Teremtés bizonyítékai

 

 

Milyen érvek, tények, bizonyítékok1

szólnak a teremtésmodell mellett?

 

 

Az első menüpontban megnéztük, hogy a természettörvények pontosan leírják a Bibliában szereplő Teremtő Istent.

 

A második menüpontban a különböző tudományágakkal hasonlítottuk össze a két eredetmodellt. A biológia elfogulatlan szemlélése alapján látható, hogy az evolúciómodell tarthatatlan, míg a teremtésmodellel a biológia teljes összhangban van.

 

A harmadik menüpontban megvizsgáltuk az evolúciómodell főbizonyítékait1, melyekről kiderült, hogy nem rendelkeznek bizonyító erővel.

 

Ebben a menüpontban, olyan tényeket, érveket tekintünk át, melyek a teremtésmodell mellett szólnak.

 

A tervezettség jelen van a Világegyetemben minden pontján. Ez nemcsak felismerhető, és kimutatható, hanem pontosan nyomon követhető a Világegyetemben.

A tervezettség bemutatására és a véletlen kialakulás feltételezés tarthatatlanságának a témája Wolfgang Kuhn biológus professzor: Gomba című írásának. Ez az írás az evolúciótámogatók rémálma.

 

A tudomány szerint Ádám és Éva, az emberiség első emberpárja léteztek, méghozzá ott, ahol a Biblia állítja, hogy éltek! Tehát nem az evolúciós elképzelés szerint egy népes populációból származik az emberiség, hanem egy férfitől és egy nőtől. Elgondolkodott már azon, hogy mi ennek a következménye az Ön életében?

 

Miért érvel egy matematikus a tervezettség mellett? Mert az evolúciómodell, már az alapjaiban nem működik. A kód létezése bőséges érv a teremtő mellett. Bővebben: Biológiai információ.

 

A Kambrium-kori robbanás; a teljes evolúciómodellt cáfolata, a teremtésmodell igazolása.

 

Az evolúciómodell megoldhatatlan problémákkal küzd, hiszen még egy falevél kialakulását sem tudja megmagyarázni. Bővebben: Kuhn: Egy utópia vége.

 

 

Összegezve:

 

A teremtésmodellnek valójában nincs tudományos alternatívája, míg az evolúciómodellt csak az emberi vakhit tartja életben.

 

1. A bizonyíték szót jogi, tudományos és elsősorban hétköznapi ételemben használjuk.