Kolrep: Idő és a véletlen

 

kolrep_teremtes

Kai-Uwe Kolrep: Teremtés vagy evolúció

Evangéliumi Kiadó

65-73 o.

 

 

5.8. Az időtényező és a kifáradt véletlen

 

Az evolúcióelméletben nagyon fontos tényezőt alkotnak a hosszú időszakok, hogy „időt adjanak” a véletlen folyamatoknak. Ezzel megpróbálják hihetővé tenni a makroevolúció lehetőségét; úgy gondolják, hogy rendkívül hosszú időszakok esetén sokkal nagyobb a makroevolúció valószínűsége.

A makroevolúció tetszőlegesen sok csekély, lépésenként lezajló változás felhalmozódása, amelynek során új szervek és struktúrák keletkeznek. Másképp kifejezve: Nagyon sok mikroevolúciós lépés egy makroevolúciós ugráshoz vezet. Ennek a tézisnek ellentmond László Ervin79 rendszerteoretikus. Ő úgy véli, hogy „a fosszilis leletek és azok időbeli besorolása a fokozatos fejlődés elmélete ellen szól. […] Valódi újítások tehát nem jöhetnek létre kis változások [mikroevolúció, a szerző] akkumulációja80 révén.”Q100

 

 

Hatos dobás?dobokockak

 

,,Mennyi ideje van az evolúciónak?

Milyen gyakran – milyen hosszú ideig dobhat a kockával?

Ha tetszőlegesen sok ideje van, valamikor valamelyik egység egy „hatos dobás” által elérheti a következő fokozatot” – véli Carsten Bresch evolúcióteoretikus.

 

Ezzel ellentétben, a hiányzó átmeneti formák esetében (Lásd: 5.1.3 alfejezet, 26. o.), hiányukat megpróbálták nagyon rövid időszakokkal magyarázni (perempopulációk). Tény azonban, hogy még sohasem bizonyítottak be egyetlen makroevolúciós ugrást sem.

 

Ha a megfigyelhetetlen folyamatok számára rendkívül hosszú időtartamokat követelünk meg, korlátozzuk az ellenőrizhetőség lehetőségét. Ezzel a feltevéssel rendkívül csekély annak a valószínűsége, hogy a jelenben megfigyeljünk egy mikroevolúciós folyamatot. Egy vita során valaki a következő kijelentést tette: ,,Az evolúció nagyon lassan zajlik, és olyan sok idő kell hozzá, hogy a folyamatot észre sem vesszük.” Sajnálatos, ha valaki megelégszik ezzel.

 

1. példa: Valaki egy légpuskával eltalálhat-e egy 15 méterre lévő célt, amelynek átmérője 5 mm?

Igen válaszolnánk. Ha a lövész gyakorlott, a szélviszonyok jók, és a nézőke és a célgömb jól van beállítva. Persze néhány lövés mellé menne, de ha több próbálkozást, vagyis elegendő időt adunk a lövésznek, minden valószínűség szerint előbb-utóbb eltalálja a célt. Ez a kísérlet empirikusan bármikor megismételhető, és tudományosan leírható.

 

2. példa: Egy kőből keletkezhet-e élet spontán módon? Nem – mondanák a legtöbben. 2

Ez lehetetlennek tűnik, és ellentmond az általunk ismert természeti törvényeknek. Most adjunk a kőnek elegendő időt mondjuk több millió évet. Ez a kísérlet nem hajtható végre és nem ismételhető meg, hiszen nem lenne időnk megfigyelni és tudományosan sem írható le. Itt átlépjük a tudomány határát.

 

 

Vajon az idő lehetségessé tudja tenni a lehetetlent?

 

Ha valaki azt mondaná Önnek, hogy egy hal spontán módon emberré alakulhat, akkor Ön ezt bizonyára nem hinné el. És ha valaki azt állítja, hogy egy ilyen átalakulás több millió évig tart akkor miért hinné el neki? Azt hogy egy folyamat egyáltalán lehetséges-e, nem az időtényező dönti el. Az idő önmagában nem tudja lehetségessé tenni a lehetetlent.

 

 

Mit kell teljesítenie a véletlennek?

 

A mutáció és a szelekció az evolúció két hajtóereje. A mutációk véletlenszerűen keletkeznek, vagyis a változásoknak és az öröklési anyagnak nincs célja. 

 

 

Mi tulajdonképpen a véletlen?

 

A véletlennek nincs célja. Egy véletlen esemény mögött nincs szándék. Walter Heitler fizikus a következőt írta a véletlenről: „A fizikai véletlen fontos tulajdonsága, hogy szinte soha nem teremt rendet, hanem csaknem mindig lerombolja.” Q45

Mégpedig azért, mert a lehetséges rendezetlen állapotok száma sokkal nagyobb, mint a rendezett állapotoké. Ha 10 megszámozott követ (vagyis 1, 2, 3, . . ., 10) a helyes sorrendbe akarunk rakni, akkor csak egy rendezett állapot van és 3 millió rendezetlen?81

 

 

 

Hogy a véletlennek mit kell teljesítenie az evolúcióelméletben

(akár képes rá, akár nem),

jól vizsgálható egy összetett szerv, például a szem példáján.

 

A szem – egy bizonyos szint fölött – egy nem csökkenthető komplexitású szerv (vagyis összetettsége nem egyszerűsíthető). Minden alkatrészének együtt kell működnie, hogy be tudja tölteni a látás funkcióját.

 

Az alkatrészeknek ezt az összjátékát szinergizmusnak nevezik. Hogy a szem alkatrészeinek milyen finoman összehangoltnak kell lenniük, az jól látható a több mint 300 öröklődő, tehát genetikailag meghatározott szembetegségen, amelyeknél az egyes komponensek beállítása – önmagában és a többi alkatrészhez képest – pontatlan. A komponensek: pigmentek, recehártya (retina), szivárványhártya, különböző finom izmok, szemlencse, szemgolyó, ínhártya, érhártya, szemcsarnok és szaruhártya, hogy csak néhányat említsünk.

 

 

Az új formák és képességek kulcsa a génekben van.

 

Heitler kiszámította egyetlen új gén keletkezésének valószínűségét (Lásd: 22. fejezet, 180. o.). Azt kapta, hogy ez a valószínűség legfeljebb 1:1060. Heitler úgy szemléltette ezt az eredményt, hogy kiszámította azt az időt, ami ahhoz lenne szükséges, hogy egy organizmuson belül egyetlen új gén keletkezzen. ,,Akkor 3 x 1025 évig tartana, amíg egyetlen egyedben létrejön az új gén. […]

gen

 

Az univerzumnak tehát több mint 10 billiószor kellene befutnia egész eddigi történetét, mielőtt az új gén egyetlen egyedben először megjelennie!

Ez természetesen képtelenség.

 

 

 

 

Hogy ezt a véletlen-hipotézis számára katasztrofális számot kiküszöböljék, egyes biológusok „célirányos fejlődésről” beszélnek. […] Ezzel azonban kilépnek a fizika érvényességi köréből – hiszen a fizika nem ismer célirányos fejlődést – és bevezetnek egy specifikusan biológiai törvényszerűséget. […]

 

Ebben az esetben minden valószínűségi meggondolás illuzórikussá válik, mert akkor többé nem tudhatjuk, hogy mi törvényszerű és mi véletlenszerű, márpedig a valószínűség fogalma csak véletlen eseményekre alkalmazható.”Q45a

 

Vannak az evolúcióelméletnek olyan hívei, akik az ilyen valószínűségi számításokat rosszallják vagy lebecsülik, és azt mondják, hogy ezek csupán az evolúció ellenzőinek játékai a számokkal. Ez bizonyos fokig érthető, hiszen ezek a számítások több mint kellemetlenek az evolucionisták számára. Mindazonáltal az ilyen kijelentések nem tisztességesek.

 

Természetesen ezek a számítások támadhatók, hiszen csak felső becslést adnak a valószínűségre, vagyis alsó becslést a szükséges időre. A lényeg az, hogy ha valaki a tudomány mai állása szerint -ellenőrizhetően nem túlzó, sőt inkább alulbecslő feltevéseket tesz a számításához, és az eredmény így is a véletlen ellen szól, akkor az evolúcióteoretikusoknak is (sőt leginkább nekik) el kellene gondolkodni rajta. Hiszen teljesen mindegy, hogy a tizedesvessző után 30 vagy 40 nulla van.

Az eredmény minden esetben ez: ,,teljesen valószínűtlen”. Sz1

 

De nem csak az evolúcióelmélet kritikusai végeznek ilyen számításokat, hanem az evolúcióelmélet ismert képviselői is, mint például G. G. Simpson paleontológus.

Ő kizárta annak a lehetőségét, hogy egyetlen egyedben egyidejűleg több pozitív mutáció forduljon elő, ami pedig szükséges lenne az új típusok vagy új szervek keletkezéséhez. Ezt írta: „Már a geológiai korszakok hosszú időtartama alatt is, egy ilyen esemény valószínűsége oly kicsi, hogy elhanyagolható. […]

 

Annak a valószínűsége, hogy bármelyik egyedben egyidejűleg öt mutáció jöjjön létre, 0,000 000 000 000 000 000 000 1 (1:1022). […]

Egy ilyen esemény minden 274 000 000 000 évben csak egyszer várható. Ez az időtartam körülbelül százszorosa82 a föld korának. Ez az esemény nyilván nem fordult elő elég gyakran ahhoz, hogy számításba jöhessen mint evolúciós tényezői. Q62

 

 

A látáshoz nem elegendő a szem latas_nehezseg

Van egy másik tényező is, amely tovább csökkenti egy véletlen esemény valószínűségét. Mint megállapítottuk, a szem egy rendkívül összetett szerv, amelyben a különböző komponenseknek együtt kell működniük, hogy be tudja tölteni a látás funkcióját. De a szem nem tekinthető önmagában, noha sok evolúcióteoretikus ezt teszi.

 

Ahhoz, hogy egyáltalán használni tudjuk kb. 24 mm átmérőjű szemünket, szükségünk van a koponyánkban lévő szemüregre, amelybe szemgolyónk beágyazódik, valamint a látóidegre, amely kb. 1,2 millió idegszálból áll, és amely továbbítja a recehártya által érzékelt és elektromos impulzusokká alakított képeket.

 

Ezeknek az idegi impulzusoknak a kiértékeléséhez szükségünk van agyunkra. A szemhéjak a szempillákkal védik és karbantartják a szemet. A belső szemsarokban lévő mirigyek bezsírozzák a szemhéjat, hogy a könnymirigy által termelt folyadék (vagyis a könny) ne tudja kimosni a szemhéj szélét. A pislogás által a könny eloszlik a szem felületen, hogy nedvesen tartsa és tisztítsa. A fölösleges könnymennyiséget a könny-orr járat az orr-üregbe vezeti. Szemöldökünk védi szemünket a káprázattól, a portól és az izzadságtól.

 

Az imént felsorolt összes komponensre szükség van ahhoz, hogy a szem funkcióját egyáltalán használni lehessen, és fenn lehessen tartani. A szem ezekkel az elemekkel együtt ismét csak egy rendszert alkot, amelyben az egyes alkatrészek pontosan össze vannak hangolva. Ezt a kölcsönös illeszkedést koadaptációnak nevezik.

  

 

Vajon hogyan jön létre ez a koadaptáció

a szem és a többi komponens között?

 

szem_hullo

Evolúcióelméleti szempontból csak két lehetőség van.

Az egyik lehetőség az, hogy a szükséges elemek a szemmel egyidejűleg alakultak ki, véletlenszerűen. De akkor a rendkívül összetett szem összes alkatrészének és a szem működéséhez szükséges további komponenseknek (szemüreg, látóideg, idegkereszteződés, szemhéj, könnymirigy stb.) egyidejűleg kellett létrejönniük. G. G. Simpson, az ismert paleontológus visszautasította az ilyen összetett nagy-mutációkat, mivel ezek valószínűsége nyilvánvalóan túl kicsi ahhoz, hogy mint evolúciós tényezők számításba jöhessenek.

 

Ezután csak az a lehetőség marad, hogy az alkatrészek már előzőleg véletlenszerűen létrejöttek.

 

De nehezen képzelhető el, hogyan maradtak fenn, hiszen a szelekció kiselejtezte volna a még semmire sem használható komponenseket.83

(83. Hogy megbirkózzanak a problémával, az evolucionisták azzal érvelnek, hogy a jelenlegi rendszer egyes komponensei előzőleg más funkciót töltöttek be. Ha tényleg így lenne, akkor azt is meg kellene magyarázniuk, hogy ezek a komponensek miként tették meg a nyilvánvalóan intelligens lépést új, közös, célorientált funkciójuk felé, vak véletlen folyamatok által. Az állítólagos funkcióváltások azonban spekulatívak és nem meggyőzőek.)

 

De egy szem nem elég, hiszen a térlátás csak két szemmel lehetséges. A két szemből kiinduló látóidegek a köztiagy alapján kereszteződnek, ahol az egyes idegszálak keresztezik egymást. Mindegyik szem úgymond létrehoz egy képet. Az idegkereszteződések lehetővé teszik, hogy a két kép gyakorlatilag „fedésbe kerüljön”. Csak így vagyunk képesek térben és mélységben látni.

 

A „szemnek” nevezett egész rendszer tervezői mestermunka, tökéletes szabályozástechnikával.

 

Finom izmok, amelyek bizonyos ingerekre reagálnak, formálják a lencsét, és szűkítik vagy tágítják a pupillát, a beeső fény erősségétől függően. Ezek a folyamatok koordináltan zajlanak, és kölcsönhatásban vannak egymással. Az egész hasonló egy teljesen automatikus videókamerához, amely folyamatosan kiértékeli a különböző tényezőket, mint például a beeső fény és a képélesség, és az eredményeket elektromos impulzusokká alakítja, amelyekkel dinamikusan szabályozza a fényrekeszt és a fókusztávolságot, hogy optimális képet alkosson. Az ilyen vezérlés- és szabályozástechnikával rendelkező dinamikus rendszereket kibernetikusnak nevezik.

 

De nem csak maguk a szemek alkotnak szabályozástechnikai mesterművet, hanem a többi komponenssel (szemüreg, látóideg, agy, szemhéj stb.) való összjátékuk is, amelyek funkciójuk betöltéséhez és fenntartásukhoz szükségesek.

 1

 

Összegzés

 

Bresch szerint a „természet kockáján” van egy hatos, amelynek kidobásával valamikor felmászhatunk a létra következő fokára. És a kockadobás állandóan folyik, hiszen „az evolúciónak van ideje – sok ideje. Ha ma nem sikerül senkinek, akkor mit veszítettünk? A véletlen mutációk tovább játszanak, és csak játszanak, és játszanak…„Q63a

 

Bármennyire is vágyik erre az evolúcióelmélet némely híve, minden játéknak megvannak a maga határai.

Az összetett szervek és új típusok hirtelen keletkezésének (a makroevolúciónak) lehetetlensége arra késztette Darwint és a mai evolúcióteoretikusokat, hogy ezt a keletkezési folyamatot sok kis lépésre bontsák, amelyeket a természet rendkívül hosszú időszakok alatt tesz meg (gradualizmus).

 

De a mégoly hosszú időtartamok sem magyarázzák meg, hogyan zajlott le egy még soha meg nem figyelt folyamat. Albert Wigand84 botanikus, Darwin kortársa találóan jegyezte meg: „Végtelenül sok végtelenül kicsi rejtvény megoldásának összege még nem adja ki a nagy rejtvény megoldását.”Q64

3 

 

Az evolúcióelmélet megköveteli a több millió vagy milliárd éves korszakokat. Itt az ellenőrizhetőség tekintetében átlépi a tudomány határait. A teremtéselméletben nincs szükség hosszú korszakokra ahhoz, hogy megmagyarázzuk a teremtés folyamatait, mint például az élőlények új típusainak keletkezését.

 

Gyakorlatilag kizárt a hirtelen keletkezés (makroevolúció), éppen úgy, mint az összetett szervek (szem, szív, vese stb.) kis lépésekben való, rendkívül lassú keletkezése, amelynek nagyon sok, funkció nélküli stádiumon kell átmennie. Ha egy ilyen szervet nem elszigetelve vizsgálunk, hanem – a valóságnak megfelelően – a működéséhez és fenntartásához szükséges komponensekkel együtt, a szerv lépésenkénti keletkezésének amúgy is csekély valószínűsége még tovább csökken. Az emberi szempár esetében a szemek szimmetrikus elrendezése, valamint az egymást keresztező és részben összefonódó látóidegek tovább csökkentik a valószínűséget.

 

A fejezet végén többé nem valószínűségről, hanem valószínűtlenségről kell beszélni – erre a véletlen egyszerűen nem képes.

 

„Ennek ellenére állítólag a céltalan mutációk biztosítják azt az anyagot, amelynek segítségével végbemegy az organizmusoknak a környezethez való alkalmazkodása. Sokak számára azonban lehetetlenségnek tűnik, hogy ezek csupán a véletlen játékai, belső összefüggések nélkül. Többek között arra utalnak, hogy az élőlények nem bonthatók fel egyszerűen egyedi alkalmazkodások összességére, hanem – a szervek közötti ezerszeres kölcsönhatásnak köszönhetően – harmonikus egységet alkotnak.”Q52 Paul Buchner (1886-1978) zoológus, sejtés szimbiózis-kutató, a Breslaui (Wroclaw) Zoológiai Intézet egykori vezetője.

 

 

Megjegyzések: ceruza_fuzet

79. László Ervin (1932, Budapest): a „General Evolution Research Group” (Általános Evolúció Kutatási Csoport) és a Római Klub tagja. Az Általános Evolúcióelmélet egyik vezető képviselője.

80. Akkumuláció = felhalmozódás.

Q100. László Ervin: „Wissenschaft und Wirklichkeit”, 1994.

Lásd: 5.1.3 alfejezet. Hiányzó átmeneti formák vagy „láncszemek”. A közbülső formák hiányát bemutató rész a könyvben.

Q45. W. Heitler: „Naturphilosophische Streifzüge”, 1970. Verlag F. Vieweg und Sohn (in Lönnig, 1989, „Auge widerlegt Zufallsevolution”, S.16) „Természetfilozófiai barangolások”, Lönnig „A szem cáfolja a véletlen evolúciót” című könyvében.”

81. A lehetőségek (permutációk) száma a faktoriális segítségével számolható ki. 10! = 3 628 800. Tehát 3 628 800 rendezetlen állapot van.

Lásd: 22. fejezet. A tudás teljessége című fejezet.

Sz1: Szerkesztői megjegyzés.

Az evolúciómodell védelmezői szeretik az ilyen mondatokat:

  • „Ez csak a felső határ, de lehet, hogy már a második próbálkozásra kialakult a kellő formátum.”
  • „Az életnek a hosszú idő alatt csak egyszer kellett kialakulnia, a többi már ment magától.”

Mivel nem az idő dönti el, hogy mi lehetséges és mi nem, ezért valószínűség számítások gyakran túl “jó” eredményeket produkálnak. Például: a könyvben alkalmazott valószínűség számítások feltételezett optimális eseményekkel számolnak, amik nincsenek jelen a természetben!

Az átlagember számára szinte végeláthatatlanul sok folyamat követi egymást az evolúciómodellben. Ezért tökéletesen értelmetlen, sőt visszatetsző az ilyen érvelés: „Ez csak a felső határ, de lehet, hogy már a második próbálkozásra kialakult a kellő formátum.”

 

Q45a. W. Heitler: „Naturphilosophische Streifzüge”, 1970. Verlag F. Vieweg und Sohn (in Lönnig, 1989, „Auge widerlegt Zufallsevolution”, S.16) „Természetfilozófiai barangolások”, Lönnig „A szem cáfolja a véletlen evolúciót” című könyvében.” S. 18, 19

82. A mai tudomány szerint „csak” ötvenszerese. Más számítások szerint százkilencvennyolcszorosa.

Q62. G.G. Simpson: „Zietmabe und Ablaufformen der Evolution”, 1951. Musterschmidt-Verlag (in Lönning, 1989) Az evolúció időmértéke és lezajlási formái.

Q63a. C. Bresch: „Zwischenstufe Leben – Evolution ohne Ziel?” 1977. R. Piper & Co. S. 290.

84. Julius Wilhelm Albert Wigand (1821-1896) a botanika és farmakológnózia (gyógyszer-ismerettan) professzora volt a Marburgi Egyetemen, és ő volt botanikuskert igazgatója is.

Q64. A. Vigand: „Der Darwinizmus und die Naturforschung Newtons und Cuviers”, 1874.Vieweg-Verlag (in Lönnig, 1989)

Q52. P. Buchner: „Allgemeine Zoologie”. 1938, Leipzig (in Q9. S.92)