Záróra után

ZÁRÓRA után …,

avagy egy intellektuális televíziós rétegműsor is lehet közszolgálati

2005. szeptember 13-án az m2 közszolgálati televízió Záróra című műsorában egy érdekes kerekasztal-beszélgetésre került sor. Az egyik oldalon két Istenben hívő férfiú ült: Bolberitz Pál római katolikus teológiaprofesszor, és Tóth Tibor mérnök-informatikus professzor, a magyarországi kreacionista mozgalom egyik kiemelkedő személyisége. A másik oldalt az evolúcióelmélet két híve, Kampis György professzor, tudományfilozófus és Bence György professzor, az ismert filozófus képviselte. Az ő világnézetük nem került szóba, azonban a vita során elhangzottakból úgy tűnt, hogy mindketten az ateista materializmus követői.

Hogy a műsor témája mi lett volna, az csak fokozatosan derült ki. Úgy tűnt, hogy aktualitását az adta meg, hogy az Egyesült Államokban egyre nagyobb teret kap az az igény, hogy az oktatásban helyet kapjon az evolúcióelmélet riválisa, amelyet gyűjtő szóval kreacionizmusnak neveznek. Ezzel kapcsolatban egyre élesedő vita folyik. A műsor célja talán az lett volna, hogy a néző számára világossá tegye, hogy voltaképpen miről is folyik heves vita az Egyesült Államokban. Sajnos, ez a cél a műsor elején nem vált egyértelműen világossá, és ezért a vita el is ment a legkülönbözőbb irányokba. Az evolucionista oldal képviselői arról szerették volna meggyőzni a nézőket, hogy az evolúcióelmélet egy olyan tudományos elmélet, amelynek vitathatatlan bizonyítékai vannak, másrészt az a megközelítési mód, amely ezt tagadja, nem lehet tudományos.

Mindenekelőtt tisztáznunk kell néhány alapvető fogalmat. A kreacionizmus – amely az 1960-as évek óta virágzott fel, nem titkoltan keresztény szellemi irányzat, amely azt igyekszik bebizonyítani, hogy a keletkezésről szóló bibliai megállapítások nincsenek ellentétben a valódi tudományos eredményekkel. Cáfol számos tudományosnak vélt megállapítást, rámutatva arra, hogy ezek esetében csupán a tudományos eredmények ateista-materialista értelmezéséről van szó, és a bibliai közlések segítségével igyekszik kikerekíteni a keletkezésről alkotható képet.

A kreacionizmusnak kétségtelen vonása, hogy keveredik benne a természettudomány és a teológia. Ezzel szemben az utóbbi évtized jelentős eseménye az „értelmes tervezés” (Intelligent Design) mozgalmának kialakulása. Az értelmes tervezés mozgalom szigorúan természettudományos alapokon áll, és a rendelkezésünkre álló adatok elemzéséből jut el arra a következtetésre, hogy logikai szükségszerűség egy, a világ mögötti értelmes tervező feltételezése.

Teológiai szempontból nézve azt kell mondanunk, hogy az értelmes tervezés mozgalom nem nevezhető kereszténynek, hanem olyan értelemben vett teistának, amely összhangban van Pál apostolnak azokkal a szavaival, amelyeket a rómaiakhoz írott levél első fejezetének második részében ír le. Ez röviden így foglalható össze: a természetes emberi értelem a világ szemlélése (értelmes vizsgálata) révén képes eljutni a Teremtő felismeréséhez. A kereszténység ennél lényegesen tovább megy, és azt is vallja, hogy ez a Teremtő az emberiség számára adott egy kinyilatkoztatást, amelyet a Bibliának nevezett könyv tartalmaz.

Az értelmes tervezés hívei nem hivatkoznak a Bibliára, csakis a tudomány eredményeire. Ez a különbség jelentős változást hozott az evolúcióelmélet elleni harcban. Míg a kreacionizmust „el lehetett intézni” azzal, hogy vallási tanokra támaszkodik, addig az értelmes tervezés esetében ez már csak erőszakoltan, demagóg módon tehető meg. (Természetesen ez is csak cum grano salis – egy csipet sóval értendő. A Biblia ugyanis nemcsak vallási tanításokat foglal magába, hanem történelmi krónika is. Ha szigorúan tudományos szempontból vizsgáljuk, akkor is a benne közölt adatok helyességét a történelmi kutatás már számos esetben igazolta.). A televíziós műsorban sajnálattal lehetett megállapítani, hogy az evolucionista oldal képviselői nyilván nem mélyedtek el ezekben a kérdésekben, nem ismerik sem a kreacionizmus, sem az értelmes tervezés érvrendszerét. Nem szívlelik meg László András szellemes paradoxonját: „Csak az utasíthat el valamit megalapozottan, aki teljes mértékben meg is tudja védeni azt. És csak az védhet meg valamit megalapozottan, aki teljes mértékben el is tudja utasítani azt.” Vagyis nem vitapartner az, aki nem ismeri pontosan az ellenfél nézet- és érvrendszerét. Az evolucionista oldal képviselői csak mondták a magukét, és látnivaló volt, hogy fogalmuk sincs arról, hogy a másik oldal miről is beszél.

Az értelmes tervezés mozgalom megjelenése új fordulatot hozott az evolúció oktatásának kérdéséről folyó vitában. Immár nem arról van szó, hogy a teremtéselmélet pusztán vallási nézet, amelynek a hittanóra tantervében lehet helye, hanem arról, hogy az evolúcióelméletnek megjelent egy tudományos alternatívája, amelynek iskolai oktatása még egy teljesen szekuláris iskolarendszerben is felvethető kérdés. Tehát lényegében erről folyik a vita: az értelmes tervezés tudományos elmélet-e, vagy nem. Sőt, egyesek még a fentieknél is szerényebb igénnyel lépnek fel: azt szeretnék, hogy az iskolai oktatásban szigorúan válasszák szét azt, ami tény, és ami elmélet, és az elmélettel szemben felhozott kritikai megállapításokat is ismertessék. (Megdöbbentő volt, hogy az evolúciós oldal egyik képviselője nagyon elcsodálkozott azon, hogy nálunk, Magyarországon az iskolai oktatásban tényként ismertetnek olyan megállapításokat, amelyekről kutatói körökben az a vélemény, hogy csak feltevés.)

Akik ezt tagadják, fel szokták sorolni a tudományelmélet bizonyos megállapításait, elsősorban azt, hogy tudományos elméletnek csak az tekinthető, ami minden jelenséget az általunk feltárt, ma érvényes természettörvények segítségével tud értelmezni. Ebben csak a következő problematikus. A tudományelmélet (vagy tudományfilozófia) nem más, mint az eddigi tudományos eredményeknek, pontosabban a tudomány eddig gyakorolt módszereinek általánosítása. Tehát nem mondhat többet, mint amit eddig is tudtunk. Kétségtelen, hogy a természettudomány módszere mindeddig a „módszertani ateizmus” volt, vagyis az a módszer, amely Isten kiküszöbölésével igyekszik megmagyarázni a természeti jelenségeket. Noha a „módszertani ateizmus” meglehetősen rosszul hangzó elnevezés, keresztény szempontból nézve nem tagadható a jogosultsága. Hiszen a világot Isten úgy teremtette, hogy bizonyos törvények szerint működjön. Ez azt jelenti, hogy noha a világegyetem fenntartása az Ő állandó tevékenységét igényli, a jelenségek közötti összefüggések az Ő figyelembevétele nélkül is feltárhatók. Azonban abból, hogy a módszertani ateizmus bizonyos határig működik, egyáltalán nem következik, hogy minden határon túl extrapolálható. Úgy tűnik, hogy az értelmes tervezés mozgalom elérkezett eddig a határig. (Megjegyzendő, hogy szándékosan beszélünk mozgalomról, és nem elméletről, ugyanis még nem tartunk ott, hogy egy egységes elmélet kialakult volna, inkább csak irányokról van szó.)

Ezzel a dolog érdemi részét megbeszéltük. Elhangzott azonban még néhány mondat, amely felkeltette érdeklődésemet. Elsősorban az, hogy egy tudományfilozófusnak milyen elképzelései vannak a tudományról. Különösen érdekes ez a mondat: „A hitalapú tudás és a hasznosságalapú tudás híveinek élesedő harca az Egyesült Államokban szinte szellemi polgárháborúval fenyeget.” (Kampis György). Furcsa ez a szembeállítás. Szerény véleményem szerint a tudomány célja a világ megismerése, szűkebb értelemben a természettudományé a természet megismerése. A tudomány mellékterméke, hogy gyakorlati célokra is felhasználható. Ezzel szemben a tudományt kizárólag hasznossági szempontból megítélni olyan álláspont, amely még vitát sem érdemel. A szocialista rendszerben volt csak örökké visszatérő téma a „tudományos eredmények gyakorlati felhasználása”, a „gyakorlati szempontból hasznos kutatások folytatása”. Úgy látszik, az evolucionista oldal nem jutott túl ezen a szemléleten. (Ugyanakkor itt egy belső ellentmondásra bukkanunk: például hol kerül gyakorlati felhasználásra az a megállapítás, hogy az emlősállatok a hüllőktől származnak? Ez bizony egy olyan kérdés, amely világnézetünk kialakítása szempontjából fontos, de gyakorlati jelentősége nincs. Ehhez kapcsolódik a vita egy másik résztvevőjének az a mondata, hogy „a teremtéstan nem tesz olyan predikciókat, amelyek ellenőrízhetők volnának”. Ehhez csak azt fűzném hozzá, hogy az evolúcióelmélet sem tesz. Itt az ellenőrízhető megállapítás az volna, hogy létrejönnek-e új, magasabb taxonok. Ebben a kérdésben a teremtéstan van előnyben, ugyanis az ő válasza: nem. Az evolúcióelmélet szerint létrejöhetnek. Az emberiség története során még senki sem tapasztalta új magasabb taxonok létrejöttét.)

Sajnos, a beszélgetésből az derült ki, hogy az evolúciós oldal képviselői olyan dogmatikusan meg vannak győződve saját igazukról, hogy képtelenek különbséget tenni a nekik ellentmondó nézetek színvonalát illetően. Bizony, mindent az asztal alá söpörni, ami nem egyezik az én véleményemmel, nem tudományos eljárás. Bizony, bármilyen meddőnek is látszik, hogy az ellenfél írásainak tanulmányozásával töltsük az időt, erre időt kell szentelni. A kreacionizmus és az intelligens tervezés hívei jól ismerik az evolúcióelméletet. Ellenfeleikről nem derült ki, hogy ismernék azokat az elképzeléseket, amelyek ellen harcolnak.

Az efféle viták során válik világossá, hogy az evolucionisták számára az evolúció nem tudományos, hanem hitkérdés. Agresszív, az ellenfelet durván lebecsülő megnyilatkozásaik is ezt támasztják alá.

Hivatkoztunk arra, hogy Isten létét a természet elfogulatlan szemléletéből is fel lehet ismerni. Aki nem így tesz, az azért cselekszik így, mert nem akarja felismerni. Tudat alatt ő maga is tisztában van ezzel, és ezért hadakozik ellene.

Jeszenszky Ferenc

(a szerző fizikus)