Batten: A természetes kiválasztódás nem evolúció

 

 

eah_boritoIdézet „Az evolúció Achillesz sarkai” (gyenge pontjai) című könyvből

  1. fejezet: Természetes kiválasztódás

19-26 oldal

Írta: Dr Don Batten Ph.D. (növényélettan)

A könyvet Robert Carter, Ph.d szerkesztette.

Kiadó: Creation Book Publishers. Második kiadás, 2014. október

Honlap: Creation.com

Fordította: Lukács Tibor

Lektorálta: Szedmák András

Mi az igazság?

Az evolúció, mint biológiai képtelenség.

című könyv szerzője

 

 

 

 

A természetes kiválasztódás nem evolúció

 

Sok elismert evolucionista úgy beszél a darwinizmusról és az evolúcióról, valamint a természetes kiválasztódásról, mintha a kettő egy és ugyanaz lenne. Például Dr. Richard Dawkins beszél olyan kísérletekről, amelyek szemléltetik a természetes kiválasztódás működését a guppik színeződésében (a ragadozók elleni védelemre szolgáló álcázás, ellentétben a hímek feltűnő színeivel, amelyek a nőstények csábítására szolgálnak), és szerinte ez „az evolúció látványos példája, amely a szemünk láttára zajlik”.7

 

A fentiekben (az előző oldalon) idézett Dr. John Endler hajtotta végre ezt a leleményes kutatást a guppikon. Vajon ő egyetértene-e Dawkins véleményével, amely szerint ez „az evolúció látványos példája”?8 Az 1986-ban megjelent „Természetes kiválasztódás a vadvilágban” című könyvében Endler egyértelműen megfogalmazza, hogy a kettő miért nem ugyanaz:

 

Nem lehet egyenlőségjelet tenni a természetes kiválasztódás és az evolúció közé, jóllehet a kettő között szoros kapcsolat áll fent.9

 

A természetes kiválasztódás kellően gyakori jelenség a természetes populációkban ahhoz, hogy az élő szervezetek széles körében észlelhető legyen, és az erőteljes kiválasztódás távolról sem olyan ritka, mint ahogyan azt korábban feltételezték; ezért a természetes kiválasztódás valószínűleg fontos szerepet játszik az evolúcióban. Ám a természetes kiválasztódás nem magyarázza meg az új változatok eredetét, kizárólag a változási folyamatok gyakoriságára ad magyarázatot.10

 

Így tehát a természetes kiválasztódás hatást gyakorolhat az egyes jellegzetességek kombinációinak eredetére, jóllehet nem magyarázza meg a kialakulásukkal kapcsolatos mechanizmusokat.  Érintőlegesen megtárgyalja ezt a kérdést Fisher (1930), Simpson (1944) és Rensch (1959), de azóta gyakorlatilag teljes mértékben figyelmen kívül hagyták ezt a problémát. Pedig érdemes lenne alaposabban tanulmányozni.11

 

Figyelemreméltó tény, hogy Fisher, Simpson és Rensch egyaránt rendkívül elismert evolucionista volt. Sir Ronald Fisher (1890 – 1962) a modern evolúciós szintézis egyik elismert megfogalmazója.

 

Ami a guppikkal folytatott kutatásokat illeti, az igaz, hogy a természetes kiválasztódás hozzájárulhat a színgazdag és a kevésbé színes guppik viszonylagos elterjedtségének magyarázatához, a nemi kiválasztódás12 (a színes hímeket előnyben részesítő nőstények), valamint a ragadozók prédájává válás kockázata közötti egyensúlytól függően (a tompa színek előnyben részesítése), nem ad magyarázatot a színek eredetére.

Még ha el is fogadjuk azt, hogy a színekért felelős korábbi gének egyes mutációi hatást gyakorolhatnak a guppik megjelenésére, ez nem ad magyarázatot magának a génnek az eredetére. Mindenképpen figyelembe kell vennünk ezt a nagy jelentőséggel bíró különbséget, de Darwin és az őt követő evolucionisták ezt következetesen mellőzik.

 

Vajon lehetséges-e az, hogy Dawkins és társai ennyire nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy a természetes kiválasztódás nem azonos az evolúcióval, miközben ezek a rendkívül elismert evolucionisták, akik közé érvelése szempontjából Dawkins maga is tartozik, egyértelműen rámutatnak erre?

 

Darwin példáját követve az evolucionisták – jóllehet ennek pontosan az ellenkezőjét állítják – továbbra is előszeretettel úgy beszélnek a természetes kiválasztódásról mint teremtő erőről, pedig az semmit sem képes létrehozni. Csak arra alkalmas, hogy elpusztítsa az életképtelen egyedeket, de nem tud életképesebb egyedeket létrehozni. A természetes kiválasztódás nem egyenértékű az evolúcióval. „A leginkább életképesek fennmaradása” (az életképtelenek elpusztítása) nem magyarázza meg az életképesebb egyedek megjelenését.

 

 

A természetes kiválasztódás fogalma nem Darwin-tól származik

 

Figyelembe véve, hogy a természetes kiválasztódás fogalma mennyire nyilvánvaló, nem meglepő, hogy ez az ötlet nem Charles Darwin-tól származik.

 

Carl von Linné (1707-1778), a híres svéd botanikus, aki kidolgozta az élő szervezetek ma használt megnevezési és besorolási rendszerének alapjait, és akit a „taxonómia atyjaként” is ismerünk, nyilvánvaló módon megértette a természetes kiválasztódás és a túlélésért folytatott küzdelem alapgondolatát. A Kaliforniai Egyetem Paleontológiai Múzeumának honlapján megjelent egy cikk Linnéről, amely így fogalmaz:

 

Linné észrevette a túlélésért folytatott küzdelmet. A természetet „mészárszéknek” és egy „mindenki mindenki elleni háborújának” nevezte. Mégis úgy vélte, hogy ez a küzdelem és a verseny szükséges a természet egyensúlyának fennmaradásához, és része az isteni rendnek.13

 

James Hutton (1726-1797) skót deista természettudós 1794-ben (egy kétezer oldalas, háromkötetes, soha ki nem adott értekezés egyik fejezetében14) azt írta a kutyákról, hogy „kizárólag gyors lábuknak és éles látásuknak” köszönhetik életben maradásukat, a lassabb kutyák elpusztulnak, a gyorsabbak viszont életben maradnak. De ha az érzékeny szaglás „szükségesebb az állat fennmaradásához”, akkor „a faj természetes hajlamai, amelyek az eredetből fakadó variációknak ugyanazon alapelve alapján működnek, megváltoztatják az állat tulajdonságait és létrehozzák a jó szaglású kutyák fajtáját azok helyett, amelyek a gyorsaságuknak köszönhetően ejtik el zsákmányukat”. Azt írta, hogy valószínűleg „a változásoknak ugyanezen alapelve” befolyást gyakorol „minden növényi fajra is, akár az erdőben növekednek, akár a mezőn”.15

 

Hutton egyértelműen a természetes kiválasztódásról írt, jóllehet nem pontosan ezt a kifejezést használta (ezt a fogalmat csak 1859-ben alkották meg, amikor A fajok eredete című könyv megjelent).

 

William Wells (1757-1817) skót-amerikai orvos 1813-ban leírta a természetes kiválasztódás egy elgondolását. Azt mondta, hogy Afrika egyes lakosai:

 

Másoknál alkalmasabbak az országban terjedő betegségek elviselésére. Ennek következtében ez a fajta szaporodik, míg más fajták létszáma csökken.16

 

Véleménye szerint ez az életképes fajta sötét bőrű, és:

mivel a legsötétebb a legalkalmasabb ennek az éghajlatnak az elviselésére, hosszú távon ez fog elterjedni, ha ugyan nem egyedüliként, a saját származási országában.17

 

 

Patrick Matthew (1790-1874) skót gyümölcstermelő 1831-ben adta ki „A hajófa és a fakitermelés” című könyvét, amelynek függelékében megemlítette a természetes kiválasztódást. Matthew később nyilvánosan kijelentette, hogy megelőzte Charles Darwin-t, sőt könyvének lapjain „a természetes kiválasztódás eredete felfedezőjének”18 nevezi önmagát. Darwin tagadta, hogy tudott volna Matthew munkásságáról és rámutatott, hogy ez egy jelentéktelen könyv függelékében jelent meg. Mindennek ellenére, ha maga Darwin nem is tudott erről a konkrét példáról, ez azt bizonyítja, hogy hasonló gondolatok már ismertek voltak a viktoriánus társadalomban 1859 előtt.

 

Pearson rámutatott, hogy Wells, Matthew és Darwin egyaránt Edinburgh-ban, ebben az egyetemi városban élt, „amely tudományos klubjairól és társaságairól volt híres”, emellett Hutton szülővárosa is volt.19 Valóban nagyon különös lenne, ha Darwin nem tudott volna ezekről a korábbi elképzelésekről és lehetséges, hogy Darwin elmélete, akár tudatosan, akár akaratlanul, de az említett társasági körökben forgó filozófiai elmélkedések olvasztótégelyében alakult ki. A lényeg az, hogy a természetes kiválasztódás ötlete egyszerűen nem Darwintól származik, hanem ez abban az időben egy általánosan elterjedt gondolat volt, legalábbis egyes körökben.

 

Valószínűleg Edward Blyth (1810-1873) gyakorolta a legnagyobb hatást Darwinra. Blyth, az angol vegyész és zoológus három fontos cikket írt a természetes kiválasztódásról, ezek a cikkek 1835 és 1837 között jelentek meg a Természettudományi Szemlében, tehát abban az időszakban kezdődően, amikor Darwin még Föld körüli úton volt a Beagle fedélzetén.

 

A Természettudományi Szemle abban az időben az egyik vezető zoológiai folyóirat volt, amelyben Darwin barátai, tehát Henslow, Jenyns és Lyell szintén publikáltak cikkeket.

 

Halála előtt Loren Eiseley (1907-1977) az antropológia és a tudománytörténet Benjamin Franklin-díjas professzora volt a Pennsylvaniai Egyetemen. Eiseley évtizedeken keresztül foglalkozott a fajok eredete Darwinnak tulajdonított elméletével. 1979-ben megjelent utolsó könyvében (Darwin és a titokzatos X Úr) ezt írta: „Darwin művének egyik vezető tételét – a létért folytatott küzdelem, a változások, a természetes kiválasztódás és a nemi kiválasztódás – teljes mértékben kifejtette Blyth az 1835. évi tanulmányában”.20 Miért nem ismerte el Darwin Blyth munkásságát a természetes kiválasztódás tekintetében? Russell Grigg véleménye szerint:21

 

  1. Blyth keresztény volt, és napjainkban „különleges kreacionistának” neveznénk [legalábbis abban az időben az volt]. Az állatok színének évszakonkénti változásai tekintetében (például, amikor a havasi nyúl színe télen fehérré változik) Blyth azt állította, hogy ezek „a tervezés feltűnő esetei, amelyek egyértelműen és kényszerítő erővel tanúsítják egy mindentudó és hatalmas eredeti forrás létezését”. Azt is mondta, hogy az állatok „a természetfeletti bölcsesség bizonyítékai, mert ösztöneiket csak egy mindentudó Teremtőtől kaphatták”.22

 

  1. Blyth a természetes kiválasztódás elvét helyesen olyan mechanizmusnak tekintette, amely kiszűri a populációból a beteg, öreg és életképtelen egyedeket, vagyis konzerváló tényezőnek tekintette, amely fenntartja a teremtett faj eredeti állapotát.

 

Az olyan [különleges] kreacionisták, mint például Edward Blyth [akinek vonatkozásában léteznek arra utaló bizonyítékok, hogy abban az időben, A fajok eredete című könyv megjelenése után magáévá tette Darwinnak a korlátlan változásokkal kapcsolatos elméletét, az ember és a majom közös származását is ide számítva], és William Paley angol teológus a természetes kiválasztódást olyan selejtezési folyamatnak tekintették, ami egyfajta választás eredményez a többféle lehetőség közül.

 

Csak néhány olyan személyt említettünk meg, akik Darwin előtt már írtak a természetes kiválasztódásról. Nem feledkezhetünk meg Alfred Russel Wallace (1823-1913) nevéről sem.  Mialatt az Indonéz szigetvilágban élt, önállóan kidolgozott egy evolúciós elméletet, amely csaknem teljesen megegyezett Darwin elméletével, ide számítva a természetes kiválasztódás teljesen kialakult elméletét is. 1858-ban elküldte Darwinnak „A változatok azon hajlamáról, hogy tetszőleges mértékben eltérjenek az eredeti típustól” című kéziratának egy példányát, amelyben leírja mindazt, amit az evolúció darwini elméleteként ismerünk. Sokan úgy vélik, hogy Darwin és barátai: Charles Lyell és Joseph Hooker méltánytalanul bántak vele, és mindent megtettek azért, hogy megszerezzék Darwinnak az elsőbbséget a londoni Linné Társaságnál.

 

Ami az evolúciót illeti (ami tehát nem azonos a természetes kiválasztódással) sokan mások is felvetettek azzal kapcsolatos gondolatokat, hogy minden élőlény valamiféle ősi előd(ök)ből fejlődött ki, már a kereszténységet megelőző korszakokban is.23 Darwin saját keresztényellenes nagyapja, Erasmus Darwin is kiadott 1794-ben egy kétkötetes értekezést az evolúcióról, Zoonómia címmel. Családi címerükön ez a latin jelmondat szerepel: E Conchis Omnia, vagyis „minden a kagylóból ered”. Tehát Darwin nagyapja nem egyszerűen hitt az evolúcióban, hanem ezt bele is illesztette a család nyilvánosság felé mutatott arcába, vagyis a család címerébe!

 

Már Darwin előtt is sok írás megjelent Európában különféle evolúciós ötletekről, melyek megkísérelték megmagyarázni mindennek az eredetét isteni teremtés nélkül.24 A Teremtő Isten lerázásának vágya mélyen beágyazódott az emberi jellembe, és ez nem Darwintól származik.

 

Darwin előfutárai, például Hutton és Matthew, a természetes kiválasztódást az életképességet konzerváló és fenntartó tényezőnek tekintették, amely csak korlátozott képességekkel rendelkezik változások előidézésére. Darwin azonban teremtő erőként hívta segítségül a természetes kiválasztódást, és ezzel próbálta megmagyarázni minden élőlény eredetével kapcsolatos evolúciós nézeteit. Ebben különbözött előfutáraitól, és pontosan ebben tévedett, mert a természetes kiválasztódás nem rendelkezik teremtő erővel.

 

 

 

A természetes kiválasztódás nem a teremtés cáfolata

 

A Kaliforniai Egyetem Paleontológiai Múzeumának honlapján olvasható cikk ezt mondja Linnéről:

Korai éveiben Linné úgy vélte, hogy a fajok nem egyszerűen valóságosak, hanem változtathatatlanok – saját szavaival élve: Unitas in omni specie ordinem ducit (A fajok változtathatatlansága a rend feltétele [a természetben]). Később Linné megfigyelte, hogy a különféle növényfajok keresztezhetők egymással, és ezáltal új fajnak tűnő létformákat lehet létrehozni. Ezért elhagyta azt az elgondolást, hogy a fajok állandóak és változtathatatlanok majd felvetette, hogy néhány, vagy talán a legtöbb létező faj a világ teremtése után állt elő, kereszteződések útján. Mivel azzal kísérletezett, hogyan lehet idegen növényeket meghonosítani Svédországban, Linné azt is feltételezte, hogy a növényfajok megváltoztathatók úgy, ha betelepíti azokat. Életének vége felé Linné azt vizsgálta, amit a fajok közötti kereszteződések eseteinek vélt, és úgy gondolta, hogy hibridek létrehozása útján esetleg új fajokat is létre lehet hozni.

 

Vajon Linnaeus evolucionista volt? Az igaz, hogy eltávolodott korábbi véleményétől, amely szerint a fajok változtathatatlanok, és az is igaz, hogy keresztezéssel létrehoztak már új növényfajokat, egyes esetekben állatfajokat is. Linné azonban az új fajok létrehozását nem tekintette végtelen és korlátlan lehetőségnek. Bármilyen új fajok jöttek is létre az eredeti fajokból, az Édenkert eredeti fajaiból, ezek továbbra is Isten teremtő tervének részét alkották, mert mindig jelen volt a lehetőség a létezésükre. A végtelen evolúció elgondolása, amely nem áll szükségszerűen az isteni terv irányítása alatt, és amely nem előre meghatározott cél, soha meg sem fordult Linné fejében, és ez a gondolat nagyon megdöbbentő lett volna a számára.25

 

Más szavakkal: a jelek szerint Linné eredetileg úgy vélte, hogy a fajok teremtett fajok voltak, de később felismerte, hogy a teremtett fajokból kialakulhatnak hasonló fajok, sőt akár nemzetségek (tribus, genus – latin) is.

A „fajok állandóságának” elképzelése (vagyis hogy új fajok nem lehetségesek) olyan ősi tekintélyektől származnak, mint például Arisztotelész; és a Linnét megelőző korokban az ősi tekintélyekre való hivatkozás nagyon fontos volt. A Biblia latin fordítása (Vulgata), amelyben a „faj” (min) héber szót fajnak fordították, szintén ezt az elgondolást támogatta, jóllehet ezt a szót nemzetségnek vagy más ma ismert egyéb rendszertani kategóriának (pl: család, alcsalád, nemzetségsor, fajcsoport, stb.) is lehetne fordítani.

Tehát Linné 1700-as években tett megállapításai ellenére az 1800-as évek közepén az volt az általánosan elterjedt nézet, hogy a fajok változtathatatlanok, és az egyes fajok csak ugyanolyan fajokat képesek létrehozni, és soha nem alakulhatnak ki belőlük más fajok. A deizmus volt az uralkodó nézet az értelmiségi körökben (pl. Lyell), ami együtt járt egyfajta személytelen természetfeletti „eredeti okba” vetett hittel, de ez nem volt azonos azzal a Teremtővel és Megváltóval, aki megmutatta magát a történelemben és a Bibliában. Ezen vélemény szerint „a világegyetem nagy mérnöke” teremtette a különféle fajokat, többé-kevésbé a mai állapotukban. Ezen kívül a Darwin napjaiban regnáló egyház már kapitulált a hosszú korszakok és azok következményei előtt és tagadta a Noé napjaiban bekövetkezett özönvizet.26 Ezért nem lehet meglepő az élőlények természetéről kialakított nem biblikusnak tekinthető elképzelések elfogadása.

 

A „fajoknak ez az állandósága” kellemes szalmabáb-célt1 biztosított Darwin számára. Meglehetősen nyilvánvaló volt, hogy a Galápagos-szigeteki pintyek valamiféle szárazföldi pintyektől származtak, és ezt követően alakultak ki belőlük a nyilvánvaló módon eltérő „fajok” a szigeteken (jóllehet Darwin akkor nem ismerte fel, hogy ezek pintyek voltak, és csak később eszmélt rá jelentőségükre, amikor John Gould pintyként azonosította ezeket a madarakat). Abrakadabra! Megdőlt a fajok állandósága. Ám soha senki nem végzett annak bizonyítására irányuló27 kísérleteket, hogy ezek a pintyfajok keresztezhetők-e egymással. A közelmúltban elvégzett egyes tanulmányok azt mutatják, hogy a kereszteződés természetes módon megtörténik, tehát Darwin pintyei még biológiai fajnak sem tekinthetők! És Linné felismerte volna, hogy ugyanahhoz a teremtett fajhoz tartoznak.

 

Ezekben a nézetekben Linné előre jelezte a mai kreacionista biológusok véleményét: az élő szervezetek képesek alkalmazkodni és új fajtákat létrehozni, de ennek a folyamatnak a hatóköre korlátozott és a tapasztalható változások jellege nem ad magyarázatot az élő szervezetek alapvetően eltérő típusainak eredetére. Amit látunk, az csak a teremtett alkalmazkodási és diverzitásra való képesség kibontakozása a teremtett fajok korlátain belül, hogy a Föld különféle ökológiai térségeit kitölthesse az élet. A természetes kiválasztódás ennek a folyamatnak a részét alkotja, amint ezt a kreácionista Linné és Blyth már régen felismerte. Ha tehát a természetes kiválasztódás a kreácionista modell része, hogyan lehet a teremtés gondolatának cáfolata, vagy pedig az evolúció bizonyítéka ahelyett, hogy a teremtés mellett tenné le a voksát?  Ha az evolúció és a teremtés is igényt tart ugyanarra a területre, akkor valami mással kell érvelni. Így tehát az érvelés eltolódik az evolúció speciális elveitől (a fajokon belüli viszonylag jelentéktelen változásoktól), amelyek nyilvánvalóak, egyértelműek és megfigyelhetőek, az evolúció általános elvei felé (minden élőlény sokféleségének eredete), amely az élet biokémiai bonyolultságával kapcsolatos mai felfogásunk szerint napjainkban sokkal, de sokkal nehezebben hihető, mint Darwin korában volt.

 

 

 

Hivatkozások:

7. Dawkins, R., The Greatest Show on Earth, Free Press, New York, p. 139, 2009. See also Sarfati, J., Dawkins playing bait and switch with guppy selection, February 2010; creation.com/dawkins-guppy.

8. See Catchpoole, D., Defining terms, January 2011; creation.com/defining-terms.

9. Endler, J.A., ref. 6, p. 8.

10. Endler, J.A., ref. 6, p. 245.

11. Endler, J.A., ref. 6, p. 246.

12. Sexual selection is a Special form of natural selection where the male or female of a species shows a mating preference for a partner with certain traits (such as colour).

13. Waggoner, B., Carl Linnaeus (1707-1778), revised and updated 2000; ucmp.berkeley.edu.

14. Reviewed by Paul Pearson in Nature 425 (6959):665, 2003. Pearson says that Hutton „used the selection mechanism to explain the origin of varieties in nature”, although „he speciiically rejected the idea of evolution between species as a ‘romantic fantasy’. ”

15. Quoted in Pearson, P., ref. 14.

16. Quoted in Gould, S.J., Natural selection as a creative force, The Structure of Evolutionary Theory, Belknap Press of Harvard University, Cambridge, MA, USA, p. 138, 2002.

17. Quoted in Gould, S.J., ref. 16.

18. Pearson, P., ref. 14.

19. Pearson, P., ref. 14.

 20. Eiseley, L., Darwin and the Mysterious MrX, E.P. Dutton, New York, NY, USA, p. 55, 1979.

21. Grigg, R., Darwin’s illegitimate brainchild, Creation 26(2):39-41, 2004; creation.com/brainchild.

22. Blyth, E., quoted in Eiseley, L., ref. 20, p. 108.

23. Bergman, J., Evolutionary naturalism: an ancient idea, J. Creation 15(2):?7-80, 2001; creationcom/ naturalism-old.

24. Bergman, J ., Did Darwin plagiarize his evolution theory? J. Creation 16(3):58–63, 2002; creationcon darwin-plagiarize-evolution.

25. Waggoner, B., ref. 13.

26. For example, the churchmen who mentored the young Darwin at Cambridge University: see Grigg. R., Darwin’s mentors, Creation 32(1):50-52, 2009; creation.com/clergy-mentor-darwin.

27, Wicland, C., Book revrcw: The Beak of the Finch; Evolution in Real Time, J. Creation 9(1):21-24, 1995; creation com/beak_finch.

 

A fordítói megjegyzése:

1. A szalmabáb-érvelés olyan érvelési hiba, mikor az egyik vitapartner, a racionális vita szabályait megsértve a másik vitapartner torzított álláspontját támadja.

 

 

Az Evolution’s Achilles’ Heels című könyv magyar nyelvű lefordításához és kiadásához segítőket (fordító, lektor, tördelő, képszerkesztő, olvasó szerkesztő, informatikus, stb.) ill. szponzorokat keresünk. Jelentkezni a teremtesvagyvk@gmail.com mail címen lehet.

 

Köszönjük a Creation.com-nak, hogy megengedték számunkra a könyvük netes publikálását magyar nyelven.

 

 

Bővebben a könyvről:

http://creation.com/evolutions-achilles-heels