Az emberi nyelv

Dr. Baranyi István, geológus, a Vissza a teremtéshez? Vissza a Teremtőhöz! című könyv szerzője nagyvonalúan megengedte, hogy könyvéből szemelvényeket tehetünk közzé a honlapjainkon. A könyvben több saját kutatási eredményt is közöl a szerző. A könyvet eddig német, magyar, francia és román nyelven adták ki.

 

Bevezetés

„A mai tudományos kutatónak rendkívül nagy hitre van szüksége, hogy rá tudja bízni a folyamatokat a „véletlenre” és az „anyag önszerveződésére”. El kell fogadnia, hogy ma minden folyamat ugyanúgy zajlik, mint régen, az idők kezdetén, tehát a hatások és az erők változatlanok maradnak. Mivel a valószínűségszámítás semmilyen esélyt sem hagy ezeknek a véletleneknek, így óriási időtartamokkal, modellszámításokkal és elméletekkel kell a bizonyíthatatlant áthidalni. Ezeket tetszés szerint lehet változtatni és a jelentkező nehézséghez idomítani. A médiában és a tankönyvekben meg se említik, hanem mellőzik a nehézségeket.” 5- 6 o.

 

Az emberi nyelv

 

Mint Roger Liebi írja, az ember kommunikációra van teremtve Istennel és embertársaival. Ez különbözteti meg az állatoktól, és így nem egy továbbfejlődött, úgymond ”beszélő majom”. Nyelvét Istentől kapta, és ez nem fejlődés útján egyes artikulálatlan, állati hangokból, mint vau-vau, sem archaikus, ősi ordításból, mint aua, sem valami éneklésből, sem az anya-gyermek viszonyából, mint mama, tata, származott. Egyetlen nyelvnek sem ismert az evolúciós kezdeti állapota, mert a földön egyetlenegy „primitív” nyelv sem létezik.

 

A történelem három legrégebbi nyelve, a sumér, egyiptomi, és akkád valamennyi nagyon komplex nyelv, struktúrájában mindegyik magasan felette áll a ma létező modern kultúrnyelveknek.

 

A ma élő bennszülött törzsek úgynevezett ”primitív” nyelveinek mindegyike tökéletes eszköze a kommunikációnak. Közülük néhány, mint például a kecsua és az ajmara, nem talál komplexitásukban egyenértékűt a napnyugati kultúrnyelvek között.

 

Sehol sem lehet fejlődést, evolúciót megállapítani a primitívtől a magasabb rendűig. Az első nyelv rögtön és átmenet nélkül jelent meg, mint nagyon komplex és teljesen kiérlelt kommunikációs eszköz. Ezzel ellentétben azonban minden nyelvnél tapasztalható devolúció, drámai leegyszerűsödés, a kifejezések ellaposodása. A teljes formák egyre jobban és jobban átváltoztak rövid formákká, amelyek átírást követeltek segédszavakkal és a szórend átrendezésével. Tehát mindenütt csak az evolúció ellentétét lehet felismerni, mutációt, törzsfejlődéstani fejlődést sehol sem.

 

A gyerekek a legbonyolultabb nyelvet is nehézség és probléma nélkül megtanulják, mert a készség már bennük volt. Ezzel szemben az úgynevezett „farkas gyerekek”, akik csecsemőkoruk óta csak állatok között nőttek fel, emberi nyelvi környezettől távol, csak artikulálatlan állati hangokat tudnak kiejteni. Az evolúciós elmélet szerint az emberi hangnyelv 250 000 évvel ezelőtt kezdődött. Egy komplex nyelv kezdetét kulturális fellendülés vezette be 40 000 évvel ezelőtt. De a valóság másképpen szól, mert be lehet bizonyítani, hogy a nyelv kifejlődése és a kultúra kifejlődése között semmilyen kapcsolat nincs, mert mint már említettük, a mai primitív életmódot folytató őslakók teljesen kifejlődött, magasan komplex nyelvet használnak.

 

Hogyan keletkezett a ma létező több mint 6000 nyelv?

Egészen biztosan nem evolúció által, mert nem lehet őket egy egyetlen ősi nyelvre visszavezetni.

 

Természetesen nagyon sok spekuláció létezik. Bizonyára keletkeztek nyelvi rokonságok két nyelv egymásra ható befolyása által, és így egymással rokon nyelveket nyelvcsaládba lehet összefogni. Így pld. a görög, román, germán, kelta, balti, szláv, és indoárja nyelvek az indogermán/indoeurópai nagycsaládba tartozik. A héber, arab, arám és egyiptomi a sémi-hámi nyelvcsaládba tartozik. Jézus 2000 évvel ezelőtt arám nyelven beszélt, a zsidók 1948 előtt Kelet-Európában jiddisül. A jiddis egy módosult közép-felnémet nyelvjárás sok héber és szláv szóval gazdagítva, mindezt héber betűkkel írva.

 

A Biblia leírja a népek és nyelvek eredetét az özönvíz után Bábel vidékén:

 

„Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. Amikor útnak indultak keletről, Sineár földjén egy völgyre találtak, és ott letelepedtek. Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki jól! És a tégla lett az építőkövük, a földi szurok pedig a habarcsuk. Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén. Az Úr pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek építettek. Akkor ezt mondta az Úr:…” (IMóz 11,1-6)

 

Azt, hogy emberek, akik csak egy nyelven beszéltek, hirtelen több, már kész nyelven értettek, csak Isten tudta véghezvinni. Abba az agyba beültetni, amit ő teremtett. A Biblia igazolja, mint Liebi írja, hogy egy ilyen egyedülálló kultúrtörténeti esemény valóban megtörtént. Ez a „mi” napjainkban történt 2000 évvel ezelőtt.

 

„ Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: “Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén: pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában…” (Csel 2,1-9)

 

Az orvos Lukács, az apostolok cselekedeteinek szerzője, minden részletében beszámol arról, hogyan beszéltek galileai zsidók az akkor ismert földkerekség mindenféle nyelvén, sőt, némely nyelvjárásán is, Isten nagy tetteiről. Nem voltak ittasak, nem estek vallási extázisba sem, hanem teljes józansággal és megfontoltsággal beszéltek.

 

„Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem;”…(Csel 17,26-27)

 

Ez a hirtelen „nyelvzavar”, a különböző nyelvek „beültetése”, sugalmazása az emberekbe Bábelben (Babilonban), miután Isten az eredeti nyelvüket elvette, indította be az egyes „nyelv szerint egymáshoz-tartozók”, azaz egyes népek elterjedését a földön. E népek elbeszélései az egész földön az özönvízről, a toronyépítésről, és a bábeli nyelvzavarról megerősítik a bibliai beszámolót. A népek határait és életkorát az Isten, az Úr határozza meg.

 

Különösen nagy benyomást keltő bizonyságtétel az egyes nyelvcsoportok és egyes újraképződött nemzetségek szétszóródásáról Kang és Nelson szerint az ősi, eredeti kínai írás. Ez a képírás tele van jelekkel, az ún. „képírásjelekkel” („piktogramok”), és ún. „szimbólumírásjelekkel” („ideogrammák”), amelyek Mózes első könyvére, a Genezisre utalnak. Ezek utalnak Istenre, az Égi Uralkodóra, akit ők Shang Ti-nek neveztek, a Szent Lélekre. (A magyar nyelvben nagyon elterjedt a „Szent Lélek” kifejezés, de helyesebb és megfelelőbb lenne a „Szent Szellem”). Isten Szentháromságát a „Szellem” jelzése fejezi ki három „szájjal”, azaz „három személlyel” három kis négyszög formájában.

 

„Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.”(2Kor 3,17)

 

A jelek utalnak Ádámra, aki a bűnbeesés előtt fénnyel volt felruházva, a párra, Ádámra és Évára, akik egy testté lettek, az Éden kertjére, amelyet négy folyó osztott fel, utal a kísértőre és a bűnbeesésre. A kínai szavakat: „megtiltani” és „inteni” két jel fejezi ki „fák” és „Isten”. Az első két ember elveszítette különleges rangját és uralkodását az ég, a föld, és a tengerek felett. Ha a kínai „uralom” írásjelből elveszünk két vesszőt, amelyek jelentése: „különleges rang”, és „hatalom három terület felett”, akkor az „uralom” írásjel átváltozik a „dolgozó” jelévé.

 

Az özönvízre utal a „csónak” írásjel, amely az „edény”, „nyolc” és a „száj” (ez egyidejűleg három személyt is jelent) elemeiből áll. Az „emberiség”, „egy”, „száj”, „fű”, és „anyag” elemeiből keletkezett a „torony” jel, amely rámutat az emberek fellázadására Istennel szemben, a bábeli toronyépítésre. E tornyok romjait, a „zikkurat”-okat még ma is lehet látni.

 

Az írásjelek, amelyek a teremtés és az özönvíz közötti időre mutatnak, mindig Ádám és Éva jelét, a két „szájat”, azaz „személyt” tartalmazzák. Azok a jelek, amelyek az özönvíz utáni időre utalnak, mindig felmutatják Noé családtagjainak számát, a „nyolc”-at, Noét és feleségét, a három fiukkal és azok feleségével.

 

Az emberek szétszóródása Bábelből a bibliai kronológia szerint kb. 2200 évvel Kr.e. történt meg, ami nagyjából összehasonlítható a kínai írás keletkezésének idejével, kb. 2500 évvel Kr.e. A kínai írás feltalálói még jól emlékeztek a szájhagyomány alapján a teremtés és a Bábel között eltelt időkre. Ők még annakidején hittek a Szentháromság Istenében, Shang-Ti-ben, az Égi Uralkodóban. Ha meggondoljuk, hogy a Biblia egy részének, az első fordítása Kr.u. 641-ben történt, akkor a kínaiak már kerek 2800 évvel azelőtt értesültek a genezisről írásjeleik által. Shang-Ti-t, az Égi Uralkodót még kb. Kr.e. 250-ig tisztelték, de a kínai írás utalásai Mózes könyvének első 11. fejezetére a Bibliában, a buddhizmus és taoizmus ellenére is a mai napig megmaradtak. 159-164 oldal

Bővebben:

Nyelvek – A nyelv eredete evolúciós rejtély oldalon.