Javor: Hogyan lehet ilyen világot létrehozni?

 

 Részlet az

In Six Days – Why 50 Scientists Choose to Believe in Creation

című könyvből 108-110 page.

13. fejezet

George T. Javor, Biokémia

2001. január 1.

Fordította: Dr. Hadházy László, orvos

Lektorálta: Dr. Hecker Kristóf, zoológus

 

 

 

 

Ha nem értjük, hogyan lehet hat nap alatt létrehozni egy olyan világot, mint a miénk, meg kell kérdeznünk, hogyan lehet egyáltalán egy olyan világot létrehozni, mint a miénk.

 

Dr. Javor a biokémia professzora a Loma Linda Egyetem Orvostudományi fakultásán, Kaliforniában. Doktori tanulmányokat folytatott a Brown Egyetemen kémiából, majd a New York-i Columbia Egyetemen biokémiából, majd posztdoktori képzésben vett részt a Rockefeller Egyetemen. Dr. Javor több mint 40 szakcikket és összefoglalót tett közzé a biokémia területén, és hasonló számú cikket tudomány és Biblia témakörben.


 

Gyakorló tudós vagyok és hiszek a hatnapos teremtésben. Valószínűleg biztonsággal feltételezhetjük, hogy a kortárs tudósok többsége nem fogadja el a Genezis 1. és 2. fejezetének teremtéstörténetének hitelességét. Ennek okát nem nehéz kitalálni. Nincs bizonyíték arra, hogy a Genezis könyvének írója tudatában volt a gravitációs erő, az atomok, a neutronok, a protonok és az elektronok létezésének, a Föld tömegének vagy a naprendszer méretének. Más szavakkal, modern szemszögből szemlélve a Genezis könyve teremtés-beszámolója [mai] tudományos ismeretek nélkül íródott.

 

Nézzük tehát a világot a mi modern szemszögünkből, és kérdezzük meg, hogy ésszerű-e feltételezni, hogy bolygónk hat nap alatt jött volna létre. Ma már tudjuk, hogy a mi világunk rendkívül összetett. 

 

Az élettelen összetevők, vagyis a föld, a víz és a levegő óriási tömegben és folyamatos áramlásban vannak, és még sok mindent nem tudunk a dinamikájukról. Ez fájdalmasan világos, amikor látjuk, hogy az időjárás, a hurrikánok vagy a földrengések előrejelzésére tett erőfeszítések mennyire sikertelenek.

 

Észrevettük, hogy a hegyek forrásai folyókhoz vezetnek, amelyek tavakba és óceánokba ömlenek. Az óceánok vizei az eső és a hó, valamint a földalatti utak segítségével térnek vissza a hegyekre. A víz körforgása a Föld felszínét fürdeti, és nélkülözhetetlen az élet létezéséhez. Ugyanez igaz a szén, a nitrogén és a kén körforgására is.

 

A ciklusosság valójában mindenütt jelen van, az elektronok atommag körüli mozgásától a Föld Nap körüli forgásáig. A ciklusoknak nincs kezdete vagy vége. Ahhoz, hogy megvalósuljanak, a ciklusért felelős erőknek kiegyensúlyozottaknak kell lenniük, és ha több lépés szükséges a ciklus teljessé tételéhez, akkor a ciklus minden összetevőjének a helyén kell lennie. A ciklusok szervezőre, tervezésre, gyors megvalósításra és tervezőre utalnak.

 

Az élővilág összetettsége nagyságrendekkel nagyobb, mint az élettelen környezeté. A Földön az élet sokféle formája található. Néhány mikroorganizmus kivételével minden életforma közvetlenül vagy közvetve a napenergiától függ. A növények a napfény energiáját a zöld napelemek segítségével fogják be, és stabil vegyületekbe, például szénhidrátokba csomagolják. Ezek a cukrok az összes olyan szervezet energiaforrásává válnak, amelyek fotoszintézisre képtelenek.

 

Azonban a fotoszintézis képessége sem teszi a növényeket teljesen önellátóvá. A levegő nitrogéngázát hasznos nitrátokká alakító talaj-mikroorganizmusok hiányában a növények nem tudnak növekedni. A növények létezése teljesen függ a nitrogén-megkötő mikrobáktól. Más talaj mikroorganizmusok lebontják a halott szerves anyagot, ezáltal további értékes elemeket tesznek újra hozzáférhetővé, mint a szén, a nitrogén, a kén és a foszfor.

 

A fotoszintézis az oxigént minden nem-bakteriális szervezet számára elérhetővé teszi. Az oxigént természetesen a szervezetek használják szénhidrátok égetésére. Ez olyan lassú ütemben történik, hogy a napenergia nem veszik el hőként, hanem az energia, az adenozin-trifoszfát vagy ATP univerzális „valuta” formájában csapdába kerül. Ennek a lassú égésnek az egyik terméke, a szén-dioxid nem veszik el, hanem a növények a növekedésükhöz használják fel. Ezáltal minden élő szervezet egy hatalmas napenergiát hasznosító hálózathoz kapcsolódik.

 

Amit itt látunk, az a Föld Nap körüli forgásának zökkenőmentes integrációja, ami az élet jelenségét lehetővé teszi. Nem túlzás azt sugallni, hogy a Nap és a Föld Teremtője az a mérnök, aki a napenergiával működő élő szervezeteket is tervezte?

A biológia közelmúltbeli fejlődése lehetővé teszi számunkra, hogy megkérdezzük, vajon ésszerű-e feltételezni, hogy az élő szervezetek egy hipotetikus ősi földön fejlődtek ki a szerves vegyületek keverékéből. 

Abban az időben, amikor ezeknek az elméleteknek a modern változatával először foglalkoztak, az 1920-as években, olyan keveset tudtunk a biokémia valóságáról, amely megtámogatja az élő szervezeteket, hogy az ilyen javaslatok ésszerűnek tűntek. De most már tudjuk, hogy még a legegyszerűbb élő sejteknek, a baktériumoknak (amelyek nem paraziták) is tartalmazniuk kell több ezer összetett szerkezeti és katalitikus fehérjét, különféle nukleinsavakat, több száz kis biomolekulát, amelyek mindegyike dinamikus nem egyensúlyi – [mégis] egyensúlyi állapotban van.

 

Az élő sejteken belül számos egymással összefüggő kémiai átalakulásokat („útvonalakat”) látunk, amelyek megszakítás nélkül működnek. Folyamatos tevékenységük a kiindulási anyag állandó ellátásának és a végtermékek folyamatos felhasználásának köszönhető. A hulladék újrahasznosítása bioszintetikus prekurzorokká teljessé teszi az anyag körforgását az élő rendszereken keresztül.

 

Ha a kémiai változások ezen komplex sorozatából bármely összetevő hiányzik, az hibás működést vagy akár halált okozhat a sejt számára. Akkor tehát ésszerű feltételezni, hogy amikor az élő sejteket először hozták létre, minden alkotóelemnek jelen kellett lennie és működnie kellett. Ha ez így van, akkor az élő sejteket gyorsan kellett elkészíteni.

 

Ugyanezt a javaslatot tehetjük az ökológiai rendszer minden összetevőjére, ahol létezik kölcsönös támogatás és kölcsönös függőség. Feltételezhető, hogy ezeket egyidejűleg hozták létre. (Biztos, hogy a képet a ragadozók megjelenése besározta, ami nem része az eredeti rendnek.)

 

Ha a fizikai világunk minden aspektusáról, mind az élőről, mind az élettelenről, teljes körű ismereteink vannak, kiszámíthatjuk a bennük képviselt találmányok számát. Amikor azt állítjuk, hogy a világunkat egy Teremtő teremtette meg, annak az elmének a létezésére gondolunk, amely nemcsak a természetet találta fel, hanem az egészet életre keltette. Egy ilyen Isten nagyságát nem lehet eltúlozni.

 

Ha nem értjük, hogyan lehet hat nap alatt létrehozni egy olyan világot, mint a miénk, meg kell kérdeznünk, hogyan lehet egyáltalán egy olyan világot létrehozni, mint a miénk. El kell ismernünk, hogy nem tudjuk. A különbség egy késő XX. századi teremtő Istenben hívő és egy Kr.e. 1500-ban, Mózes idején élő között, arra a tényre támaszkodik, hogy most jobb rálátásunk van az Úr nagyságára.

 

A hívő számára, aki egyben tudós is, a Biblia szavainak: „Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr a mennyet és a földet, a tengert, és mindent, ami azokban van ” (2. Mózes 20:11) még mindig csodálatos értelme van.

 

 

 

A könyv előző fejezete: James S. Allan, Genetika

következő fejezete:  Dwain L. Ford, Szerves kémia.

 

 

 

További cikkek a tervezettségről:

 

Metamorfózis 

Tóth Tibor: Tudomány, hit, világmagyarázat, apologetika

Werner Gitt: A virágos növények beporzása