Orchideák… bizonyíték

 

 

Orchideák… egy bizonyíték a Teremtőre

 

Szerző: Geoff Chapman

Fordította: Vankó István

 

Forrás: creation.com

A cikket a creation.com és a teremtes.com engedélyével közöljük.

 

Nincs semmilyen bizonyíték a virágzó növények kifejlődésére. Maga Charles Darwin is megjegyezte egyszer:

Semmi sem furcsább a növények királyságának történetében, legalábbis számomra úgy tűnik, mint a fejlettebb növények nyilvánvalóan nagyon hirtelen és gyors fejlődése.”1

Az orchidea család az egyik legnagyobb növénycsalád kb. 30 000 fajjal. Az orchideák rengeteg formában és méretben vannak jelen, a legismertebbek valószínűleg a rovarutánzó fajok. Ezek közül az utánzók közül sok nagyon leleményes módon vonzza a beporzó rovarokat, hatást gyakorolva mind a látó mind a szagló szervekre. Vajon az evolúció meg tudja magyarázni ezeknek a mechanizmusoknak az eredetét?

 

Találékonyságok

 

Darwint elbűvölték az orchideák; a Fajok eredetében megemlíti a „találékonyságok kimeríthetetlen eszköztárát”, melyekkel az orchideák biztosítják a beporzásukat, és rámutatott, hogy ezek akár maguk után vonhattak szükségszerű változásokat a növény minden egyes felépítő részében.2 Ugyanakkor Darwin nem kísérelte meg megmagyarázni, hogy a természetes kiválasztódás hogyan tudna fokozatosan létrehozni olyan virágokat, melyek olyan tökéletesen hasonlítanak a rovarokra, hogy magukat a rovarokat is becsapják. Ő csupán úgy írta le ezeket a struktúrákat, mint „az öröklött változások eredménye”, ami nem magyarázat, csupán csak egy vélemény.

A mai, modern evolucionistáknak sincs erre meggyőző magyarázata, ők egyszerűen azt állítják, hogy a növények és rovarok egyszerre fejlődtek, mégpedig oly módon, hogy kiegészítsék egymást. A néhai Gordon Rattray Taylor egy evolucionista volt, aki mindezek ellenére sok nehéz kérdést tett fel az elméletet illetően. Az orchideákra vonatkozóan a következőeket írta: „Az orchideák formájának sok változatában lehet kevés, vagy akár egyáltalán semmiféle szelektív fontosság; vagy legalábbis kijelenthetjük, hogy egyik variáns sem hasznosabb, mint a másik”.3 Azt is írta: „A Boldogasszony Papucsának van egy mérhetetlenül bonyolult megtermékenyítési rendszere – és a kihalás szélén áll.”4

 

Bonyolult tervezés

 

Számos orchidea bonyolult felépítése cáfolja azt az elképzelést, hogy lassan fejlődtek volna ki. Mivel az egész kifinomult szerkezetük célja, hogy biztosítsák a fajaik folytonosságát a beporzáson keresztül, és mivel a beporzás nélkül a fajok kihalnának, ebből következik, hogy ennek az apparátusnak minden része szükséges volt, hogy a helyén legyen és megfelelően működjön már a kezdetektől fogva.

Ha egy orchideának úgy kellett kinéznie, mint egy méh vagy más rovar, ahhoz, hogy odavonzzon egy beporzót, akkor a rovar egészen addig nem mutatott semmiféle érdeklődést, míg a növény jelentős mértékben nem hasonlított hozzá.

 

Csodálatos mechanizmus

 

Az orchideák családjának egyik legcsodálatosabb tagja a „Bucket orchidea”, amely két fajból származik: Coryanthes speciosa és Stanhopea grandiflora (búvárkosbor).  Ezeknek az orchideáknak bonyolult mechanizmusa van, amellyel a méheket odavonzzák, csapdába ejtik, majd elengedik. A „Bucket orchideákat” a méhek két fajának hím egyedei porozzák be – az Euglossa meriana és Euglossa cordata – melyek speciálisan tervezettek az effajta feladathoz.

A példány csalogatása először az orchideából áradó nektár illattal történik, a méh a növény felszínéről egy olyan folyékony anyagot gyűjt, amely a nőstény méhek számára vonzóvá teszi.

Ezeknek a méheknek gyűjtőszerveik vannak a módosult mellső lábaikon, amelyekkel továbbadják az illatot a hátsó lábaikon lévő kosárkákba, ahonnan azt kibocsátva kiválthatják a nőstények vonzalmát a párzásra.

 

Az orchidea felszíne nyálkás, amely azt eredményezi, hogy a méh megcsúszik és beleesik a „bucket”-ba, amely valójában egy kis tócsa, mely egy fölötte lévő mirigyből csepeg. A méh menekülésének egyetlen módja egy alagúton keresztül lehetséges, és van egy erre pont megfelelő átjáró a folyadéktérből az alagút bejáratához.

Amint a méh menekülne az alagútból, az alagút falai összehúzódnak foglyul tartva a méhet. Ekkor a növényi mechanizmus két pollenzsákot ragaszt a méh hátára, és csak az után azután engedi el a méhet, miután a ragasztónak már elég ideje volt megszáradni. Ha a méh ezután másik „Bucket orchideára” száll, ugyanaz a folyamat játszódik le, mint az előbb, azzal a különbséggel, hogy ezúttal, mikor a méh megkísérli elhagyni az alagutat, egy horog az alagút tetejénél eltávolítja a pollenzsákokat, és a megtermékenyítés folyamata végbementnek tekinthető!

 

Megfelelő folytatás

 

A „Bucket orchideák” mechanizmusa legalább öt különböző funkciót foglal magába, melyeknek muszáj a helyes sorrendben működnie/történnie: azaz bevonzani a méhet, elérni, hogy beessen a „bucket”-ba, folyamatosan ellátni a „bucket”-et, hogy az tele legyen a szükséges folyadékkal, gondoskodni a kijáratról és eszközökről, melyekkel rá lehet csatolni majd eltávolítani a pollenzsákokat. Ha a mechanizmus bármely része hiányozna, vagy nem lenne teljes, a növényt nem lehetne megtermékenyíteni. A „bucket orchideák” csodálatos és zseniális mechanizmusának eredetére biztosan téves a fokozatos evolúció elmélete.

Ezeket a növényeket meg kellett teremteni és tervezni, hogy ilyen módon működhessenek a kezdetektől fogva, hogy hordozhassanak bőséges bizonyítékot Istennek, a Teremtőnek tervezőkészségére és erejére.

 

 

 Kijelölt beporzók

 

 

 

1. A Coryanthes orchidea virága vonzóvá válik a méhek számára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. A méh megcsúszik és belesik a „bucket”-ba.

 

 

 

 

 

3. A belső falak szöge és sikamlóssága miatt, a méh a keskeny „menekülési alagúton” keresztül kénytelen menekülni, és ezt segíti egy „lépcsőfok” valamint a felszínhez közel helyezett szőrök is ezt a célt szolgálják. Amint idáig eljut, a növény pollenzsákokat ragaszt a méh hátára. A méh ezután másik virág után néz, és miután a folyamat megismétlődik, a virágnak van egy mechanizmusa, mellyel eltávolítja a pollent a méh hátáról, ezáltal befejezve a megtermékenyítés folyamatát.

 

 

Hivatkozások és jegyzetek

1. Egy levélben Sir Joseph Hooker-hez Kew Gardens-től, 1881.

2. Darwin, C., A fajok eredete, Mentor, New York (NY), p. 179, 1958.

3. A nagy evolúciós rejtély, Secker & Warburg, p. 163, 1983.

4. Hiv. 3., 232. old.

 

 

A természetben nagyon sok evolúciós rejtély található, az egyik ilyen rejtéllyel foglalkozik: Wolfgang Kuhn, biológia professzor az: Erdei szömörcsöggomba című írásában.