagy Tervezés” c. könyv társszerzője, amiben azt mondja, hogy Isten nem volt szükségszerű, mivel az univerzum magát hozta létre. Lássuk például F. Agomuoh, Stephen Hawking: Az univerzum a maga teremtője, a tudomány törvénye Isten, Christian Today Australia, 2011. augusztus 5.; au.christiantoday.com; és B. Thomas, Hawking szerint a világegyetem önmaga létrehozója. 2010. szeptember 13.; icr.org.

9. Cho. A., Egy különös rejtély: Mennyire egyedülálló az univerzumunk? Science 317:1848–1850, 2007.

10. T. Mortenson: A nagy fordulópont, Master Books, Green Forest, AR, USA, 2004.

11. Gibbs, W.W., Profile: George F. R. Ellis, Scientific American 273(4):55, October 1995.

12. FLRW = a Friedmann-Lemaître-Robertson-Walker mértéket még ma is használják.

13. R. Grigg: A Galilei „csavar”, Teremtés 19(4):30–32, 1997; creation.com/the-galileo-twist.

14. Hartnett, J., CMB rejtélyek, J. Creation 20(2):10–11, 2006; creation.com/cmb-conundrums.

15. A kalcit egy jó példa, mivel anizotropikus a kristályon átbocsátott fénysugarak terjedésénél. Van egy preferált tengely, amely körül a terjedés egytengelyű.

16. Feynman, R.P., Morinigo, F.B. and Wagner, W.G., Feynman előadásai a gravitációról, Penguin Books, London, 166.o., 1999.

17. ΛCDM = hideg sötét anyag kozmológia egy nemnulla kozmológiai állandóval (Λ).

18. Lieu, R., ΛCDM kozmológia: Mennyire vannak elhallgatva a hitelt érdemlő bizonyítékok és a modell valóban az összes bizonyítékot felhasználja, hogy uralkodjon a versenytársain? 2007. máj. 17. előnyomat elérhető az arxiv.org weboldalon.

19. Hartnett, J. A kozmológia még csak nem is asztrofizika. 2008. dec. 3. creation.com/not-astrophysics.

20. De ezen állítás logikai és tudományos tévedéseihez lásd Sarfati J-t, Nobel-díj az állítólagos „Nagy Bumm” bizonyítékáért. 2006.okt.7-8. creation.com/bigbangnobel

21. A gázok (és csillagok) sebessége a spirálgalaxisok külső régióinak korongjaiban a vörös- vagy kékeltolódások Doppler vonalai segítségével kikövetkeztethetővé váltak. Nem engedelmeskednek a Keplerian-mozgásnak, amint azt a Newton-féle gravitációs törvény alapján várnánk.

22. Ezek az „órák” kriogenikusan lehűtött zafírkék mikrohullámú rezgéskeltők, amelynek részleges pontossága 10¹⁶, vagy mondhatni több 100 millió évenként késik vagy siet egy másodpercet.

23. Aprile, E. et al., (XENON100 Együttműködés) Phys. Rev. Lett. 105:131302, 2010.

24. Hartnett, J., Starlight, Idő és az új fizika 2. kiadás, Creation Book Publishers, Powder Springs, GA, USA, 2010; elérhető a creation.com-on.

25. R.R. Caldwell: Sötét energia, 2004. május.30. physicsworld.com.

26. Reiss, A. et al. A szupernóvák megfigyelésből származó bizonyíték a gyorsulva táguló univerzumra és a kozmológiai állandóra. J. 116:1009–1038, 1998.

27. Perlmutter, S. et al., Omega- és Lambda-mérések 42 nagy vöröseltolódású szupernóváról. J. 517:565–586, 1999.

28. A fényerősség alapú távolság egy olyan modell, amely a távolság meghatározottságú input-paraméterek alkalmazásán alapul.

29. Goldhaber, G. et al., Az időskála kiegyenesíti az Ia-típusú szupernóva fényelhajlásának paraméterezését. J. 558:359–368, 2001.

30. Hawkins, M.R.S., Idő-dilatáció és a kvazárok sokfélesége. Asztrofizika. J., 553:L97–L100, 2001; Hawkins, M.R.S., Idő-dilatáció a kvazárok fényelhajlásában. MNRAS 405:1940–1946, 2010.

31. Hartnett, J.G., Az univerzum valóban tágul? 2011, előnyomtatás elérhető az arxiv.org. oldalon.

32. Elismerve a téves következtetést, amely megjelenik ebben a formában: Ha P igaz, akkor Q is igaz. Q igaz. Ezért P igaz.

33. Ironikus módon széles körben tudvalevő, hogy a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás felfedezése súlyos csapást mért a statikus kozmológiára, élén Hoyle-lal, Bondival és Golddal az 50-es és 60-években. Ezt a modellt használva a csillagfény-termalizációs mechanizmus segítségével előrejelezték az infravörösön túli sugárzás jelenlétét. Lásd Bondi, H., Gold, T., and Hoyle., F., Observatory 75:80–81, 1955, és Ibison, M., A csillagfény termalizációja a statikus kozmológiában, A Kozmológia első válságának konferenciája: CCC-I, AIP, p.171–180, 2006; www.earthtech.org.

34. Hartnett, J., A Nagy Bumm egy újabb teszten bukott meg. 2006. szept. 15.; creation.com/cmb.

35. Lieu, R., Mittaz, J.P.D., and Zhang, S-N, A Sunyaev-Zel”dovich- effektus 31 galaxiscsomó példáján keresztül: Az előrejelzett röntgensugárzás és a WMAP megfigyelt kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás hőmérséklet csökkenésének összevetése. Asztrofizika, J. 648:176–199, 2006.

36. Bielby, R.M. and Shanks, T., SZ különös hozzájárulása a hároméves WMAP adatgyűjtéshez. MNRAS 382:1196–1202, 2007.

37. További részletek az interneten könnyedén hozzáférhetők.

38. Rugh, S., A kvantum-vákuum és a kozmológiai állandó problémája. Tanulmányok a Modern Fizika történetéből és filozófiájáról. 33(4):663–705, 2001.

39. Hutsemekers, D., Cabanac, R., Lamy, H., és Sluse, D., Astron. Asztrofizika, 441:915–930, 2005.

40. 1 Gpc = 3,26 milliárd fényév.

41. Urban, F.R. and Zhitnitsky, A.R., Különös univerzum, sötét energia, és a kvantum-színdinamika, Phys. Rev. D 83:123532, 2011.

42. Hubble-távolság = a látható univerzum mérete.

43. A kvantummechanika a részecske- és a hullámtermészet dualitását írja le. Méretarányaiban megegyező vagy kisebb, mint a Hubble-távolság, ami csak a vélt entitás hullámtermészetéből érzékelhető.

44. Időnként megdöbbent, hogy egyesek milyen messzire mennek a Tervezés és a Teremtő lehetőségének tagadásában.

45. Ezt az jelenti, hogy az űr nem hajlított. A háromszögek 180 fokot fognak be, és a párhuzamos vonalak egyenlő távolságúak.

46. A kritikus sűrűség az az anyag/energiasűrűség, amely az univerzumot pontosan Euklidészivé teszi.

47. J. Lisle: A fényúthoz szükséges idő: a „Nagy Bumm” egyik problémája. Teremtés 25(4): 48–49, 2003; creation.com/lighttravel.

48. Ez nem ellentmondás a fentebb említett egyenetlen izotrópiával. A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás majdnem izotropikus. Amikor azt mondjuk, hogy az izotrópia egyenetlen, azt értjük alatta, hogy a kis anizotrópiák magyarázatra szorulnak.

49. Nem összekeverendő a (hasonlóan bizarr és ugyanúgy nem-tesztelhető) párhuzamos univerzum-elképzeléssel, amely a megfigyeléseket a kvantum-mechanika területén igyekszik megmagyarázni. A javaslat úgy szól, hogy amikor valaki a 3-as számért dob a kockával, ekkor a dobás összes egyéb lehetséges kimenetele lejátszódik ezekben a „paralell világokban”. Azonban a hullámelmélet atyja, Michio Kaku ma egyenlővé teszi ezt a nézetet a multiverzum elméletével.

Teremtéstudomány

EAH 7. Kozmológia

Teljes Menü