Allan: Népesség genetika

 

A cikk megértése odafigyelést igényel.

James S. Allan, genetikus

 

 

A szerzőről:

 

Dr. Allen a genetika egy korábbi rangos egyetemi tanára a Dél-Afrikai Stellenbosch Egyetemről.

Gazdálkodásból alapdiplomával rendelkezik a Natal Egyetemről, mesterdiplomával a Stellenbosch Egyetemről, és egy genetikai doktori fokozattal a Skót Edinburgh Egyetemről. Jelenleg nemzetközi tanácsadóként tevékenykedik a tehéntenyésztés területén.


A népesség- és a kvantitatív genetika biológusaként mintegy 40 éven keresztül hittem az evolúciós elméletben.

Életem ezen időszakában az elmélet hosszú időtávokra vonatkozó szükségszerűségei nem igazán foglalkoztattak. A véletlen (genetikai sodródás) és a természetes szelekció karöltve a génmutációval és/vagy a környezeti változásokkal, ésszerűen elfogadható mechanizmusoknak tűntek az alkalmazkodás kiterjedtségére nézve. Kutatásom az elemzés biometrikus módszereit használta fel. A változatos intenzitású, mesterséges szelekciós eljárások – amelyek különböző minőségű és mennyiségű információkon alapultak – igyekeztem a genetikus változások arányszámait előre jelezni. A genetikus változások arányszámainak előrejelzési pontossága elméletben állapítható meg, és az eredmények – sok esetben és rövid távon – empirikusan ellenőrizhetők. Az egyik generációról a másikra történő örökletes előnyök (és az összekapcsolódott fenotípusos előnyök) változása az alapgének viszonylagos gyakoriságváltozásának köszönhető.

 

Az évek során, mivel elfogadtam az evolúció „tényét”, elvben nem láttam okot arra, hogy különbséget tegyek akár a rövid, akár a hosszú időtávú természetes szelekció következtében fellépő viszonylagos géngyakoriságra. Számomra a szelekció ezen formái a viszonylagos géngyakoriság egyetlen szimpla alapelvéből származnak, és az evolúciós elmélet lényege a genetikus sodródás és a génmutáció és/vagy a környezeti változások során fellépő természetes szelekció következtében létrejövő változás a viszonylagos géngyakoriságban.

 

Karrierem egy meglehetősen előrehaladott állapotában keresztény lettem, és elkezdtem a Bibliát olyan alaposan és átéléssel olvasni, ahogy csak tudtam. Ebben az időben olvasmányom jó része az Újszövetségre fókuszált, és mivel Krisztusról, mint Megváltómról akartam minél többet megtudni, az evolúciós teóriával kapcsolatos véleményem változatlan maradt. Valójában nem sokat törődtem vele. Egy nap, miután a DNS egyetemességét, mint az evolúciós elmélet bizonyítékát vizsgáltam, a feleségem, aki már régebb óta keresztény volt, megkérdezte tőlem: volt-e bármi oka Istennek, hogy más, eltérő genetikai rendszereket használjon. Egy egyszerű kérdés volt, mégis arra ösztönzött, hogy én magam is tegyek fel még többet.

 

Lehetett bármi oka Istennek arra, hogy DNS alapján ABC…PQR…XYZ-alapú életformákat hozzon létre?

 

Ha így volt, befolyásolhatta-e az evolúciós elméletbe vetett hitemet, vagy én magyarázom ezt egymástól független életformákként?

 

Volt-e bármi oka Istennek arra, hogy az élet különböző formáit ne a maga változatosságában teremtse meg, így biztosítva a genetikus és fenotipikus hasonlóság megfigyelt fokozatait, amit a rendszertani osztályozás is alátámaszt?!

 

A rokonok hasonlítanak egymásra testi, funkcionális és viselkedési jellemzőiket tekintve. Ez egy alapvető jelensége a genetika tudományának. A hasonlóság azon alapul, hogy azok a rokonok, akik a reprodukáló populáció közös génkészletén osztoznak, közös génekkel rendelkeznek. Minél szorosabb a rokonság, annál nagyobb a közös gének aránya, és ezért annál nagyobb a hasonlóság mértéke. Az evolúciós elmélet mindenfajta élet számára egy közös eredetet feltételez, és ezért arra következtet, hogy a fajok, nemek, családok, osztályok, rendek stb. genetikailag összefüggenek. Ezek mind hordoznak olyan géneket, amiknek hasonló a felépítésük és funkciójuk, de ez egyben jelent-e genetikus rokonságot a normál, fajon belüli értelemben, és jogosan feltételezhető-e a közös eredet mindenfajta életformára nézve?

Volt-e bármi oka Istennek, hogy különböző fajokat, nemeket stb. teremtsen teljesen különböző módon, és teljesen különböző génekkel? Ezért aztán szükségét éreztem, hogy tudományosabb jellegű kérdéseket tegyek fel az evolúciós feltételezések érvényességére vonatkozóan. Itt most bemutatok két szempontot, amelyek az emberi evolúció kérdéskörével foglalkoznak.

 

1. A Cyctochrome-c egy protein, mely tulajdonképpen egy génszármazék. Az oxidációs reakciókban kulcsenzimként funkcionál, és úgy tűnik, hogy gyakorlatilag minden élő organizmusban előfordul. 20 különböző aminosav létezik. A Cycothrome-c egy 112 aminosavból álló gyűrűt tartalmaz, melyből 19 minden organizmusban pontosan ugyanazt a sorrendet veszi fel. A fennmaradó 93 aminosav azonosságában és pozíciójában tapasztalható különbségek az evolúciós folyamat során fellépő mutációs cserélődésre vezethető vissza. Az emberi Cytochrome-c aminosav-szerkezete eltér a legtöbb fajétól, de nem mindegyikétől. Az ember és a csimpánz Cytochrome-c-jében nincs különbség, és csak egyetlen különbség van az emberi Cytochrome-c-je (az izoleucin nevű aminosav a 66-os pozícióban), és a Rhesus-majomé között (treonin ugyanebben a pozícióban). A különböző fajok és az ember Cytochrome-c-je közötti különbségek számai az alábbiak:

– marha, sertés és juh (10),

– ló (12), tyúk és pulyka (13),

– csörgőkígyó (14),

– tüskés cápa (23),

– légy (25),

– búza (35),

– élesztő (44) stb.1

 

Az ilyen jellegű információk arra használatosak, hogy a feltételezett örökletes rokonság filogenetikus fáit alkossák meg általuk. Ez bizonyítékként van feltüntetve a molekuláris szintű evolúció számára, és egyebek között, ebből következtetnek, hogy az ember és a csimpánz relatíve közeli közös őstől származik. Feltételezve a vita kedvéért, hogy ez igaz, a Cytochrome-c szerkezete megalapozott bizonyítékot szolgáltat az evolúció számára?

 

Az a tény, hogy a Cytochrome-c pontosan 112 aminosavból áll, egy jel a molekula háromdimenziós struktúrájának fontosságára nézve, vagyis van a szerkezetéből fakadó korlátja az aminosavak számának. Másfelől a 112-ből mindössze 19 egyezik meg minden organizmusban. Mivel a fennmaradó 93 aminosav azonossága és pozíciója eltér az organizmusok között – kivéve az ember és a csimpánz példáját – ésszerű azt a következtetést levonni, hogy a fennmaradó aminosavak cserélődésének nincsenek funkcionális korlátjai.

 

Eltekintve az egyszerű génektől, amelyek meghatározzák a Cytochrome-c szerkezetét, az emberek és a csimpánzok sok tízezer egyéb gént tekintve különböznek egymástól. Óvatos becslés szerint, mondjuk 5000-ben. Az evolúciós elmélet azt mondja, hogy az emberek és a csimpánzok egymástól függetlenül fejlődtek ki egy közös ősből, és attól még, hogy 5000 génben különböznek, nincs módosulás a Cytochrome-c által meghatározott 93 aminosavat tekintve, annak ellenére, hogy a fennmaradóak esetében sincs a változásnak semmilyen funkcionális korlátja. Én ezt egy elfogadhatatlan magyarázatnak tartom.

 

Weaver és Hedrick2 szerint azonban az ember és a csimpánz Cytochrome-c szerkezete megkülönböztetésének hiánya az aminosav-csere nagyon visszafogott (0,3×10-9) becsült értékére vezethető vissza. Mi határozza meg ezt az arányt? Ennek az a feltételezett időtartam az alapja, amióta a fajok szétágaztak, vagyis az állítás bizonyítottnak van elfogadva, mivel az előfeltevés szerint igaz. El kell fogadnom ezt a fajta érvelést? Van-e bármi indok arra, hogy Isten nem teremthette őket abban a formában, ahogy ma látjuk őket?

 

2. Az elmélet – összefüggésben az embernek a csimpánzzal közös őséből feltételezett evolúciójával – sok millió évnyi mutációt, genetikus sodródást és természetes szelekciót feltételez a „modern ember” megjelenése előtt. Azonban amikor a mutációs rátákat vizsgálom, minden egyes mutáns gén cseréjének az „ára” egy populációban – a „genetikus halálok” számában kifejezve; az evolúciós fokozatok közötti mutáns géneltérések feltételezett száma, és a populáció mérete szükségszerűen megköveteli az egymást követő mutációk hatalmas számát. Azt találtam, hogy számottevő hiány mutatkozik az „emberi evolúció” bizonyítékait tekintve.

 

 

Érveim az alábbiak:

 

Haldane3 mérlegelte ezt az információt és arra a következtetésre jutott, hogy a genetikai halálok számának kellett biztosítani a géncserét a természetes szelekció által egy generáció egyedén belül mintegy harmincszor.4

Ezt az adatot felhasználva kiszámíthatjuk 5000 egymást követő, független mutáns gén kicserélődésének az árát egy állandó méretű populáción belül. Egy átlagos, 10-6 mutációs arány alapján a populáció méretének legalább egymilliósnak kell lenni.

 

Ez a „modern ember” mintegy 150.000.000.000 előfutárát jelentené, akik gyakran úgy vannak beállítva, mint egy kiscsoport barlanglakó vadász – név szerint Australopithecines – aki az Afrikai szavannákat járja. Miért van olyan kevés bizonyíték a fosszíliákra, az eszközökre, a hatalmas számú Australopithecus-szerű előember létezésére?

 

Természetesen vita tárgyát képezheti, hogy egyedek ilyen hatalmas számban millió évek alatt szétterjedtek-e, azonban itt a nehézséget inkább akkor tapasztalom, amikor nemcsak a bizonyítékok hiányára, de a teljes népességszám-realitására nézek.

 

A 23. Általános Népességkonferencia szerint, melyet 1997-ben Pekingben rendeztek, a Földön ekkor élő teljes emberi népesség számát 6000 millió körülire becsülték, prezentálva, hogy tapasztalható egy jelentős növekedés az elmúlt 200 évet figyelembe véve. Az 1500-as esztendőre vissza és a 2080-as évre előre jelzett népességszám-becsléseket az alábbi táblázat mutatja:

 

 

Évek

1500

1650

1800

1900

1950

1997

2080

Számok (millióban)

300

550

1,000

1,700

2,500

6,000

10,000

A múltba történő további extrapoláció a következő becsült számokat adja:

Évek

-2000

-1000

0

1000

Számok (millióban)

  1

50

100

250

 

 

Ezek az adatok szoros összhangban vannak azzal, amire számíthatunk az Özönvíz utáni (Kr.e. 2344) bibliai leírásból. A feltételezett több tízezer milliónyi előember létezése mind fizikálisan, mind igeileg valószerűtlen.

 

 

Hatnapos teremtés

 

Be kell valljam, hogy a hatnapos teremtés némi nehézséget okoz nekem. A tudomány számos területéről származó megfigyelések és mérések nyilvánvaló következtetéseinek logikája eleinte arra indított engem, hogy megkérdőjelezzem, amit addig tudtam a Bibliából, egészen addig, hogy elfogadtam azokat a próbálkozásokat, amik ezt egy alternatív időkoncepcióval helyettesítik. De Isten itt nem aiónokról (korszakokról), évekről, hónapokról vagy hetekről beszél – Ő napokat mond, és mi általában a nap alatt a 24-órás időszakot értjük.

 

Aztán rájöttem, hogy ha Isten millió éveket akart volna mondani, hat nap helyett, megtehette volna nagyon egyszerűen, ahogy Ábrahámnak mondta: „És olyanná teszem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámlálható lesz.” (I. Mózes 13.16.)

Ugyanígy mondhatta volna: „Annyi év alatt teremtettem az eget, a földet, a tengereket, és mindent ami bennük van, mint ahány részecske van a föld porában.” Ez elég mély hatást keltően hangzana, de Ő hat napot mondott. Ezt mondta volna, ha ennek nem lenne semmi jelentősége?

 

Hiszem, hogy Isten szó szerint azt érti, amit mond és ír, és nincs okunk arra, hogy szimbólumokat keressünk benne. A nap szót oly gyakran használjuk a normál 24-órás időszak tiszta jelzésére, hogy ennek a másfajta értelmezése, véleményem szerint, a fantázia egy hihetetlen kiterjesztését követelné meg. (Lásd még: Jer. 33:20)

 

Az is világos számomra, hogy ha valaki az evolúciós elméletben szeretne hinni, annak az Írás nagy részét, benne Jézus saját szavait (Máté 19.4., 25.34., Márk 13.19., János 5.46-47.) kellene figyelmen kívül hagynia. Szóval kinek kellene hinnünk: Istennek vagy embereknek?

 

Hiszem, hogy Isten megadja erre a választ, amikor azt mondja: „Oh szűnjetek meg hát az emberben bízni, akinek egy lehelet van orrában, mert hát ugyan mire becsülhető ő?” (Ésa.2.22.)

 

 

 


További információk a témában:

 

„Haldane3 mérlegelte ezt az információt és arra a következtetésre jutott, hogy a genetikai halálok számának kellett biztosítani a géncserét a természetes szelekció által egy generáció egyedén belül mintegy harmincszor.”

Kai-Uwe Kolrep: Teremtés vagy evolúció 73. o.

„Az új formák és képességek kulcsa a génekben van. Heitler kiszámította egyetlen új gén keletkezésének valószínűségét (l. 22. fejezet 180.- o.). Azt kapta, hogy ez a valószínűség legfeljebb 1:1060. Heitler úgy szemléltette ezt az eredményt, hogy kiszámította azt az időt, ami ahhoz lenne szükséges, hogy egy organizmuson belül egyetlen új gén keletkezzen.”

 

„De nemcsak az evolúcióelmélet kritikusai végeznek ilyen számításokat, hanem az evolúcióelmélet ismert képviselői is, mint például G. G. SIMPSON, paleontológus. Ő kizárta annak a lehetőségét, hogy egyetlen egyedben egyidejűleg több pozitív mutáció forduljon elő, ami pedig szükséges lenne az új típusok vagy szervek keletkezéséhez. Ezt írta: „Már a geológiai korszakok hosszú időtartama alatt is, egy ilyen esemény valószínűsége oly kicsi, hogy elhanyagolható. …

 

Annak a valószínűsége, hogy bármelyik egyedben egyidejűleg öt mutáció jöjjön létre,

0,000 000 000 000 000 000 000 1 (1:1022).

 

 

 

Egy ilyen esemény minden 274 000 000 000 (274 milliárd!) évben csak egyszer várható. Ez az időtartam körülbelül százszorosa82 a föld korának. Ez az esemény nyilván nem fordul elő elég gyakran ahhoz, hogy számításba jöhessen, mint evolúciós tényező.”

 

o – o

 

Egy kis matematika az ÉLET hiányzó forgatókönyvéhez

Egy kis matematika

 

o – o

 

Az evolúció hiányzó forgatókönyve

Hiányzó forgatókönyv

 

o – o

 

John R. Baumgardner, geofizikus: Képes-e a véletlen molekuláris kölcsönhatás életet létrehozni?

Véletlen

 

o – o

Idézetgyűjtemény a mutációról.

o – o

 

Az evolúciómodell, más néven a véletlen-kialakulásmodell valószínűsége

Matematika

Ennek az oldalnak a végén (is) további irodalmat talál.

 

 

 

A könyvhöz tartozó lábjegyzet:

 

1. Data from Charlotte J. Avers, Genetics, Van Nostrand, New York, Fig. 16.12, 1980.

2. Robert F. Weaver and Philip W. Hedrick, Genetics, Wm. C. Brown Publishers, Dubuque, IA, 1989.

3. J.B.S. Haldane, The Cost of Natural Selection, J. Genet 55:511–24, 1957.

4. See also J.F. Crow and M. Kimura, An Introduction to Population Genetics Theory, Harper and Row Publishers, New York, Section 5.12, 1970.

 

 

Forrás:

In Six Days: Why 50 Scientists Choose to Believe in Creation

Az oldal angol nyelven:

https://answersingenesis.org/answers/books/in-six-days/james-s-allan-genetics/

 

A képek forrása:

123.rf free képek

A képek nem tartoznak az eredeti cikkhez.

 

Szerkesztői megjegyzések:

 

1. Az In Six Days – Why 50 Scientists Choose to Believe in Creation című könyv magyar nyelvű lefordításához és kiadásához segítőket (fordítókat, lektorokat, stb.) ill. szponzorokat keresünk. Jelentkezni a teremtesvagyvk@gmail.com mail címen lehet.

2. Az Evolution’s Achilles’ heels (Az evolúció Achillesz sarkai) című könyv, magyar nyelvre való lefordításához és kiadásához segítőket (fordítókat, lektorokat, képszerkesztőket, stb.) ill. szponzorokat keresünk. Jelentkezni a teremtesvagyvk@gmail.com mail címen lehet.

Itt lehet elolvasni a könyv 5. fejezetét: Geológia.