Teremtett fajok

 

Arthur Jones, biológus

2001. január 1.

 

A múltbeli nagy tudósok között sok elkötelezett keresztyén volt, és ezek közül sokan állandóan kutatták keresztyén hitük jelentését a tudományra vonatkozóan.

Dr. Jones szaktanácsadó a tudomány és az oktatás területén. BSc fokozata van biológiából a birminghami egyetemtől; M.Ed. fokozata (pedagógia területén) a bristoli egyetemtől és Ph.D. fokozata biológiából, szinten a birminghami egyetemtől. Dr. Jones tudomány és vallás kurzusokat tanított a londoni és a birminghami egyetemeken. Jelenleg a Keresztyén Iskolák Alapítványnál dolgozik, mint tananyagfejlesztés kutató, tanácsadó. Tagja a londoni Biológiai Intézetnek.


A világi tudósok gyakran állítják, hogy a kreacionizmus „megállítja a tudományt.” Úgy érvelnek, hogy ha valamit Isten közvetlen beavatkozásának tulajdonítunk (pl. az élő szervezetek eredetét), ezzel minden tudományos érdeklődést leállítunk. Ez annyira az egyszerű józan ésszel megegyezőnek tűnik, hogy sokan meggyőződtek róla. Mindazonáltal, nem nehéz kimutatni, hogy ez az érvelés félrevezető.

 

Több általános megjegyzést lehet erről tenni.

 

Először, ez az érv a tudatlanságon alapszik, mert a keresztyén hit sokféle módon kapcsolódik a tudományhoz, és ráadásul gyümölcsöző eredményekkel. Végül is, a múltbeli nagy tudósok között sok elkötelezett keresztyén volt, és ezek közül sokan állandóan kutatták keresztény hitük jelentését a tudományra vonatkozóan.

Másodszor, míg Isten közvetlen beavatkozása egy bizonyos fajta magyarázatokat leállíthatja, addig másfajta magyarázatok maradhatnak, sőt megerősödhetnek. Ha azt mondjuk, hogy Isten a különböző állat és növény fajtákat megteremtette, akkor bizony az evolúciós folyamatosság szerinti magyarázatot megállítjuk. Azonban, e fajták között lévő minden másféle kapcsolatok (ökológiai, fejlődéstani, és a többi) területén végzett tudományos kutatásnak tág teret hagy. A tudósokat annyira betanították abban a hitben, hogy minden minta történelmileg csak a darwini evolúció véletlenségei alapján magyarázható, hogy nem is tudnának más alapokon nyugvó magyarázatokat keresni.

Harmadszor, bőséges dokumentáció létezik arról, hogy inkább az evolúciós naturalizmus sokszor megállította a tudományos kutatást. Ha csak egy példát említünk, az az evolúciós feltevés, hogy bizonyos szervek, tulajdonságok csökevényesek, gyakran sokáig késleltette azt, hogy (sikeresen) kutassák a tevékenységüket, funkciójukat.

Pontosabban, a tapasztalatra hivatkozhatunk, és itt az értekezésem a teremtéshez való elkötelezettségnek tudományos termékenységéről szóló személyes bizonysággá válik.

Egyetemista napjaimban, mikor „eretnek” nézetem ismertté vált, professzorom (Otto Lowenstein, zoológia professzor) súlyt helyezett arra, hogy egyetlen kreactionistának sem engedi meg, hogy kutató munkát végezzen az ő tanszékén! Mégis megengedte, hogy kutassak. A rám helyezett nyomás alapján feltételezem, hogy azt gondolták, meg tudnak győzni nézeteim téves voltáról. Ha az volt a szándéka, akkor rosszul sült el. Sok vendég tudóst hoztak be laboratóriumomba, hogy meggyőzzön engem saját szakterülete alapján, hogy vitathatatlanul igaz az evolúció. Természetesen, mivel alig ismertem a szakterületüket, az adott pillanatban nem tudtam választ adni, de miután elmentek, kikerestem és óvatosan elemeztem a rá vonatkozó kutatást. Mindig azt találtam, hogy az evolúciós ügy alapja sokkal gyengébb, mint először tűnt, sőt alternatíva kreacionista magyarázatok is léteztek, amelyek ugyanannyira vagy még inkább is meggyőzőek. A saját kutatásom eredményei még továbbra is megerősítették az álláspontomat.

 

Ha a teremtett fajták (azaz baraminok) léteznek, akkor azonosíthatóak kell lenniük.

 

Eldöntöttem, hogy a teremtett fajták azonosságának és természetének a kérdésével foglalkozom. Ezzel válaszolni akartam arra a gyakori evolúciós kihívásra, amely nekem indokoltnak tűnt: ha a teremtett fajták léteznek, akkor azonosíthatóaknak kellene lenniük. A fajtán belüli változás folyamatát kívántam megvizsgálni, valamint a változatosság korlátait tisztázni. Számos fajtát kellet eltartanom és tenyésztenem. A hátterem a gerinces fajtákban rejlett, tehát halakat kellett vizsgálnom. A témavezetőm az akváriumi bölcsőszájú halakért rajongott, tehát ez gyorsan eldöntötte a kérdést! Azok a kutatói évek lenyűgözőek voltak. A fajok sokféleségének ellenére, megállapítottam, hogy a bölcsőszájú halak félreérthetetlenül egy természetes csoportba, egy teremtett fajtába tartoznak. Minél többet dolgoztam ezekkel a halakkal, annál tisztábban ráismertem a „bölcsőszájúságra”, annál megkülönböztethetőnek tűntek minden más általam tanulmányozott „hasonló” haltól. A konferenciákon folytatott beszélgetések és a szakirodalomban végzett keresések azt erősítették meg, hogy ez az eredmény megegyezik a rendszeres biológia minden területén dolgozó szakértők közös tapasztalatával is. A megkülönböztethető fajták valójában ott vannak, és a szakértők tudják, hogy ez így van.

 

Aztán a fejlődési tanulmányok azt mutatták, hogy a bölcsőszájúak óriási változatosságát (több mint 1000 „fajtát”) a viszonylag kisszámú jellemző – 4 szín, nagyjából tíz alap pigment minta, s a többi – végtelen permutációja hozta létre. Ugyanazok a jellemvonások, ill. jellemző minták az egész bölcsőszájú szétosztásban jelentek meg „véletlenszerűen”. „Moduláris” ill. „mozaikszerű” volt a variációs minta; evolúciós családfák nem voltak sehol. Az olyan természetű alkalmazkodó változás elég gyorsan történhet meg – mivel már meglevő genetika anyagról van szó – sőt a bölcsőszájúak „szétterjesztésének” bizonyos eseteit – földtanilag „fiatalabb” tavakban – dátumozták az evolucionisták csak néhány ezer éves időkereteken belül. Szélesebb körben, a kövületek nem nyújtanak vigasztalást az evolucionistáknak. Az összes élő és fosszilis halak egymástó megkülönböztethető fajtákhoz tartoznak; az összekötő „láncszemek” kifejezetten hiányoznak.

 

Egyébként, a kreacionistáknak nem kell elkötelezniük magukat bármiféle csoportosítási rendszerhez, ami a fajtánál magasabb taxon. Nem szabad megengedni, hogy a hagyomány megszentelje a „rend”, „osztály” vagy a „törzs” rendszertani kategóriákat. Lehet, hogy helyesen azonosították ezeket (és valóban létezhetnek magasabb szintű taxonok), de az is lehet, hogy nem. Néhány „hiányzó láncszem” csak a rossz csoportosítási rendszerek mesterkélt eredménye volt. Eddig a morfológia – most a biokémia is – uralta a csoportosítást, de talán jobb útmutatónak bizonyul majd az ökológia.

 

Az én halaim állítólag szigorúan édesvizűek, de három kontinens – a két amerikaitól, Afrikán át Ázsiáig – trópusi édesvizeiben találhatóak. Feltételeztem, hogy az Özönvizet túlélő halfajták közül minden, de legalább a legtöbben, tudnak mind tengeri vízben, mind édesvízben fennmaradni, valamint mindkettő váltakozó keverékében is. A fajtákon belüli, Özönvíz utáni variációt követően, még mindig olyan fajokat kellene találni a tengeri fajták között, amelyek sokkal édesebb vizet is tűrhetnek, valamint olyan édesvizű fajtákat is, amelyek sokkal sósabb vizet is tolerálhatnak. Az én bölcsőszájú halaimról az derült ki, hogy az így is van. Néhány fajtát tudtam tiszta tengeri vízben tartani több mint két évig mindenféle káros hatás nélkül – normálisan éltek és szaporodtak. Az irodalmi végzett keresés megint kimutatta, hogy ez gyakori jelenség a hal osztályok között.

 

Szintén néztem az öröklődést, és már kezdtem kételkedni abban a dogmában, hogy „a DNS minden” (ami a redukcionista és evolucionista sémákhoz annyira kötődnek). Lényeges bizonyítékot tártam fel arról, hogy az öröklődés több tényezővel jár, mint a gének és a genetikai folyamatok szereplésével csupán.

Sőt, világos, hogy az egész sejt rendszer az egyed szintű öröklődésének a minimális egységének felel meg. A genetikai folyamatoknak sok köze van a fajtákon belüli variációhoz, azonban valószínűleg kevés köze van a fajták közötti megkülönböztetéshez.

A géneket leginkább komplex fejlődési rendszerek kioldóinak tekinthetők, mintsem szerves struktúrák alkotóinak, vagy okozóinak. Ezzel kapcsolatban felfedeztem, hogy Darwin előtt viruló kreacionista kutatási program folyt a fejlődési biológia területén, amelyet részben újraindítottak olyan modern „strukturalista” biológusok, mint pl. Stuart Kauffman és Brian Goodwin. Nem meglepő, hogy ezek az újabb evolucionisták darwinizmus ellenesek és Dawkins ellenesek. Munkájuk, viszont, könnyen magyarázható kreacionista fogalmak szerint. Természetesen lehet, hogy végül is helytelennek bizonyul – tudományunk mindig hozzávetőleges és tévedésre hajlamos – de legalább is megmutatja azt, hogy a kreacionizmus nem állítja meg a tudományt. Véleményem szerint, az evolucionista magyarázatok végzetesen következetleneknek bizonyulnak.

 

 Olvasmányok:

  • A Creationist Critique of Homology, Creation Research Society Quarterly 19(3):166–75, 1982 and 20(2):122, 1983.
  • Developmental Studies and Speciation in Cichlid Fish. Ph.D. thesis, Department of Zoology and Comparative Physiology, Birmingham University, United Kingdom, 1972, Diss S2 B72.
  • The Genetic Integrity of the “Kinds” (Baramin)—A Working Hypothesis, Creation Research Society Quarterly 19(1):13–18, 1982.

 

Forrás:

https://answersingenesis.org/answers/books/in-six-days/

https://answersingenesis.org/creation-scientists/arthur-jones-biology/

 

Kapcsolódó oldal: Törzsfák >>