Részlet

Werner Gitt: Logosz vagy káosz alcím: Isten rendje vagy a káosz

című könyvből 76-78. o.

Evangéliumi Kiadó 1985.

 

Köszönjük az Evangéliumi Kiadónak, hogy könyveikből idézhetünk.

 

 

 

 

Virágos növények beporzása

 

A biológia keretein belül az egyedek óriási gazdagságával találkozunk, melyek önállóságuk ellenére szoros kölcsönhatásban állnak egymással. Ezeknek a jelenségeknek az evolúciós magyarázata már eleve hajótörésre van ítélve, mert az alapvetően kizár egy tervszerű célkitűzést. Mint egy nagyon ismert és meggyőző példát, a virágos növények beporzását ragadjuk ki.

 

A virágos növények nagy százaléka élete döntő eseményében, a beporzásban, erősen specializált rovarokra és madarakra van utalva. Az állat és növény között itt olyan bizalmas és változatos, kölcsönös viszony áll fenn, hogy a figyelmes szemlélő e csodák fölött csak ámulni tud. A gondolati koncepciók gazdagsága, mely itt formában, színben és viselkedésmódban is megvalósul, valamit megmutat abból, amiről Dávid beszél: „Sokat cselekedtél Te, Uram Istenem a Te csodáiddal és terveiddel értünk.” (Zsolt 40,6).

 

A virágos növények beporzása a megtermékenyítés előfeltétele, amikor a hímivarsejteknek el kell jutniuk a petesejthez. Az egyik növény petesejtet rejtő szerve és a másik nővény virágport létrehozó szerve közötti térbeli távolságot valamilyen virágporszállítónak kell áthidalnia. Ez háromféle módon történhet:

• a mozgó levegő (szélbeporzás),
• a mozgó víz (vízbeporzás)
• és a repülni képes állatok által.

 

Az állatok által beporzott növények nagyobb, feltűnőbb és szebb színű virágukkal tűnnek ki a többiek közül. A harmonikusan egybehangolt kölcsönös kapcsolatok nagy gazdagságát láthatjuk¹⁰¹ itt:

 

 

1. Táplálékösszehangolás

 

A szárnyasok (azaz a rovarok, denevérek, madarak) nem kíváncsiságból látogatják a virágokat, hanem táplálékot keresnek. A nektárkínálat nagysága megfelel a beporzó nagyságának és fajtájának. Így a madárvirágok sokkal több nektárt kínálnak, mint a rovarvirágok.

 

 

2. Színösszehangolás

 

A virágok színe pontosan megfelel a beporzó szeme tejes tőképességének, gyakran függetlenül attól, milyennek látja az ember azt a színt. A pipacs piros virágát a méh nem pirosnak, hanem ultraibolyának látja (olyan szín, amelyet az emberi szem egyáltalán nem érzékelhet). Másrészt a vörös színt kedvelő, virágot látogató madarak miatt (amerikai kolibri, afrikai nektármadár) a trópusi madárvirágok számos faja tiszta skarlátpiros vagy ragyogó sárgásvörös színű.

 

 

3. Szagösszehangolás

 

Ugyanilyen szoros kölcsönhatás áll fenn a virág illata s a beporzó szaglóérzéke között, s ez csalogatja oda a beporzót. Másrészt mivel a viráglátogató madaraknak rossz a szaglásuk, az általuk látogatott virágok szagtalanságukkal tűnnek ki. A dögevő bogarak által beporzott növények rothadó húst utánzó, orrfacsaró szagot árasztanak.

 

 

4. Forma és működés szerinti összehangolás

 

A formafunkció viszonyok

• nagyság,
• felépítés,
• a nektár helyének mélysége,
• a látogató testi tulajdonságai és képességei

a virág és a beporzó között gyakran olyan erős kölcsönösséget mutatnak, hogy egy egységnek tekinthetjük őket. Ezért a tapasztalt növényökológusok ilyen esetekben a két partner egyikének ismeretében meg tudják jósolni a másik létét és tulajdonságait.

 

Így a növényökológus O. Porsch nagyszámú trópusi virágnál – melyeket csak száraz növények gyűjteményéből, ábrázolásból vagy csak leírásból ismert – meg tudta mondani, hogy esetünkben madár, vagy denevérvirágról van-e szó. Gyakran csak több évvel később bizonyították be a megfigyelések helyességét.

 

Az ülésfelület nélküli virágokat olyan rovarok látogatják, melyek rezgő repülésre képesek. A dongók viszont nagyságuk és alakjuk miatt inkább az árvacsalánba illenek. Sok lepkének és méhfajnak van hosszú szívócsöve, mellyel a virágban elrejtett nektárt szűk hasadékból vagy mély csőből is ki tudja szívni. A dél-amerikai Cocylius cluentius faj (ajakos lepke) szívókája eléri még a 25 cm hosszúságot is.

 

 

5. Időbeli összehangolás

 

A különböző virágok egészen határozott napszakban nyílnak ki és záródnak nemsokára ismét össze (pl. reggeli szürkületkor). Az ilyen virágokat látogató méheknek kifejezett időemlékezetük van, hogy meghatározott napszakban tudjanak jelentkezni a fölkínált táplálékért. Dodson éjjel-nappal figyelte Peruban a Catleya orchidea számos virágát. Megoldotta az eddig megoldatlan rejtélyt: Ki porozza be ezeket a virágokat? Rövid idő alatt, 5.30 – 5.45 óra között, sok méh jelent meg a Melipona flaripennis fajból, és körül rajzották az akkor különösen jól illatozó Catleya-virágokat. Ahogy az első fény megvilágította a reggelt, már egy méh sem volt látható a virágnál. A méhek látogatásának időbeli pontossága itt azért különösen figyelemreméltó, mert ezek a virágok egész nap nyílnak és látogathatók.

 

 

A beporzók számára a leggyakoribb csábítás a virágok meglátogatására a táplálékkeresés, de emellett az utóbbi időben más indítékokat is felfedeztek és vizsgáltak, mint pl. az álszexualitás és az ellenségutánzat.

 

 

6. Álszexualitás

 

A nősténylégy optikai utánzását, különösen a párosodásra kész nősténylégy nyitott ivarnyílásának utánzását, tehát azt a jelet, amellyel az igazi nőstények a hímet csalogatják, nevezzük álszexualitásnak (pseudokopuláció).

 

Az optikai inger hatására a légyhímek rávetik magukat a virág által kialakított nőstényutánzatra, hogy vele párosodjanak, és ezzel a virágot beporozzák.

 

Ez az eset áll fenn a Peruban és Közép-Amerikában elterjedt orchidea-fajoknál: Trichoceros, Telipogon és Stellilabium, melyek a legyek (különösen a fürkészlégyfélék) párzási viselkedésén keresztül porzódnak be.

 

Az álszexualitás másik formája az, amikor orchidea virágok (Ophrys) a nőstény szexuális illatát utánozzák, meghatározott hártyásszárnyúak (kaparódarazsak, méhek, fürkészdarazsak) esetében. Mialatt ez az illat csalogat, a hím beporzást eredményező párzási kísérletét az orchidea virág szőrös, bársonyos felszíne váltja ki.

 

 

7. Ellenségutánzás

 

Egy egészen más, fantáziánkat és képzelőerőnket meghaladó megtévesztési jelenséget fedeztek föl mostanában a rovarhoz hasonló Oncidium orchidea nemzetség virágainál. Ecuadorban figyelték meg, hogy a Centris méhfai poszméh nagyságú hímjei rárepülnek az Oncidium Hyphaematicum és O. planilabre virágaira, és beporozzák őket. A Centris-hímekre jellemző a területi magatartás, azaz egy helyről az egész áttekinthető teret uralják, ahonnan minden arra repülő rovart elűznek. Az orchidea fajták virága hosszan hajló füzértengelyen lóg, úgyhogy a legkisebb szél is rezgésbe hozza. Ha egy ilyen virág valamelyik Centris-hím területén található, akkor a virág remegő és vibráló mozgását a hím a vadászterületére betolakodó rovarnak nézi, és határozott frontális támadással megpróbálja elűzni.

 

Olyan pontosan támad a virágra, hogy a bibe szabályszerűen a szeme közé szegeződik, és ez a beporzást szolgálja.

 

 

 

Következtetések

 

A fenti fejtegetések után világos, hogy evolúcióval nem magyarázható az ennyire bonyolult jelenség, mint az elválasztva élő, de egymással mégis szorosan összekapcsolt élőlények viselkedése. A véletlen nem határoz meg célméretet, ilyen bonyolultat pedig egyáltalán nem; ezenkívül a köztes formák értelmetlenek és nem lehetnének életképesek.

 

Bár a növényökológus F. Schremmer tanulmányára egyértelműen evolúció párti, mégis elismeri¹⁰¹:

„Virágnak és beporzónak csodálatraméltó, az alakiságot messze meghaladó kölcsönös illeszkedése semmiképpen sem magyarázható lamarckizmussal… Ami még nagyobb nehézséget jelent számunkra, az két, evolúciósan változó szervezet összefüggése, kapcsolódása és kölcsönössége”.

 

 

 

Irodalom:

101. Schremmer F.: „Geborgte Beweglichkeit” bei der Bestaubung von Blütenpfanzen Umschau 69 (1969), 228-234. old.